Pár hete egyik szombati ebéden nagyon különleges lilakáposztát ettem, sok-sok szezámmag volt benne. Annyira ízlett, hogy elhatároztam ki is próbálom majd, pedig állítólag kellett volna hozzá még kesudió is, de így is egészen más volt az eddigi dinsztelt káposztáimtól.Bár a fotón nem látszik, de jó sok szezámmag van benne, csak elfogyott a hagyományos fajtám, a fekete pedig elbújik a sötétlila káposztában. Kesudió se volt itthon, találtam viszont egy marék hagyományos diót, és két maréknyi pekándiót, ami szerintem a világ legfinomabb csonthéjasa, kár hogy ez az árán is meglátszik!
A káposzta salátaként is megállja a helyét, de egy szelet hús mellé tökéletes köret!
Hozzávalók:
1 fej lilakáposzta (1,5 kg volt kb.)
2 kk kömény
2 ek szezámmag
2 alma
1 ujjnyi gyömbér (elhagyható, de én nagyon szeretem a káposztában)
só, bors
4 ek méz
2 dl vörösbor
10-15 dkg dió (bármilyen dióféle megteszi)
olívaolaj
A káposzta külső vastag leveleit lefejtettem, és kidobtam, a belsőket legyalultam. Besóztam a káposztát, hagytam állni fél órát, majd kinyomkodtam a levét. Közben száraz serpenyőben megpirítottam a köménymagot és a szezámmagot is. Rádobtam a káposztát, öntöttem rá olívaolajat és félig megdinszteltem. Csak ekkor öntöttem rá a bort, csorgattam hozzá a mézet, és tekertem bele egy kevés borsot. Az almát és a gyömbért a legvégén reszeltem bele, ezekkel már csak egy percig pároltam. A legvégén durvára vágtam a diót, száraz serpenyőben szintén megpirítottam, és a kész dinsztelt káposztához kevertem. Talán elfért volna benne egy-két kanálnyi ecet is, de ez ízlés kérdése, nekem hiányzott, a férjemnek nem.
Nagyon különleges húsgombóc mellett volt köret, amit szintén másnál ettem nem olyan régen, receptje holnap 🙂 Ha most tudnék Nigella stílusában írni, akkor biztosan több bekezdést szentelnék a káposzta fantasztikus színéne, gyönyörű textúrájának, de inkább most megkímélem ettől az olvasóimat.
10 hozzászólás a(z) “Diós lilakáposzta” című bejegyzéshez
A nagy kollektív káposztatudat 🙂
Eszter, jót mosolyogtam, mikor megláttam a posztodat, ugyanis egy egészen hasonló párolt vöröskáposztát főztem a héten:-)) Nem tudom, minek tulajdoníthatóak az ilyen fennforgások:-) Biztos a télnek, hogy káposztaszezon van! És bőven meglocsoltam a tetejét balzsamecettel is!
Mivel egytálétel, VKF-re szánom és csak 24-én teszem föl, bár legszívesebben már most megtenném:-)
Ja tényleg, a szezámmag tök száraz marad. Nem beszélve az ízéről… Csak valahogy a sötét szín miatt ugrott be a lenmag… Érdekes, a mákkal biztos nem keverném össze. 🙂
Eddig még csak almás-aszalt szilvásan csináltam, de a férjem kedvenc zöldsége, úgyhogy ki fogom próbálni. Nagyon jól hangzik
Judit, a lenmag, ha valami nedvesség éri, akkor nyálkás lesz, de a szezámmag nem. Nem volt vele probléma 🙂
Eszter, ez kicsit nem bélmozgató? Akár igen, akár nem, nekem tetszik. (Azért kérdeztem, mert evőkanálnyi lenmaggal tisztítókúrát is lehet indítani, szezámmaggal nem tudom…) És igazad van, egy kis balzsamecet valószínűleg nálam is csúszna bele (meg minimális szójaszósz, de azt gyakorlatilag só helyett használom).
Csak káposztát ne kéne reszelni hozzá, ahhoz robotgép híján nekem meleg idő (és alkalmas erkély vagy udvar) kell.
Na, a marhapörköltet most én is megenném!
Ez a recept tetszik. Még talán én is meg tudom csinálni (ha valaki utána rendet rak a konyhában).
Eszter; ide válaszolok, mert ahol kérdezted már úgysem olvasod, és ezt a kommentet már amúgy is elkezdtem…
A kedvencem a lasagne (a sajttal eltréflizett változat…). De amúgy sokmindent szeretek. Most például vörösboros (majdnem nem vettem észre, hogy vörösborsos-at írtam) marhapörköltet fogok nemsokára enni tarhonyával.
De jól hangzik! Gondolom a szezámmag olyan kis pukkanós marad, nagyon jó lehet, legközelebb ilyet csinálok a hurkához!
Én látok benne egy fekete szezámmagot! 🙂