Kategóriák
Egyéb kategória

Asztalavató meglepetés

Egyik barátom arra kért, hogy készítsek egy meglepetés reggelit tíz főre a munkahelyére, ugyanis egy új asztalt hoz nekik a mikulás az étkezőbe, és az a tervük, hogy az új asztalon reggeli is várja majd a kollégáikat.
Nehezítés képpen péksütemények kilőve, ugyanis már vasárnap este elvitték tőlem az ételeket, és csak hétfőn találtak rá a munkába érkezők.
Salátákban is gondolkodtak, úgyhogy rögtön elhatároztam, hogy céklasaláta lesz, kevesebb fokhagymával, de az annyira finom, és látványos, hogy mindenki örülni fog neki.
Nos, nem meglepő módon vannak céklagyűlölő emberek is, ráadásul pont az, aki az egészet megrendelte. Sőt, annyira kész van a céklától, hogy azt is utálja, ha mellette esznek belőle. (Meg tudom érteni, nekem is van ilyen ételem)
Tehát cékla kilőve.
Mit lehet tíz idegennek készíteni, amit nagy valószínűséggel meg is esznek?
Nehéz ügy, mert simán lehet, hogy nem gasztrománok. Sokan gyűlölik a halat, nem esznek disznót, van aki nem szereti a sajtot, van aki a gombát.
Hagyományos, ismert ételeket készítettem, azt próbáltam kicsit feldobni.
Chilis-mézes csirketekercs mozarellával, waldorf saláta sok dióval, fűszeres burgonyasaláta.
Szerintem ez utóbbi lett a legizgalmasabb.
Fűszeres burgonyasaláta
3 kg burgonya
2 dl extraszűz olívaolaj
1 nagy fej hagyma
6 ek dijoni mustár (magos)
6 ek dijoni mustár (sima)
1,5 dl méz
1 dl fehérbor ecet
1 csokor petrezselyem
1 ég friss tárkony
4 ek fekete szezámmag
só, bors
A krumplit héjában megfőztem, majd megpucoltam és felszeleteltem.
A zöldfűszereket apróra vágtam. A szezámmagot kicsit megpirítottam száraz serpenyőben, hogy intenzívebb legyen az íze.
A hagymát apró kockákra vágtam, és fél órára hideg vízbe áztattam, tekintettel a munkahelyre 🙂
A mézzel elkevertem az ecetet, mustárokat, olajat, majd belekevertem a többi hozzávalót is.
Ezzel az öntettel raktam le a krumplit. Akkor lesz a legjobb, ha langyos krumplira kerül.
Mehet bele kapor is, de az is nagyon megosztja az embereket.

7 hozzászólás a(z) “Asztalavató meglepetés” című bejegyzéshez

Idén április végén, amikor már elég meleg volt, kellett sütnöm egy kenyeret másnapra úgy, hogy még melegen utaztattam is. Egyszerűen egy textilkendőbe csomagoltam, másnap reggel ugyanolyan finom volt, mint frissen (kihűlve :)) lett volna. Szóval szerintem bátran süthettél volna péksüteményt is, egy hűvös helyiségben jól bírták volna.
(Más: ha már elfogyott a könyved, a helyedben levenném az ajánlót az oldalsávból.)

Vélemény, hozzászólás?