Kategóriák
Egyéb kategória

Diákétkeztetés 1980 körül

Készülve a következő VKF-re, végiggondoltam, kik, és mik voltak rám hatással a gasztronómia terén. A jókat majd a rendes posztomban írom meg, ez most szóljon a negatív hatásokról. A legrosszabb, ami történhetett velem, az a napközi volt, oda ugyanis a Junior Vendéglátó Vállalat szállította az ebédet. Szerintem hatalmas rombolást végeztek a gyerekek ízlésében, és tegyük hozzá, hogy a nyolcvanas évek elején, még nem csak a menzán ettek az emberek főtt ételt, hanem rendszeresen otthon is, még hétköznapokon is.
A legrosszabb a húsleves volt, valahonnan mindig került bele egy pár fás fehérrépa, és rohadt sárgarépa darab. Hogy honnan vették ezeket, az mai napig rejtély, édesanyám soha nem vásárolt fás fehérrépát, de még nekem se sikerült! Sajnos a húslevest annyira megutáltatták velem, hogy én azóta se főzők, csak nagyon ritkán, pedig már ízlik is, és elmondhatom, felmenőim remeket alkottak ebben a témában is.
Aztán muszáj megemlíteni a pörkölteket. Mócsing tésztával. Ennek a megoldására rájöttem azóta: valószínűleg volt abban soványabb, puhább húsdarab is, de azt megették a tanárok, és hazavitték a konyhásnénik. Mivel évente egy nap konyhai ügyeletet kellett adnunk felső tagozatban, láttam az öt (!) literes befőttes üvegeket, amiben a pörkölt lényege elhagyta a konyhát.
Nem tudom manapság is vannak-e olyan önkéntes kápó tanárnénik, akik azt gondolják életcéljuknak, hogy mindent megetetnek a gyerekkel, ami a tányérján van? Nálunk több ilyen is volt, de hamar rájöttünk a megoldásra: mócsing a zsebbe 🙂 Ha zseb nincs, akkor a zokniba… Persze otthon csodálkoztak, hogy mitől paprikás zsíros a zoknim, és ha nem mondom el, akkor azóta is ezen törnék a fejüket!
Talán a leggyengébb pontja a Vállaltnak a főzelék műfaj volt: szanaszét főzött, bűzős-nyúlós fűszertelen kelkáposzta, leves hígságú, fokhagyma mentes spenót, szintén híg, rettenetesen édes sóska. Brrrrrrrrr! Vagy a piros, édes leves: paradicsom.
Volt még az általunk fülzsíros tésztának nevezett, szerintük olasz tészta. Akkoriban 2 kilós zacskóban lehetett „spagettivéget” venni, ami valami olcsó tésztaféle volt, a csomagon egy perselymalaccal. Még a tévé is reklámozta, és annyira rossz minőségű volt, hogy meg kellett pirítani főzés előtt, különben szétmállott a vízben. Ezt hitték olasz ételnek paradicsom pürével, cukorral, sajttal, zsírral, ami mindig ráfagyott a tányér szélére, és a hidegebb tésztadarabokra. De legalább oregánót tettek bele!
És volt még egy szörnyűség: margarint kevertek el összeturmixolt sonkával (persze sok margarin, kevés sonka) és ezt kenték vastagon a kenyérre. Meg nem tudtuk enni, viszont remekül feltapadt a plafonra, ha kellően ügyesen dobtuk (bocsánatot kérek!).
Még egy pár szót megérdemel a mindig zsíros alumínium tálca, és az undorító alumínium evőeszköz, a vastag kanállal, koszos villával. Ezeket felsőre már lecserélték, de emlékük tovább él!
Hogy jót is mondjak: tökfőzelék, zöldbabfőzelék, és fehér hús. Ez utóbbit azóta is főzőm, vasárnap lesz ebédre, majd megírom.
Vajon ma milyen az állami gyerekétkeztetés?

