Kategóriák
Egyéb kategória

Joghurthab

Lementem az arabhoz, mert kellett vennem egy liter török joghurtot, és nagyon megörültem, hogy mindössze 400 forint volt egy liter. Láttam, hogy másnap lejár, de ezek a savanyított tejtermékek simán jók még a lejárat után is pár napig, így annyira belelkesedtem, hogy vettem még egyet. Erre a boltos kisasszony lelkesedett be, és adott ingyen még egyet. Tehát ott álltam három liter török joghurttal a kosaramban, és arra gondoltam, hogy most mi lesz? Már túl vagyunk egy cékla-burgonya salátán és egy C&V féle sült joghurton is.
Mondhatnám, hogy pofátlanul egyszerű desszert, nagyképűség receptnek nevezni, de hátha valaki épp most kap kedvet, hogy kipróbálja milyen is egy jó kis joghurthab! (Na, most nézem Zsófi joghurthabját. Ő tesz bele tejszínt is, de tejszín nélkül is szuper habot készített belőle a habszifon 🙂
Hozzávalók:
4 dl török joghurt (vagy 6 dl joghurt lecsepegtetve)
1 kk narancsvirágvíz
2 mandarin leve
1 kk vaníliakivonat
2 ek méz
1 késhegynyi őrölt kardamom és szerecsendió virág
A mandarin levét egy pici edényben a felére forralom, és hagyom kihűlni. Elkeverem a narancsvirágvízzel, vaníliakivonattal és a fűszerekkel. Végül mindent a joghurthoz keverek, és a habszifonba töltök. Két patront tekerek bele és tálalásig jól behűtőm. Lehet a hab alá összetört kekszet tenni, amit pl. fügelikőrrel vagy tokaji aszúval locsolunk meg, de magában is nagyon finom.

9 hozzászólás a(z) “Joghurthab” című bejegyzéshez

Na de ez normális, vagy nem mindegy, mekkora szifon, és hogy meddig rakom? 🙂 Amúgy nagyon hálás vagyok az ötletért, a tejszín nélküli variáció jobban is tetszik (narancs a sütiben legyen, ne a combomon), de Zsófi sült joghurtja sem lehet rossz. Csak sótlan pisztáciát ne lenne olyan nehéz (és drága) kapni, még az arabnál is.

Meg is csináltam, mert van otthon egy bödön Gazi. Félig raktam a szifont (talán bő fél literes lehet), két patron, és robbanásszerűen jön ki belőle a hab, a nappaliba is jutott. Mandarin helyett mangó pürét raktam bele, amolyan mango lassi hab lett…csak kéne hozzá valami.

Klassz! Kár, hogy nincs narancsvirágvíz otthon, meg habszifon sem. Régen a szüleimnek volt habszifonja. A 80-as évek elején. Nagy királyság volt. Csak valahogy mindig állt egy -két napot a hűtőben kifogyás után. Olyan rohadt büdös volt elmosni, hogy még. Mondjuk mi ilyenek voltunk, lehet ezt pedánsabban is intézni, belátom. Habpatront lehet még kapni, különösebb utánjárás nélkül?
Üdv: medvedr

Nagyon finom, könnyű desszert lehet.

A joghurtért meg valami hihetetlenül jó ez az ár.Kár,hogy felénk nincs ilyesmi…Az üzleti joghurtok még erős jóindulattal sem nevezhetőek sajnos joghurtnak. :((

Vélemény, hozzászólás?