Kategóriák
Egyéb kategória

Esterházy-rostélyos (Esterházy Pál Antal után szabadon)

Bevallom, Esterházy-rostélyost sokszor ettem már étteremben, de még soha nem készítettem itthon. (Bocsánat, hogy a címben Eszterházynak titulálom az Esterházyt, de ebben a receptben az én módósításom is benne van.) Péntek reggel viszont gyönyörű marhahúst sikerült vennem, amit jól bepácoltam, és vasárnap reggelig ráértem azon gondolkodni, hogy mi is legyen belőle.
És akkor egyszercsak eszembe jutott Cserna-Szabó András könyve, a Levin körút. Régebben olvastam, és olyan remekül ír erről az ételről, hogy akkor el is kellett szaladnom enni egyet. Most inkább megcsináltam magam, és nagyon megérte a fáradságot! Mint a könyvből is kiderül, ez a manapság is nagy népszerűségnek örvendő étel Herceg Esterházy Pál Antalról (1786-1866) kapta a nevét, aki a Magyar Tudományos Akadémia, és a 48-as Batthyány kormány tagja is volt, mindamellett, hogy Londonban nagyköveteskedett.
Az étel receptje két változatban is fennmaradt az utókornak, egyiket Krúdy örökíti ránk (ki más?), a másikat Gundel Károly. Ez utóbbit főzik manapság országszerte, ezt készítettem el én is.
Sajnos a fehérbor szombaton elfogyódott valahogy, ezért vörösborral készült, ami esztétikai hiba csupán. Ecet és Olaj konyhájában is ez készült a napokban.
Hozzávalók:
4 nagy szelet rostélyos (2-3 napig bepácolva)
Sárgarépa
Zellergumó
Petrezselyemgyökér
Hagyma
Só, Bors
Zsír (vagy olaj)
1 citrom héja és leve
2 babérlevél
2 ek kapribogyó
2 ek mustár
3 dl tejföl
2 ek liszt
Pici cukor
1 dl száraz bor
A húst a zsiradékon elősütjük, majd félretesszük. A visszamaradt zsírban megfonnyasztom a hagymát, rádobom a zöldségeket, majd felöntöm egy pici vízzel. Visszateszem a hússzeleteket, és hozzáadom a babérlevelet, és a krumplipucolóval lehámozott citromhéjat. Mikor megpuhult a hús, kiveszem a citromhéjat, felöntöm borral, és belefacsarom a fél citrom levét. Hozzáadom a cukrot, és a kapribogyót. Kikeverem a tejfölt a liszttel, és behabarom vele a szaftot. Tálalásnál petrezselyem zölddel szóróm meg.

2 hozzászólás a(z) “Esterházy-rostélyos (Esterházy Pál Antal után szabadon)” című bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?