Nagyon örültem a mostani VKF-nek. Na jó, egyáltalán nem örültem neki, a saláta ugyanis a második mumusom a hal mellett, de így legalább ezt is letudtam. Annyi pozitívuma mégis van a versenynek, hogy legalább sok-sok remek saláta lát majd napvilágot, amiből remélhetőleg rengeteget tanulok.
Mi bajom a salátákkal? Igazán semmi, nagyon szeretem őket, de úgy érzem kevés fantáziám van hozzájuk. Az is lehet, hogy túl nagy az elvárásom velük szemben, mert olyan salátát még soha nem ettem, amit évekig emlegettem volna. Mindezt még azzal is súlyosbítom, hogy én bizony a hússalátákat szeretem, de most direkt kihívás elé állítottam magam, és letiltottam a húst a hozzávalók közül. Ugrott a majonéz is, az ugyanis nyáron nem túl biztonságos, el lettem tanácsolva a görögsalátától, és a főétel mellé “savanyúság” szerűen kínált salátáktól is.
A sok gondolkodás alatt rájöttem, hogy mi is a problémám a jó salátával. A magyar nyelv. Az, hogy nem teszünk különbséget a saláta mint növény, és a saláta, mint étel között. Aztán lássuk be, hiába utazunk, eszünk éttermekben, olvasunk szakácskönyveket, annyira még nincs messze az az időszak, amikor négyféle salátát ismertünk: fejes saláta cukros, ecetes vízben, fokhagymás, tejfölös uborkasaláta (a kedvencem!), ecetes, olajos vöröshagyma saláta (kifejezettem libatepertőhöz, és friss fehérkenyérhez) káposztasaláta.
Mai napig emlékszem arra, amikor a nyolcvanas évek közepén megjelent F. Nagy Angéla fekete, rossz minőségű papírra nyomott, rosszul ragasztott, mégis keménytáblás, salátás könyve. Ott végre volt valami más is. Sokat használta akkoriban édesanyám.
A mostani salátám ötlete csütörtök reggel körvonalazódott bennem, aznapra úgy is az unokabátyámat vártuk vacsorára. El is készítettem, kicsit másképp mint ezt, ugyanis mindenféle sült zöldségek voltak benne, a padlizsánba pedig nem tettem roquefortot. Aztán addig borozgattunk, amíg az utolsó adag saláta is elfogyott, nekem pedig egyáltalán nem volt kedvem fotózni 🙂 Másnap kiderült, hogy bár mindenki imádja a fokhagymát, van akinek nem bírja a gyomra, úgyhogy óvatosan a mennyiséggel, vagy sokat finomíthat a dolgon a fokhagyma nem nyersen való felhasználása.
Egy szó, mint száz, meg kellett ismételnem, és már máképp is csináltam. Szerintem jót tett neki az újragondolás.
Hozzávalók:
3 különböző színű kaliforniai paprika
5 ek olívaolaj
só, bors
3 ek balzsamecet
1 kicsi padlizsán
3 gerezd fokhagyma
1 doboz (125g) mascarpone
5 dkg valódi roquefort, vagy 10 dkg más kék sajt
2 marék fekete olajbogyó
10 bazsalikom levél
só, bors
pici olívaolaj
A paprikát vékony, hosszú csíkokra vágtam, majd felforrósítottam egy wok-ot. Mikor már tényleg nagyon forró volt, beleöntöttem az olívaolajat, majd beledobtam a paprikát. Sóztam borsoztam, és a legnagyobb lángon megpirítottam. Mikor elkészült meglocsoltam az ecettel.
A padlizsánt a gázrózsa lángján megsütöttem, majd egy műanyag dobozba zártam negyed órára.
Leszedtem a héját, és botmixerrel összeturmixoltam a mascarponéval, kéksajttal, fokhagymával, olajjal, és fűszerekkel.
A paprika, az 2-3 adag főételként fogyasztva. A padlizsánkrém sokkal több alakalomra elég, nagyon finom a maradék pirítósra kenve, vagy tésztára kanalazva.
Eddigi salátáim:
Tökmagolajban pácolt kecskesajt saláta
28 hozzászólás a(z) “Sült paprikasaláta sajtos padlizsánkrémmel” című bejegyzéshez
köszi a padlizsánsütési technikát kipróbálom ma este. imádom a padlizsánt de mindig lusta és kénylemes vagyok ahhoz hogy egy darabért a sütövel fűtsem fel az egész konyhát…
koszonom 🙂
lattam regebben a bbc-n egy ilyen nevu sorozatot, ami szorakozasnaknem volt rossz, de a kajak bizony felig nyersek maradtak. ugy latom ti azert nem kovetitek ezt a hagyomanyt, szerencsere 🙂 eppen tegnap neztem meg a piknikes vkf recepteket, huuu, nyamm, remelem, lesz meg jopar ilyen!
Vigyázz
Kész
Főzz!
Minden hónapban más gasztroblogger hirdet meg egy témát, most a saláta volt az, és a bloggerek egy adott napon erről írnak egy bejegyzést 🙂
Játék, saját szórakoztatásunkra.
valaki mondja mar meg nekem, mi az a vkf… igaz, en csak olvasgatok, de jo lenne tudni, mit…
Hehe, én is átlapoztam az F.Nagy-féle fekete salátáskönyvet a forduló előtt, igaz, nem édesanyám példányát, hanem a sajátomat. Őszintén szólva mai szemmel megmosolyogtatók a receptek benne:)
Nem lapra teszem, hanem egyszerűen csak a lángra, és az a fém tartja, ami a lábost is. Kb. 3 percenként forgatom, tologatom, hogy mindenhol megsüljön. Nem folyik ki, és jó füstös íze lesz. Azért nem árt nyitott abalknál végezni a műveletet, mert a padlizsán szára néha füstől.
