Kategóriák
Egyéb kategória

Csalános csicserileves

csalanleves david.jpgEljöttek hozzánk vendégségbe a barátunk ikerpár nagyfiai, két tizennégy éves tini. Sárospatakon nyaralnak a szüleikkel, de már annyira lefárasztották egymást tíz nap alatt, hogy a szülők szinte könyörögtek nekünk, hogy hozzuk el őket egy napra, és a fiúknak se volt ellenvetése ellene, még akkor se, ha a kilenc éves Dávidommal kell játszaniuk. Mi nagyon jól szórakoztunk rajtuk, aranyosak voltak így hárman, és a szülőknek is volt egy szabad délutánjuk. Emlékszem a saját 14 éves énemre, velem se volt egyszerű a tátrai nyaralás.
Mivel nagyon hirtelen érkeztek a srácok, nem volt itthon túl sok ebédnek való, így a kertre és a konzervekre tudtam csak hagyatkozni. A kertben van elég sok mángold, és határozottan sok csalán, a kamra pedig tele van csicseriborsó konzervvel. A csalán egyébként úgy került a levesbe, hogy a fiuk éppen hencegési rohamot kaptak mindhárman: az egyik evett már olyan csilit, ami a világ legerősebbje, van is róla videó a youtube-on. Mármint a csiliről, nem arról ahogy hősünk eszi. A másik evett egy akkora tintahalból, ami majdnem berántotta a vízbe egy csónak lapátját, az én fiam pedig evett már NAGYON csalános gnocchit. Gondolom zavarta, hogy ott vagyok, és csak ennyire tellett tőle hencegésben 🙂 Jó, mondjuk az annyira, de annyira csalános volt, hogy főzés után is csípett…
Most is meg tudja mutatni, hogy kell szedni. Meg is mutatta, munkáskesztyűben, és félmeztelenül. Gyönyörű, kéttenyérnyi vörös folt van azóta is a hasán. Viszont a leves nagyon finom lett!

Hozzávalók 6 főre:
2 nagy fej hagyma
4 gerezd fokhagyma
3 doboz csicseriborsó konzerv
1 citrom leve és héja
2 ek liszt
1 nagyobb tálnyi frissen szedett mángold és csalán vegyesen
1 doboz tejföl
10 dkg vékonyra szeletelt szalámi vagy kolbász
extraszűz olívaolaj
1 kk római kömény
só, bors
Tabasco

A hagymát felkockáztam, és megfonnyasztottam az olajon. Ráreszeltem a fokhagymát, a citromot, majd meghintettem a liszttel. Ráöntöttem a csicserit, fűszereztem, és felöntöttem annyi vízzel, hogy jó sűrű levest kapjak. Belenyomtam a citromot, majd a megmosott mángoldot és csalánt is. Főztem öt percig, ekkor tettem bele a szalámit. Tabascoval mindenki a sajátját ízesítette, mondanom se kell, locsolták bele a kemény férfiak ahogy csak bírták! 🙂
csicserileves csalan.jpg

Vélemény, hozzászólás?