Kategóriák
Egyéb kategória

Pészáh

Idén nagyon későre esnek az ünnepek, tavaly, ha jól emlékszem Pészach egy időben volt a keresztény húsvéttal. A zsidók holdnaptár segítségével állapítják meg, hogy melyik ünnep mikorra esik, ami a keresztény húsvétra, és pünkösdre is igaz, ezért is mondják ezekre az ünnepekre, hogy mozgó ünnepek: mindig más napra esnek. Idén Pészach április 19 és 27 közé esik, aminek az első két estéjét Széder estének hívjuk.
Pészach az Egyiptomiból való kivonulás ünnepe. A nyolcnapos ünnep a felszabadulás emlékét őrzi, és azt idézi, hogy Izrael gyermekei a kétszáztíz esztendős egyiptomi rabság után, kivonultak Egyiptomból.
Az ünnep előtt nagyon alaposan kitakarítunk. Ez nem egy szokásos nagytakarítás, ilyenkor kiporszívózzuk a szekrényeket, kirázzuk a könyveket, mindent kiporolunk, ahol elbújhatott egy kenyérmorzsa. Márpedig morzsa akárhol lehet. Én ilyenkor alaposan kitakarítok, előveszem a pészachi edényeimet, kidobok minden kovászost, ezt nem olyan nehéz megtennem, mert már előre tervezek, és ilyenkorra elfogy itthon a liszt, nincs a fagyasztóban sütemény, keksz, ilyesmi. Egyedül a kovászomat sajnálom, ezt át szoktam vinni egy nem zsidó barátnőmhöz, akivel írunk egy jelképes papírt, miszerint a kovászt eladom neki. Még fizet is érte, általában egy százast, pedig a kovászom sokkal többet ér 🙂 Pészah után pedig visszavásárolom tőle. Ez a vicces mozzanat nagyon fontos, mert valóban nem szabad ilyenkor a tulajdonunkban lennie kovászosnak.
Ilyenkor szokás elégetni az egész évben összegyűjtött challat is (A szombati challah, kalács, vagy barhesz sütésekor félretett áldozatot egész évben gyűjtjük, majd megszabadulunk tőle)
A peszáh előtti néhány napban mindenkinek hozzá kell járulnia a szegények, rászorulók peszáhi lisztjéhez (kimhá dipiszhá), hogy a jó érzés, a szabadság érzése mindenkinek a sajátja legyen, mindenki érezze úgy, mintha ő maga szabadult volna meg a rabságtól. Ezért is szokás széder estére sok vendéget hívni a családon kívül is.
Ortodox családok ekkortájt kicserélik a sütőjüket egy olyanra, amit csak az ünnepen használnak, vagyis évente mindössze egy hétig. Én szimplán kitakarítom, kóserolom azt. Ha lesz időm, elszaladok egyik ortodox barátunkhoz, és készítek pár fotót, hogy bemutassam mennyire komoly dolog ilyenkor a takarítás: a csapot alufóliával tekerik körbe, a konyhapultot, és a felette lévő csempét nylon-nal borítják, még a hűtőt is kibélelik fóliával. Olyan lesz a konyha, mint egy űrállomás. Érdekes.
Miután kitakarítottuk a lakást, következhet minden gyerek kedvence a hamec, vagyis a kovászos keresése: elrejtjük valahol a lakásban egy pár morzsát, lehetőleg becsomagolva, hogy ne szóródjon szét, majd látványosan megtaláljuk azt, gyertyával a kezünkben. Ezt tollseprűvel szokták fakanálra seperni. A megtalált morzsáért persze ajándék jár 🙂

