A papírok szerint ma lenne nagyanyám születésnapja. De csak a papírok szerint, ugyanis ő egy nappal korábban születet. Akkoriban még olyan szigorúak voltak a törvények, hogy szülés után csak egy pár napot lehetett otthonmaradni a munkából, ezért legalább egy napot csaltak a bejelentéssel. Tudom, hogy dédikém dolgozott, de el sem tudom képzelni hogyan?! Tizennyolc gyereket nevelt összesen, igaz ebből kettő nem az övé volt, hanem a dédipapa első házasságából származott. Én már csak hatukat ismerhettem sajnos. Ha összejött a nagycsalád közkívánatra általában „vadas” készült, ugyanis mindenkinek ez volt a kedvence. Hogy miért az idézőjel? Máshol teljesen másként készítik a vadast, sárgarépa szinte biztosan kerül bele. Nagyié répa nélkül, sok hagymával, paradicsommal és vörösborral készült. De az igazi különlegessége a krumpligombóc volt. Egy családi vacsorára egész nap előre kellett főzni, főleg mire a rengeteg gombóc kész lett. Naná, hogy nagyi mindig büszkén bejelentette a gombócok számát: „Százhuszonegy gombócot főztem”. Ilyenkor persze mindig el lettek mesélve a családi anekdoták, amikor nagybátyám gyerekként éhesen hazaért egy kirándulásból, és mama megkérdezte: „Ennél valamit kisfiam? Nem vagy éhes?” Erre persze az volt a válasz, hogy de igen, éhes vagyok. Mi van enni? Mire mama: „Semmi”.Biztosan legalább hússzor hallottam, mégis mindig viccesnek találtam. Vagy amikor azt mesélte a mama, hogyan loptak egy lovat az öccsei, és vitték be a gettóba, ahol hatalmas boldogság fogadta a lóhúst. (Egyébként a lóhús nem kóser)
Mivel mama már sajnos nincs közöttünk, ezzel az étellel emlékeztünk rá tegnap este egy jó kis száraz pezsgő társaságában. Kár, hogy azt nem kérdeztem meg tőle, hogy ő honnan tanulta ezt a receptet, és sajnos már nem is tudom megkérdezni soha.
Hozzávalók:
1 kg marhahús
2 nagy fej hagyma
1 paprika
1 paradicsom
Sűrített paradicsom
Egész bors
Babérlevél
Vörösbor
Mustár
Só, bors, paprika
Olaj
Először egy pörkölt alapot készítek, és alaposan szétfőzőm benne a nagyon apróra vágott paprikát és paradicsomot. Az alaphoz a pácról leöntött olajat használom. Ekkor beleteszem az előzőleg három napon át pácolt marhát, (Olaj, mustár, egész bors és egy pici balzsamecet. Ez utóbbi már csak saját kiegészítés.) és a babérleveleket is. Olyan puhára párolom, hogy a villával megnyomva a hús szétessen. Ekkor beleteszek egy kis doboz sűrített paradicsomot, és kb. 2 dl vörösbort. Addig főzőm még, míg teljesen visszasűrűsödik.
13 hozzászólás a(z) “Nagyanyám vadas marhája” című bejegyzéshez
Kipróbáltam a vadast hajnal kettőkor kezdtem neki de csak egy adagra szűkítve valami nagyon jó, finom lett. Rá pár nappal volt egy kisebb családi összefutás anyukám persze vadast akart csinálni (persze a répásat) erre én versenybe főztem ezt a fajtát (annyi különbséggel hogy én szarvashúst használtam és a pácba beletoltam egy kis borókát és kakukkfüvet. A lényeg 5kg szarvashúst felhasználva (gondoltam lég lesz) is harc volt az utolsó tányérért (meg a receptért)lett legalább 15 uj rajongód. Gratulálok
Nálunk is nagyi-vadas kultusz van. 🙂 Hasonló tésztájú olajban sült krumplifánkkal (pici élesztővel). A vadas viszont se nem répás, se nem paradicsomos: a hús babérlevéllel, egészborssal, szalonnabőrrel és citromhéjjal sül, aztán pirítottcukros-hagymás-tejfölös-hússzaftos szószba kerül. Nyami. Nem lehet belőle eleget csinálni.
Nagypapám 1926. december 25.-én születet, papíron 1927. január 1 vagy kettő. Csak azért, hogy 1 évvel később vigyék el katonának. Milyen jó volt otthon szülni régen 😀
Némi libazsír bizonyára csak javára válhat a krumpligombócnak is:)
Szép teljesítény! Annak meg külön örülök, hogy paprika nélkül is jó, de valóban nem az a legfontosabb hozzávalója! 🙂
igenigenigennn! Nagyon finom volt, bár a paprikát kihagytam belőle – véletlenül, elfelejtettem:) De nagyon finom lett, köszönöm.
és 24 gombócot csináltam.
Ez a vadas valami univerzálé lehet mifelénk…:-) Nálunk is vadas-kultusz volt; pontosabban az anyukám állandóan ezt kért hétvégére a nagymamámtól – és később, a nagypapám házvezetőjétől is -, úgyhogy kisgyerekként hamar megutáltam, miután kéthetente ettünk vadast. Aztán hosszú szünet – most újra nagyon szeretem :-).
Az én nagyim is mindig krumpligombóccal készítette a vadast.
Nem semmi tényleg, hogy a nagyanyáinknak milyen nagy volt a munkabíróképessége, és mégis megmaradt bennük az a nagy-nagy szeretet és gondoskodás, soha nem voltak fáradtak ahhoz, hogy a gyerekekkel foglalkozzanak. Az én egyik dédim 13 gyereket nevelt fel, a másik meg kilencet, ráadásul Pesten. Elképesztő!
de jó, nálunk is Nagymama vadasa az egyik kedvenc családi étel. Csak én tudom olyanra, amilyenre ő főzte, így mindig az én feladatom. Közben pedig rágondolok. Nagyon jó kis blog, jövök majd.
Köszi, ez végül is tényleg nem bonyolult, és jól is illik hozzá. Mint a répás verzióhoz a zsemlyegombóc. 🙂
Krumpligombóc:
kb egy kiló régi krumpli megfőzve, áttörve,
2 tojás
egy bögre liszt
só
Vigyázni kell, mert az ember esetleg könnyűnek érezheti a tésztát, de ha mindig lisztet tesz hozzá, akkor még ragadósabb lesz!
Lisztes kézzel pici gombócokat formázok, és gyöngyöző vízben kifőzőm. Ez kb. miután feljött a tetejére, még 5 perc.
Nagyon jók ezek az egyszerű régi ételek! Egyszer én is megcsinálom így. Nálunk a vadas a családi hagyomány szerint répás, de kell a változatosság 🙂
Viszont az a krumpligombóc is megérne ám egy postot, türelmetlenül várjuk! 🙂
ezt egész biztos kipróbálom!