Kategóriák
Egyéb kategória

Rozskenyér felfújt gombásan

Szerintem nagyon jó kis receptet találtam ki, kérek mindenkit, hogy ne rontsa el az örömömet, és ne írja le, hogy ez egy ősi családi receptjük 🙂
Vasárnap reggel azt hittem, hogy kivettem a fagyasztóból egy csirkemellet, de mire hazaértünk délben a Makám koncertről, addigra kiderült, hogy 4 szelet borjúkarajjá olvadt a csirke.
Ekkorra már teljesen mindegy volt, ugyanis mire végére értünk a Mezőgazdasági múzeum kiállításainak, én már biztos voltam a köretben, Gábor pedig megálmodta a “csirke” elkészítését.
Mondanom se kell, farkaséhesen rontottunk be a lakásba, még Dávid is nyafogott, hogy mindjárt éhen hal, de hat kéz mégiscsak gyorsabb, mint kettő, így pontosan 30 perc múlva már az asztalnál is ültünk, és néma csöndben, nagy áhítattal ettünk.
Hozzávalók 8 felfújthoz:
3 szelet szikkadt, de nem száraz rozskenyér
4 tojás szétválasztva
10 dkg erdei gomba (esetleg csiperke)
3 ek vaj
liszt
só, bors, szerecsendió
A kenyér héját levágtam, majd késes robotgéppel morzsát készítettem belőle.
A tojás fehérjét egy csipet sóval kemény habbá vertem.
A sárgáját elkevertem az előzőleg 2 ek vajon sóval, borssal megpirított, majd szintén késes robotgéppel felaprított gombával.
Először a kenyérmorzsával kevertem el a gombás masszát, majd az egészet óvatosan összeforgattam a fehérje habbal.
Reszeltem bele egy kevés szerecsendiót is.
Vajjal kikentem a szufléformákat, majd megszórtam egy kevés liszttel. Háromnegyedig töltöttem a masszával, és 160 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt, gőzös megsütöttem.
A borjúkarajból tejszínes ragú készült valódi roquefort sajttal, nem éppen kóser fogásként 🙂
Hozzávalók:
8 szelet borjúkaraj
2 nagy fej hagyma
5 dkg vaj
3 ek olívaolaj
1 dl száraz fehérbor
4 dl tejszín
só, bors
majoránna
5 dkg roquefort sajt
2 ek mustár
2 gerezd fokhagyma
Gábor a hagymát felkarikázta, olaj és vaj keverékén pici sóval megfonnyasztotta.
Rászórta a vékony csíkokra vágott húst, lepirította, majd fűszerezte sóval, borssal és majoránnával, majd felöntötte annyi vízzel amennyi ellepi. Lefedve 10 percig párolta, ez alatt az idő alatt elforrt a víz.
Rákanalazta a mustárt, hozzáadta a bort, belemorzsolta a sajtot, és belenyomta a fokhagymát is.
Újabb 10 percig pároltuk, majd felöntöttük tejszínnel.

5 hozzászólás a(z) “Rozskenyér felfújt gombásan” című bejegyzéshez

Kedves Eszter!
A sajttal töltött körte óta bízom Benned; megcsináltam márványsajttal, kicsi gyömbérrel, nagyon jó lett.
Azt hiszem nem nagyon tudok főzni,de szeretek – most érdeklődöm, hogy nem-e 🙂 sütsz-e 🙂 valamikor egy jó zöldséges pitét, mert nekem nem megy… Dániában ettem nagyon jót, de az enyémek eláznak, szétesnek, szóval nem olyanok.
Addig is böngészem a többit 😀
Éva

Forrest Gump azt mondta: “Az Élet olyan, mint egy doboz bonbon. Sosem tudhatod mit veszel ki belőle.” Hát ez nagyon igaz a fagyasztóban tartott hústartalékokra is. De végül nagyon jó étel kerekedett belőle. Nyami-nyami! Nagyon jók a receptjeid és csodálatosak a fotóid is!!!
Üdv Ildi

Jó kis családi program 🙂 Makám rulez, mondjuk én jobb szerettem a régi felállást, Bognár Szilvivel. De szerencsénk van, mert az egyik volt tag éppen a mi iskolánkban tanít zenét…. Képzelheted, milyen lekesek a gyerekeke! Még a 15 éves mutáló kamaszfiam is folyamatosan “énekel” valamit (újabban a Marseillaise-t, előtte spirituálékat… éppen mi a tanagyag)
Niki

Vélemény, hozzászólás?