Kategóriák
Egyéb kategória

Grillezett fokhagymás salátaöntet

roasted garlic.jpgÁrválkodott egy fél gumó zeller a hűtőben. Eredetileg levesbe szántam, de a leves elmaradt, és gyorsan kezdeni kellett vele valamit, mielőtt tönre megy. Igazából köret volt a saláta, de annyira finom, hogy simán megállja a helyét hús nélkül is.
Sőt, tulajdonképpen annyira jól sikerült, hogy egy héten belül harmadszor esszük, egyszerűen csak rájárunk a hűtőben. A lényeg az öntet, bármire jó, de szerintem zellerrel igazán különleges.
A csirke mellett sütöttem 2 fej fóliába tekert fokhagymát, szép lassan, krémesre. Ez volt az öntet alapja. És mivel grillezett fokhagymával minden jobb, a zeller is tökéletes lett tőle.

Hozzávalók:

1/2 nagy gumó zeller, vékonyan lereszelve

2 fej fokhagyma

2 ek extraszűz olívaolaj
csipetnyi nagyszemű só
frissen őrült bors

1 citrom leve és reszelt héja
10 dkg tejszínes krémsajt
1 dl tejszín
frissen reszelt szerecsendió
csipetnyi cayenne bors
kevés petrezselyem

10 dkg durvára vágott dió

A fokhagyma tetejét levágtam, majd alufóliába göngyöltem, sóztam, borsoztam és meglocsoltam kevés olívaolajjal. 180 fokra előmelegített sütőbe tettem 40 percre, majd megnyitottam a csomagot, és további 20 percig sütöttem, hogy egy kis színe is legyen.
A héjából kinyomkodtam fokhagyma gerezdeket, és botmixerrel pépesítettem a citrommal, krémsajttal, tejszínnel és a fűszerekkel. Miután az öntet selymes állagú lett, belekevertem a diót is.
A zellert lereszeltem, és elkevertem az öntettel. Jót tesz neki, ha áll egy órát.

zellersalata.jpg

 

Kategóriák
Egyéb kategória

Jó tojás=jó vacsora

food salata kacsamell tojas55.jpg

Két idegesítő szófordulattal van tele a gasztroműsorok 90%-a: boldog csirke, és friss, tanyasi tojás.
Annak ellenére, hogy mindkettő fogyasztásával egyetértek, egyszerűen nem hiszem, hogy a csirke vagy a tojás szót nem lehet kimondani a boldog és a tanyasi előtagok nélkül. Mindig úgy érzem, hogy rendben, ezt már megbeszéltük, kitárgyaltuk, sőt meg is rágtuk.
Aki csak teheti, vegyen kapirgálós csirkét, mert tényleg boldogabb élete volt, sokkal jobb ízű, támogathat vele egy tenyésztőt, nem csak egy csirkegyárat, de aki nem teheti meg, azt miért kell ezzel ennyit nyomasztani?
És most, hogy megírtam ezt az igazán kicsinek mondható hisztit, elárulom, hogy csak azért készítettem ezt a salátát, mert néha kapok igazi jó tojást a barátnőmtől, amit a hat tyúkja (bocsánat, tyúkicái) valamelyike tojik. Megbecsülöm ezeket a tojásokat, vagy lágytojásként esszük, vagy tésztát gyúrok belőle, esetleg possírozom mint most. Szeretem a jó tojás sárgájának az ízét, nem lehet belőle egy egyszerű rántotta. Egyébként nem tudom mit szólnának hozzánk az amerikai kardiológusok, de mi sok tojást eszünk.
Tehát, jó tojás=jó vacsora. arrow-right.png