52 hozzászólás a(z) “Diákétkeztetés 1980 körül” című bejegyzéshez

én az iskolai menza miatt lettem vegetáriánus. annyi borzalmas mócsingot, amit velünk megetettek… ja, és ez kisvárosi iskola volt, szal nem ezrekre kellett főzniük.

arra emlékszem, hogy a levest sose ettük meg mi se, de persze elvileg meg kellett, úgyhogy az volt a bevett módszer, hogy egy fél kanálnyit löttyintettünk a tányérba, szétkentük, aztán már vittük is vissza a tényért.

tudnám, miért ragaszkodnak ehhez a leves-második kombóhoz ennyire?? Nem lenne több értelme egy tartalmas, egytálételt és salátabárt csinálni? A levest úgysem eszi meg szinte senki, pedig a célja az étvágy csökkentése lenne ugyebár.

szia LepkePillangó,
ahol ettél az az Alma Mater nevű étterem, (amit étteremnek néztél az a ‘pub), a helyzet valóban válságos. (oda járok, de inkább elviszek egy kiló almát, minthogy kaját vagyek akár ott akár a büfében)

gimis elmék: a BMV leves (aka Bele Minden Vackot) meg a zsíros alutálcák, ezzel lehet kikergetni a világból. ha a leves második kombó egyik tagja sem volt emberi fogyasztásra alkalmas (2/5 alkalommal) akkor felmarkoltunk vagy öt szelet kenyeret. még annak is szar volt az íze, haha.
bimba

A tojáslevest beírónak üzenem, hogy nem volt szép dolog, majdnem visszajött a vacsorám. Soha semmikor nem éreztem azonnali fizikai hányingert semmilyen ételtől – ez a kivétel, ha ez volt a menzán, én a látványától kimenekültem, most is ráz a hideg a gondolatára, komolyan mondom.

Fejtettbab főzelék? Ilyenről nem is hallottam, csak levesről.
Én legnagyobb mumusom is a paradicsomoskáposzta volt, és a paradicsomoskrumpli! Jaj, az valami undorító volt. És a szaga, hiába fürdött meg az ember otthon, egy fél órás menzán való tartózkodás kétnapos paradicsomoskrumpli főzelék szaggal volt egyenlő!

Elsőként saját emlék. Szőkével beszélgettünk, ki mit NEM szeret enni, kérdeztem őt. Mondta: paradicsomos káposzta és fölös kakaó. Hát igen, előhívott néhány gyerekkori élményt – és ez a post is. A szag. Eleve, az a zsíros konyhaszag. A zsíros tálca. Emlékszem, egyszer gyerekként összebalhéztam a kajaosztóval, hogy én miért nem kaphatok B menüt (mert kifiam te A menüre vagy iratkozva), mert az én menümben tarhonyás hús volt tojáslevessel, mindkettőt utáltam (mai napig is). A B meg mákos tészta volt Valami Levessel. (Valami leves az konkrét kategória volt, amit nem tudtunk mi, az volt a Valami leves.) Erre mérgében adott egy irtózatos adag mákos tésztát. Emlékszem, már jócskán benne jártunk a délutánban és nekem enni kellett a tésztát, enni, enni rendületlenül… a végén már rosszul voltam. De megettem.

Az, hogy 400 forint az alapanyagra a pénz, az valóban kevés. Jamie lehet példa, de ne feledjük, mennyit szenvedett vele, és neki voltak olyan iskolák, akik segítettek, legalább bepróbálták az újat. Ma itthon eleve nehéz lenne olyan sztárszakácsot találni, aki bele mer fogni egy ilyen projektbe, főleg, akinek elég nagy médiasúlya van, hogy amit csinál, az a kormányig eljusson. Itt kezdődik a különbség. Aztán ott folytatódik, hogy ha jó alapanyagokkal akarsz dolgozni egy étteremben, akkor komoly gondjaid lehetnek, hogy honnan vásárolj, és ez igaz a közétkeztetésre is, vagyis az alapanyag is kérdéses. Szóval nem könnyű. Szerencsés lehet az, ahol helyben főznek. Talán.

Úgy látom Rejtő sokmindenkinek beugrott a témára.
A hozzászólások szerint vannak helyek, ahol kicsit jobb/jobb volt a helyzet. És Logan hozzászólása nagyon biztatónak tűnik. Jó lenne tudni melyik kisvárosról van szó!

Kis városban lakom, ahol kitűnő az iskola menzája. Szerintem itt is annyi pénzből kell megoldani az étkeztetést, de finomak az ételek és látszik, hogy használják a fantáziájukat az ételek kiötlői, elkészítői. Pl.: a gyakori rizs köretet mazsolával, lencsével, apróra vágott párolt zöldségekkel keverik össze. A saláták is érdekesek: alma+cékla, vöröskáposzta párolva+aszalt szilva, káposztasaláta+sárgarépa.
Vagy pl.: a nokedli tésztájába spenótot kevernek.
Apró dolgok, de jók!

