Kategóriák
Egyéb kategória

Legyünk lokálpatrióták, avagy River Cottage-ot Magyarországra!

Elkezdték vetíteni a kedvenc sorozatomat a Spektrum televízióban, a River Cottage tavaszi részeit. Erről mindig eszembe jut, hogy olyan jó lenne lokálpatriótaként élni, ha lenne itt olyan minőség a környéken, amiért hajlandó volnék több pénzt kifizetni, de nálunk csak egy pofátlan pultos fickó van, aki a 10 dkg sajtba beleméri a 2 dkg-os csomagolóanyagot, különben egész nap az üzlet előtt dohányzik, és nem mos kezet mielőtt kiszolgál.
Persze hihetetlen bürokratikusak az adótörvények, nem beszélve az ÁNTSZ-ről, ami olyan dolgokba köt bele, ami teljesen értelmetlen, bezzeg a bűzlő hentesüzletben nem járnak soha.
Tudtátok, hogy a falusi vendéglátók (kedvenc témám) évi 800.000 forintig adómentesek, de ha túllépik ezt a határt akkor visszamenőleg is 30%-ot kell adózniuk?
Ezért sokan nyár közepén, amikor túllépik a bűvös határt, inkább bezárnak, és nem adják ki a szobájukat? Pedig szívesen adóznának, ha nem visszamenőleg kéne, hanem az összeghatár felett. Tavaly még reggelit sem adhattak a vendégeknek törvényesen, de sok helyen semmilyen tanáccsal, jogi segéllyel nem tud segíteni nekik az önkormányzat.
Visszatérve River Cottage-ra, ahol falusi vendéglátás még nincs, pedig nagyon beleillene a profilba 🙂
„A híres tévés szakács, Hugh Fearnley-Whittingstall egyszer csak úgy döntött, hogy maga mögött hagyja a nagyváros zaját, és vidékre költözik. Ezután kellemes, nyugodt élet vár rá – gondolta. De ez valóban így történt? Mindennapi teendői korántsem voltak könnyűek, hiszen az volt az elképzelése, hogy ennivalójának alapanyagait saját maga fogja megtermelni, begyűjteni vagy zsákmányul ejteni.
Kép innen.
Megbirkózik-e vajon egy eddig vérbeli városi fickó a sertés- és baromfitartás problémáival, kitanulja-e a különféle ehető halfajok és más vízi élőlények elejtésének fortélyait? A zöldségtermesztés sem egyszerű eset! Hiába vetjük el ugyanis a magokat, növényeink bizony nem nőnek csak úgy, maguktól, vagy legalábbis nem úgy, ahogyan szeretnénk. Amikor azonban a nyersanyagok bekerülnek a konyhájába, hősünk rögtön elemében érzi magát. Tökéletes magabiztossággal és találékonysággal varázsol elénk édes és sós ínyencfalatokat egyaránt. Sőt a helyi gazdák körében évente megrendezett zöldségkiállításon is sikeresen “domborít”.”
Ezekkel a mondatokkal vezették be a Kapa, kasza, fakanál című első szériát, ami rögtön rabul ejtett.

Régen vágyom rá, hogy valami hasonló dolog kis hazánkban is működjön, úgyhogy nekem is megszületett a fejemben a gondolat, hogy mennyire jó lenne, ha legalább öt ilyen kis mintafarm működne nálunk is.
Persze, hallom a sok kételkedőt (köztük a saját kisördögömet, aki a fejemben lakik)
-Hugh híres tv szakács volt, amikor belefogott a dologba, már eleve nagy ismertsége volt
-megvette az ötletét egy angol csatorna, nem is akármelyik, nem ezren nézik a műsorát
-megvolt az alap kezdő tőkéje, ami nem két forint, bocsánat, font
Igen, mindegyik igaz. Nem is számítok akkora csodára, hogy egy kétezer lélekszámú faluban valaki gondol egyet, mert éppen nincsen munkája, de van annyi megtakarítása, hogy beülteti a kertet, vesz pár malacot, bárányt, baromfit, és csodájára járnak az emberek.
Hiszen ezt sokan megpróbálták, mégis kevés a tisztességes megélhetéshez, vagy ha elég, akkor sok estben nem tisztességes a termelés, tenyésztés, feldolgozás.
Be kell látni, a növények termesztéséhez, az állatok tenyésztéséhez, majd feldolgozásához érteni kell. Kevés az a tudás, amit valaki a szüleitől tanult a kiskert megműveléséről, vagy az a tapasztalat, amit 10 csirke mellett szerzett az ember. Tanulni kell, rengeteg pénzt kell befektetni, de van egy kis könnyebbség:
Mások ezt már kitalálták, kidolgozták, és le is írták.
Nem tudom, mire lenne szükség az első ilyen beindulásához? Kéne egy ügynökség, aki a PR munkákat elvégzi? Aki csináltat egy profi weboldalt, aki segít az első lépésekben?
Az biztos, hogy létezik egy réteg, aki megvenné a jobb ízű zöldségeket, gyümölcsöket, és a húst is még akkor is, ha az 30%-al többe kerül. Az is biztos, hogy erről a beszerzési lehetőségről nem tudnak a vásárlók maguktól, tehát valahogy tudatni kell velük.
Hol kerül homokszem a gépezetbe?
Vagy nagyon naív elképzelés, hogy ilyen nálunk is létezhet?

Tanulságos kommentek érkeztek!

A felső kép Baskón, a legalsó Erdőbényén, a prés és a bárányok Tolcsván lettek fotózva 🙂

61 hozzászólás a(z) “Legyünk lokálpatrióták, avagy River Cottage-ot Magyarországra!” című bejegyzéshez

Keresem dvd vagy videofelvételen a River Cottage ősszel sorozat 2. részét. Ha valaki olvassa és véletlenül megvan neki, vagy egyéb RC, kérem jelentkezzen a nagyti1 kukac t-email.hu címen.
előre is köszönöm.

nekem is elég sok rc felvétel van meg vdv-n, szívesen megosztom mással is. ezen kívül hiányzik még néhán más film is!

Kedves Eszter! Idő híjján csak néhány megjegyzést és a posztodat tudtam elolvasni, s falusi vendéglátóként nagyon értékesnek tartom a gondolatokat, amik itt megfogalmazódnak. Biztos visszatérek még ide, nem látom viszont a lehetőséget rendszeres olvasásra.
A téma "másik oldaláról" hozzászólva: sok igazság van abban, amit a magyar viszonyokról, törvényekről megfogalmaztok, s számomra az különösen érdekes, hogy megfogalmazva látom általatok azt a képet, s azt a vendégréteget, amit kiszolgálni igyekszem több-kevesebb sikerrel.
Nekem is mottóm a gasztronómiámban a házi, lehetőleg minél több kézzel készült, megtermelt _ bár a zöldség-gyümölcs nálam is a helyieké, nem saját. Ha van kedved és ez a késői bejegyzés még eljut hozzád, nézz körül a gannai Bodzás Vendégházban, és a blogomon, amin megpróbálom bemutatni: mi hogyan próbáljuk megvalósítani azt, amit Ti szeretnétek. Köszönöm a sok jó ötletet, még visszatérek ide!

