Gyermekkor, eperfa Erdőbényén

Tegnap a kisfiam nem volt óvodában, mert előző este volt egy kicsi hőemelkedése. Másnap itthon tartottam, de rettenetesen unatkozott, és kutya baja volt már természetesen. Mikor kisütött a nap, lementünk sétálni, és akkor egyszer csak megéreztem egy illatot.
Hirtelen nem tudtam mi az, de rögtön visszarepültem az időben húsz-huszonöt évet. A boldog, gondtalan gyermekévek érzése átjárta a testemet. Forgattam a fejem, de nem sikerült beazonosítani mi is lehet az.
Aztán pár méterrel arrébb megláttam.
Apró lila foltok a földön, és felette az eperfa!
Istenem, ezer éve nem éreztem ezt az édeskés, mégis kicsit cefreszagú gyümölcsöt. Annyira vidéki dolog ez, hogy Budapesten fel se ismertem. Valahogy nem odaillő. Pedig ott van, nem is egy fa, hanem legalább húsz, a József Attila téren, a szobor környékén. Igaz, valamilyen nemesített fajta, lelógó ágakkal, de ugyanazt a gyümölcsöt termi, amit az „igaziak”. Talán még pálinkás hordó is készül belőle ötven év múlva, ha kivágják majd…
Erdőbényén nagyanyámnak is volt egy eperfája a kertben. Mindig lila volt a kezem az epertől, pedig nem is szerettem annyira, hiszen ott volt a csodálatos ropogós cseresznye is, a meggy, és a sárgabarack. Mégis, miután felébresztett az első harangzúgás, mindig ettem pár szemet.
Talán az erdőbényeiknek fel sem tűnik, hogy mennyit harangoznak a falujukban, és azt milyen hosszan teszik. Két templom is jut az 1500 emberre, és olyan a harangzúgás, mintha versenyeznének, melyik a jobb? A református, vagy a katolikus? Nekem a katolikus hangja egyébként sokkal jobban tetszik, igazi szépen szóló harang. Itt pesten ritkán harangoznak, azt is rövid ideig teszik, és különben is olyan hatalmas a zaj, hogy alig hallatszik el párszáz méterre. De ott fel lehet rá ébredni, és ha mégis sikerül visszaaludni, akkor egy óra múlva megismétlik 🙂
És a csend! Éjjel akkora csend van, hogy hallani lehet. Hangos a csend. Aki soha nem tapasztalt ilyet, az biztosan azt hiszi, hogy viccelek, pedig nem. Néha felugat egy kutya, és az ugatás végigvonul a falun. Napközben meg kukorékoltak a kakasok, és párszor robbantottak a bányában. Attól féltem kislányként, nem értettem a dolgot, tartottam tőle, hogy beszakad a föld az egész falu alatt, eltűnnek a macskaköves utcák, a virágzó gesztenyefák, illatos eperfák.
Az iskolában tanultunk is az eperfáról, hogy a pesti gyerek is megtudja, azért ültették az udvarra a régiek, mert nagy a vízigénye, elszívja a fölösleges nedvességet a ház falaitól. És persze a disznók is nagyon szeretik. Se a gyerekeket, se az eperfa pálinkáshordót, se az eperpálinkát nem említették.
Mutattam Dávidnak, és lelkes volt. Felemelve ő is eléri a gyümölcsöt, és hamar rájött, hogy a legfeketébb a legédesebb, megfogja a kezét, a nyelvét, a száját. Igazi gyerekcsemege, én is gyerek lehettem tőle egy pillanatra.