Kategóriák
Egyéb kategória

Trombitagombás gombóc

Életem harminchat éve alatt csupán egyszer emlékszem ennyi gombára az erdőkben, pedig olyan már sokszor volt, hogy egy hétvége alatt megszedtük szinte az egész éves gombamennyiségünket.
Vasárnap már tényleg nem akartunk gombázni, reggel már deres volt a kocsi teteje, hideg volt, de egy séta azért jól esett. Nem is vittünk magunkkal kosarat. Azt a pár tinórút is csak azért tettem el, mert nem akartam megbántani a gyereket azzal, hogy nem főzöm meg azt a gombát, amit ő talál. 
De aztán valóságos trombitagomba mezőbe botlottunk, és nem hagyhattam ott, ezt mindenki megértheti. Milyen jó, ha az embernek van egy poncsója, köt egy csomót a nyakára, lehet is beleszedni a sok gombát, nincs szükség kosárra. Hat kilót kapkodtunk össze gyorsan, délután már ebből készült a vacsora. Lassan a zsályák levele is elfagy, azt is addig érdemes használni, amíg egészségesek.
Hozzávalók:
50 dkg tehéntúró
12 dkg búzadara
3 tojás
1 nagy csokor petrezselyem
4 maréknyi megszárított, összetört trmobitagomba
só, bors
10 dkg vaj
20 zsályalevél
parmezán
A gombóc hozzávalóít bekevertem, és két órára a hűtőbe tettem, majd diónyi kis gombócokat formáztam belőle, és enyhén sós, forró vízben kifőztem őket. Közben a vajat egy serpenyőben habzásig hevítettem, majd egy másik serpenyőbe szűrtem. Pár percig pirítottam, amíg halványbarna nem lett, és ropogósra sütöttem benne a zsályaleveleket. A kifőtt gombócokat a vajra szedtem, és tálalásnál megszórtam a zsályalevelekkel, reszelt pramezánnal.

12 hozzászólás a(z) “Trombitagombás gombóc” című bejegyzéshez

Szia!

Jegyezd meg a helyet, mert évről évre mi mindig ugyanott szedjük ezt a gombát!:) Igaz ezt nehéz összetéveszteni, de mindig bevizsgáltatunk mindent, pedig sokat és sokfélét szedünk! Szerencsére Szombathelyen 2 gombavizsgáló is van, minden nap… Szörnyű, hogy valahol hétvégén nincs vizsgálat…itt, ha dömping van, szezonban hatalmas sorok várnak!

Kedves Eszter!
Tudnál segíteni gombaismereti tanfolyammal kapcsolatban? Guglizgattam, de csak több éves tanfolyamokat találtam, van esetleg tipped hol lehetne amatőröknek szánt tanfolyamot elvégezni? Köszönettel: Viki

Mindig abból van a legnagyobb baj, ha valaki ismeri a gombákat, mert aki laikus az megmutatja a szakértőnek. Aki egy kicsit ismeri, az meg nem. Egy darab rossz gomba és oda a májad.
Nem csak a gyilkos galóca mérgező. Majd' minden gombához hasonló mérgező gomba is van.
A recept tetszik, de nem merném megenni.

Rendszeresen gyujtunk gombat, iden tobbek kozott a trombitagombaval bovult a palettank.Rengeteg van belole,gyujtottunk is boven.A szaritassal kapcsolatosan nem sok az informacio(vagy nincs is).Ezert megkoszonnem, ha megirnad, hogyan szaritod.
Gyongyos

Tényleg kár lett volna otthagyni! A fekete trombitagomba a legfinomabb fűszergomba, imádom. Frissen is, szárítva is fantasztikus íze van! (Finomabb mint a vargánya szerintem.) Irigyellek! 🙂 Gombáért is, poncsóért is! :))

A recept is nagyon tetszik. Nekem is van még zsályám a "kertemben", le is kéne szednem. És ezt a barna vajat is ki kéne már próbálnom!

azért elég nehéz a trombitagombát összetéveszteni a gyilkos galócával.

ha elég gyakorlott vagy akkor nem kell elvinni megmutatni, de nagyon figyelni kell. mi spec azt esszük csak amit ismerünk, a többit visszük csak határozni

a gyerekem meg úgy fog felnőni hogy előbb fogja ismerni a gombákat mint a betűket

Vélemény, hozzászólás?