Szia! Eszter! Nagyon tetszik a blogod:). Én megprobálkoztam hasonlóval, mivel LP vagyok én is:). Vannak csirkéim, piros-sárga paraszt csirkék:). Már saját takarmánnyal is etetem őket. Mondanom sem kell, hogy kerülöm a szintetikus szereket, amennyire csak tehetem. Kvázi bio takarmánnyal biocsirkét etetek:). Persze nem magas áron és nem elit rétegnek… Ja és van eladó az állományban. Béke Veletek..

Köszönöm Eszter! A kemence beszerzésén már dolgozom, igaz nem elektromosra vágyom.
Szerintem teljesen igazad van, ilyen vállalkozásba csak az kezdhet, akinek van nem kicsi kezdő tőkéje, nem kicsi lelkesedése.
A bio megnevezés eléggé lejáratott sajnos, sokan nem hisznek benne, egy ismerősöm szerint az a bio, amit éjszaka permeteznek. :((
Nem csak a piacokról tüntek el a zöldségárusok, de már a házaknál sem nagyon tartanak állatokat. Mi kertvárosi részen lakunk, mikor ideköltöztünk, az utcánkban szinte minden háznál volt disznó, baromfi, ma már talán egynél van disznó, baromfi sem soknál. Nem éri meg tartani azt mondják.

Krisztina, örülök, hogy pozitív a hozzáállásod a dologhoz.
Szerintem is legalább egy ilyen farm megélne, de én arra gondoltam (mint írom is fentebb), hogy országos szinten, ha valakinek van tudása, tapasztalata, mer kérdezni, tanulni, fejlődni, tud napi 20 órát dolgozni, megtalálja a megfeleő embereket, akkor 10 is megélne. Mondjuk nagyobb falat anyagilag, mint a mosódió forgalmazása, de abban igazad van, hogy ugyanúgy kell kezdeni majdnem.
Szerintem az első évben 100 millió forint befktetésre lenne szükség 🙁
És ami fontos, hogy egy ilyen vállalkozás előtt legalább két-három évre el kéne menni inaskodni egy hasonló vállalkozásba, de már csak magam ismétlem…

Sziasztok,
Én ezt a blogot (és a kommenteket) a nyitottságáért, felvállalt “másságáért”/különlegességért és pozitív hozzáállásáért szeretem olvasgatni, de most muszáj írnom is, mert úgy érzem, csorba esett a pozitivitáson :o)
Kérlke ne vegyétek bántásnak, vagy okoskodásnak, de támadt egy olyan kellemetlen érzésem mire a komment-sor végére értem, hogy rengeteg érv összegyűjtésével sikeresen meggyőztétek egymást és magatokat (kívülállóként, hiszen még egyikőtök sem próbált sosem ilyesmit) arról, hogy kis hazánkban eleve esélytelen belefogni bármi “másba”, “bioba”…
Hogy egy kicsit billentsek a mérlegen, kérlek engedjétek meg, hogy elmeséljem a saját történetemet.
Megrögzött biomániás vagyok, és minden új dolog/információ érdekel. Kb. 2 éve – német forrásból – próbáltam ki egy akkor itthon teljesen újnak számító biomosószert és azonnal beleszerettem. Elkezdtem kísérletezni a felhasználásával és a lelkesedésem rövid időn belül több ismerősömet, rokonomat is megfertőzte. 2007. októberében aztán (éppen erősen munkanélküli voltam) körülnéztem az offline és online piacon, hogy mennyiért lehetne hozzájutni a dologhoz Magyarországon. Meglepetten tapasztaltam, hogy alig lehet kapni, és ha mégis van valahol, aranyárban mérik…
Akkor (természetesen hozzátok hasonlóan rengeteg kétellyel a szívemben :o)), úgy döntöttem, hogy megpróbálom a mosódiót az interneten keresztül – normális áron – értékesíteni itthon is.
A dolog sikere akkor nagyon megdöbbentett, de most már tudom, hogy egyre többen keresik az egészségesebb alternatívákat, és egy ilyen “rétegtermék” is képes eltartani két embert. Ráadásul az anyagiak csak az egyik oldalát képviselik a dolognak, az elmúlt 15 hónapban annyi érdeklődő, pozitív, kísérletező kedvű emberrel hozott össze a kataboltja, amit sosem gondoltam volna…
Az egészben azt élvezem a legjobban, amikor az első (néha bátortalan) kipróbálás után jönnek a lelkes levelek, az emberek megírják, hogy a gyereknek mennyit enyhült az ekcémája, vagy, hogy ők is kikisérletezték, hogy a növényekről tényleg eltünteti a levéltetveket :o)
Azt nem tudom, hogy mennyien irigykednek, ránk, vagy mennyien gondolták, hogy fél éven belül eltűnünk a süllyesztőben, de igazából nem is érdekel. A sok dicséret és köszönő szó viszont megmarad bennem, és valahogy csupa olyan ember gyűlik körém, akik tovább erősítenek engem és az “Ügyünket”…
Nagyon boldoggá tesz, hogy mára már nem csak egy szűk “biobolond” réteg a vásárlónk, hanem (hála a megélénkült médiaérdeklődésnek is) rengetegen általunk kerültek kapcsolatba egyáltalán az egészségesebb mosás fogalmával :o)
Szóval én TUDOM, hogy a “River Cottage-eszme” (ami nekem azt jelenti, hogy vedd kezedbe a dolgokat, tanulj, mutass egy lehetséges utat/adj tanácsot másoknak, és örülj mindenkinek aki jó szívvel csatlakozik hozzád) Magyarországon is működik, az interneten legalábbis biztosan!
Szép napot mindegyikőtöknek: Krisztina

Házisárkány, nagyon irigyellek, hogy ilyen remek helyen laksz! Nálunk a XIII. kerben a piac úgy ahogy van megszünt, és mindenki a teszkóba jár 🙁

Limara, ha lenne elég kapacitásod (gondolok itt ipri méretű dagasztóra, és egy nagyobbacska elektromos kemencére, szerintem simán meg tudnál élni belőle!
A cégnév már megvan: Limara péksége 🙂 Én néha sütök másnak szombati kalácsot, de mivel egyszerre mindössze négyet tudok a sütőbe tenni, keresni nem lehet vele, inkább azt mondom, hogy nem fizetek rá, és kötelezően házhoz jönnek érte.

Vitatkoznék Veled,kedves Limara.Nálunk is nyílt “tuskó”,egy-két hét után-mert csak addig tart a láz-,visszatérnek a jólmegszokott üzlethez,henteshez,zöldségeshez.A helyi boltok ugyan úgy mennek,mint eddig,talán még jobban igyekeznek,de a vevők oda mennek be,nem benzineznek a hyperig.
A falunkban a tavaszi és a nyári kirakodón meg viszik a házikaját mint a cukrot-mielőtt az ÁNTSZ odaérne elfogy!

