A Tokaj-Hegyalja, Taktaköz, Hernád-völgye Idegenforgalmi és Kulturális Egyesület egy szuper kis programot szervezett, amiben a borvidék nevezetességeit, szálláshelyeit, és gyógyturizmusát mutatták be. Nagyon izgatottan vártam a programot, a bemutatott borászatok, turisztikai célpontok fele ugyanis olyan volt, amit még soha nem láttam, vagy ha láttam is, nem írtam róla itt a Fűszeresen, úgyhogy most jöjjön egy mini sorozat azoknak, akik Hegyalját választják pihenésük célpontjául. Mert ugye jártok Tokaj-Hegyaljára szorgalmasan? Na azért!
Nekem már az is öröm volt, hogy kiderült, nem kell a szegény vendégeknek kéthetes kutatómunkával mindent maguknak megszervezniük egy kétnapos programra, hanem van erre egy szervezet, nevezetesen a tokaji tourinform iroda, ami a látszólag téli álmát alvó borvidéken minden ajtót kinyit, mindent ismer, mindent elintéz. Hagytam magam meggyőzni.
A felhasznált fotókat nem mind most készítettem, vannak benne bőven nyáriak is, ne csodálkozzatok a szép zöld fákon 🙂
Kezdjük az idén pont 100 éves, három éve felújított szerencsi fürdővel. Miért nem írtam róla eddig? Nos, mert nagyon élveztük, hogyha bementünk, szó szerint egész délután csak mi voltunk a fürdőben. Önös érdek, bevallom. A fürdő nem nagy, inkább a családias a megfelelő kifejezés rá: egy jakuzzi, egy hideg vizes merülő medence, szaunák, sókamra, és egy úszómedence mindössze a fürdő része.
Igazai kis nyugalom szigete a gyönyörű szerencsi vár mellett. Nem éppen nyári strandprogram, hiszen minden helysége fedett, de ősztől tavaszig kevés helyen tud az ember ennyire ellazulni az biztos.
Szerencs másik érdekessége a “csokigyár” volt. Nem, nem a nagy csokoládégyár, hiszen az bezárt, de egy kézműves csokoládé manufaktúra most is működik a városban, méghozzá nem is kicsi, hiszen 105 embert foglalkoztat. A kicsi mintaboltjukba lépve időutazásba csöppentünk, ott volt a polcokon a váras csoki és a betűs csoki is, amit annyira imádtam gyerekkoromban! Én a várakat gyűjtöttem sokáig, komoly elhatározásom volt, hogy egyszer végigjárom az összeset Magyarországon. Szerintem sikerült is, de addigra pont elfelejtettem a váras csokikat, ami most megint kapható. Nem tudom, a betűs változat még mindig nem hoz izgalomba 🙂
Voltunk gyárlátogatáson is, kipróbálhattuk pár édesség elkészítését. Hát, az a helyzet, hogy szerencse, hogy nem ebből a munkából kell megélnem, mert felkopna az állam, az biztos. Pedig annyira egyszerűnek tűnik: ott az a kis bonbon, beledobjuk a megolvadt csokoládéba, kicsit meghempergetjük, majd kivesszük a külön erre a célra készült szerszámmal, letesszük az asztalra, és ügyesen kanyarítunk egy kis kunkort a tetejére. Aha. Elfolyt, ronda lett, és még lassú is voltam. Itt véget is ért a bonbongyártó karrierem.
Bonbongyártás után elmentünk még a borvidék kapuját szimbolizáló kapuzatba. Ezt szerintem mindenki ismeri, aki érkezett már Szerencs felől a tokaji borvidékre, hiszen megkerülhetetlen, át kell közte hajtani. Azt viszont csak most tudtam meg, mert az útról nem látszik, hogy turista információként, és vinotékaként is üzemel. Fel is lehet menni a tetejére, de ezt a sötétben kihagytam, majd egy szép tiszta tavaszi napon pótolom, gondolom gyönyörű lehet a kilátás.
A sorozatot holnap folytatom Hegyaljáról, akkor már iszunk is, eszünk is 🙂
6 hozzászólás a(z) “Szerencs” című bejegyzéshez
Háború előtt Szerencsen jelentős zsidó közösség is működött. Kb. negyed százada a várban láttam egy kiállítást régi, zsidó témájú képeslapokból.
ÓÓÓÓÓ, váras-csoki! Egyébként lehet máshol is kapni ismét, a gyerekeimnek vásárolva nosztalgiázgatok rajta (sárospataki gyökerekkel rendelkezem :)) Furi, a betűsre mégcsak nem is emlékeztem…..A váras volt a non plus ultra.
Dr. Bubó! Tényleg! 🙂
A váras csokipapírt én is gyűjtöttem gyerekkoromban, és a Dr. Bubósat is!
Pedig érdemes a belvárosba bemenni, a vár és a környéke nagyon szép, különösen nyáron!
Érdekes, hogy még soha nem éreztem vágyat arra, hogy Szerencsen lekanyarodjak valamerre. Valahogy olyan komor város!