Elkezdődött az iskola, ami nálunk azt is jelenti, hogy vége a nagyon spontán vacsoráknak. Muszáj valami szervezettséget vinni az életbe a vakáció után, ugyanis vacsorázni kell. Mire fél öt körül hazaérünk az iskolából, Dávid rendszeresen éhen akar halni, de azért hatig valahogy kihúzzuk. Különben fél nyolckor kéne egy második vacsorát adni neki valahonnan.
Minden szülő ismeri azt, amikor próbál kihúzni valamilyen infót a gyerekből a napjáról, de a sablonkérdésekre csak sablonválaszok érkeznek. Én ennek ellenére mindig felteszem őket, nem bírom ki, hogy csöndben maradjak, meg is kapom a büntetésem:
1, -Mi újság, mi történt az iskolában?
-Semmi.
2, -Mi volt az ebéd?
-Csirke krumplival.
3, -Kell vinni holnap valamiit, kell külön készülni valamire?
-Nem.
Viszont rájöttem arra, hogy a közös házimunkát egyáltalán nem munkának éli meg a gyerek, hanem lehetőségnek, amikor beszélgethetünk. Az ötödik percben elkezd beszélni, és mondja, mondja, mondja, alig lehet lelőni. Most még erősen a nyári tábor hatása alatt áll, így leginkább az ottani sztorikról esik szó, kevesebb az iskoláról, de majd eljön ennek is az ideje. Akkor lenne jó úgy újabb nyári szünet, de az még nagyon messze van sajnos.
Szóval sokat főzünk együtt, de a zoknipárosítás is remek alkalom egy beszélgetésre, és úgy látom, ilyenkor amikor iskola van, ez sokkal fontosabb, mint a gondtalan nyári szünetben. Jár a kezünk, jár a szánk, jóban vagyunk.
A másik állandó pont, amikor egy jót tudunk beszélni, az a reggeli séta az iskolába. Mi elvileg két villamosmegállóra lakunk a sulitól, de mindig gyalog megyünk, csak a legnagyobb felhőszakadáskor ülünk autóba, ugyanis a villamos is tíz perc séta. Harminc perc alatt érün kaputól kapuig, remek egy jó kis beszélgetésre. Ma reggel pl az is kiderült, hogy idén még elfelejtettem bevinni a rajzdobozt, de nem probléma, mert a Daninak van temperája. Ha nem jön szóba az a mozaikszerű műalkotás, amit Dávid hatalmas élvezettel csinált órán, akkor simán lehet, hogy úgy megy majd ötödikbe, hogy a rajzdoboza itthon pihen a szekrény tetején. Mindegy, holnap beviszem szép csendben, mintha már az első nap is ott lett volna 🙂
Tegnapelőtt paradicsomos spagettit főztünk közösen, egészen apró, cseresznye nagyságú húsgombócokkal, így tovább is tartott az elkészítése, finomabb is volt, és többet is ettünk belőle. Igaz, hogy ezt már egyedül is megfőzi Dávid, de akkor hol marad a nagy beszélgetés?
Együtt egy asztalnál a facebookon is!
