Ketchup.
Nálunk mindig van itthon, a férjem szereti. Főtt virslihez szokta enni, és néha én is kérek belőle. Nem vagyok érte oda, de nem tudom megmondani, hogy mi a bajom vele.
Egy időben édesanyám csinált házi ketchup-ot, rengeteg paradicsomból főzte, kis üvegekben dunsztolta, csodájára jártak a rokonok, de én azért se voltam oda.
Úgy érezem, mintha a ketchup íze igazából semmihez nem illene. Azt mondják, hogy a gyerekek szeretik, ami akár igaz is lehet, de a fiam rá se bír nézni. Viszont ismerek olyan kislányt, akinek olasz (!) édesapja remek paradicsomos tésztát készít, ő mégis hetente legalább háromszor főz magának iskola után ketchup-os spagettit sajttal. 11 éves, és konkrétan ezen él. Senki nem mondhatja, hogy nem kapta meg a választás lehetőségét, hogy nem főznek a szülei. És mégis imádja…
Nem szólhatok egy szót se, én legalább 4 évig éltem vajas-mustáros kenyéren, amit aztán egyszer csak leváltott a mikróban olvasztott trappista sajt. Elsős lehettem, amikor megígértettem édesanyámmal, hogy ha jól viselkedek, egyszer vesz nekem egy öt literes üveg mustárt.
A nagycsarnokkal szemben, ahol most egy gyorsétterem van, akkoriban még egy hentes volt, gyönyörű kézzel festett csempék alatt mérték a húst, és a kirakatban ott sorakoztak a mustárok. (Ezeken a csempéken disznókat terelget a kondás, ha jól emlékszem, de az biztos, hogy gyönyörű volt, és miután megnyitott a Burger King, egy ideig láthatóak maradtak a csempék, aztán eltűntek. remélem nem verték le őket!)
Talán emlékeznek még rá egy páran, hogy a nyolcvanas évek közepe előtt, amikor még nem volt akkora divatja Bécsből behozni mindenféle elektronikai készüléket, lehetett kapni itthon orosz mikrót.
A mikró vajszínű volt, hatalmas nagy, és rettenetesen zúgott. A tányérja nem forgott, és olyan órája volt, hogy előbb teljesen fel kellett húzni, aztán visszatekerni arra az időre, amennyit használni szerettük volna a készüléket. A melegítés végén furcsa, mehanikus csengetéssel jelzett. Na, ebben a csodában mikróztam a sajtokat ebédre. Mire ötdekányi sajt középen is megolvadt benne, addigra a széle teljesen kiszáradt, megbarnult, megkeményedett 🙂
Eleinte az olvadt sajtot megkentem mustárral, de később csak magában ettem. Ketchup akkor sem játszott. Nem úgy, mint “Joey Tribbiani” 🙂 Annyira rossz, hogy szinte már jó!
Nálunk mindig van itthon, a férjem szereti. Főtt virslihez szokta enni, és néha én is kérek belőle. Nem vagyok érte oda, de nem tudom megmondani, hogy mi a bajom vele.
Egy időben édesanyám csinált házi ketchup-ot, rengeteg paradicsomból főzte, kis üvegekben dunsztolta, csodájára jártak a rokonok, de én azért se voltam oda.
Úgy érezem, mintha a ketchup íze igazából semmihez nem illene. Azt mondják, hogy a gyerekek szeretik, ami akár igaz is lehet, de a fiam rá se bír nézni. Viszont ismerek olyan kislányt, akinek olasz (!) édesapja remek paradicsomos tésztát készít, ő mégis hetente legalább háromszor főz magának iskola után ketchup-os spagettit sajttal. 11 éves, és konkrétan ezen él. Senki nem mondhatja, hogy nem kapta meg a választás lehetőségét, hogy nem főznek a szülei. És mégis imádja…
Nem szólhatok egy szót se, én legalább 4 évig éltem vajas-mustáros kenyéren, amit aztán egyszer csak leváltott a mikróban olvasztott trappista sajt. Elsős lehettem, amikor megígértettem édesanyámmal, hogy ha jól viselkedek, egyszer vesz nekem egy öt literes üveg mustárt.
A nagycsarnokkal szemben, ahol most egy gyorsétterem van, akkoriban még egy hentes volt, gyönyörű kézzel festett csempék alatt mérték a húst, és a kirakatban ott sorakoztak a mustárok. (Ezeken a csempéken disznókat terelget a kondás, ha jól emlékszem, de az biztos, hogy gyönyörű volt, és miután megnyitott a Burger King, egy ideig láthatóak maradtak a csempék, aztán eltűntek. remélem nem verték le őket!)
Talán emlékeznek még rá egy páran, hogy a nyolcvanas évek közepe előtt, amikor még nem volt akkora divatja Bécsből behozni mindenféle elektronikai készüléket, lehetett kapni itthon orosz mikrót.
A mikró vajszínű volt, hatalmas nagy, és rettenetesen zúgott. A tányérja nem forgott, és olyan órája volt, hogy előbb teljesen fel kellett húzni, aztán visszatekerni arra az időre, amennyit használni szerettük volna a készüléket. A melegítés végén furcsa, mehanikus csengetéssel jelzett. Na, ebben a csodában mikróztam a sajtokat ebédre. Mire ötdekányi sajt középen is megolvadt benne, addigra a széle teljesen kiszáradt, megbarnult, megkeményedett 🙂
Eleinte az olvadt sajtot megkentem mustárral, de később csak magában ettem. Ketchup akkor sem játszott. Nem úgy, mint “Joey Tribbiani” 🙂 Annyira rossz, hogy szinte már jó!
