Állítólag tavasz van, legalábbis néhány étteremben már megjelent a tavaszi étlap.
Olvasgatom, és egyszer csak észreveszem benne nagyanyám receptjét. Átnevezték, azt állítják róla, hogy olasz, pedig a hetvenes években évente többször ettem ilyet Erdőbényén. Nagyanyám a praktikum híve volt, nem vásárolt egy szakácskönyvet se, azt a harminc ételt, amit főzött, még az édesanyjától tanulta többségében, nem volt mit olvasgatni a receptjén. Egy valami fogta meg más országok gasztronómiájából, és az a paradicsomos babkonzerv volt, amit sokáig próbált reprodukálni, a bab mégis mindig kemény maradt, úgyhogy feladta.
A csalános ricottával töltött ravioli, barna vajjal viszont egészen biztosan az ő receptje, igaz, mi csalános derelyének hívtuk, de ez nem sokat változtat a lényegén. Persze tehéntúróval készült, és nem látott zsályát.Mindent barna vajjal ettünk, a túrós tésztára nem tettünk tepertőt, mert mi a vajba sütöttük bele a tejfölt, addig kevergetve, amíg a tejföl teljesen el nem tűnt, utána megszórtuk egy kevés túróval.
De a tejbegrízre is csak kevés fahéjat szórtunk, majd meglocsoltuk barna vajjal.
A mai recept a Dining Guide-on olvasható.
3 hozzászólás a(z) “Csalános derelye” című bejegyzéshez
Szuper! Szeretem a csalánt, igaz eddig csak levesként főztem, de ezt érdemes kipróbálni!
Nagyon jól hangzik, arra gondoltam kipróbálom fetával, nyami
Ezt én is ismerem, mi olvasztott vajnak hívjuk és a család a mai napig így eszi a tejberizst és a tejbegrízt – persze alá megy kakaó vagy fahéj és cukor. Ez utóbbit a vaj megolvasztja.Isteni!