Kategóriák
Egyéb kategória

Olcsó vacsora 345 forintból

 

Egyszer valahol be kellett vallanom, hogy mi az az étel, ami ciki, de szeretem. Akkor elárultam, hogy évente kétszer valami furcsa kényszert érzek, hogy egy lepukkant étteremben rántott trappista sajtot egyek vagy rosszul főzött rizzsel, vagy mirelit sültkrumplival. Bocsánat.
 
Van viszont másik is, igaz, azt soha nem eszem, de mindig összefut a nyál a számban ha hallom. És ez a „mézes-mustáros” kifejezés. Pár éve egy reklámban is futott valami félkész étel, és egyik kisfiú azzal dicsekedett, hogy náluk az lesz a vacsora. Mézes-mustáros. Gondolom csirkemell filé. Na mindegy, odáig soha nem jutottam, hogy vegyek egy ilyet, de bevallom, imádom, a mézes-mustáros dolgokat.
Ilyen a karfiol is, és elképesztően finom!
 
Ismét egy olcsó vacsora következik.  Tegnap a Hunyadi téri piacon vásároltam.
 
Fejenként 345 forintot költöttem, és ebben benne van egy egész csirkecomb is. Ez volt a drágábbik fele. Nem túl nagyok, lemérte őket a hentes, mindegyik 240-250 forint között volt darabonként.
Vettem még egy kisebb fej karfiolt 150 forintért (szezonja van, most a legolcsóbb!), és egy póréhagymát szintén 150-ért. Otthon volt két fej hagymám, max. 60 forint, fél fej fokhagyma, az 50. 4 ek. Mustár az 20, 2 ek méz 50, kevés étolaj az 15. Só, bors, legyen 5.
Nekünk ehhez nem kellett rizs, de ha valakinek kevés a karfiol (megértem) akkor is megvan bőven 400 forint alatt a vacsora, ha főz mellé egy rendes adag rizst.
 
Hozzávalók 4 személyre:
 
4 db egész csirkecomb
1 közepes karfiol
1 póré
2 fej vöröshagyma
6 gerezd fokagyma
4 ek mustár (ha lett volna magos, az még jobb lett volna)
2 ek méz
pár csepp citromlé (ha van otthon, nyugodtan mehet egy kanálnyi, nekem nem volt)
3 ek étolaj
só, bors, csipet őrölt szerecsendió
 
A csirkecombokat sóztam, borsoztam, és kevés vizet aláöntve, lefedve előbb a bőrös felét, majd a sima felét is megsütöttem. Mikor már majdnem elkészült, belereszeltem egy gerezd fokhagymát, öntöttem alá fél deci vite, majd elfőztem.
Közben a hagymákat felkarikáztam a fokhagymával együtt. Olajon kevés sóval nagyon kis lángon puhára pároltam. Hozzadtam a mézet és a mustárt, sóztam, borsoztam, meghintettem a szerecsendióval, és annyi vizet adtam hozzá, hogy krémes állagú legyen.
Egy nagy fazékban vizet forraltam. Ebbe dobtam a pici rózsákra szedett karfiolt, amt nem főztem rommá, csak épp roppanósra, de ez ízlés kérdése. A leszűrt karfiolt a hagymás mártáshoz kevertem, kicsit felforrósítottam és a csirkecombbal tálaltam.

 

66 hozzászólás a(z) “Olcsó vacsora 345 forintból” című bejegyzéshez

2 ek méz 50 Ft? A legkisebb 1 dl-es kiszerelés is 3-400 Ft.
Valamelyik nap szerettem volna venni, de lemondtam róla, mikor megláttam, hogy a legrosszabb minőségű is horror áron van!
Viszont, lehet jó téma lenne, hogy hol lehet elérhető áron MINŐSÉGI mézhez hozzájutni…

