Kategóriák
Egyéb kategória

Füstölt fokhagyma

Lila Füge pénteken délelőtt elszaladt bevásárolni, és egy füzér füstölt fokhagymával tért haza. Ezt szagold meg! felkiálltással nyomta az orrom alá, és én elájultam a gyönyörűségtől.
A Match-ben francia napok vannak, ott lőtte egy ezresért. Elhasználtunk belőle pár gerezdet a vacsorához, aztán éjjel fél kettőkor egyszer csak Dóra felajánlotta, hogy nekem adja, majd ő vesz magának egy másikat.
A füstölt fokhagyma egy nagyon egyszerű ötlet, két dolog szükséges hozzá mindössze, jó minőségű fokhagyma (sajnos még mindig nem sikerült szereznem ilyet, de lassan kezdek beletörődni) és tölgyfára, amit el lehet füstölni.
Feltételezzük, hogy van fokhagymánk, tölgyfát pedig egészen biztosan lehet szerezni a Zemplénben.
Végül is pont annyira érthetetlen, hogy miért nem készítenek Magyarországon füstölt fokhagymát, mint amennyire felfoghatatlan az, hogy miért nem készül füstölt paprika?
Isteni levest készítettem a fokhagymából, recept holnap.

21 hozzászólás a(z) “Füstölt fokhagyma” című bejegyzéshez

Eszter, azt esetleg lehet tudni, mennyi ideig kell füstölni a fokhagymát?

Utánanéztem a füstölt paprikának is, azt frissen rakják füstre, úgy fonnyasztják, majd megszárítva megőrlik. Ami nekem nem jó hír, mert azt gondoltam, hogy elviszem a füstölőbe a szárítottat, abból van jó sok, bár nem jalapeno, ami eredetileg kéne hozzá.
Tehát még most lehet akár magról is nevelni jalapenot, ősszel lehet vinni füstöltetni.:)

Eszter, ez a füstölt fokhagyma azonnal megihletett, de nem fokhagymát használtam hozzá!:) vagyis nem füstölve.
Kattogtak a kerekek, annyira jó lett ez is, de többet most nem árulhatok el.:) Jön és köszönöm az ihletet.

Beindultam nagyon a füstölt fokhagymára. El is rohantam a közelünkben lévő két Mach-ba (MOM Park, Gazdagrét), de hírét sem hallották sem a francia hétnek sem pedig a füstölt fokhagymának.
Tudnál/tudnátok sdegíteni?
köszönettel: gambas

Ez is olyan, mint pl. a cider. Van bazi sok alma és körte otthon, miért nem kezdi el gyártani valaki? Biztosan lenne rá kereslet, sőt szerintem árban versenyképes lenne a svéd, angol, ír ciderekkel, tehát exportálni is lehetne.

Amit belinkeltél, az új-zélandi vállalkozás, nagyon jó fejek. Én tőlük vásároltam, és most szombaton terveztem meg az egy fej füstölt fokhagyma minél többoldalú felhasználását:)(Európában a franciák nagymesterei a fokhagyma füstölésének.)De nekem is eszembe jutott, hogy itthon is elkezdhetné valaki.

Szia,
Itt, Svájcban dögivel van a füstölt fokhagyma, na meg olyan zöldségek stb is, amit előtte soha az életemben nem láttam. Az az igazság, hogy így látni hova kell még fejlődnie Magyarországnak a gasztronómia terén. Itt egy mezei kisboltban is kapok mindent, hát még ha egy supermarketbe megyek.
Azért remélem, hogy idővel otthon is megértik, hogy van más étel, fűszer stb, mint amit általában használnak.

Vélemény, hozzászólás?