Kategóriák
Egyéb kategória

Pasikonform saláta

chili salata.jpgOké, az első napokban elbuktam az újévi fogadalmam, miszerint csak hetente kétszer eszem húst. Azzal magyaráz(kod)om, hogy január van, és elég szegényes a zöldség kínálat, de legalábbis jóval drágább, mint júliusban.
De a salátákat nagyon rendesen toljuk családilag, és a szénhidrát fogyasztásunk erősen visszaesett, olyannyira, hogy volt bátorságom visszakérni a mérleget a szomszédtól, igaz még nem hozta vissza, de megígérte. Előbb-utóbb rá kell állnunk.arrow-right.png

Kategóriák
Egyéb kategória

Forró, őszi saláta

aldi granatlama1.jpg
Nagyon megörültem, amikor megláttam, hogy milyen olcsó a fehér hagyma az Aldiban. Imádom ezt a fajta hagymát, édes, lédús, ropogós, de nincs az a  durva hagymaszaga, mint a vörösnek. Hétvégén szívesen esszük vacsorára is, teljesen nyomtalanul el lehet tüntetni a szagát egy fogmosással, mondhatni csókálló :-)
Most épp egy saláta készült belőle, minden más idényzöldség benne. Egy pohár borral mondhatni ünnepi vacsora. Aki keveselné, az nyugodtan süthet mellé húst, szerintem a tök édessége miatt elbír valami zsírosabbat is, mondjuk tarját, esetleg lazacot.
Ha megcsináltátok a múltkori ananászfagyit vacsorára, akkor legyen most ez a böjtje. Szerintem nem rossz böjt!

Hozzávalók:

4 fehér hagyma, negyedekbe vágva

1/2 sonkatök megpucolva, 1,5×1,5 centis kockákra vágva

4 ek extraszűz olívaolaj
3 ek méz
3 ek mák 

kesudió vagy dió
2 kk chili pehely
2 gránátalma
só, bors
2 nagy csokor petrezselyem

aldi granatlama2.jpg 

A sütőt előmelegítem 180 fokra. Egy tepsit kibélelek sütőpapírral, majd erre szórom a sütőtök kockákat, és a hagymagerezdeket. Meglocsolom olívaolajjal, rácsorgatom a mézet (főleg a hagymára), majd szép pirosra sütöm kb. 30 perc alatt.

Közben egy száraz serpenyőben óvatosan megpirítom a mákot, félreteszem, és megpirítom a kesudiót is. Amikor a zöldségek megsültek, megszórom a dióval és a mákkal, majd chilivel és sóval fűszerezem. Tálalásnál adom hozzá a gránátalma magokatés az apróra vágott petrezselymet .

ALDI_3C_RGB_logo_1.pngAz alapanyagokat és a posztot az ALDI és az ALDI Háziasszonyai támogatták. (x)


Kategóriák
Egyéb kategória

Fekete rizssaláta, ha ledönt a forróság

rizssaláta1.jpgNem írom le, hogy milyen idő van, szerintem lég ezt most elviselni, annak legalábbis, aki nem nyaral épp, mert mondjuk a Balaton partján ettől jobbat elképzelni is nehéz! Maradjunk annyiban, hogy nem éppen a belvárosiak kedvence. Viszont enni ilyenkor is muszáj. Szerencsére kevesebbet kíván az ember, este pedig szinte semmit, de azért néha mégis jól esne valami. Elmenni kinek van kedve, miután végre hazaért a viszonylag hűvös, 26 fokos lesötétített lakásba? Maradnak a jó kis saláták, amihez semmit nem kell főzni, vagy az olyan kiadós ételek, amik mellett nem kell ott állni, aztán jól behűthetőek, vagy…
Vagy előveszem a tízezer forintos zseniális indukciós rezsómat, fogom a hosszabbítót, és megy ki az egész a bejárati ajtón túlra, gőzölögjön ott, fűtse a kinti levegőt. Annyiszor volt már segítségemre ez a kis rezsó, hogy azt elmondani nem tudom, mentett már meg többszáz fős rendezvényt is, úgyhogy ha valami megérte az árát, akkor ez az!
A fekete rizst Dávid fedezte fel egyszer nekünk, jobban mondva ő emlegette sokat, hogy az milyen finom, legyen máskor is. Tényleg annyira jó, hogy akár magában is leszegetné az ember, de salátának vagy köretnek igazán extra. Főleg most, hogy ezek a nem is szabadföldi, de eszméletlen édes paradicsomok kaphatóak, adta magát a rizssaláta ötlete.
A menü pedig nagyon egyszerű volt: jeges szóda, langyos rizssaláta, jeges-mentás limonádé.
“Az ősi kínai uralkodók fekete gabonája. A fekete rizs Kínából származik, de már a Po völgyében is termesztik Olaszországban. Nagyon ízletes teljes kiőrlésű rizs, melyet 40 percig kell főzni, mely után nagyon kellemes szantálfa, és friss kenyér illatot áraszt. Az elbeszélések alapján ezt a rizst a kínai földművesek kizárólag az uralkodónak és családjának termesztették. Egyfajta afrozidiákumként is szolgált. Fogyassza vajjal vagy olajjal, vagy köretként halakhoz és húsokhoz.” Áll a címkén.

