Kategóriák
Egyéb kategória

Mikóházi kapros lángos

Micsoda délutánom volt tegnap! Fazon Zsófia jóvoltából beültem a Népművészeti múzeum könyvtárába. Ott úgy elszaladt három óra, hogy egy telefon billentett vissza a valóságba. A folyosón Agócs Írisz mackója köszöntött, és az egész annyira más volt, mint mondjuk a Széchenyi könyvtár, vagy a levéltár hidegsége.
Valahogy korlátoznom kell magam, hogy csak egyszer menjek egy héten, mert most úgy érzem, hogy akár egy fél évig is tudnék ott olvasni anélkül, hogy megunnám!
Tehát a könyvtárban akadtam erre a mikóházi receptre, meg is sült vacsorára, és minden ilyen ételnél beigazolódni látom, hogy a régiek is tudtak valamit!
Hozzávalók eredeti recept szerint:
(én feleztem a mennyiséget, és a harmada a tésztának így is nyersen a hűtőben pihen, várva hogy megsüljön)
1 kg liszt
3 dkg élesztő
0,5 l tej
1 tojás
só, cukor
nagy csokor kapor
Az élesztőt kicsit megfuttattam a langyos cukros tejben, majd a finomra vágott kaprot elkevertem a liszttel. Minden hozzávalóból kenyértészta keménységű tésztát készítettem.
Duplájára kelesztettem, és lisztezett kinyújtottam. Deszkán derelyevágóval rombuszalakúra vágtam, és forró olajban kisütöttem. Hagymás tejfölbe mártogatva ettük.
Ilyenkor csak fagyasztott kaprot tudtam tenni bele, de azzal is nagyon finom lett.

13 hozzászólás a(z) “Mikóházi kapros lángos” című bejegyzéshez

Amíg csak a címet láttam, úgy olvastam, hogy mikRóházi lángos… Te jó ég, gondoltam, csak nem egy mikróban süthető lángosfajta? NÁLAD? Aztán elolvastam rendesen,a Népművészeti Múzeumnál már sejtettem, aztán a nagybetűs Mikóházánál leesett… Tényleg gyönyörűek és nagyon finomak lehetnek. :))
(A mai napig képes vagyok az órást óriásnak, a gyrost gyors-nak nézni…)

Nagyon szeretjük a kapros dolgokat, s ez is furcsa véletlen, hogy a héten az egyik kisboltban friss kaporra akadtam. Konkrét felhasználási cél nélkül vettem belőle (természetesen), s most itt ez a kitűnő recept!

Hat nagyon gusztusosan nez ki…meg is fogom sutni amikor jon a fiam …vagyis jovo heten.Arra gondoltam,hogy esetleg lehetne helyettesiteni tarkonnyal a kaprot…de lehetne kokuszreszelekkel is,hozzaloccsintva a tesztajahoz egy kis rum-eszencet.
Hat koszonom…es majd hirt adok rola,hogy melyik izesites izlett legjobban a hiveimnek

Hát, én esetleg egy kis kaukkfűvel, vagy kevés rozmaringgal tudnám elképzelni.
A kapor téma olyan érdekes, kb. 10 éve még az illatától is rosszul voltam. Tényleg nem tudtam megenni!
Aztán egyszer elolvastam a piacon a feliratot:
kapros-juhtúrós lángos, és akkor elvesztem. azóta imádom.
A férjem sincs oda érte, de megeszi ha muszáj 🙂

Vélemény, hozzászólás?