Hát ez jó kis cikk lett. Már tiszta fórum lett belőle.
Én is fogok erről irni pár szót majd, csak annyit tennék hozzá, hogy már régi rendszerben is konyhafüggő is volt. 4 hónapos koromtól voltam bölcsis stb. Nem különösebben válogatós, Bár a főzelékeket én is csak akkor szerettem meg, amíkor már én főztem. Meg mócsingok, meg a Petőfi és stb. minek nevezzelek levesek.
De a gimiben a IX. kerületben, már az én napközis gyomrom is feladta. 2 hónap után elmenekültem, hogy ehetetlen. És már a jó kis csokis piskota sem volt.
Tényleg, valaki írja meg, hogy az hogy készült.:) Máig vágyok rá.

A XX. század hetvenes évei végén kezdtem a középiskolai tanulmányaimat falusi kölyökként egy nagy városban, kollégiumban kellett élnem és menza kosztot ennem. Rejtő Jenővel szólva az még elviselhető, ha rossz ételeket főznek rosszul, de ha jó ételeket készítenek rosszul, az elviselhetetlen. A töltött káposzta egy nagy csúnya ízetlen rizs gombóc vizes savanyú káposzta lében, a töltött paprika ugyanez csak savanyú paradicsomszószban és még sorolhatnám… Amikor ezt szóvá tettem a konyhás néni leparasztozva, a mosogatórongyát fenyegetően felemelve elküldött az a…-ba, Miközben ők gibbon majom hosszúságúra nyúlt karral cipelték haza a kajával teli cekkereket…

az azért érdekelne, hogy helyileg hol vannak/vltak azok, akiknek nagyon rossz emlékeik vannak a menzáról, és hol azok, akiknek kevésbé rossz emlékeik. Bennem kezd kialakulni az a kép, hogy azok, akiknek rossz emlékeik vannak, Pestiek, vagy nagyvárosiak, akiknek meg kevésbé rossz, azok “vidékiek” kisvárosiak.
Persze lehet hogy ettől csak annyiban függ a kérdés, hogy éppen hány főre főznek egy-egy helyen… azt tudom pl, hogy Makón, azon a konyhán, ami az iskolákat(vagy egy részüket, nem tudom pontosan) ellátja, nap mint nap több személyre kell főzni, mint ami a kapacitása. És megoldják. Mert kénytelenek. De ott a lehetőségekhez mérten jó a kaja.

Most is csak a sz*r van mindenhol (ld. kulináris charta, “A bűvös szakács”) és nemhogy az iskolákban, hanem a svédasztalos helyeken is lopják a “vendéglátósok” a kaját.

Amikor NY-ban jártam iskolába (1987-1990) akkor épp iskola-kaja forradalom volt, pont bevezették pl. a salátabárt a sulimenzába.

Angliában pedig Jamie Oliver kellett ahhoz, hogy változások iduljanak be. Ld: “Feed Me Better Program”.

http://www.jamieoliver.com/schooldinners

Gyerekkoromban teljesen normális menzákon szocializálódtam, kedves konyhásnénikre tényleg ehető kajákra emlékszem (na, jó! Pl a grízes és sonkás tésztát nem nagyon tudom megbocsátani…). Azóta többször megállapítottam, hogy szerencsém volt. A múltkor pedig rájöttem, hogy miért főznek így a menzákon.
Van a Vendéglátóipari Főiskola épületében egy-egy étteremnek és menzának kinéző hely. Mindkét helyen diákok “gyakorlatoznak”. Az étteremnek kinézőben még nem ettem, de a menzán véleményem szerint direkt azt tanítják meg, hogy hogyan kell borzalmasan rosszul elkészíteni, viszont mocskosul drágán eladni a menzakaját. Már nem emlékszem mit ettem ott utoljára, de tudom, hogy azért választottam, mert úgy gondoltam, ezt még menzán sem tudják elrontani. Sikerült!
LepkePillangó