Én is mindig megnézem ezt a sorozatot, sokszor irigykedem. A falusi vendéglátás az én álmom is. Nekem nagyon tetszik, és szerintem nálunk ezt is lehetetlen kivitelezni, mikor a vidéki vásárokon az otthon előállított, megsütött, megfőzött ételeket, leveseket, stb… árulják. Hugh rendszeresen azért főz, hogy vásárokba vigye. Itthon max. koszos, bűzös lakókocsikból vehetsz, ha van hozá gusztusod “gyrost” meg “hamburgert”. Ha kiállnék mondjuk a saját kenyeremmel vagy abból készített szendvicsekkel azonnal megjelenne az ÁNTSZ, de gyanakodva néznének az emberek is, biztos nem tiszta…
Itt hiába keresek a piacon apró céklát, padlizsánt, cukkínit,vagy mondjuk paszternákot csak néznek rám, először is ami kicsi nem gazdaságos, mert nem nyomja a súlyt, többért meg nem vinnék el. Paszternákot meg soha senki sem keresi, mondják. Számtalanszor megkapom a helyi zöldségesektől is, hogy csak én keresek ilyen “extra” dolgokat. Pedig kisvárosban élek, ami főként mezőgazdaságból él. De amig nálunk lehet csinálni libamáj és baromfi mizériát, míg az emberek a tesco-ban veszik az olcsó, de bizonytalan húst, míg sajnos szinte csak az ár számít, nem is fog semmi sem változni.

Valami hasonlón törtem az a nagy fejemet,csak fűszerben:kakukkfű,csombor,pár levendulabokor-mondjuk egy fél hegyoldal van szemben belőle,mert a faluban készítik a Biomed krémeket-,kamillára is gondoltam,mert teljesen igénytelen,de a virágtól a gyökeréig használható,szép paradicsomra,ami időjárástűrő stb. stb.Egyébként itt helyben szinte minden beszerezhetek:mézet a méhésztől,tejet-tejfölt a szomszéd faluból,disznóságokat szintén onnan,kenyeret a péktől még forrón -és nem műanyag!-,sorolhatnám!
Budapesttől 55 km-re lakom a Cserhát és a Mátra szoknyájánál!
Szemben a major tehenei legelésznek,mögöttem meg egy termálvízű forrás kicse ömlik veszendőbe!A föld minősége kiváló,majdnem biominőség.Biotermelésre nem adom a fejem,mert a mai világban az lehetetlen!

A MOM mögötti biopiacon szombatonként, azért lehet néhány fanatikust találni, és jó minőségű ételeket venni. 7 és 8 óra között még nincs tömeg, és beszélgetni is van idő. A legtöbb termelőnél vannak nyílt napok, de gyakorlatilag bármikor szívesen látják az embert. Én egy ideje ide járok lisztért (Pásztói) és nagy rajongója vagyok a Virágoskúti biogazdaságnak és termékeiknek, de mézet (Czédulás), száraztésztát (Naturgold), olajat, sajtot is kizárólag itt vásárolok. Tejet pedig az etyeki Ödön Majorból. A tojást, túrót, vajat anyukám szállítja a falunkból, háztól. A nyaralásainkat is igyekszünk ilyen helyekre szervezni, ahol csak ki kell nyújtani a kezünket a jóért. Sajnos Ausztriában jóval előttünk járnak ebben, de azért már nálunk is lehet ilyen helyeket találni.
A szilvesztert az Akli-Major (Zirc)vendégszeretetében töltöttük. Nekik is világmegváltó terveik vannak, csak befektetők kellenének…
Szeretettel ölel egy rajongód, aki megkapott téged karácsonyra 🙂

Házisárkány, arra nem gondoltál, hogy külföldről beszerzel pár különleges vetőmagot, amit már más változatban ismernek itthon, és azt kezded termeszteni?
Én tavaly hajlandó voltam többszörösét fizatni az apró padlizsánért (10 cm-es volt), a sárga kerek cukkiniért, és láttam Chili és Vaniliánál gyönyörű sárga céklát. Szerintem ilyesminek tuti sikere lenne, én legalábbis biztosan vásárlód lennék!
Messze laksz Budapesttől?

Szia Eszter!
Ha hiszed,ha nem így év elején azon töröm a fejem,hogy mihez kezdjek,mert több lábon szeretnék állni-az egyik lábam-a többivel nem terhellek-a kertem lenne:van vagy 1500 m2 hasznos területem,azon kaptam magam,hogy számolgatom miből mit ültessek és hogyan hogy szépen,kényelmesen csinálhassam,sőt,a mellettünk lévő földek is kiadóak,mert a gazdája már évek óta csak kényszerből veti be és sílózza be őszönként….
Parasztlyánka vagyok,de a kapáláson kívűl semmit nem mutattak meg,így szerintem újra kell tanúlnom mindent,mert az elmúlt időkben csak füvet és sövényt nyírok.
Tök jó ötletet adtál!
Fűszereket biztosan ültetek!
Úgy látom,hogy a mai ember-már aki gondolkodik és nem birkalelkű-,kezd visszafordúlni a gyökereihez!

Judit, igen, ilyesmi helyen voltam én is, egy kis biofarm, ahol egyszerre 10-20 ember lakott és dolgozott önkéntesként, mindent kézzel csináltunk, és a zöldségek nagy része saját ellátásra ment, kisebb része eladásra. ez volt a mi kis boltunk, imádtam: http://indafoto.hu/kettoje/image/1369129-0635c5de
pénz egyébként leginkább a carefarmból jött, ahol függő, stb emberekkel foglalkoztak, és ezt az állam bőkezűen támogatta.
(a tekősleves amúgy egy közös blog, nem egy személy (: )

Ilyen történt az egyik szomszédunkkal a már említett nagymarosi környéken. Kis ház, de az előcsarnokban bárpult, 2-3 hosszabb faasztal padokkal. Nagypapa a szomjas unokájával betért kirándulás közben és rendeltek egy üdítőt. A szomszédunk ugyan megdöbbent, de “kiszolgálta” őket, aztán azért elmesélte, hogy ezt saját használatra építették meg akkor szokták használni, amikor társaság van. Szegény nagypapa nem győzött bocsánatot kérni.
A történethez az viszont hozzátartozik, hogy akihez betértek, azoknak Vácon tényleg van kocsmájuk saját sörfőzdével.:)

Nem, Eszter, szerintem nem értettem félre! Gondoltam, hogy Te nem akarsz ilyenféle vállalkozásba fogni. DE: Sajnos láttam elbukni komoly álmokat és pénzeket, jobb sorsra érdemes emberektől akik nem csak gondolkodtak ezeken a dolgokon, hanem meg is akarták csinálni. Kecskétől, a legeltetett libán át, a magyar szürkéig sokminden volt benne, de egy közös volt bennük: jöttek a gondok…
Szóval ez kockázatos dolog erre mindíg kell gondolni, beszélek is erről, inkább minthogy valaki túlhevüljön és olyasmibe fogjon amivel kinyírja magát az álmait stb. .. Ami viszont nagyon fontos az szerintem a gasztronómia és a gasztroblog. (Tudod melyik a kedvencem, :-)). Meggyőződésem, ha az emberek kevésbé idegendnek el a kajájuktól, és szórakozás ismeret/tapasztalatszerzés lesz a főzés, akkor keresni fogják a minőségi alapanyagot és ez fogja meghozni a farmokat. Egyébként Magyaroroszág földrajzi adottságai hihetetlenül erősek a minőségi kistermelést illetően. Sajnos itt még nem tartunk, de erősödik az érdeklődés. Nagy öröm számomra, hogy a baromfi (termelés) biztosan ott lesz a kistermelők érdeklődési körében!Azt hiszem egyelőre akkor teszünk a legtöbbet, ha jókat főzünk, a nagy nehezen felkutatott jó alapanyagokból, és erre minél több barátunkat ismerősünket meghívjuk. Jól érezzük magunkat, és recepteket cserélünk, elmondjuk mit hol szereztünk, mitől jó a kaja. Akkor jutunk talán előre … egy kicsit. medvedr

