Kategóriák
Egyéb kategória

Marcipánnal töltött kalács



A szőlőforma nem az én ötlete, egy könyvben láttam, mint barhesz variációt, és nagyon megtetszett. Legalább húsz gyerekre számítottam a szukkoti sátorban, sejtésem be is igazolódott, legalább ötven gyerek volt. Két fürt szőlőt sütöttem, minden szőlőszem rejtett egy-egy csokoládéba forgatott marcipángolyót. Sajnos a sok beszélgetés, információ, és pletykacsere között nem volt időm a belsejét is lefotózni, de le kell mondanom, hogy nagyon szép lett, és a gyerekek falták, úgyhogy azt hiszem ismétlés következik!
Vigyázat, tömény édesség!
Hozzávalók a tésztához:
7 pohár liszt (egy pohár 2,5 dl)
0,4 pohár cukor
1 ek só
3 tojás felverve
0,5 pohár olaj
5 dkg élesztő
2 pohár meleg víz
Az élesztőt felfuttattam kevés cukorral a vízben, majd 20 perc alatt alaposan kidolgoztam a tésztát. Hagytam letakarva a duplájára kelni.
Közben 60 dkg marcipánból 28 golyót gyúrtam, és egyenként megforgattam őket 20 dkg olvasztott étcsokoládéban.
Miután a csokoládé megszilárdult, minden marcipángolyót tésztába burkoltam, szőlőt formáztam belőle, tettem a tetejére “levelet és kacsot” is, megkentem a tetejét tojással, majd 180 fokon 30 perc alatt megsütöttem.

8 hozzászólás a(z) “Marcipánnal töltött kalács” című bejegyzéshez

Szuper. Nagyon kedves dolog ennyit vesződni egy gyerekkajával, egy kedves sütivel. Megpróbálom megcsinálni, bár sosem gondoltam volna, hogy a marcipán kibírja a sütést. Sima mezei marcipán volt? Én a Lehelen szoktam venni, az indiai fűszeresnél, de nemtom, van-e benne mandula, egyébként is : a Lehel ugyebár nem kóser::)

Vélemény, hozzászólás?