Kategóriák
Egyéb kategória

Narancsos csicserileves

Mondhatnám, hogy jaj de nagyon jól esik ebben a hidegben egy tányér forró leves, de hideg az nincs. Gyönyörűen virágoznak a kis százszorszépek a fűben, ráadásul ma Mikulás érkezik a barátainkhoz (kicsit elkésett ugyan) és szerintem meg fog halni a Mikulásruhában. 16 fok van odakint napközben, szinte be se kapcsol a cirkó. Persze a leves azért jól esik 🙂
Hozzávalók:
2 konzerv előfőzött csicseriborsó
1 nagy faj hagyma
3 gerezd fokagyma
2 narancs leve
0,5 kezeletlen citrom héja (jobb lenne a kezeletlen narancs, de nem láttam ilyet még sehol)
0,5 dl extraszűz olívaolaj
1 kk kardamom mag
1 kk római kömény
0,5 kk őrölt fahéj
1 pici chili
török johurt
bors
+olívaolaj a tetejére
1 csokor friss korianderzöld (koriander utálónak petrezselyem)
A hagymát apró kockákra vágtam, és az olajon megdinszteltem. Rádobtam a lecsepegtetett csicseriborsót és a lereszelt fokhagymát. A fűszereket száraz serpenyőben picit megpirítottam, és ezeket is a csicserihez adtam a fahéjjal és a sóval együtt. Belenyomtam a narancsok levét, és belereszeltem a citromhéjat. Felöntöttem annyi vízzel, amennyi jó ujjnyira ellepte, és negyed órát főztem. Kiszedtem a csicseriborsó felét, félretettem, és a maradék levets botmixerrel alaposan elturmixoltam, majd leszűrtem és beleraktam a maradék csicserit. Végül beledobtam a falkarikázott chilit is és beledaráltam a borsot is.  Tálalásnál belekevertem a koriandert, amit persze lehet a tetejére is tenni, majd minden tányért meglocsoltam még olívaolajjal és joghurttal.

12 hozzászólás a(z) “Narancsos csicserileves” című bejegyzéshez

Elég durva vegyszer van rajta. Amit nem lehet lemosni, és belemegy a belsejébe is. Nem jó, nekem pl. csípi a számat, ha valamilyen sütibe teszem, és múltkor vettem kezelt héjú citromot (bár csak a levét használtam), totál keserű volt. A bio narancs és citrom nem kezelt, az Astoriánál a bioboltban van, vagy a biopiacon stb.

erre a kevert (berlini hideg, tel-avivi meleg) időjárásra beneveznék én is, egy keveset tegyetek le belőle Móvár környékére is! Itt hideg van, 3-4 fok volt ma, de mire győrbe értünk már 9 fok lett…

a levest pedig magamnak max anyunak elkészítem, már úgyis kacsingat rám a csicseri. 🙂

Én is forró víz, dörzsis szivacs, mosogatószer. És egyébként penészednek. Nagy citrusrajongó vagyok, egy hatalmas faragott tálam mindig csurig van citrommal. Télen naranccsal, mandarinnal, grapefruittal, zöldcitrommal is. Szóval nem fogy mindig egyforma ütemben, sajnos sokszor kell kidobnom penészes darabokat.

Arról nem is beszélve, hogy itt Istenhátamegetti országvégeken nincs Mammut, kezeletlen citrusfélét egyáltalán nem lehet kapni.

Ezt a levest hétvégén kipróbálom. Kérek még leves-recepteket!

Ha megunnád a meleget, küldj egy keveset Párizsba, cserébe permetező esővel, köddel és szürkeséggel szolgálhatok meg esetleg egy kis foie gras-val. 🙂

Johi, várom a napsütést!

Fura, de én se vagyok egy nagy paragépezet, de mióta látom, hogy a citromok újabban nem penészednek meg, azóta nem használok kezeletlen citromot. (Vagy forró vízzel és kevés mosogatószerrel előbb megmosom, aztán én is sikálom 🙂
Szerintem semmi értelme, de mindegy.

Eszter, kezeletlen narancsot a Mammutban lehet kapni!
(én amúgy forró víz alatt köröm kefével körömszakadtáig sikálom a normált).
Amúgy osztom Duende véleményét: akkor már ne is igyunk vizet és ne vegyünk levegőt? Amit nyerek években az egészséges(nek mondott) cuccok fogyasztásával, azt bebukom az utánuk való mászkálásra fordított idővel, no meg az állandó para is éveket vesz el az ember életéből. (nem Neked, vagy bárkinek írom, csak úgy)

Vááóóóóóó! Megvan a karácsonyi leves! 🙂 Köszi.
Tegnap egész nap mentek a szirénázós autók… Hihetetlen ez az időjárás.

Én változatlanul használom a kezeletlen narancs héját, majd ebbe a levesbe is. A közpánik okozás nálam nem hatott. 🙂
Ugyanis ezen az alapon semmit sem ehetnénk meg. A növények génkezeltek, agyonpermetezettek és műtrágyázottak. A hús tele van antibiotikummal, meg amilyen körülmények között tartva vannak szegény jószágok, rossz rezgésekkel is. Akkor?
Egy kis narancshéj má' ollan mindegy, nem? 🙂

Nem neked szól Eszter, csak a legutóbbi blogokon végigsepert pánikkeltésnek.

Ja. És ne élj mobiltelefonnal, meg TV-vel, meg számítógéppel mert minden tele van káros sugárzással. És ne menjünk ki az utcára sem, mert az autóbűz is veszedelmes… Bocs. Csak filóztam. Nem neked szól, ismétlem. 🙂

A leves zseniális, a karácsinyi menü fénypontja lesz!

Vélemény, hozzászólás?