Törp Pojáca bosszúja Aprajafalván

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű falu, Aprajafalva.
Itt éldegéltek a törpök, akik gombaházakban laktak, és két alma magasak voltak.
Szorgalmasan dolgoztak, ki mihez értett, de Aprajafalva három dologról volt igazán híres: fantasztikus szörpös üvegeket gyártottak a közeli hegyekből bányászott elsőrendű kristályból, messze földről eljöttek hozzájuk az idegenek, olyan gyönyörű téglákat készítettek a helyi különleges agyagból, de legtöbbet mégis az áfonyaszörpből adtak el.
Sehol máshol nem készítettek ilyen áfonyaszörpöt!
Az áfonyát egészen korán tavasszal szüretelték, nem úgy mint máshol, majd a kristályüvegekbe töltötték és levitték a hosszú, mély, aprajafalvi pincékbe. Itt különleges fűszereket adtak hozzá, ami a pince falán termő virág szirmából készült, elmondtak egy varázsigét, és hosszú időre a pincében hagyták a szörpöt.
Eltelt száz esztendő, és a szörp még mindig nagyon kelendő volt. Igen ám, de a vásárlók mindenféle kívánsággal álltak elő! Mi lenne, ha a szörp nem lenne annyira kék, mi lenne, ha a kristálypalackban csak rövid ideig tárolnák, és utána arany vázában tartanák?
A törpök kipróbálták, volt akinek tetszett, volt akinek nem, de végül is a lényegen nem változtatott: az aprajafalvi áfonyaszörp világhíres maradt, volt olyan üveg, amit húsz pengettyűért is el lehetett adni.
Vonzotta is Aprajafalva a szörpészeket a világ minden tájáról. Mindenki szerette volna a saját szörpét eladni a vásárlóknak.
Aprajafalva különben is elöregedett. Törppapa már nem tudott elmenni az áfonyaszüretre, mert az áfonya túl magasan termett. De már az áfonyabokrokat se művelte, nehéz munka volt a háromágú metszőollóval bánni, így átadta az áfonyás-kert kulcsát a fiataloknak.
Igen ám, de az egyik ifjú törp nem nőtt meg két alma magasra. Ezért aztán mindig azt gondolta, hogy mindenki csak az ő magasságával foglalkozik. Pedig a többi törp csak az áfonyáját szerette, szüretelte, palackozta, és arról álmodott, hogy egyszer a világ legjobb éttermeiben is az ő áfonyaszörpjét töltik a hatalmas csillogó üvegkancsókba.
Törp Pojáca (mert így hívták a kicsi törpöt) eközben csak hatalmat akart. Egész nap a tükörben nézegette magát, és arról álmodozott, hogy ő legyen Aprajafalva főnöke.
Sírt, ha vendég érkezett a faluba, gonosz cselszövésbe fogott, ha a többi törp összefogott valamiért, és nem tettek koronát az ő fejére. Zavarta, hogy korona nem is volt. Pedig ő mindig látta a saját fején abban a pillanatban, amikor belenézett a tükörbe. De ezt a koronát csak ő látta, másokat nem érdekelt.
Egyszer még magához Hókuszpókhoz is elszaladt Törp Pojáca, aki a gonosz macskájával a falu közeli hatalmas kastélyban lakozott, hogy elárulja a többi törpöt. Sziamiaú egy törzskönyvezett macska volt, és csak hasonszőrüekkel barátkozott. Megvetette azokat a macskákat, akiknek nem volt szerinte rendben a pedigréjük, vagy máshogy készítették az egérpörköltöt.

Ekkora túlerővel szemben szegény aprajafalviak nem tehettek semmit. Hiába dolgoztak, iparkodtak napról-napra, egy idő után már senki nem ment aprajafalvára.
Száz év múlva Törp Pojáca, Hókuszpók, és a macskája is magányosan halt meg, a picéjükben őrzött rengeteg szörp pedig tönkre ment, mert bárki megkóstolta, nem találta elég édesnek, hiszen hiányzott belőle a szeretet. A sok irigység, gonoszság pedig keserűvé tette mindet.
A faluba vezető utat azóta benőtte a csipke, és a kökény, de a törpök még mindig reménykednek abban, hogy egyszer a világ rájuk talál, és ellátogatnak az emberek Aprajafalvára, ahol megkóstolhatják a jobbnál jobb szörpöket, Törpilla almás pitéjét, Hami törp gombapörköltjét, és a többi finomságot, amit az erdőben gyűjtöttek.