Szia, nekem tetszik,magam is hasonlókban gondolkodom a Gyomornyomorban a Facebookon, csak egyetlen megjegyzés: a karfiolnak szerintem nem most van szezonja, s nem is most a legolcsóbb. Tegnap egyik helyen kilóját 360-ért, hiperben darabját 499-ért láttam. Kis fejeket nem is nagyon árultak, mindegyik kiló felett volt. Úgyhogy a 150-es karfiollal szerintem mákod volt…

@Aromatique:

Én méhésztől veszem (mellettem lakik, ismerem, kizártnak gondolom, hogy trükközne vele, ha igen, akkor igazi pszichopata, aki nagyon ügyesen odafigyel, hogy egyébként 24 órában becsületesnek és mindenki felé segítőkésznek látszódjék), 1500 egy kiló akác, 1200 a vegyes.
Nemrég hirtelen kellett volna, viszonylag későre járt, nem akartam átcsengetni, gondoltam, veszek egyet a boltban. Nem akartam hinni a szememnek, mennyibe kerül a boltban a méz; nem is vettem meg.

“és kevés vizet aláöntve, lefedve előbb a bőrös felét, majd a sima felét is megsütöttem”

ezt nem írtad el véletlenül?
a víztől úgy odakap a hús, hogy nem győz az ember pislogni.

Nem kötekedni akarok, cska apró megjegyzés.
Ha fentebb azzal kérkedik a cikkíró, hogy nem szokott mirelit krupmlit enni, mert az fujj, meg jajj, akkor 4 evőkanál mustárra se számoljon 20forintot, mert az még az S-budget árban sem jön ki, nemhogy francia dijoni-ból. A kettő nincs egymással összhangban!

Én sem értem hogyan vett a kedves cikkíró 150-ért karfiolt, de akkor szerencséje volt. Én ma vettem a piacon (Óbuda), és 280/kg alatt kizárt, hogy lehet találni. Én egy közepes, ~1,5 kg-os fejet vettem 435-ért.

Mézet pedig termelőtől veszem ugyanitt, “magyar termelői méz” hologramos zárjeggyel, 1200/kg-ért van vegyes virágméz, akác, selyemfű 1400/kg, és extra hársfa méz is van 1600-ért.

@KLMS:

Hát én nem tudom hol laktok (vagy én:)..), de én ismerős méhésznek 1800 Ft-ot fizetek, 1 kg akác mézért.
És karfiolt sem kapok ennyiért.
Igaz jól hangzik a hús recept, de én ehhez már túl ízesnek vélem a karfiolt a maga egyedi illatával.

Ma vettem 40 dkg darált lapockát valami 425 Ft-ért, egy fej kelkáposztát 185 Ft-ért, volt itthon hagyma meg zacskós rizs meg fűszerek, ha az olajat is beleszámítom, akkor is az egész 800 Ft körül lehet összesen, és kettőnknek a lányommal két ebédre elég lesz. Ja a tejfölt nem számoltam, legyen 1000 Ft. Osztva 4-el, az 250 Ft. Ennyiből van ebédünk 2x. Szerintem ez sem rossz ár.

@Aromatique: a nem cukorból hamisított rendes vegyes virágméz is olyan 1000 Ft körül van kilónként. 8 dl-es üvegben többnyire.
Csak hát gazdag ember aki 1 decis mézet vesz jó drága csomagolásban. Gondolom rízst sem darabonként csomagolva veszel. Úgy egy kicsit drága lenne. Esetleg krumplit is darabonként?
2 evőkanálnyi méz nagyjából 50 Ft.

@hagyma: csatlakozom a csirkecomb mennyiséghez.

Többeknek: a karfiol nagyon jól tárolható, nulla fok fölött 2-3-mal nem túl száraz helyen sokáig eláll, azért van most a szezonja, mert amit betáraztak, igyekeznek minél előbb eladni, a veszteségek elkerülése miatt, így viszont sok van egyszerre a piacon, még egy kis idő és magyar már nem lesz, jön az afrikai, akkor már nem eszünk, azután csillagászati áron ismét a magyar nyár közepétől.

Amúgy köszi, valami hasonló, megszokottól eltérő karfiol receptet kerestem éppen.