Én is számolok.mert amit fizetünk az étkezési hozzájárulás. Ez utóbbit nrm tudom dőlt brtűvrl írni.6000 körül fizettem az oviban egy hóra. vagyis napi 300 Ft alapanyagra. Egy ovis étvágyát nézve ebből igenis ki lehet hozni normális kaját. A szakácsnénik pénze, a rezsi az bizony a fejkvtótából fizetendő, amit az állam ad. 300 ftból lehet venni vajat, zsemlét, szelet sonkát, paprikát 10 (!) dkg hús csak a harmada és már csak köret kell.Ovis méretű. akkor mért van zsíroskenyér meg üres lekváros kenyér uzsonnára????!!!
Az iskolai kaja pedig olyan ehetetlen, hogy a tanárok betelefonálnak az ebédtől felpattanva az önkormányzati KHT-be ( ami ugye NEM profitorientált, ahogy a nevéből kitűnik,)de sajnos ezek a telefonok eddig eredménytelenek maradtak.
Igaza van egyébként annak is aki azt írta, nem a kajával -választékkal van a baj, csak ahogy elkészítik…

Emlékszem, hogy az oviban minden héten az arcomba üvöltözte a konyhásnéni, hogy ne merjem mégegyszer visszavinni érintetlenül a meleg-fölös tejet (a mai napi elfog az émelygés tőle), mert kitépi a hajamat, meg hogy a takonyszerű “tojáslevest” kötelező jelleggel meg kellett ennem az alsóban, és kötelező jelleggel ki is hánytam minden alkalommal, brrr…

Mostmár 8-10 éve nem eszem menzán, de az utolsó emlékem a menzáról az, amikor konkrétan egy olajos anyacsavart találtam a káposztástésztámban. És ráadásul magánsuliba jártam, és nem kevés pénzért szerződtették a magán étkeztetőcéget.
Amikor egy másik gyerek egy komplett szőrcsomót talált a kajájában, a suli felmondta a szerződést a céggel, de ebből is látszik, hogy a legkevésbé sem a gyerek van a központban. Ezt vajon hogy lehet a 400 forintos keretre fogni, kedves Névtelen? 2000-ben érettségiztem, tehát nem volt az az anyacsavaros kaland olyan régen…

És mi az, hogy nem muszáj a gyereknek menzán ennie? Mégis ki tudja azt megtenni, hogy hazahordja ebédelni a gyereket minden nap az ebédszünetben, hm? Miért kellene a gyerekeknek éhezve, vagy egy-két szendviccsel kivárni a vacsoraidőt, ahelyett, hogy rendes főtt ételt kapnának az iskolában? Egyáltalán milyen hozzáállás az, hogy “Ha nem tetszik, ebédelhet otthon is a gyerek”?! És aki messze lakik a sulitól az nyugodtan dögöljön éhen, vagy mi? Utálom ezt a tipikus magyar, önző, ez-van-ezt-kell-elfogadni
mert-én-megmondom-hogy-úgysem-lehet-jobb hozzáállást! Pont az ilyenek miatt tart ott az ország ahol tart!

OK, de csak mi tehetjük azzá. Egyszer egy cseh barátom azt mondta, abban látja a különbséget a két ország között, hogy bár a politikusok ott is ugyanolyan seggfejek, de az emberekben akkora vágy volt/van a jobb létre, hogy rengeteg a civil kezdeményezés. Itt sajnos ebben van hiány. Hát akkor csináljuk mi. A politikusok mocsok kis játékait pedig ki lehet védeni a nyílvánossággal. Jamie is kamerával ment a Tony Blair-hez, aztán meg az első dolga volt adásba tenni az ígéreteket. A civil kezdeményezések lényege, hogy a nyílvánosságot használja, mint fórum. Szerintem ez nem lehetetlen…

