Kategóriák
Egyéb kategória

Kucsmagombás galette

kucsmagomba12.jpg
Nem esett még szó egy nagyon fontos dologról, mégpedig a válogatós gyerekről. Mert lássuk be, elég nehéz, és nem is túl szórakoztató egy finnyás gyerekkel egy asztalhoz ülni. Persze, mindenkinek van olyan étele, amit nem szívesen eszik meg, sőt akad olyan is, amit vagy csak felnőtt fejjel szeret meg, akkor érik meg rá, vagy soha nem. Én se eszek meg mindent, egyszerűen nem megy le a torkomon a ponty. Se így, se úgy. Gyerekkoromban sokkal több mindent kerültem, pl. a zsíros húsok egészen húsz éves koromig nem ízlettek. Dávidnak pedig volt pár határozottan rossz éve. Nem tudom mit rontottam el, de egyszer csak ott tartottunk már, hogy szinte semmit nem evett meg, csak az olívaolajos tésztát, amiben az ovi remek partner volt neki, a konyhásnénik főztek neki, ne éhezzen a drágám. Aztán gluténérzékeny lett… De ez már régen volt szerencsére, azóta igencsak jóevő kilencéves, kevés dolog fog ki rajta igazán, persze van amit nem is próbálunk. A poszt végén a képen nem éppen őszinte a mosolya, teljesen kiborult egy feta sajtos vegyes salátától, annyira savanyúnak érezte az érett sajtot, hogy még el is fehéredett tőle. Talán szigorúak vagyunk, de vannak olyan ételek nálunk, amit tilos visszautasítani. Mindent meg kell kóstolni, de nem kell mindent megenni. Mégis előfordul néha, hogy valami miatt egyszer csak kitalálja egy addig szeretett ételre, hogy mától nem kéri. Na, ilyen nincs. Nem főzök külön, nem lehet csak a “szeretem ételeket” enni, mert akkor hamar skorbutot kapnánk és elgurulnánk, az biztos. De a fetát nem muszáj megenni, ha nagyon nem megy, ki lehet tenni a tányér szélére.
Így voltunk a gombával is elég sokáig, de mióta Dávid is képes pár órát eltölteni az erdőben, és nem kell cipelni, vagyis három éves kora óta, azóta megeszi a gombát. Legalábbis, amit közösen gyűjtünk. Néha egy-egy puhább tinóru kifog rajta, de nagyon büszke pl. arra, hogy a fekete trombitagombát mindig ő látja meg. Közelebb van  a földhöz a szeme 😉

kucsmakakukkfu.jpg
A facebookon írta egy nagymama, hogy sokszor ott rontják el a szülők, hogy nem engedik segíteni a gyerekeket a konyhában, mert akkor lassabb, mert akkor piszkosabb, egy egyszerű vacsora elkészítése is. Igen, ezt a hibát sajnos én is el szoktam követni, hétköznap ha csak fél órám van összedobni valamit, egyszerűbbnek találom beküldeni a konyhából a gyereket, pedig milyen remek alkalom beszélgetni, ételeket, alapanyagokat megismerni!
És ha már hajnalban az erdőben vagyunk és gombászunk, akkor meg is esszük. Általános iskolában szembesültem azzal, hogy vannak emberek, akik gyűlölik a gombát. Na meg a mazsolát, a kaprot, a köményt, és ki tudja még mi mindent, de a gombát értettem a legnehezebben. Talán azért, mert soha nem felejtem el azokat a reggeleket, amikor mi is fogtuk a kosarunkat, és kimentünk az erdőbe. Sőt, nagyanyámnak volt háti puttonykosara, és amikor nagyon kicsi voltam, akkor abba rakott engem, amikor meg nagyobb, akkor a gombát. Volt olyan, hogy majdnem teleszedtük, aztán megszárítottuk, hogy legyen télen gombaleves. Ami igazából korhelyleves volt, csak annyi szárított vargánya volt benne, hogy inkább gombalevesnek hívták.
Valahogy így van most Dávid is a gombával. Igazából nem szeretni, ezért a bolti csiperkét nem is eszi meg, de amit közösen szedtünk, az ízlik neki. Érdekli a fajtája, külön beazonosítja ő is a könyvből, elolvassa mivel keverhető össze, azt is megnézi, így már ismer pár gombafajtát. Van a gombászásban valami, ami gondolom a vadászatban is megvan, a siker izgalma. Találunk-e gombát, ha igen, mennyit? Milyet? Ki találja meg az elsőt?
Ugyanez kicsiben a piacon vásárlás. Ha egy kedves kofától vesszük a mángoldot, aki szól két jó szót a gyerekekhez, netán ők kérik, vagy veszik észre azt az egy árust, akinek van az asztalán, akkor máris finom a mángoldfőzelék. Különben fúúúúj. Ilyen ez.
Idén rengeteg kucsmagomba nő, én még soha nem láttam ennyit. Mostani ebédünket úgy szedtük, hogy nem is gombászni indultunk. Persze ha már ott volt, nem hagyjuk tönkremenni!

