Tavasz a piacon

Én még mindig örülök a tavasznak, még mindig különlegesnek érzem amikor megpillantom a zöld lombokat, pedig már egy pár hete így van ez, még Budapest belvárosában is kizöldült ami megtehette. A Hunyadi téri piacra járunk zöldségért, meg újabban “parkozni” is, gyönyörűen felújították, érdemes megnézni, lett szökőkút, csodás kis pavilon, ahol szombatonként élő zenét játszanak, jó a játszótér, a fűbe le lehet ülni, mert egyelőre még nincsenek benne olyan dolgok, amik kedvét szegnék az embernek, és remélem ez így is marad! A kinti “őstermelői” piacrész pedig annyira hangulatos lett,  hogy szinte el se hiszem! Hatalmas, kinyitható, csíkos napernyőket ettek a piac fölé, és az asztalok is megújultak. Amikor valaki árul, akkor felhajthatja, különben nem foglalja a helyet. A városban a tavasz legbiztosabb jele, ha piacon előbb megjelenik a hónapos retek, az újhagyma, majd a spárga.
Mi rengeteget tanulunk a piacon a kofáktól, recepteket, felhasználási módokat cserélünk, vagy megismerünk új zöldféléket. Tavaly pl. feltűnt a kólafűszer, Dávid annyira lázba jött tőle, hogy mindenbe ezt akarta tenni, hús mellé a pácba, túróba keverve palacsintába, aztán nagyon nehezen vallotta csak be, hogy inkább csak az illata klassz, mint az íze. Idén megbeszéltük, hogy miért hónapos a retek, és hogy kik azok az őstermelők. Ez utóbbit, lehet, hogy nem kellett volna ilyen részletesen elmagyaráznom, mert most szinte könyörögni kell neki, hogy egy kicsit halkuljon már el, nem kell mindenkit túlharsogva megállapítani, hogy ki a VALÓDI őstermelő, és ki nem 🙂
Nagyon uralkodnom kell magamon, hogy ne fotózzak le minden virágzó ágat, minden frissen lombba borult fát, és ezeket ne tegyem fel ide a blogba. Pedig olyan gyönyörűek éppen a napokban a csipke, vagy a tölgyek új, még áttetsző levelei. De erős vagyok, elhiszem, hogy nálatok is pont ilyen szépek. Vagy majdnem.
(Borsócsíra-saláta)

Fontos lenne, hogy ne vásároljunk primőr zöldségeket, de a nagy téli zöldéhség után, nem tudom, ki tud magán uralkodni. Minden esetre tényleg sokkal jobban járunk, hogy megvárjuk, amíg vagy a saját kertünkből szüretelhetünk, vagy elhisszük, hogy ez valóban a szabadég alatt nőtt nagyra. Retek, spenót, spárga, rebarbara, sárgarépa, karalábé, sóska, pár hét múlva a zsenge zöldborsó.
Retekből sokszor kapható már a francia változat, ami kevésbé csípős, hosszúkás, egyik fele fehér, a másik piros. Ezt mi mindig csak megmossuk, és só nélkül esszük sajt mellé.
A spenótot ilyenkor tisztítás után, egyben megfuttatjuk egy kevés krémsajton sok-sok fokhagymával, csipetnyi szerecsendióval és fehérborssal, és friss kenyérrel tunkoljuk ki, esetleg lágytojás mellé esszük kiflivel.
Spárgából a zöldet szeretjük, csak eltörjük, ahol engedi magát, így a felső része már biztosan nem fás, majd parázsra tesszük egy tányérral letakarva, hogy kicsit megpárolódjon. Mikor kész, fűszeres, citromos olívaolajjal locsoljuk meg.
Rebarbarából nincsenek nagy családi receptjeim, a férjem utálja, a fiam se kedveli különösebben, csak én vagyok érte oda. Kicsi, egyszemélyes cobblerként szokta végezni, esetleg chutney lesz a vége.
A friss, tavaszi sárgarépát nem főzzük levesbe, csak vajon szoktuk megsütni, majd zöldfűszerekkel meghinteni. A férjem kedvence a zöldbab mellett.
Karalábé jöhet nyersen, chipsnek megsütve, vagy töltve (1, 2, 3.). Imádjuk, ilyenkor kéthetente töltött karalábé az ebéd.
A sóskát nálunk mindenki imádja, levesnek is, édes klasszik mártásnak is törtkrumplival, és salátának is. Csodálkoztam is, hogy számomra két, ízlésében mérvadó ember se eszi meg. Egyik Lila Füge Dóra, a másik Rosenstein Tibor. Legalább több marad nekünk.
A zöldborsó már inkább nyár, de ilyenkor lesz jó a hajtása, ami nagyon finom salátába, nem csak szép.
Irány a tavaszi piac, majd ebéd együtt!