A mézes-mustáros témához. Próbáltam már én is magát a húst mézes-mustárosan sütni, nagyon jól sikerült, a család azóta is követeli, de nekem nem jön be mézzel. Se a csirke, se az oldalas, semmi.
Így persze hiába követelik, nem kapnak 🙂
A mostani recept ezt a problémát is megoldhatja, sőt karfiolon jobban el tudom képzelni ezt az ízesítést, mint a húson.

Egy időben vadul fogyóztam,mert nagyon megnőtt a fejem 🙂
Akkor ebédeltem ilyen kajákat (csirke/hal)sok párolt zöldséggel.3 hónap után igen jelentős eredménye volt.
Cs.combból még nyersen kikapom a csontot,könnyebb a serpenyőben bánni vele.

Mézes-mustárosan én csirkeszárnyakat készítek. 1 rész méz, 1 rész mustár, belemasszírozom a szárnyakba, majd lefedve párolom, fedő nélkül pirítom (különben odakapna a méz). Isteni, ragacsos finomság! Ráadásul a sok csonttal a kutya kedvében is járok.:)

Az elkészítéshez a gáz, villany mennyi volt?

Mosogatógép mennyit fogyasztott?

Rózsadomb – Hunyadi oda vissza mennyi üzemanyag?

Fotó a kajáról, mennyi?

Vetté vón’ egy jó szaftos sűlt kalbászt a hentesnél, cseresznye paprikával, olcsóbb és jobb lett volna!

Ejnye, blogger, ez is valami? 😀
@Mj: 2 főre, légyszíves 🙂

Miért gondolják sokan, hogy üres konyhából meg lehet próbálni olcsón főzni? Fel kell tölteni a fűszereket, stb. egyszer és az megközelítőleg 2-3 évig elég: 2009-ben vettem szerecsendiót, még van. Leoszthatjuk receptenkénti adagokra, bár minden bizonnyal nyitott zacskóval értékvesztés is volt évente, az árak is változtak. Szerintem, ha kiszámoljátok, szívesen bővíti vele a receptet a blogger… 🙂

Én mindenesetre értékelem az ötleteidet, mert színesitik a palettát, még ha amúgy tudok is főzni, szívesen tanulok, ha valaki jobb nálam 🙂

@kovácske: en most megettem egy halom krumplival harmat es tudnek meg enni, OK csak a dobvero, nem dupla, mint a kepen
csirkeszarnybol tucatot szoktam rendelni..
ami a kepen van az max 10 deka szinhus…., de nem eskudnek meg ra, lehet 6-8
kenyerrel es sok korettel eleg lehet 2 nagy duplacomb mondjuk
rantottcsirkenel 2 szarny 2 comb az mar dietas/ azt krumplisalataval szoktam/

ha mar mindenki mezes husrol beszel, en karajt szoktam mezzel. grillezni nagyon finom.
egy negyed uveg (kb 25-30 dkg, nem tudom, mert sosem fozok mericskeles utan)mezet osszekeverek egy uveg reszelt tormaval (a frissen reszelt termeszetesen finomabb es erosebb), so, bors izles szerint, es ebbe fektetem bele a husszeleteket. hagyom egy napot benne, aztan masnap kisutom. grillezes kozben a mezes-tormas keverekkel kenegetem. vigyazni kell, ne egjen meg a torma. biztos lehet sutoben is csinalni, meg ugy nem probaltam.

Egyébként lehet olcsó vacsorát is az asztalra tenni, ráadásul egészségeset is – igaz egy jó háztartásban minden fűszer és zöldségfélének lennie kell (hagymafélék, paprika, paradicsom, illetve saját eltevésű befőttek és zöldségek).
Ha ez megvan nem gond a főzés.

Az olyan üvegben lévő mézet, amit úgy öntenek/fújnak, hogy már rajta van a Magyar Termelői Méz felirat dombor betűkkel 1000,- Ft-ért veszem közvetlenül a termelőtől, míg ugyanaz a CBA-ban 2600,- Ft.

Vélemény, hozzászólás?