Na ezt nem!
De egyszer valamelyik “híresember” mesélte a rádióban, hogy Olaszországban nyaraltak, ahol beültek egy presszófélébe egy kerhelységbe. Jött a pincér, megkérdezte miben segíthet, ők kértek két pohár bort. Mikor indultak és fizatni akartak, kiderült, hogy valakinek a teraszára, a kertjébe ültek be, és a házigazda hozta nekik a bort! 😀
Persze nem hagyta őket fizetni, de szintén más reakciókat várnék itthon, ha valakinek véletlenül beülnék a kerjébe…

Ez nem ugyanaz, de a hollandok szemléletére jó példa. Pár éve néhány napot töltöttem egy kis holland faluban. Egyik délután sétálni mentünk, a háziasszony elemózsiás kosarat hozott magával. Elérkeztünk egy házhoz, ami egy gyönyörű virágoskert közepén állt. A kertben asztalok, székek, napernyők. Bementünk, a kosárból remek uzsonna került elő. Kérdeztem, hogy ismerősöké-e a ház, erre megmutatták a bejáratnál elhelyezett táblát, amin a következő felirat állt: Szívesen látunk, foglalj helyet és érezd jól magad. Kopogtass be hozzánk. Ha itthon vagyunk, megkínálunk egy kávéval, vagy teával. Be is kopogtattunk, és remek tejeskávét kaptunk az uzsonnánkhoz. A virágokat senki nem taposta le, a székeket, asztalokat nem lopták el, nem rongálták meg. El tudjátok ezt képzelni egy magyar faluban?

Kezdek én is elkeseredni.
Azt mondjátok, hogy hiába lenne egy ilyen farm magyarországon, mégse lenne annyi ember, aki eltartaná?
Elhiszem, de nagyon sajnálom…
Bezzeg 1,5 milliós tévét tavaly több mint százat eladtak az egyik műszaki áruházban.
De gondolom a húst a tescoban veszik, és sokallják érte a pénzt.
🙁

Ez egy nagyon nagy falat…
Hányszor, de hányszor gondolkodtam én is ezen! Az agrártudományiról mostanában kezdek lemondani, valahogy 4 gyerek mellett képtelen lennék tanulni, pedig gatyába kéne rázni sok mindent.
Engem már azokkal a tényekkel, amiket Lorien felsorolt a saját férjem egy szimpla beszélgetésnél elkeserített és közölte, hogy álomvilágban élek.
A fizikai részét is bevállalnám, imádok a kertben dolgozni, de még magunknak sem tudtam megvalósítani.

(ha névtelen a Bodzakonyhát említve esetleg az én Bodzakonyhámra gondolt, végtelenül megtisztel a véleményével!)

Azt én nagyon is sejtem, hogy eszed ágában sincs belevágni, én csak a felvetésedre válaszoltam. 🙂 Ne az a lényeg, kinek címeztem, hanem a tartalom, hogy szerintem milyen buktatókkal jár /ennél persze sokkal többel, de már így is majdnem hosszabb a komment, mint a poszt/.

Én a sorozat kapcsán bizony eljátszadoztam a gondolattal -gondolom te is, máskülönben nem írod meg a posztot-, és ezekre a következtetésekre jutottam.
Hugh szerencsés is volt, irigylem is érte, persze azért keményen meg is dolgozott érte.

Már mindent leírtatok… Nekem is ő a kedvenc szakácsom, kedvelem a receptjeit. Nemrég olvastam egy könyvet (I. Walthew: A place in my country), arról (is) szól, amit medvedr boncolgat. Gyakorlatilag tönkreteszik a kis farmereket Angliában (s vele a természetet), támogatják a nagy monokulturás gazdaságokat (így mondják?), ha nem passzolsz bele az általuk felállított keretbe, tönkremész. Nem beszélve a hülye szabályokról – az alma pirosságának fokozatai vannak?!, s egyebek. Feje tetejére állt ez az egész, sajnos, mint sok minden manapság.

Jaj, valamit mindenki félre ért!
eszem ágában sincs ilyenbe belevágni!
Én utálok a kertben tenni-venni.
Nem értek hozzá.
Éttermem se lesz soha, nincs 100M forintom, de nem is egy étteremben képzelem el magam.
Én azt szeretném, ha más vágna bele, és én vásárolhatnék ott!
Hatalmas különbség!

Ha már meg lettem szólítva, akkor nézzük csak! 🙂 Különben már nincs baromfiudvarom, ez egyrészt jó, másrészt rossz, biztosan eljön még annak az ideje.

De a dolog nem is itt kezdődik, mert egy ehhez hasonló programot nem egyszerű véghez vinni. Hugh Fearnley-Whittingstall felmérhetetlen előnyökkel indult. Mögötte volt a média, pénze is volt, és sikerült neki jó szakembereket találni, majd megfelelő alkalmazottakat. Csak ez utóbbi megtalálása szinte a lehetetlennel felérő kihívás idehaza, de a hazai mainsteam média is csak a Győzike-féle igénytelenségre vevő, meg a Hal a tortán féle igénytelenségre. A brit gasztronmómia sok szempontból a magyarnál is sokkal rosszabb helyzetben van, mi még tömegesen nem értünk el arra a mélypontra, de gyorsulva zuhanunk afelé. Ugyanakkor ott van egy széles réteg, aki sohasem szakadt el az igényes polgári konyhától, vagy akár a csúcsgasztronómiától sem. Rájuk alapozva éppen ezért ott soha nem szakadt meg a hagyománya a minőségi, regionális alapanyagok előállításának, illetve ennek a kultúrája folyamatosan fejlődik, virágzik. Ők már régen túlvannak az olyan problémákon, hogy pl. mentsük meg az észak-essexi tyúkot, mert az finomabb, mint a dél-lutoni. Itthon egyelőre pl. még a szürkemarhával és a mangalicával is alig boldogulunk. Nem hogy nem tudjuk, milyen alapanyagaink vannak, hanem azt sem tudjuk, mire lehet ezeket jól felhasználni. Ehhez mérten valószínűleg az is jelentős feladat lenne, hogy a megfelelő és a programban tevékenyen résztvevő szakembergárdát felkutassuk.