annyiban igaza van a névtelennek, hogy a pénz mindenütt ugyanannyi, és hogy még ha állami főzés is lenne, ami tudjuk, hogy nincs, hanem magáncégek vannak, minden menza a szakácsaitól függ. És néha többezer adag kaját kell lefőzniük, olyankor azért nehezebb figyelni a minőségre, nameg, nem akarom mondani, az ilyen helyen főző szakácsok mennyit kapnak. Minimálbért, vagy csak alig többet.
Én nem panaszkodhatom egyébként, mert engem otthon válogatósnak tartottak, de pl a menzával nekem soha nem volt bajom, anyu sem azrét vett ki, mert nem ettem meg, hanem azért, mert megettem, majd fél órával később otthon is megettem egy ugyanakkora adagot. Középsuliban meg nekem csak jól jött, hogy a szobatársaim nem voltak hajlandóak megenni bizonyos kajákat. Ugyanis mivel kicsi voltam, a konyhás nénik azt hitték, nekem elég kisebb adagot adni…
Nekem a menzával bajom igazán csak a löncshús volt (bolognaiba, rántva, “húsos” palacsintába, néha lecsóba), a főzelékeket meg azelőtt sem ettem meg. Viszont, pl a karalábéfőzeléket csak és kizárólag a menzait ettem meg. Mondjuk nem sűrűn volt 🙂

Updatenorbi szívügyének érzi a dolgot, de vele nem értek abban egyet, hogy egy gyerek soha ne egyen cukrot, és rengeteg fehérjét nyomjon. Szerintem a zöldségeket kéne valahogy normálisan megtanulni elkészíteni .

Szia Eszti! Én nagyon örülnék, ha ebben az országban is lenne egy Jamie, aki a vállára vette az angol iskolai étkeztetés ügyét. Páratlan eredményeket ért el. Bebizonyította, hogy a minőség nem pénz kérdése. Tárgyalt a miniszterelnőkkel, akitől személyes garanciákat kapott jelentős állami pénzekre, ami a reformhoz kellett. Elment főzni iskolákba, és mondhatom, hogy nem taknyot tálalt fel ezért a pénzért. Szóval, szerintem ehhez egy ember kell, vagy kettő, vagy több, akik szívügyként kezelik a dolgot, és ezért megtalálják a kulcsot a megoldáshoz. Kitartóak, és ki is nyitják az ajtót vele. Modell már van. Csak a Jamie-vel kell beszélgetni erről!
Nagyon jó a téma! :o)

bakker elszállt a hozzászólásom!!!!

Szóval. Névtelen: nincs igazad. szerintem az iskolásokat tekintve sem, de óvodára nézve pedig pláne nem. Ott ugyanis nincs választás: reggeltől délutánig azt lehet enni, amit a menzáscég hoz. És borzalmas, mikor az óvó néni kinyitja az edényt, és azt mondja: “gyerekek, ma borsóleves van”. majd kinyitja a másik edényt is, és hozzáteszi: “és borsófőzelék”. az ízvilágról meg már nem is beszélek, írtak róla elegen!
Még annyit: az előző munkahelyemen nagyon gyakran késett az ebédszállítás. És rendszeresen azért, mert elrontották a kaját, és előről kellett kezdeni. Volt, hogy egy órakor még az ebédet vártuk – pedig akkor már aludni szoktak a gyerekek! És tudjátok mit hoztak? Paradicsommártást pirított darával. Kár volt megvárni…

Szerintem ez mindenhogy jó pénz. Ha alapanyag, ha nem. Itt több ezer, esetleg tízezer adag étel készül naponta. Angliában 36 penny a napi adag, most láttam Jamie műsorában.
Bármennyi a pénz, azért redes ételt lehet csinálni belőle, nem kell mindent szétfőzni, fűszertelenül, gusztustalanul elkészíteni. Egyébként szerintem nincs a szülőknek lehetősége egy alsós korú gyerknél, ha ők sokáig dolgoznak, ugynais a napköziből kijárni ebédelni felügylelt nélkül nem lehet, és itt a kör bezárult. 5-ig pedig egy gyerek se lehet étle nélkül.

Én az evőeszköz aspektusát emelném ki:
– egyszer a főzelékhez feltétnek hús volt, amit el akartam vágni, de ahogy erőlködtem, eltört (!) a kés és valami rozsdás vaspor ömlött a kajába…
– volt szerencsém az ablakból látni, ahogy a konyhás nénik evőeszköz mosogatás címén egy fémhálós tartóba öntik az evőeszközöket és forró vízben kb. 5 mp-ig “blansírozzák”.

@névtelen-önök-se-tudnának-jobbat: ez a legkönnyebb, mindent a pénzre fogni. A déd- és nagyszüleinknek falun a háború után sem volt túl sok lehetőségük flancolni, mégis tisztességes étel került az asztalra. Olcsó hozzávaló, de az becsületesen elkészítve.

Kedves nevtelen!

