Kategóriák
Egyéb kategória

Sajtos medvehagymagombóc

Bár idén még nem sok medvehagymás étel volt itt, már annyit olvastam máshol, hogy szinte unom. Sok-sok kísérletezgetés után azt kell mondjam, a medvehagyma mindenhogy jó, de legjobb egyszerűen tejfölbe belevágva, és pirítósra kanalazva. Ennek ellenére persze kihasználom az alkalmat, és főzők belőle amit csak tudok, ez a gombóc pl. határozottan jó lett, főleg medvehagymás tejföllel a tetején 🙂
 Nem hívom gnocchinak, mert medvehagymánál már csak gnocchi van többet minálunk, úgyhogy maradjunk a gombócnál, elvégre főttkrumplis tészta, az pedig gombóc, akárhogyis nézzük.
Biztosan észrevettétek, hogy az elmúlt pár hétben nem nagyon írtam a blogra, ennek az az oka, hogy hatalmas költözésben vagyunk, ez még el tart majd legalább egy hónapig, de ígérem mától rendesen jönnek majd a receptek. Aztán majd teszek fel képeket is, hogyan lesz a kis angyalföldi konyhámból két másik.
Hozzávalók:
70 dkg lisztes burgonya
15 dkg tehéntúró
10 dkg kecskesajt
2 tojás sárgája
13 dkg simaliszt
só, bors
fél csokor medvehagyma
A krumplit megpucoltam, felkockáztam, és megfőztem. Áttörtem, hozzákevertem a túrót, a sajtot, a falkockázott medvehagymát , tojássárgáját és a fűszereket. Apró, diónyi gombócokat   formáztam belőlük, és vajon megsütöttem. Isteni finom! Jó köretként is, de magában is vagy tejföllel a tetején.

10 hozzászólás a(z) “Sajtos medvehagymagombóc” című bejegyzéshez

Szívből, kíváncsian várom az új konyhákról,konyháról a képeket, biztosan nagy örömben vagy és ez a költözés egy jó dolog.Kívánom, hogy úgy legyen!!!
Türelemmel várjuk a recipéket!!!

Pont így vagyok én is, hogy az olvasástól besokalltam, na meg a tavalyi készletet nemrég számoltam fel. De ezt a gombócot kipróbálom, tetszik. A kertben idén először kibújt 3 'bokorról' kb. ennyit tudok leszedni.
Kíváncsi vagyok, hogy lesz egy konyhából kettő!

Vélemény, hozzászólás?