Hozzávalók: 

50 dkg fekete rizs
1 dl extraszűz olívaolaj
1 fej mogyoróhagyma
1 gerezd fokhagyma
só, bors
0,5 dl édes fehérbor vagy cider ecet
1 nagy csokor petrezselyem
50 dkg édes paradicsom
20 dkg feta sajt

A rizst kevés sóval puhára főzöm negyven perc alatt, majd leszűröm. Az olaj felén megdinsztelem az apróra vágott hagymát, majd ráreszelem a fokhagymát, és beleszórom a szintén apróra vágott petrezselymet. Ráöntöm a rizst, majd az ecetet, borsozom, hozzákeverem a paradicsomot, rámorzsolom a sajtot és meglocsolom a maradék olajjal.
A rizs meglehetősen puha, gyerekek is nagyon szeretik!

rizssaláta2.jpg

Kategóriák
Egyéb kategória

Ráérős cukkini saláta

cukkini saláta4.jpgLegyen egy nap, amikor nem csinálunk semmit,DE TÉNYLEG SEMMIT, ok?
Ezt a férjem kérte, és ki is fejtette, hogy mi az a semmi: nem megyünk vendégségbe, nem találkozunk senkivel, hozzánk sem jön senki, nem dolgozunk, nem mosunk-teregetünk-vasalunk, nem megyünk szennyes tartót és mágnestáblát venni (utóbbi két nagy projektem, a legyen egy új szennyes tartó, és kell a gyerekszobába egy mágnestábla). És hasonlók.
Dávid nagymamánál piheni ki az év végi hajtást, még csütörtökön is írtak dolgozatot, így vasárnapra tényleg semmi dolgunk nem akadt. Viszont, annyira nem volt időm semmire a múlt héten, hogy a hűtő is kiürült annak ellenére, hogy szombaton nem is itthon ebédeltünk. Így meg tudtam győzni Gábort, hogy legalább grillezni menjünk el, és ahhoz muszáj bevásárolni útközben. Megígértem, hogy igyekszem céltudatosan összeszedni, amire szükségünk lehet, és nem nézelődök fél órát a sorok között. Sikerült is.
Azért némi stresszel jár, mire egy babával elindulunk egy egésznapos szabatéri programra, akinek volt már kisgyerekek, az pontosan tudja, miről beszélek: ezernyi dolgot kell vinni. Utána még összeszedtem ami a grillezéshez kellhet, igaz fogalmam se volt, hogy mi lesz a menü, így biztonság kedvéért inkább vittem magammal mindent. Közben reggelit csináltam, és mégiscsak teregettem egy kicsit, de hát nem hagyhatom a mosógépben a vizes ruhát, ugye? Végül két és fél óra múlva sikerült mindent lecipelni a kocsihoz, eszembe is jutott a múltkori komment, miszerint egy serpára lenne szükségünk egy egyszerű hússütéshez. Nem tévedett sokat a kedves kommentelő.
Van egy nagyon kedves kis grillezőhelyünk nem olyan nagyon messze Budapestől, most se volt senki, csak egy bácsi az unokájával pecázott, cseréltünk is velük csokis kekszet kárászra, aztán ők hamar hazamentek, és csak mi maradtunk, megy pár bunkó motoros és kvados, akik tényleg azt hiszik, hogy menő dolog az erdőben a lehető leghangosabban és leggyorsabban végig száguldani.
Cukkini salátát készítettünk köretnek, eléggé hasonlatos egy
tzatzikihez a húst majd holnap megírom.