Aki pedig soha nem foglalkozott állatokkal vagy a földdel, nem is tudja, milyen nagy áldozatokkal, lemondásokkal és -nem mellékesen- kockázatokkal jár mindez. A rossz idő elviheti a termést, egy járvány az állat-állományt, oda az egész évi munka. A jószág megbetegszik, akinek jó szeme és gyakorlata van, rögtön tudja mi baja az állatnak és mivel lehet orvosolni, de akinek nincs gyakorlata, rengeteg plusz erőforrást kell erre allokáljon. Amikor az én csirkéimnek is hasmenése volt, szaladgálhattam fűhöz-fához, igaz szerencsére volt kihez, és így hamar orvosolhattam a problémát. De ez mindenképpen állandó elfoglaltságot jelent. Csak olyan ember vállalja, aki megfelelően elkötelezett, és rengeteg felesleges pénze van. A magyar agrár-támogatási rendszert kisimerni sem egyszerű.

Ha azonban hosszú évek fáradtságos munkájával, anyagi- és szellemi befektetésével sikerült kialakítani egy működő gazdaságot, akkor jön a következő Don Quijote-i próbatétel:
Magyarországbon szerintem ezidőtájt óriási kihívás az átlagnál jóval magasabb színvonalú étteremet működtetni /vagy bármilyet?/. Persze a pénzmosodáktól vagy a turista-lehúzó helyektől most tekintsünk el. Egyrészt az oktatás botrányos, alig találni olyan szakácsot, aki ismeri a mai modern konyhatechnológiákat. Az nem olyan egyszerű, hogy pl. majd te magad odaállsz. Más dolog otthon 1-2-8-15 személynek főzni, és más dolog csapatban egyszerre 6-8-10 asztalnak, napi 8-16 órában. Ha otthon valamit elrontasz, akkor legfeljebb szabadkozol, de a vendég az fizet az ételért. Ha valamit elrontasz, lehet, hogy többet nem jön. Vagy nem fizet. Ugyanakkor lasszóval kell még fogni az olyan igényes és fizetőképes vendéget, aki az átlag rántotthúsos-pörköltes világon túl lát. Nem véletlen, hogy még a jobb budapesti helyek is a túlélésért küzdenek. Mindezt vidékén megvalósítani pedig óriási hendikep, nézd meg pl. Tokaj környékén az a néhány jó hely igazából csak vegetál. De még a Balaton-környékén is csak a nagyjából csak a Kistücsök, amit említeni lehet, pedig a Balaton turizmusa ismét fejlődik.

Szóval szerintem ezidőtájt mindez csak romantika és álomszövögetés, ehhez nagyon nehéz lenne pénzt és partnereket találni. Kissé suicid-jellegű. De ha egyszer belevágsz, feltétlenül szólj, mindig is érdekeltek a reménytelen kihívások 🙂

Medve dr, valamit félre értettél a bárki nyisson farmot, éttermet dologgal kapcsolatban. Senki nem gondolja, hogy ez menne neki, nem is akar farmot, vagy étteremt nyitni romantikus elgondolásból!
És én legalább 20 olyan családot ismerek, aki hajlandó utazni, 20-30 km-t a jó sajtért, friss zöldségért, esetleg a kenyérért is. Természetesen ezek az ételek sokkal drágábbak! Természetesen egy ilyen farmot csak több ezer család tudna eltartani, de biztosra veszem, hogy Pest megyében megélne egy ilyen vállakozás.
Persze csak ha minden apró részlet profin ki van találva, minden profin működiik,
Nem is arra gondoltam, hogy mindenki meg tudná fizetni, de létezik egy olyan réteg, ami igen.
Megint ugyanoda lyukadunk ki, mint a kóser libánál (mellesleg azt is van aki megfizeti, pedig 50-100%al többe kerül), hogy inkább együnk kevesebb húst, de az származzon minőségi tartásból, ahogy régebbi kommentjeidben is írtad.
És iegn, előtte legalább 3 évig tanulni, tanulni, tanulni más ilyen farmokon. Akár ingyen, mint ahogy a legjobb séfek is tették…

Kedves Makka minden szavad igaz! Bár többen látnák így a mezőgazdaságot! Szerintem is , a hozzászólók nagy része akkorát bukna a termelésével, farmjával, vendéglőjével, hogy na. Ezekhez a dolgokhoz elsősorban érteni kell. Másodsorban fizetőképes kereslet kell rá. A Hugh által termelt kaja iszonyatosan drága, közel sem mindenkinekmegfizethető, még Angliában sem. A nagyüzemi termeléssel létrehozott árukkal kell versenyeznie, a kistermelésnek, logiszitka, tartósság és többnyire csomagolás nélkül! A balfék szabályozás és az adózás mindenkit lehúz, egyébként Angliában sem felhőtlenül egyszerű kaját árulni. Sokan, akik most arról beszélnek, hogy milyen jó a farm áru, nem mennének a közvetlen lakhelyüktől egy kicsit messzebb érte, és nem fizetnének jóval többet érte! Nem csak Anglia volt (és van) az álattenyésztés hazája. Ez a fajta termelői értékesítés és falusi vendéglátás szerintem Francaországban a legfejlettebb. Az állattenyésztés Magyarországon is nagyon fejlett volt, kb 90 -es évekig, méltán lehettünk rá büszkék. A világon az első pedigrés tenyészeteket a magyar agarász egylet hozta létre az 1790-es években. Festetics Imre lerakta tenyésztési genetika alapjait a- szelekció és a beltenyészet témájában mozgott, elsőként figyelt meg mutációt, munkájával köröket vert Mendelre. (kőszegpátyi (v patyi?) juhászatában végezte a megfigyeléseit, és könyve is előbb jelent meg, könnyen lehet, hogy Mendel innen vett sok mindent.)Azért az angol vidéken, -Northampton környékén pld ahol jártam sok farmon- a farmokon a legtöbb esetben teljesen másfajta termelés dívik mint Hugh farmján.Üzemi szintű termelés, olyan gépesítettséggel, amiről mi csak álmodoztunk, bár kisebb farm méretekben mint nálunk, a legnagyobb tehenészet, amit láttam azt hiszem 90 fejt tehénnel dolgozott. Szóval nekem nem az tűnik a mindennapi valóságnak amit a sorozat bemutat. Persze abban igazatok van, az emberi oldal ott jobb, tanultabb emberek foglalkoznak az állatokkal mint nálunk, és nem is olyan ellenséges a másokhoz való hozzáállás az angol vidéken mint egy magyar faluban. Szóval, aki ilyesmivel akar foglalkozni, tájékozódjon gondolja jól végig mit akar, és a legfontosabb: TANULNI !TANULNI!
Sok sikert minden kezdő gazdának, fogadósnak ,falusi vendéglátónak
medvedr

Hú Poppy,te vagy a mi emberünk! Az alapok már megvannak, a téma érdekel, jó lenne egy lehetőség a számodra 🙂
És az őszibúzának ősszel van a vetési ideje? ;-)Sajnálom, ami az egyetemen megy, de nagyon sok szakon van ugyanez.
Bori, most irigykedek, pedig nem az angol vidék a gyengém, de ezért fantasztikus lehet nektek ott!

