Kategóriák
Egyéb kategória

Dió-burgonyakrémleves

Nagyon finom!
Hétvégén már kezdtem bízni a tavaszban, persze tudom, hogy korai volt még, de sütött a nap, elkezdtek csicseregni a madarak, és érezni lehetett a föld illatát. A frissen kiolvadt földnek legalább annyira jó az illata, mint eső után az erdőnek, úgyhogy én már láttam lelki szemeim előtt a rügyeket, erre tessék, azt olvasom ma, hogy komoly fagyokkal köszönt majd ránk a február.
Rögtön meleg levest kívántam, és miközben leszaladtam a zöldségeshez, hogy hagymát vegyek, kitaláltam valami egészen mást, és összefutott a nyál a számban, annyira biztosra vettem, hogy finom lesz a végeredmény. Az is lett, úgyhogy bátran merem ajánlani mindenkinek kipróbálásra. Én főtt krumpliból készítettem, de még jobb lett volna héjában sült krumplival, legközelebb abból főzöm.
Hozzávalók (5-6 tányérnyi leveshez):
0,5 kg krumpli
15 dkg pikáns sajt (én cheddart tettem bele, de parmezán, és Pannónia is jó lett volna)
15 dkg dió, száraz serpenyőben megpirítva
3 dl tejszín
2 ek olívaolaj
só, bors, szerecsendió
0,5 citrom reszelt héja
1 ek citromlé
1-2 kk szárított tárkony
A krumplit megfőztem sós vízben. Mikor megfőtt öntöttem még rá annyi vizet, hogy egy ujjnyira ellepje. Belereszeltem a sajtot, utána sóztam, borsoztam, reszeltem rá egy kevés szerecsendiót, és citromhéjat. Hozzá kevertem a tejszínt és a citromlevet is.
A pirított diót felaprítottam, majd a kétharmadát szintén a levesbe szórtam. Forrásig melegítettem, majd összeturmixoltam. Mikor elkészült olajat locsoltam a tetejére, megszórtam tárkonnyal, és tálalásnál a maradék dióval.
Fantasztikusan kiemelte az ízeket ez a kevés elturmixolt dió, más krémlevesekbe is el tudom képzelni.

13 hozzászólás a(z) “Dió-burgonyakrémleves” című bejegyzéshez

Kedves Eszter,
én annyira szeretek itt nálad lenni… Este ha már jó fáradt vagyok, és nincs kedvem semmihez, hát leülök ide eléd, és barangolok, “otthon”. Örök hála érte! (És persze, jókat is főzök, újra lelkesen)

Eszter könyve a kezembe és a háromsajtos rakott krumpli már a sütőben :):):):)Nem értették az emberek a Nagydiófa utcai könyvesboltból kilépve miért ér fülig a szám a szakadó esőben.Jó kis Dúzsi féle 2008-as Fürtikével fogjuk leöblíteni a cuppogó falatokat
Puszi
Málnus

Vélemény, hozzászólás?