cukkini saláta1.jpgHozzávalók:
0,5 l tejföl (lecsepegtetve)
2 db közepes cukkini
só, bors
1 gerezd fokhagyma
1 kk kakukkfű levélke (ott szedtem)
2 ek olívaolaj
1 ek fehérborecet
4 ek frissen reszelt parmezán
2 nagy levél zsálya

Vittem magammal muszlinkendőt, mert ezt a salátát szerettem volna elkészíteni, és szerencsére volt is ideje lecsepegni a tejfölnek, amíg mi bámultunk magunk elé és megittunk egy pohár bort. Tehát a tejfölt a kendőbe borítottam, összekötöttem a sarkait, és felakasztottam a fára lecsepegni. Két óra alatt szépen be is sűrűsödött. A cukkinit lereszeltem, lesóztam, majd kinyomkodtam. Elkevertem a többi hozzávalóval, a fokhagymát nagyon apróra vágtam a zsályát pedig hajszál vékonyra, úgy tettem bele. Parmezánt azért reszeltem bele, mert vettem a paradicsomhoz, és ha már ott volt, gondoltam el nem rontja. Isteni lett tőle!
Klassz nap volt!

cukkini saláta3.jpg

Kategóriák
Egyéb kategória

Molnárka zsenge retek salátával

 

molnarka4.jpgGyerekkorom egyik kedvenc Utasellátós szendvicse a körözöttes molnárka volt. Nem nagyon lehetett molnárkát kapni a környékünkön, de ha sikerült vennünk, akkor anyu mindig gyorsan bekeverte hozzá a körözöttet. Szerencsére ő is jobban szerette a juhtúróból és vajból készülő változatot, de sima tehéntúróból se maradt meg soha.

Érdekes, hogy molnárkát azóta se lehet minden pékségben kapni, sőt, elég kevés helyen árulják, és talán ez a péksütemény is bekerült a “régen minden jobb volt” múzeumba, mert bizony már nem olyan, mint előtte. Nem baj, van egy jó receptem 🙂

De azt tudja valaki, hogy hol lehet pacsnit kapni?
Ilyenkor tavasszal, amikor még tényleg zsengék a kertben a retkek, kedvencünk a retek-kelkáposzta saláta a molnárkába. Magában is finom, de füstölt csirkemellel, vagy valamilyen más füstölt hússal az igazi. A képen fasírt van benne, az volt itthon…

Hozzávalók 12 darab molnárkához

30 dkg sima liszt
20 dkg rétes liszt
10 dkg vaj
2 dl tej
7 gr szárított élesztő
1,5 evőkanál cukor
1 kk só
3+1 tojássárgája  

Minden hozzávalót szobahőmérsékletre melegítek, vagy attól egy picit langyosabbra, majd egy tojás sárgájának kivételével a karos robotgépben alaposan kidagasztom. Hagyom duplájára kelni egy óra alatt, majd 12 részre osztom, és megformázom. Picit bevágom hosszában a tetejüket, és hagyom újabb 20 percig kelni. Megkenem a maradék tojás sárgájával, amit előtte egy evőkanálnyi vízzel elkevertem, végül a 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt sütöm őket szép pirosra.