Csak még egy kis csepp. Végzettségem szerint én agrármérnök vagyok. De (talán még) nem művelem. De most nem ez a lényeg. Hanem az, hogy egy-egy agrár és kertészeti egyetemre minimális pontszámmal be lehet kerülni, mert kell az ember, a diák. Azoknak meg kell egy diploma. Mindegy milyen. És amíg a szentem a vonaton fennhangon fogja hangoztatni a kérdéseit, mely szerint: Mi a fenének kell nekem tudni az őszi búza vetésidejét?? És arról a redves, gusztustalan krumpliról meg minek tanuljak? S a tanárok, oktatók sem tudják ennek a szakmának a szépségeit, érdemeit… hihetően, meg-/átélhetően.. átadni (tisztelet a kivételnek, mindkét oldalról), addig talán nem is nagyon lesz miről beszélnünk!

Szia Eszter!

River Cottage nekünk is nagy kedvencünk, engem a párom ismertetett meg vele már majdnem 2 éve 🙂 Azóta ő Angliában dolgozik, de mit ad Isten (!) Somerset megyében, ami Dorset mellett van. Gyakran eljárunk Bridportba, oda, ahol Hugh halászni szokott. A part gyönyörű, és isteni a Fish&Chips a parton. 🙂 🙂 🙂
Szép napot! Örülök, hogy olvashatom a receptjeidet!
Üdv
kizsbori

Makka, az is érdekes lehet valóban!
Judit, ezért is írtam, hogy mások ezt már kitalálták, a dolog működik, tehát el kell tanulni tőlük. Egy csomó buktatót lehetne így elkerülni, és sok csalódástól lehetne megmenekülni.
Ha már keresésnél tartunk, én arra a sorozatra lennék kíváncsi, ami az osztrák falusi turizmusról szólt, és valamelyik magyar adón ment vagy 15 éve, amikor itthon még ilyen nem volt. Azóta vágyom a dologra.
Sajnos a nyugdíjig még 30 évem van, addig kitanulhatom a vendéglátás csínját-bínját 😀

Nálunk is kölcsön lehet kérni a szerszámokat, sőt még kölcsön is adják.:)

Még annyit akartam volna, hogy volt olyan 2-3 évvel ezelőtt egy másik sorozat a Spektrumon, abban egy család költözött vidékre Londonból, a pasi valami ékszerész-drágakőkereskedő volt és biokertet csináltak. Volt két gyerek, akik a legkevésbé sem örültek a költözésnek pl. Nem emlékszem sajnos a fickó nevére, viszont azt tudom, hogy intézménnyé vált Angliában, tanácsokat ad és vetőmagot termel, rendelésre bárhova szállít.
Abban a sorozatban pl. konkrétan cserekereskedelem volt, az nagyon tetszett.
Ha valaki emlékszik rá, ki az, hálás lennék egy mélért (makkakonyha@gmail.com), mert szeretném megtalálni a honlapját.
Köszi előre is.

Eszter,

nem itthon és nem családi gazdaság méretekben, de a Tilos Rádióban is volt interjú egyszer egy magyar sráccal, aki egy biofarm-kommunában dolgozott. Idényzöldségeket termeltek, bedobozolták, és irány a piac. Minden héten egyszer szállítottak, egyféle összeállítású dobozokat, amit nem tudtak pontosan megmondani előre (tehát nem lehetett ‘csak’ paradocsomot, tököt vagy uborkát kérni tőlük, hanem a hét egy bizonyos napján dobozolás volt, az addig leszedett terméket egyenlően osztották el az x számú dobozba és másnap reggel ment ki a piacra), a dobozokra előjegyzést vettek fel. Természetesen drágábban adták, mint a sima zöldséget, de minden bio volt és kézi munka. Azt hiszem, ennek a szervezetnek a társkommunáiban meg mással foglalkoztak, tervezték pl. egy fafeldolgozó üzemre, kézi asztalosműhelyre épülő kommuna felállítását. Nagyon tetszett, amiket a srác mondott, ő is jól érezte ott magát, közös munkamegosztás, nem a belehalásig végzett, de fizikai munka és eladható termékek. 7-8-10 ember plusz az alkalmi besegítők kitermelték a megélhetésre valót (egy családnak szerintem csak erős kezdőtőkével menne, itt sem a semmiből épült fel egy-egy új kommuna). Nem tudom, hogy ez az-e, amiről teknősleves ír a blogjában, ha ráismer, majd megaszondja. 🙂

Falusi turizmus ötletét támogatom, csak hamar menj nyugdíjba lécci, szeretnék mihamarabb üdülni. ;))

Sziasztok, en az usaban elek, es azt kell mondanom, hogy otthon sajnos tenyleg dobbenetes az irigyseg! Itt nalunk mindig annak orulnek, ami van. Ha kis kerted van, akkor jaj de ugyes vagy, mert kicsi a keted. Ha beulteted, akkor jaj de jo dolgokat termelsz. Ha nem ulteted be, akkor jaj de jo, hogy nem faradsz feleslegesen.
Es mindenki koszon, szol egy par szot, kolcson lehet kerni a funyirot, a kapagepet.
Tudom az a szokas, hogy otthon felszinesnek mondjak az amerikaiakat. De gondoljunk bele, otthon se kozvetlenek egymassal az emberek, az otven, hatvan eve volt utoljara, viszont nem is koszonnek, szoba se allnak egymassal.
Es ami a lejobban hianyzik volt hazamnak, az az emberek onzetlen tarsadalmi munkaja!
Itt mindenki szeret tarsadalmi munkat vegezni. Szemetet szedunk, segitunk a konyvtarban, lefestjuk a jatszoteret. kozben ismeretseget szerzunk. En egy padfestesi akcion talatam ra a fonokomre, akinel 10 eve dolgozom, es nagyon meg vagyok elegedve.
Egyedul az etelek hianyoznak, csungok is a blogjaitokon.
Marianna

Makka, igen, egyetértek veled:
tanulni, tanulni, tanulni!
A tökversenyről meg annyit, hogy annyira csapatépítő, összetartó egy tökverseny! És komolyanveszik! Persze, hogy hiúk a tökeikre 🙂
DE LEGALÁBB TERMELNEK VALAMIT!

Nagyon bízok benne, hogy valahol él egy művelt, tanult, tehetős, tehetséges ember Magyarországon, aki hajlandó kitanulni ezt a dolgot, módjában áll megfizetni azokat, akik mecsinálják helyette ezt, aihez ő nem ért, és ebből tisztességesen meg tud élni!

Persze leginkább az érdekel a dologban, hogy én, mint vásárló vásárolhassak tőle.

Szia, Eszter!