19 hozzászólás a(z) “Orosz mikró, ketchup, mustár” című bejegyzéshez
ááh, kétfélét csinálok naponta a gyerkőcöknek vacsira (isss), s ha végre kidőltek este, akkor boldogan eszem a mikrós sajtos kenyeret mustárral..:)
szerintem, ami wiener az már finom. meg a frankfurti…
vagy esetleg az orsi baromfi…
zimbo
szóval több is lehet, csak márkás legyen…
Sziasztok!
A sok ketchup,majonéz,mustár után meg tudná valaki mondani,hogy melyik virslit érdemes megvenni ami nem fő szét,van is valalmi íze..? A legtöbb most kapható virslit még egy hiper-super ketchup se tud feljavítani sajnos..
köszi, Nóri
Midjárt bőgök, Eszter, ahhoz a henteshez jártunk MINDIG a nagymamámmal kiskoromban. Ahogy írsz a csempéről, teljesen visszajöttek az emlékek.
Viszont a ketchupot, mustárt utálom, én majonézes kenyéren nőttem föl. (pedig nekem is volt választási lehetőségem:)
Kérj szerzői jogdíjat a töki pompos árusoktól 😀
Én meg már azt hittem mindenki ketchup rajongó!
Gyerekkori barátaim első emlékképe rólam, hogy állok a kapuban két copffal a fejemen és nyomom az arcomba a mustárostubust. : )
Ja! én is saját találmánynak hittem az agyon mikrózott sajtot, de én egy időben tovább fejlesztettem hagyma- tejföl-sajt változatban, tulajdonképp a népszerű kemencében sült szalonnás lepény szalonna és lepény nélküli változata. : ))
Sárkányfűárus
http://href.hu/x/5c23
http://href.hu/x/5c22
De, megtaláltam! Sajnos az nem látszik rajta, hogy akkora, mint egy 50 cm-es televízió.
http://href.hu/x/5c23http://href.hu/x/5c22
A ketchupot én sem nagyon szeretem, viszont elvakult majonéz párti vagyok!:)
Erről az orosz mikróról nincsen kép valahol? Úgy szeretnék látni ilyet!
sziasztok! én sem szeretem a bolti kechupot, de ha ettetek már kovácspál (nlc) last kecsapjából…. az valami tökéletes, igazi paradicsomos, fűszeres csoda! már akkor élvezem a ketchupot, amikor főzöm:-)
A ketchupnak alapvetően alig van íze, vizes, cukros valami. Ha már bűnös gyári kotyvalékok, akkor inkább egy barbacue-szósz, esetleg egy kis édes csiliszósz.
Olvasztott trappista, vajas-mustáros kenyér, tényleg! Akkor ezeket nemcsak én találtam ki? 🙂 Mikrózott sajt után csak a tányért ne kellett volna mosogatni…
Viszont részemről a ketchup is rendben, bár pizzaszósz (kevesebb ecet-cukor, több zöldfűszer) méginkább. És ismerek kicsilányt, aki a ketchupot virsli nélkül is, önmagában, illetve nulla kenyér:fél virsli:fél doboz ketchup arányban. Ötéves korában 1 hétig nálam lakott, amikor visszaadtam anyujának, nagy sikernek könyveltem el, hogy nem ettünk minden nap jégkrémet, almát viszont egyszer igen… a vacsorákról pedig nem esett szó. 😉
szétszórt hozzászólásom 🙂
szóval, semmilyen mikrónk nem volt, amikor orosz volt a standard.
szóval az az érzésem, hogy a tojásfehérjénél valami el is bomlik a melegítéskor…
nekünk sosem volt orosz mikrónk…
sugárzásmérő lehet, tényleg kiakadna, de arra azért felhívnám a figyelmet, hogy a mikró nem részecskesugárzást bocsát ki, ergó nem “marad benne” az ételben. viszont, egy kicsit máshogy működhet (azaz, nem ugyanúgy melegíti az egyes molekulákat, mert tojásnak gusztustalan mellékize lesz, ha mikróban akarom megfőzni…
karamel készítésére viszont jobb, mint a gáz 😀
Mikrózott trappista Ibolya néninek is kedvence!
Nálunk a gyümölcsprés volt orosz. Ahogy leírtad a mikrót, pont ilyen: vajszínű, nagyon hangos és hatalmas:)
a mikro márkája Evrika volt. első betűje je-nek ejtendő 🙂
Azt kihagytam, hogy amikor a mikró órája elromlott, apám ráaplikát egy vas csípőfogót , és utána azzal húztuk még fel évekig 🙂
Hát ez nyugodtan mehetne a gasztrobűnök bevallása sorozatba 🙂
A ketchupot soha nem szerettem, bár valószínűleg azért, amiért a gyerekek igen, azaz a rengeteg hozzáadott cukor miatt. Ugyanígy végtelen ellenszenvvel viseltetek a cukros paradicsomlevessel szemben is. Brr 🙂
Orosz mikró rulez, elpusztíthatatlanok, azokat az örökkévalóságnak tervezték, bár a sugárzásmérést nem biztos hogy meg kéne próbálni mellette:)