Kategóriák
Egyéb kategória

Orosz céklasaláta

Mikor ezt a levelet olvassátok…
én már Erdőbényén leszek! 🙂
Viszont vasárnap orosz est volt a Kinóban a Mazsike szervezésében, ahová én készítettem a kóstolót 80 főre. Hát, nem semmi ennyi emberre főzni, azt előre le kell szögeznem! Sőt, néha a 50. blinicskin túl már arra is gondoltam, hogy nem is vagyok normális, hiszen egy pici konyhában adom elő mindezt, egyszerre négy serpenyőt tartva a tűzben, de amikor láttam, hogy milyen jóízűen eszik a vendégek, minden fáradságom elmúlt!
A program egy 1913-as jiddis némafilmmel kezdődött, amit Fegya kísért zongorán.
Itt meg kell állni pár szóra, ugyanis az élőzenével kísért némafilm az felülmúlhatatlan szórakozás! Eddig még soha nem volt lehetőségem ilyet megnézni, de igazi katarzis volt, mondhatom!
Utána Szántó T. Gábor olvasott fel jiddis verseket, majd “felszolgáltuk” a kóstolót, miközben élő tangóharmónika zene szólt.
A kóstoló kitalálásában kijevi barátnőm segített, így sütöttem gombás pirogot, blinit tejföllel, ruszlival és hagymával, és céklasalátát.
A salátára egy orosz akcentussal beszélő hölgy azt mondta, hogy nagyon finom, de nem kell bele hús, ebben nem tudtam vele vitába szállni, mert bár a receptben szerepelt, de valóban alig lehetett kiérezni az ízét, ráadásul így még csak a látszatát is elveszette a kóserságnak, ennek ellenére pillanatok alatt elfogyott.
Hozzávalók:
1 rész ecetes uborka (ha nincs, akkor csemege vagy kovászos is jó)
1 rész cékla savanyúság lecsepegetve
1 rész nyers cékla lereszelve
1 rész héjában sült, majd lereszelt cékla (ez most kimaradt)
1 rész alma felkockázva
1 rész sült csirkemell filé felkockázva
2 rész majonéz
4 rész tejföl
só, bors, cukor
rengeteg friss kapor
Mindent összekevertem, egy éjszakára behűtöttem, utána még egy picit utána kellett sózni.
Rózsaszín lett, amiért a fiúk gyanakodva tekintettek rá először, de aztán bátrak voltak, és megkóstolták 🙂
Sajnos fotózni nem volt időm, de a képen látszik, ahogy a 10 literes fazékból porciózzuk.

3 hozzászólás a(z) “Orosz céklasaláta” című bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?