Anyukám álmodozik mindig olyan kis vendéglőről, mint amilyenről te.:) Volt olyan, amikor már egy kávézóval is megelégedett volna a nagymarosi telek kocsibeállóján pár asztallal, kilátás az volt, kétségtelen.
Nem akarnám a szkeptikusok táborát növelni, én is odavagyok a Hugh-ért, de főleg lehetőségeiért. Plusz anglomániás is vagyok, mióta az eszemet tudom. Apukám rengeteget járt ott a szakmája miatt, egy jó ideig főmérnöke volt a vecsési tsz-nek, aztán egy nagy tejtermelő cégnek. Tanulmányúton voltak, szerinte is ez volt az egyetlen tényleg TANULMÁNYút. Pedig ő aztán mindenütt járt a fent említett minőségeiben. Direkt megnézettem vele egy pár részt a River Cottage-ból meg a malacos Jimmy sorozatából is. Szerinte a malacos sorozat jóval reálisabb, nemecsak azért, mert ott nem minden tejfel. Hanem azért is, mert a River Cottage-ban a szakértő szomszédok nem ingyér adják a műsornak a tanácsot. Ha Hugh lenne egyedül, műsor nélkül, akkor igen, de nem ebben a felállásban. És higgyétek el, ott is van irigység, hiúság meg minden. Gondolkodjatok el, amikor a kis lokális versenyeken valóban vérre menő csaták vannak olyanokon, hogy kinek a töke vagy uborkája nagyobb pár miliméterrel, vagy kié sárgább, kié zöldebb.
Az tény, amit már írtatok, hogy az ottani gazdálkodóknak hihetelen tudás van a fejében, ami aztán sok formában mások számára is hozzáférhető. Ez igaz a gazdálkodókra, de nem igaz az olyan földi halandókra, mint amilyenek mi is vagyunk sokan, akik most éppen ide is írtunk. Ez nem is lenne baj, mert ott hozzáférnénk a tudáshoz. Angol nyelvtudással innen is megoldható. Csakhát egész mások a gazdasági és egyéb körülmények, mint ott. Pedig ennek az országnak a vetőmag előállítási tudománya világhíres. Persze az nagyon speciális szaktudás, de egyféle alapanyag tehát van.
A másik szempont, amit figyelembe érdemes venni, hogy aki itt gazdálkodásba vagy vállalkozásba kezd, nem nagyon jár utána annak, amit csinálni akar. Én nem akarom elhinni, hogy az a rengeteg megszűnő vállalkozás mind anyagi okokkal magyarázható. Ugyanez igaz a bármilyen mezőgazdasági tevékenységre is. Attól, hogy valakinek rendelkezésére áll egy darab föld, ha még oly nagy is, nem válik szakértőjévé a dolognak. Ismertem olyat, nem tudom, még működnek-e, aki kitűnően értett a kecskesajtok elkészítéséhez, történetesen Franciaországban művelte ki magát, de nem értett a kecsketartáshoz, viszont egyszer csak a romantikus vágyaitól és elképzelésitől hajtva bevásárolt kecskékből, jó pár százat, nem cicózott, és hajrá, kecskesajt. Nagyon finomakat csinált, de aztán a kecskék valamiért elkezdtek pusztulni, nem nagyon volt tejük. Pedig aztán az nem egy igényes állat! És rengeteget vásároltam tőlük sajtot, de aztán elmaradtak, nem tudom, mi lett velük.
Meg az is egy megfontolandó dolog, hogy magyar nép vagy paraszt ide vagy oda, senki nem ért genetikailag a mezőgazdasághoz. Én tudom, hogy vannak olyan még viccesnek sem mondható elképzelések, hogy a magyar gén milyen módon tekeredik és az milyen jó, mert hú, de zsenik vagyunk tőle, de ettől senki nem fog jó paradicsomot vagy paprikát termeszteni.

Kicsit csapongok, elnézést is érte, de én is olyan sokat gondolkodtam, mivel lehetne ezeket a dolgokat feléleszteni, újrapíteni.
Azt gondolom, először is a képzést kell megoldani, de középszinten is. Aztán persze kellenének olyanok, mint mi itt, akiknek óriási igénye van az ilyesmire. Hogy keresletet tudjunk támasztani, amitől kedve támad embereknek ezzel foglalkozni szakszerűen, hajlandók legyenek energiát befektetni, azaz tanulni stb.
Szerintem innen (mármint az éppen aktuális helyzetünkből) mi most annyit mindenképpen tudunk tenni, hogy fennen hirdetjük, nekünk ez kell és sokan vagyunk ilyen igényekkel megáldva plusz segítünk egy helyre gyűjteni azt a tudásanyagot, amire szükség lehet, lehetőleg mindenkinek hozzáférhető formában. Konkrétan gondolnék egy olyasmi honlapra, mint a gasztro gyűjtő oldalak, ahova fel lehet rakni minden témába vágó cuccot. Persze ez szervezést kívánna meg tervezést.

Sziasztok!
Nagyon lelkes gasztroblog olvasó vagyok, de még soha semmihez nem szóltam hozzá, ez most az első.
Szerintem is negyon jó lenne ilyen Magyarországra, de szintén a “dögöljön meg a szomszéd tehene” mentalitás miatt nem látok rá esélyt! Ugye ismeritek azt a viccet, hogy csak a magyar kondért nem kell a pokolban őrizni, mert abba mindig visszahúzzák egymást a magyarok, a többiből pedig segítik egymást a szökésben?
Az is teljesen reális, hogy egy ilyen vállalkozást bizony vagy agrár, vagy valamilyen üzleti diplomával lehetne létrehozni, értelmes alkalmazottakkal.
Egyébként szerintem nagyon jól működne egy kis faluban a Fűszeres Eszter, Horasz, Lorien, Cserke, Bodzakonyha, és a Praktikák sok gyerekhez klán. Ti valahogy passzoltok egymáshoz, okos, értelmes, világra nyitott embernek tüntök számomra, tökéletesen kiegészítenétek egymást.
Hajrá, és törzsvevő, és törzsvendég leszek az egész családommal!

Horasz, teljesen igazad van!
Anglia ugye az állattenyésztés hazája, nem véletlen, hogy ott kezdtek el dokumentált módon kutyát és lovat tenyészteni.
De bízom benne, hogy van olyan értelmes ember, aki hajlandó TŐLÜK TANULNI!
Erre írtam azt, hogy ezek a dolgok már le vannak írva, más már kitalálta. Hugh is megtudta melyik az a csirkefajta, akkor mi is tudjuk, meg lehet vásárolni!!!
Mindent meg lehet tanulni, át lehet venni!
Amiben teljesen pesszimista vagyok, az a falu hozzáállása lenne.

Eszter,

Az otlet, a vagy valos, de masok a tenyek. Egyreszt emlitettek azokat a kedves szomszedoket akik elmentek es segitettek Hughnak, csirket nevelni, spargat ultetni stb.

Reszemrol akkor keseredtem el veglegesen, es ralizaltam hogy ilyen itthon nem lesz, amikor az alabbi resz ment:

Hugh ki karta talalni, hogy melyik csirke a legfinomabb sutve (elso evad volt azt hiszem). Elment a csirketarto bacsihoz, majd 20 percet beszelgettek arrol, hogy mely fajtaju csirkekbol, milyen keresztezessel lehet elerni a legfinomabbat. Es kozben felsoroltak 10-15 fajtanevet, es megemlitettek meg 4-5 masikat.

Szoval angliaban:
1) Szamon tartjak a csirkefajtakat
2) Falusi ember is hozzafer az osszeshez
3) Olyan knowhow (tudas) van egy szimpla tenyeszto fejeben is, amit en itthon meg nem lattam.

Lehet h en vagyok naiv, de anyukam pl. nem tudja megmondani, hogy milyen csirkeket tart otthon. Veszi a csirkes embertol a csibeket es kesz. A legrosszabb, hogy azt hiszem a csirkes ember sem tudja megmondani….

