Kategóriák
Egyéb kategória

Fokhagymás kalács

Egyszer valaki kérdezte tőlem levélben, hogy tudnék-e fokhagymás kalács receptet feltenni a blogra. Nem ismertem a fokhagymás kalács receptjét, soha nem ettem ilyet, egészen szombatig, mikor vendéglátóm ezzel a finomsággal várt minket. Ugyanaz az édeskés, de nem túl cukros tészta, mint a challah, de erősen fokhagymás is. Hanna apró kalácskákat fonott belőle, amiből mindenki kettőt kapott. Azt hiszem gyakran fogom én is sütni, nagyon-nagyon finom!
Szombat este bárányragu kísérőjeként ettük, de amikor én megsütöttem itthon, éppen bryndza körözöttet kívánt az uram, és ahhoz talán még finomabb. A kettes fonás igazán egyszerű, középen kell keresztezni a két szálat, majd az alsót áthajtani a felsőn, majd a következőt, egészen addig, amíg a tészta el nem fogy.
Hozzávalók:
50 dkg liszt
1 nagy tojás
3 ek cukor
1 kk só
4 gerezd fokhagyma
2 dl langyos víz
1 zacskó instant élesztő
A hozzávalókból kalácstésztát gyúrtam, majd duplájára kelesztettem. 12 részre osztottam, megsodortam, és kis kalácsokat fontam belőle. Megkentem tojással, megszórtam szezámaggal, majd 200 fokra előmelegített sütőben szép pirosra sütöttem.

25 hozzászólás a(z) “Fokhagymás kalács” című bejegyzéshez

Tényleg nagyon egyszerű és ízletes kalács.
Az egyetlen gondom, hogy amikor megformázom, akkor még szép formája van, kerek vagy hosszúkás, amilyenre gyártom, de amikor megsül, felemelkedik, de a kalács fonásából már semmi sem látszik. Egybeolvad és olyan lesz mint egy cipó. 🙂 Lenne valami ötleted, hogy mit rontok el? Lehet, hogy nem kellene kerekkaláccsá fonnom. De az is lehet, hogy felvesz mé kb egy dl vizet amit lehet nem kellene beletennem, de akkor meg félek túl tömör lenne. :S Áh…. Lehet, hogy csak gyakorlás kérdése az egész és a szabályok pontos betartása.

Kedves Eszter!

A fokhagymas kalacsodnal azt irtad, hogy 1 zacsko instant eleszto kell hozza. Meg tudnad mondani, hogy az hany gr.-ot jelent ,mert ahol en elek nem lehet kapni csak dobozosat.
Nagyon szinvonalas az oldalad gratulalok hozza! Szeretek bongeszni nalad. Elnezest de a gepem nem tud ekezetes betuket irni.

Koszonettel:

Dana

Kedves Eszter!
Nagyon finom lett! Nekem legjobban langyosan, vajjal megkenve ízlett, így lehetett leginkább érezni magának a kalácsnak az ízét. És: SÖRT ittunk hozzá! A receptet máris tovább kellett adnom!
Már érlelem a banánt hétvégére! Bár fügelekvárom valószínűleg nem lesz…Erről jut eszembe: legutóbb a megszokott aszú-zselé helyett fügecsatnit készítettem a libamájhoz, mennyei párosítás volt.
Szóval, köszi az ismét jól sikerült vacsorát!

A kelttészta olyan dolog, hogy egyszer csak sikerülni fog, és attól a pillanattól kezdve mindig jó lesz! Kitartás!
Tehát:
hasznos, ha a lisztet egy picit átmikrózod dagasztás előtt, hogy langyos legyen. Vagy sok idő kell a keltésztának, vagy jó meleg konyha.
Létezik olyan, hogy túlkelt tészta, de sokkal gyakoribb a keletlen. Azt tanácsolom, hogy hagyj jó sok időt a kalácsnak, fonás után is.
A bagelnél biztosan nem kell sokáig főzni, nem az a cél!
Az instant élesztőt én soha nem futtatom fel, azt nem kell.

Próbáld még meg a SIKÉR-t. Bioboltban kapható, tulajdonképpen a búzafehérje. Fél kiló liszthez egy kiskanálnyit szoktam tenni, és elkeverni benne. ez azért jó, mert a kapható lisztek többsége rossz minőségű sajnos.
Remélem ezek a tanácsok segítenek, és kitartás! Hidd el, jó lezs egy idő után!
Eszter

Kedves Eszter,
imádom a blogodat, megvettem a könyved, sütöm a receptjeidet, de nagyon béna vagyok, mert kb. csak minden második sikerül 🙁
Ez a kalács szép és fincsi lett, de vhogy nagyon tömör. Ilyen lett anno a bagelem is, akkor azt hittem, nem főztem eleget. A kalácsot viszont már nem lehetett pirosabbra sütni, féltem megég. Szerinted mit rontottam el? Fel kellett volna futtatom az instant élesztőt dagasztás előtt? Vagy kelni kellett volna hagynom sütés előtt a kalácskákat???
Köszi és szép napot,
Zs.

Kedves Eszter!
Eddig még nem kommenteltem, de már régóta olvaslak és gyönyörködöm az ínycsiklandó ételek képeiben.
Köszönöm ezt a csodás kalács-receptet! Tegnap elkészítettem és hatalmas sikert aratott! 🙂

Kedves Eszter!
Érdekes íz lehet, tegnap valahogy a savanyúkáposztás tekercshez én is egy enyhén (!) édeskés, sőt tejes kelt tésztát kívántam, és jó is lett azzal. Ez a recepted most megfogott, nagyon izgat az íze, biztos kipróbálom.
(Ja, és ahogy a mangós receptednél már jeleztem, a maci barlangbejáratát ma elálltam, nehogy vissza tudjon menni. Az árnyékot meg letakartam. Szóval részemről jöhet a tavasz!!)

Vélemény, hozzászólás?