Hozzávalók a retek-kelkáposzta salátához

10 szem zsenge retek
10 retek levél (ha bio, vagy ha tudjuk, hogy nem volt permetezve)
1/2 fej kicsi kelkáposzta
15 dkg dió
1 tojás sárgájából készített majonéz (vagy 1 dl bolti majonéz)
1 kk magos mustár
2 ek frissen reszelt parmezán esetleg más, erős ízű sajt
só, bors ízlés szerint
kevés szerecsendió

A retket, a reteklevelet és a kelkáposztát legyalulom. A diót megdarálom, majd elkeverem a majonézzel, mustárral, parmezánnal, és a fűszerekkel ízesítem. Ha szükséges, utána sózom, de az is lehet, hogy egy elbír egy kiskanálnyi porcukrot is. A salátát hagyom felhasználás előtt húsz percig összeérni a hűtőben.

molnarka3.jpg

Kategóriák
Egyéb kategória

Ezernyi finom gyümölcsmag

Előző életemben volt egy hatalmas gránátalmafa ligetem, ebben biztos vagyok. Nemrég hallottam valakitől, hogy imádja, amikor a kaviár szétpukkan a szájpadlásán és érzi a sós, semmivel össze nem tévesztendő ízt. Pont így vagyok a gránátalmával. Imádom, amikor a szájpadlásomon szétpukkan a magja, és megérzem a semmivel össze nem téveszthető édes ízt.

Kicsit erős talán ilyet mondani egy "egzotikus" gyümölcsről, hogy szezonja van Magyarországon, de nincs rá jobb szó. Valamelyik nap 130 forintért láttad darabját, de 200-ért szinte minden piacon kapható. Imádjuk.

Leggyakoribb kérdés, amit azoktól hallok, akik nem ismerik, hogy nehéz-e kiütögetni a magjait? Én egyszer próbáltam, sokkal tovább tartott, mint félbevágva kifordítani a héját és leszedegetni a magokat, így azt mondom felesleges ezzel az ütögetős módszerrel próbálkozni.

A másik kérdés, hogy a magokat ki kell köpni? Nem, azokat is szét kell rágni. Része a gránátalma élménynek. Hogy sznob kifejezéssel éljek: a textúra elengedhetetlen eleme. Bocsánat.

Ma a Kapanyélen is gránátalmáznak, a gyümölcsről ott lehet sok okosságot olvasni.

Gránátalmás lencsesaláta

Hozzávalók:

20 dkg húsos szalonna

30 dkg lencse

3 narancs leve

1 pici chili

2 szem borókabogyó

1 gerezd fokhagyma

1 narancs héja

2 ek száraz martini

2 gránátalma magjai

2 csokor petrezselyem

1 nagy fej lilahagyma

A szalonnát felkockázzuk, és kiolvasztjuk a zsírját. A lencsét átválogatjuk, megmossuk és a szalonnára dobjuk. Felöntjük a narancs levével, sózzuk borsozzuk, belereszeljük a narancs héját és a fokhagymát és beledobjuk a borókabogyót. Lefedve puhára főzzük, ha kell, a folyadékot vízzel pótoljuk. Amikor elkészült, beleöntjük a martinit és még azzal is forraljuk pár percig. A chilit csak a végén keverjük hozzá. Tálalásnál meghintjük a gránátalmával, a felkockázott lilahagymával és a petrezselyemmel. Akkor a legjobb, ha a lilahagyma akkora kockákra van vágva, mint a lencse.

Köretnek se rossz, de  magában is megállja a helyét!

A facebookon is folyik az élet!

Kategóriák
Egyéb kategória

A tzatziki versenyt elvesztettem

A döntéshozók asztala

Azért szüljön az ember gyereket, hogy aztán az első adandó alkalommal galádul hátbadöfje, elárulja, és leszavazza?! Csak mert más kaprot is tesz a tzatzikibe? Egyik este grilleztünk, és a veletlenül piknik alapon duplikálódott tzatziki versenyben csúfosan kikaptam. Köszönöm elsőszülöttem!