Kezdődhet az ünnep: a két Széder estének megvan a maga forgatókönyve. Először is mindenkinek úgy kell tekintenie saját magára, mintha ő is ott lett volna azok között, akik kivonultak Egyiptomból. A szertartás egy pohár bor elfogyasztásával kezdődik, négyet kell meginni az est folyamán. Azért 4, mert a Tóra 4 különböző kifejezést használ a szabadságra a kivonulás kapcsán. Az egyiptomi száműzetés idején is 4 nagyon nagy erénye volt minden zsidónak: megtartották a héber nevüket, héberül is beszéltek és nem vették fel az egyiptomiak nyelvét, igen erkölcsösek voltak és hűségesek maradtak egymáshoz.
Az ünnep elnevezése: hág hápeszáh (az elkerülés ünnepe) a Tórából ered, a halál elkerülte (peszáh) Izrael fiainak házait Egyiptomban, midőn sújtotta Egyiptomot, a mi házainkat pedig megmentette. Angolul Passover. Tehát, a zsidó törzsek egyiptomi kivonulását megelőzően a tízedik csapás (az elsőszülöttek halála) elkerülte a zsidó családokat. Ez volt az utolsó csapás, mely után engedélyezte a fáraó, hogy elhagyja országát az ingyen munkaerő, a rabszolgasorsba kényszerített zsidóság.
Nevezzük még a szabadság ünnepének (hág háhérut), mert ekkor következett be a hosszú egyiptomi rabság után a szabadság. Szabad nép lett a rabszolgákból és elindultak a Kánaánba vezető hosszú úton.
A kovásztalan kenyerek ünnepe (hág hámácot) elnevezés is a kivonulásra, a szabadságra emlékeztet.
A kovásztalan kenyér (mácá, pászka, laska) a rabszolgák, a szegények kenyere volt annak idejében; valamint e kenyér emlékeztet a sietségre is, mert nem volt idő a tészta kelesztésére. A manapság az ünnep alatt evett macesz csak vizet és lisztet tartalmazhat és 18 percen belül kell megsütni, nehogy meghámecosodjon (erjedésnek induljon, kovászos legyen). Az askenáz zsidóság pészah napjaiban a rizs és a hüvelyes növények (bab, lencse, borsó stb.) fogyasztását is tiltja.
Peszáh a tavasz ünnepe (hág hááviv) is, mert mindig tavasszal veszi kezdetét, mikor a termés érlelődni kezd, amikor újra éled a természet. Ez az elnevezés az ünnep mezőgazdasági jellegére utal, mert a Szentélyben a zsengék, az első termések áldozatát az ünnepek után mutatták be és az ünnep második napján kezdték el az omerszámlálást is.
Az ítélet napja (jom hádin) néven is ismeretes, mert a Misna tanúsága szerint Isten ekkor mond ítéletet a föld termései felett.
A peszáh szó jelenti még azon áldozatot is, melyet niszán tizennegyedikén este minden zsidó családnak be kellett mutatnia a Tóra tanúsága szerint.
A széder este:
A héber széder szó (סדר) rendet jelent, pészah estéjét a rend éjszakájának nevezik (ליל הסדר – lél hászéder). Őrködés vagy megőrzés éjszakájának is nevezzük.
Széder esti vacsoránál minden vendég kap egy Haggadat, amiben a kivonulás történte, és az este rendje van leírva. Az estét általában a családfő, vagyis a legidősebb férfi vezeti. Az ő széke mellé egyes helyeken egy második karosszéket is készítenek az asztalhoz, várván azt a zsidót, aki valamiért nincs ott (nem érdekli, beteg, nem lehet jelen).
Az ünnepi asztalon mindig megtalálhatóak a Haggadák, a szédertál, rajta ételek: bécá – egy sült vagy főtt tojás (a tál bal felső részén), zroá – egy darab sült csirkehús (nyak, vagy szárny, melyet nem fogyasztunk el; a tál jobb felső részén), máror (מרור) – keserűfű (cházeret, torma és saláta az előző kettő alatt), kárpász (כרפס) – valamilyen zöldség (a keserűfű alatt bal oldalon), chároszet (חרוסת) – reszelt alma, körte, dió, fahéj és bor keveréke (a keserűfű alatt jobb oldalon), koréch (כורך – alul középen ismét keserűfű, ugyan az, mint a máror), bor, (legalább 3,5 dl személyenként, helyette lehet szőlőlé is), Poharak mindenkinek. Egy nagy és díszes serleg (Élijáhu/Illés serlege), egy tálka sós víz, három darab pászka (macá, macesz), ünnepi gyertyák.