Ha tenyleg szakmabeli vagy,megtenned,hogy mondasz egy arat,amibol ki kell hozni egy adag etelt?
Mi csak azt latjuk,mennyit kell erte fizetni,ennek jelentos hanyada nem anyagvasarlasra megy,ezzel tisztaban vagyok.Mar regota foglalkoztat a problema,hogy lehetne ennyi penzbol jobb etelt kihozni.Sajat fejszamolasom alapjan egy ebedre nagyjabol 110-115 HUF jut.Ez stimmel?

Tenyleg erdekel,mert ugyan az en gyermekeim nem kimondottan finnyasak,megis majdnem minden nap ehesen jonnek haza…

Ja,es a a hazikoszt tenyleg jobb,ebben egyetertunk!:)

Állami gyerekétkeztetés már nincs. Magán tulajdonú cég mindegyik, amelyik állami iskolába szállít ebédet. Ennyi pénzből önök se tudnámak jobbat adni! Nagyon meg van ám kötve a kezünk, ez a legjobb amit adhatunk. Ha nem tetszik, ebédelhet otthon is a gyerek, a házikoszt mindig jobb!

Igen! Azért volt, mert kevés volt a tányér, és nem száradt meg a mosogatás után! 🙂
Mosogatás:
-Melegvízben ázik 1 perc
-másik melegvíbe mártogat
-hipósvíz
-sima hidegvíz
-tálalás
Jó étvágyat gyerekek!

ja igen, vízcsíkról még egy flash: emlékszem, a vízcsík miatt mindig csak a közepét ettem meg az ételnek – abszolút kihívás: amikor az étel folyékonyabb volt a kelleténél, akkor nagyon gyorsan kellett enni :))

…és a tányér szélén körbeszaladó, a frissen kitálalt étel és a tányér pereme közötti vékony, kitudja milyen vízcsík megvan? Fúúúj, főleg tejbegríznél volt MINDIG ott. Yuck. Nekem az egyik meghatározó para flash Junior menza témakörben. És hát igen, a kelkáőoszta főzelék, a menza áldásos hatásaként, a mai napig az egyetlen főzelék, ami fintort vált ki belőlem.

Én a tököt is utáltam ott. Anyám vmi csoda folytán úgy tudja megfőzni, hogy nem esik össze egyáltalán, tejben, kicsit pirosra, úristen de megkívántam. Kevés kaporral. Mivel sokáig nem ettem húst, nekem főzelékre egyáltalán nem is illik, még a megszokott fasírt sem:)

Nekem a legfájdalmasabb, hogy mindenkivel megutáltattál a főzelékeket, amit anyám később tökélyre fejlesztett, már úgy értem jó irányba. A húgom cukros így sok szénhidrátszegény ételt készítettünk már anno is. Szóval két változat a spenótra amit természetesen fokhagymával és tejszínnel készítünk, nyamm nyamm. Ez egyik h a tetejére sajtgolyókat tettem: reszelt sajt ízlés szerint, kicsi lisz, szerencsedió, némi só, golyó formáz olajban kisüt, isteni. A másik, hogy simán nagylukon reszelt sajtot nyomtunk a forró spenótba. Később ötlöttem ki az átlalam utált milánói sertésborda után szabadon, a tejbe és foghagymába áztatott rántott pulykamell, teljes kiőrlésű jóféle Barilla tészta, rá a spenót, a szelet hús és jó adag, természetesen sajt! 🙂

Kedves Eszter!

Jelenleg van alkalmunk,illetve a gyermekeinknek elvezni ket kulonbozo menzat.
A helyzet azt hiszem nem sokat javult…
Megerne egy alapos elemzo irast a a mai allapot is.
Kicsit ugy vannak a gyermekek,mint a nagy Levin:(valoszinuleg nem pontos az idezet)
“…a légióval nem az a baj,hogy rossz ételeket főznek,azt el tudnám viselni.De itt egyébként jó ételeket főznek rosszul,és ebbe bel lehet halni…”

A fiam szerint az etel szimplan “pocsek”…:(

A mócsingot nálunk is mindig meg kellett enni. Egyszer ráhánytam a függönyre, és amikor velem akarták letakaríttatni, megszöktem.
Anyám leordította a napközis tanárnő fejét. Többet nem kellett mócsingot ennem.

Vélemény, hozzászólás?