A döntőbizottság két főből állt, és Attilából, aki versenyezni akart. A két fő egy külön kiasasztalnál málnaszörpözött, és meglepően választékosan beszélgetett. Olyan szavakat használtak, mint legyél szíves, véleményem szerint, stb. Szerintem ez annak tudható be, hogy nem húszévesek a szüleik, de a férjem szerint mindig öregítem magunkat. Cukik voltak minden esetre és jól neveltek. Még a húst is megették.
A versenyen két pályamű indult. Kezdjük a nyertessel:
Érdemes figyelni a különleges díszítésre 🙂

Alkotóelemei:
uborka
sok citrom
rengeteg kapor
sok menta
joghurt
olívaolaj
fokhagyma
Külön kiemelném a tökéletes tzatziki állagot

Az ezüstérmes pályamunka a következő volt (pontosabban tudom idézni saját magamat)

3 uborka
4 gerezd fokhagyma
20 dkg feta sajt
2 dl tejföl
3 dl joghurt
1 csokor menta
pár csepp citromlé
olívaolaj
Mindkét pályázó kifejtette, hogy nagyon fontos, hogy a lesózott uborka alaposan ki legyen nyomkodva, hogy az alapanyagok frissek legyenek és legalább a zöldfűszerek a saját kertből származzanak. 
Azért saját védelmemben el kell mondanom, hogy azok a vendégek, akik este tíz után érkeztek, és a házigazda még nem tudta őket megfélemlíteni, azok kiemelték, hogy mennyire jobb az állaga az ezüstérmes tzatzikinek. Höhöhö. 
Tzatzikik mellé hajában sült krumpli, és sóval és borssal meghintett frissen grillezett hús dukált Homonna furminttal.

Kategóriák
Egyéb kategória

Új kedvenc

Tekintsünk el a mai időjárástól, és gondoljuk azt, hogy huszonöt fok van, napsütés, és szinte már kora nyári az időjárás. Nem tudok haragudni az esőre, már nagyon nagy volt a szárazság mindenhol, igaz tavaly ilyenkor annyi eső esett, hogy a fák még mindig abból élnek. De ha nem esik az eső, akkor nem fognak nőni a gombák. Na ugye!
És ha már kora nyár, jöjjön a legújabb kedvencem, a borsócsíra. Pár hete még boltban vettem az első borsócsíra csomagot, és már akkor teljesen beleszerettem az ízébe, annyira tavaszi, annyira friss és finom, hogy az valami elképesztő. Szerencsére most pont ekkora nálunk a borsó, úgyhogy még két-három napig lehet saját borsócsírát enni. Ha nincs a kertetekben borsó, vagy már nagyobb, akkor a Metroban a legnagyobb az esély rá, hogy kaptok. Mindenféle salátalevéllel és zsázsával keverve a legjobb 🙂
Szerintem a legfinomabb sült chili vinegrettel, de persze egy egyszerű olívaolaj-balzsamecet öntetet is elvisel.
Sült chili vinegrette
1 db nagyméretű chili paprika
1 db kaliforniai paprika
3 ek olívaolaj
1 ek körteecet (vagy valamilyen világos, enyhe, édeskés ecet)
1 kk porcukor
1 szál újhagyma nagyon vékony karikákra vágva
A paprikákat süssük meg a gáztűzhely lángján, vagy ha lehetséges, akkor grillen. Tegyük nylon zacskóba, majd miután a gőz megpuhította, pucoljuk meg. Óvatosan a chilivel! Vágjuk nagyon apróra, sőt, a chilit el is kaparhatjuk egy villával. Keverjük el az olajjal, ecettel, porcukorral, és sóval, újhagymával, majd adjuk a salátákhoz.