Persze lehet, hogy tevedek, es azok akinek ez a szakmajuk, fejbol vagjak az osszes hazai csirkefajtat. De a filmben nem egy agronomus beszelgetett, hanem ket “falusi” gazda.

H.elkeseredett.hu

Pappito, ezért is írtam, hogy nem akárki tudja ezt csinálni, aki csak tátottszájjal vár a segélyre, annak valószínüleg se annyi tudása, se annyi kitartása nincs, hogy ha felnevelne egy (példa okáért) kecskét, akkor utána el tudja adni a húsát, vagy a tejéből készült tejterméket.
Ez szerintem nem a szegény rétegnek lenne mód a meggazdagodásra, hanem egy üzleti vállalkozás, méghozzá nem is kicsi!
Nem egyenlő azzal, amikor a saját részre termeli valaki a zöldséget, hanem egy család megélhetése, aminek jó esetben hasznot kéne hozni. Hugh is hasznot akar, és hasznot is termel, jó pár alakalmazottal.
Persze ettől még minden szavad igaz, simán el tudom képzelni, amit írtál 🙁

Before, igazad van! A magyar falvak nem a kedves befogadó módjukról híresek, inkább a másik kutyájának megmérgezéséről, feljelentéséről az Apehnál, ÁNTSZ-nél, és az irigykedésről!
A kedvenc mondásuk egy beköltözőre, hogy JÖTT-MENT, amit képesek 40 évig a háta mögött mondani valakinek. A másik, amit imád mindenki mondani, hogy nehogy már meg akarja mondani nekem valaki, hogy hogyan kell paprikát ültetnem, amikor…
Pedig jót is mondhat bárki, meghallgatni mindenképp érdemes.
Persze a régi öregek tudását is figyelembe kell venni, de a legfontosabb az lenne, hogy tanulhatunk egymástól.
Hugh is meghallgatta, és tanult a szomszédaitól.

sziasztok.

kicsit letöröm a hangulatot, pedig nem érdemli.

Először is, ez a termelősdi megoldás már eszébe jutott egy-két embernek, és ami szerintem meglepő, állami szinten is, még, ha nem is ilyen átfogóan, hanem egy-egy termékre. Elmesélem, hogy a kecskékkel mi volt.
Az alapkoncept az volt, hogy létrehozzon az állam egy olyan kecske génbankot, amelyet folyamatosan szintentart és minden hasznát szociális formában a szegényekkel osztja meg. A kecske a szegény ember mindenese, tejet ad, igénytelen, viszonylag szapora és meg lehet enni.

Az ötlet az volt, hogy az állam összerak egy állományt, annak a szaporulatát pedig tartási technológiával együtt odaadja BÁRKINEK aki kéri. ingyen kecskegidák+technológia. A gidák felnőnek, tejet adnak (a kecsketej egészséges és finom) nem kell nekik istálló, különösebb beruházás nélkül bele lehet fogni. A munkanélküliséggel erősen megvert országrészeken szerintem kiváló lehetőség lett volna, hiszen a szaporulatot és a tejet mindenki megtarthatta volna, a rendszeres állatorvosi és technológiai ellenőrzést pedig elvégezte volna az állam.
Az elméleti cél, a génbank létrehozása lett volna, de főleg a módszer, hogy számtalan falusi szegény gyerek juthatott volna tejhez és húshoz, minimális ráfordítással vagy még azzal se. Ha nincs hó, a kecske legel.
Természetesen a kutyának nem kellett a jószág, mert a jószág nem pénz, az pedig szabály volt,hogy a kapott jószágot nem lehet eladni, csak a szaporulatból lehet profitálni.

Igen, a kecskét meg kellett volna fjni és az állatokról gondoskodni kellett volna, de ez nem volt életképes elképzelés. Most se kecske, se tej.

Itt a zátonyon nincs ilyesmi, viszont a város közepén, a munkahelyemtől és a legnagyobb bevásárlóközponttól 100 méterre tehenek legelnek, a hatalmas parkokban jobbára birkát tartanak. Sokan temelik meg kicsiben a maguk kis zöldségeit, sokan a tengerből szerzik be a kaját. (nincs horgászengedély se) Apálykor egyes partszakaszokon tucatjával látni a kagylót gyűjtögetőket. A peca nemzeti alapjog, bár nyilván vannak korlátozások az ívási idők függvényében.

Én most álltam neki nagyonpiciben kertezni, egyelőre a paradicsom és petrelyesem és paprika palántáknál tartok, de már tavaly is ettük a fáról a feijoát, grapefruitot és barackot.

Ez nagyon jó móka, de idő és fáradtság, az biztos.

a posztban említett alak műsorát én is nézem, nagyn jó.

mindenkinek ajánlom a wwoofing-ot, (az önkénteskedés egy formája) aki ilyesmi élményre vágyik. tudom, “felnőttként” nehezen vágnak bele ilyenbe az emberek, de lehet ez a családi nyaralás idén egy-két hétre. nekem ilyen volt: http://teknosleves.blog.hu/2008/05/26/holland_biofarm_onkentes
tavasszal töltöttem egy hetet a farmon, aztán a nyáron visszamentem a húgommal egy hónapra, és pár napra még anyukám is meglátogatott minket. mindenkit elvarázsolt a hely!

nekem is nagy kedvencem a “zsíroshajú hippi” ahogy gordon remsey hívta őt:))
a mostani műsorát is nézem, meg a régieket is, akárhányszor ismétlik. aztán mindig fellelkesülök, és elhatározom, hogy tyúkokat/csirkéket fogok tartani, ezzel kezdem a gazdálkodást, de aztán eszembe jut, hogy akkor azok csirkék végelgyengülésben fognak kimúlni, mert én le nem vágnám őket, és másnak sem engedném:))
de tojókkal lehet hogy megpróbálkozok tavasszal… van egy kis földem a házam mögött, amit semmire sem használok. ideje lenne kezdeni is vele valamit:))

sajnos beforenak igaza van. nem nagyon találnank itt nálunk olyan befogadó és segítőkész közösséget mint river cottageban.
de azért érdemes próbálkozni:))

😀 Igen, van fantázia abban is bőven! 🙂 Csak én (sajnos) ennyire nem vagyok főzős-házias-vendéglátós. 🙁
Ezért tetszene jobban a “termelői” oldal. Erdő, mező, kert, szántó….. Hmmm. 😉

Szia!

A műsort én is imádom. Ezt a tavaszit még nem nagyon mertem megnézni, mert csak fájdítanám a szívem itt ebben a nagy télben a tavasz után.
Az elképzelésed. Én annyira vágynék ilyen életre. Egy tanya/ farm valahol vidéken. Ahol minőségi zöldségeket, alapanyagokat lehetne előállítani, termelni. De valahogyan ez az ország le-letördel az ember szárnyacskáiból, elvesz a vágyaiból. Talán ha nyernék a lottón… Bár lehet beleőrülnék az ezerféle szabályozásba….

Mindenesetre bízzunk benne, hogy eljön egy ilyen szebb világ! 🙂

Vélemény, hozzászólás?