Az este gyertyagyújtással kezdődik.
Ezután kidus, vagyis áldás a borra.
A széder folyamán összesen négy pohár bort iszunk, ebből a kidus az első.
Kézmosás. Ez a szokásos kézmosás, de most nem mondunk rá áldást.
Kárpász. Eszünk egy darabot a krumpliból, sós vízbe mártjuk.
Jáchác. A családfő kettétöri a szédertálon lévő három pászka közül a középsőt. A kisebbik felét visszateszi a helyéra, a nagyobbikat pedig elrejti. Ez az áfikomen, amit a vacsora végén eszünk meg.
Mágid,a szabadulás történetének elbeszélése. A házigazda felemeli a szédertálat, és hangosan, tagoltan mondja a “há láchmát”: “Íme, a keserűség kenyere, amit őseink ettek Micrajimban (vagyis Egyiptomban)
Megtöltik a második poharat, és a jelenlévők közül a legfiatalabb elmondja a “Má nistáná?-t”, vagyis megkérdezi: “Miben különbözik – má nistana – ez az éjszaka az év többi éjszakájától?”
A házigazda válaszával (“Rabszolgái voltunk Fáraónak”) kezdődik a Hágádá, a peszách történetének elbeszélése, az est lényege. Van, ahol a házigazda olvassa fel hangosan, magyarázatokkal, máshol minden résztvevő felolvas egy-egy részt. A négy fiúról szóló hasonlat a zsidó nép különböző csoportjait mutatja be: az egyik a bölcs, a tanult Talmud-tudós, a másik az önző rosszcsont, a “gonosz”, akit csak a saját hasa érdekel, a harmadik az együgyű, balga, akit könnyű “palira venni”, míg a negyedik a “csöndes többség”, amely “még kérdezni sem tud”, a mindenkori tömegtájékoztatás áldozata, az “ajlem-gojlem”. Manapság van egy “ötödik fiú” is, aki egyáltalán nem vesz részt a széderen, mert kirándulni ment inkább… Ő is zsidó, neki is mellettünk van a helye.
Ezután mesélünk az az isteni ígéretről, mely megtartott máig, s tovább meséljük a Hágádái elbeszélést a rabszolgaságról, a tíz csapásról, amely után a Fáraó elengedte a népet; a kivonulásról, amelynek útja a szabadsághoz vezetett. Családi hagyományok szerint változó énekbetétek is tarkítják a szöveget, majd megemlítjük a pászkát – a maceszt – és a keserű gyökeret (máror), aztán a dicsőítő ének (hallél) után újra elmondjuk az áldást a második pohár borra, melyet már hátradőlve, mint a szabad emberek, iszunk ki.
Ezután kezet mosunk, áldást mondunk a pászkára, a márorra, majd a “Hilél-féle szendvics” (koréch) következik: pászka reszelt tormával – s végül jön a vacsora.
Ilyenkor már nagyon késő van, általában éjfél is elmúlt, mindenki rettenetesen éhes! 🙂
Vacsora után megtöltjük a harmadik poharat borral. És jön a kérdés: hol van az Afikómen (az előzőleg elrejtett maceszdarab)? Amíg a gyerek nem adja vissza, nem lehet folytatni a szertartást, mert ez a darab jelképezi az áldozati bárány elfogyasztását. A gyerekek meg általában édességet szoktak kérni érte. Elfogyasztjuk az afikoment, és elmondjuk az asztali áldást (“bencsolunk”). Megisszuk a harmadik pohár bort, majd kinyitjuk az ajtót – jelezve, hogy az Őrizet Éjszakáján nem félünk semmitől és senkitől –, és elmondjuk az Öntsd haragodat… kezdetű imát.
Ekkor megtöltjük a negyedik pohár bort, valamint egy külön poharat (serleget) Illés próféta tiszteletére. Befejezzük a Hágádát, s a végén elmondjuk: “lesáná hábáá b’Jerusalajim” – “Jövőre Jeruzsálemban” – és kiisszuk a negyedik pohár bort.
Holnaptól pár recepttel jövök.

9 hozzászólás a(z) “Pészáh” című bejegyzéshez

kedves Eszter! nagy élvezettel olvasom napról napra az írásaidat, a családom rég nem tartja már a zsidó hagyományokat/ünnepeket, de általad én (“gyökér-keresőként”) kicsit közelebb érzem magamat ezekhez a gyökerekhez… és talán sikerül is némiképp újjáélesztenem a család többi tagjában is! 🙂 Köszönöm!

Vélemény, hozzászólás?