kucsmagomba11.jpgKucsmagombás galette

A tésztához:
20 dkg liszt
10 dkg vaj
1 kk só
1 ek víz
2 ek tejföl

A töltelékhez
30 dkg kucsmagomba
5 dkg vaj
3 nagy gerezd fokhagyma
10 dkg ricotta
3 ek frissen reszelt parmezán
nagy csokor petrezselyem
só, bors
kakukkfű

A tésztához elmorzsoljuk a vajat a liszttel, majd a többi hozzávalóval összegyúrjuk a tésztát. Fóliába csomagoljuk, és egy órát pihentetjük a hűtőben. Addig megtisztítjuk a gombát, hajszál vékony szeletekre vágjuk a fokhagymát, felaprítjuk a petrezselymet, és lereszeljük a parmezánt.
Előmelegítjük a sütőt 160 fokra. Kb.4 mm vastagra nyújtjuk a tésztát. A gombát csak akkor daraboljuk fel, ha nagyon nagyok. A vajat felforrósítjuk egy serpenyőben, rádobjuk a gombát, sózzuk, borsozzuk, beleszórjuk a fokhagymát, a petrezselymet és a kakukkfüvet, két percig kevergetjük, majd elzárjuk a lángot. A tészta közepére halmozzuk a gombát, a ricottát kiskanállal rádobáljuk. Csak a szélét szórjuk körbe parmezánnal, majd felhajtjuk a tésztát körbe. Sütőpapírra fektetjük, és 20 percig sütjük. Egy ilyen adag 3 főnek elég ebédre, sok zöldsalátával. 
Együtt, egy asztalnál esszük meg!dáci feta1.jpg

10 hozzászólás a(z) “Kucsmagombás galette” című bejegyzéshez

Az en gyerekem azert nem eszi a gombat, mert kiskoraban egy rokon elriasztotta, nehogy valakinel ellenorizetlen, sajat szedett gombatol mergezest kapjon. 2 evesen a kedvenc pizzaja az un Son-go-ku volt, a picer kerdezes nelkul hozta ki neki a Nyugatinal levo DonPepeben, az almalevel egyutt, szoval nem az izevel van baja. Egyszer egy csirke tolteleket raktam tele finomra apritott gombaval, tobb tolteleket evett, mint hust. Aztan elarultam, h mit etettem meg vele, sokaig meg a vajaskenyerre is megkerdezte, h nincs-e benne gomba.

Nalunk amugy az volt a szabaly, h mindenkinek lehet 3 etele, amit nem eszik meg, a tobbivel nincs valogatas. Eleinte voltak harcok, mara igazabol csak a cukkini, a maj es a gomba maradt, bar mindet megeszi, ha nem tudja mi van az etelben. De ritkan csapom be.
Sztem a nagyinak igaza van, amit a gyerek maga keszitett, azt minimum megkostolta mindig.

Azért kétévesen már kedvenc pizza, nem egy főegészséges táplálék egy kétéves gyakorlatilag még babának, én nem kaptam annak idején ilyeneket.

Igaz, amikor én kétéves voltam, jórészt nemigazán volt még Magyarországon pizza, még a közeli rokona, a melegszendvics is csak ilyen fura imperialista különlegesség volt 🙂

Na, akkor ideje kucsmagombázni… Ezt meg kipróbálom. A gyerekneveléshez-etetéshez nem tudok hozzászólni, sőt, nem is akarok. Gyakran nem áll közel az ízlésemhez, amiket posztolsz, de ezt most nagyon megcsinálnám:) (csak lenne időm fölmenni a hegyre)

(mondjuk ezt leginkább az édességek miatt írom, és eleve ritkán járok erre).

Még valahogy a medvehagyma és a kucsmagomba közös felhasználásán tűnődöm, egyáltalán nem tűnik lehetetlennek, csak valószínűleg nem szabad túlzásba vinni a hagymát. Ezt is el tudom képzelni valami pitefélének, esetleg juhtúróval, bár az talán elnyomja a többi ízt – ki kell próbálni, majd kiderül.

@Fuszeres Eszter: mi hátihordozót használunk a babánál, lehet benne vinni erdőn-hegyen illetve árkon-bokron át. Ne tiltakozik, kimondottan jókedvűen huzigálja közben az apja haját. Milyen a túrababakocsitok? A mienk nem kimondottan terepre való.
Gombászni még nem vittük a kölyköt, be kell pótolni.

@Void Bunkoid: az en gyerekem felig olasz, neki bizony alapertelmezett etel a pizza. 😛
Masreszt en egesz nap dolgoztam, az apja volt vele otthon, megfoztem a hiperbio kajat, aztan a bestek egesz nap csavarogtak, ha gyerek valaszthatott, akkor a Vasuttortenetiben, az apja szamara legegyszerubb megoldas a Donpepe volt a nyugatinal, nem mentek haza holmi ebedelesert. Sztem remek eletuk volt, egyik sem panaszkodott. Fagyit is rengeteget ettek. Az is jo etel sztem.
Most h 14 eves a gyerek, ha felhivom, h susson pizzat, mire hazaerek, megsuti es isteni. Na erre is jo volt a pizzazos babakor 😛

Vélemény, hozzászólás?