Kategóriák
Egyéb kategória

Szentivánéj és pavlova, a legnyáribb desszert

Képernyőfotó 2013-06-13 - 7.20.08.pngKözeledik szentivánéj, már hetek óta tervezzük, szervezzük az estét. Úgy tűnik, idén megint többen leszünk, ezért lassan kinőjük a helyet, ahol eddig ünnepeltünk. Szívesen mennék máshova is, de idén olyan sok a szúnyog az erdőkben, hogy nem kockáztatok. Senki nincs oda a szúnyogokért, de én szó szerint meg tudok őrülni tőlük. Mindig azt képzelem, hogy épp a talpamat csípi meg valamelyik, és majd két hétig szenvedek tőle.Nem tudom, kinek hány szúnyogcsípése volt a talpán gyerekkorában, de édesanyáméknak és nagyanyáméknak a Dunaától nem messze volt telkük, így nekem kijutott bőven.
Szóval olyan helyet keresünk, ami inkább puszta, mint erdő, és naplemente után is meg lehet maradni. Mivel nem olyan régen kezdtük megtartani  a szentivánéjt, így nincsenek még igazi hagyományaink, de alakul a dolog. Egy részét a skandinávoktól loptuk, a másik részét pedig magunk találjuk ki, aztán vagy kiállja az idő próbáját vagy nem, de alakul. (Fenti kép egy svéd szentivánéji ünnep)

A legfontosabb, hogy senkinek sem kell lefeküdnie. A gyerekek is addig lehetnek fenn, ameddig akarnak. A sok rohangálás, tábortűz, tánc és evés úgy is kifárasztja őket, és maguktól elalszanak a hálózsákjukban egy idő után.
Hatalmas tüzet rakunk (ezért is jó messze lenni az erdőtől) amit egész éjjel életben tartunk. Mindenfélét grillezünk vacsorára, majd éjfél után is, húst, padlizsánt, zöldségeket, és sok gyümölcsös süteményt sütünk. Úgy tűnik, az eddigiek alapján kijelenthetjük, hogy a szentivánéj hivatalos süteménye az epres-málnás pavlova, nagyon sok vaníliás tejszínhabbal, de idén lesz Eton mess is, annak úgy is akkora sikere volt a Tuba tanyán pár hete. Hasonló a kettő, habcsók, tejszínhab, gyümölcs a lényege, mégis nagyon más a végeredmény. Mi felnőttek leginkább fröccsözünk és pezsgőzünk, a gyerekek pedig annyi süteményt és üdítőt  tömhetnek magukba, amennyi csak jól esik nekik, sőt még azon felül is. Meg is teszik. Mivel fánkot sütni senkinek nem volt kedve, de valahogy a majálison játszott játékok igencsak kívánkoznak szentivánéjre is, így szokott lenni meggyes pite evő verseny, és szörpivó is, amikor abban versenyeznek a srácok, hogy egy slukkra ki tud többet meginni.
Tavaly volt több kis pancsolómedence is, egyik tele jéggel, amiben az italokat hűtöttük, a többi vízzel a pancsoláshoz, majd éjszaka teleraktuk úszó mécsesekkel, de szerintem idén ez elmarad, eddig még nem voltak olyan meleg éjszakák, hogy bárkinek is fürdeni támadjon kedve naplemente után.
Az úszógyertyáról jut eszembe, amerikai szerelmes filmeket meghazudtoló mennyiségű gyertyát gyújtunk, ezekhez már hónapokkal előtte elkezdjük összegyűjteni a befőttesüvegeket gyertyatartó gyanánt. A buli addig tart, amíg a nap fel nem jön, de az az igazság, hogy hajnalban már csak páran beszélgetnek, a többség állig betakarózva alszik. Ez is egy remek alkalom, amikor a barátainkkal ülhetünk együtt egy asztalnál!

6612826947_c34b673fcb_z.jpgHozzávalók a pavlovához:
6 tojás fehérje
csipet só
20 dkg porcukor (édesítő por)
1 kk ecet
1 kk kukorica liszt

A tojások fehérjéjét félig felverjük a sóval, majd kanalanként beledolgozzuk a cukrot is, amíg kemény habbá nem válik. Végül hozzáadjuk az ecetet és a kukoricalisztet is.

140 fokra előmelegítjük a sütőt. A habot egy vékonyan megolajozott sütőpapírra halmozzuk jó magasan, és 75 percre a sütőbe toljuk. Elzárom a sütőt, ajtaját kitámasztom egy fakanál nyelével, és hagyom benne kihűlni a pavlovákat. A sült pavlova alap 1 napot kibír légmentesen záró dobozban.
Angol krémet, gyümölcsöt és legalább fél liter tejszínből készült tejszínhabot is teszek a tetejére, de az angol krém el is maradhat, lényeg a tejszínhab. Sok-sok vaníliával! 
Ez az alsó kép nem sajátom, és nem szoktam más ételfotóit felhasználni, de most kénytelen leszek az erőben szamóca után kutatni, ez annyira guszta! Forrás. Felső kép forrása.

Képernyőfotó 2013-06-13 - 7.03.22.png

2 hozzászólás a(z) “Szentivánéj és pavlova, a legnyáribb desszert” című bejegyzéshez

Szia!
Tudsz valami jó programot Budapesten szentivánéjkor? Annyira meghoztad a kedvem a “hagyományőrzésre” (bulira) ezzel a poszttal… De nem találtam semmit. Le vagyunk maradva itt Magyarországon? 🙂

Vélemény, hozzászólás?