Van aki sütőben süti, de akkor nem lesz ennyire füstös ízű, és sokkal tovább is tart. Mondjuk több padlizsánnál megéri a sütőt begyújtani.
Lehet egy olyan hülye kérdésem, hogy pontosan hogy is történik az amikor a padlizsánt megsütöd a gázrózsa felett…. Valami lapon? Vagy hogy?
köszi, előre is
amúgy nagoyn kipróbálnám ezt a salátát
Váncsa szerint minden saláta, amit megeszünk 🙂
Szerintem az a zöldséges kence nem sali, mert sokáig, együtt főnek a hozzávalók. De végülis zöldség, fincsi, felőlem kinevezhetjük tiszteletbeli salátának. 😉
És akkor ne hagyjuk ki a gyümölcssalátákat se… Nekem egyébként egy Waldorfra fáj már régóta a fogam (vagy ami a recepteskönyvben utána van), dió, nyers cékla lereszelve, kék sajt. Almát kihagyom. Csak a nyers céklát reszelni…. (nincs hozzá gépem, még ilyen tekerős sem).
Szia Eszter! Nézz be a blogomba. 🙂
http://www.cherry4.freeblog.hu
Olvastam egyszer Tőled egy roquefortos-fügés-tökmagos salátát, azóta is azon irigykedem, micsoda fantáziád van ezekhez. (még a pasim is imádta!) Erre most ilyet írsz hogy nincs is fantáziád, pff.. Egy világ dőlt össze bennem. 😀 Vagy simán csak nem értesz magadhoz. 🙂
És szétfővős krumplipól készítik, meg az a tökmagolaj sem akármi, amit ráöntenek.
De ha van még valami titka, akkor arra én is kíváncsi vagyok.
Nem tudja véletlenül valaki hogy az osztrákok, németek hogyan csinálják az ő krumplisalátájukat? Mert az nem úszik az ecetes lében, mint a miénk, sűrű, kicsit kásás és megöntözve tökmagolajjal csúcs.
Vagy csak annyi a titok, hogy kevés lével öntik fel?…
bocsánat: pontosan így hangzik: szegény ki SE mert jönni (mielőtt valami végzetes félreértésre adnék okot)
húúú, tényleg, az almás franciasaláta… azt már olyan mélyre nyomtam a tudatalattimban, hogy szegény ki mert jönni. elfojtott gyerekkori trauma, brrrr.
a megjegyzésem, hogy “mi lett volna, ha kedvedre van a nevezési kategória” pusztán bóknak szántam 😀
Judit, nem tudom lehet-e salátának nevezni amit a Brunch-ra hoztál, azt a zöldséges mindenki kedvencét, de az is megér egy szombati istentisztelete 😀
Az almától engem is kiráz a hideg, de lányok, egy tésztasali: fél perc alatt kész, van benne tészta meg szabadon variálható zöldség-öntet, ennél egyszerűbb, gyorsabb könnyű kaját ki se tudok találni. (Übergyors változat: kis tészta megfőz, lehűt, intersparos káposztasaláta belekever, plusz egy kis olíva, zöldség, zöldfűszer, ez-az, kis fejföllel feljavít, aztán jöhet az éhes konda. 🙂 Váratlan sokvendég betoppanásakor volt már rá példa, alig kell utána mosogatni és elronthatatlan.) Művészi élménnyé emelni a salátát tényleg nem könnyű (hamar összeesik, csak friss dolgokból jó – bár ez se igaz, pl. lencsesali), Eszteré azért közel állt hozzá. :)) De szerintem a saláta nem is arról szól, amiről egy jól megkomponált komoly húsétel vagy sütőben többször átforgatott egytál: legyen gyors, friss, vitamindús és mindig az alkalomnak megfelelő színű, ízű, állagú.
Mi lett volna kedvemre való? azt nem tudom, ez a két félelmetes dolog volt, a hal, és a saláta, de már túl vagyunk rajta.
Én a házi mjonézes krumplit szeretem, legalábbis egy évben egyszer jöhet 🙂
Amit ki nem állhatok, az a “vitamin saláta”. az is gyerekkorom réme, olyasmi mint a francia saláta, csak van benne alma is. Mindig utáltam.
ja mégegy, a boldog korai salátaidőkhöz: szerintem nyugodtam besorakoztathatjuk az uborkasalátához és társaihoz a majonézes krumplisalátát. nem? nálunk gyerekkoromban otthon például az volt az “alternatív” salátavonal – bár engem a pokolra lehetett vele hajtani. ma is kicsit távolságtartóan figyelem, talán újra lehetne gondolni… ez már más kajával is bejött.
és mi lett volna, ha kedvedre való a nevezési kategória?
🙂
A kaliforniai paprika, az ilyen héjtartó fajta. persze ha grillen sütöd, aztán lefeded, akkor lehúzható a héja, de így nem. Nem is puhul meg, csak félkemény marad.
Érdekes, hogy először felcsíkozod és utána sütöd meg. Így a héját rajta hagyod? Nem válik le róla közben?
A rendszertanhoz meg csak annyit, hogy tényleg nincs eldöntve nálunk, hogy a saláta csak egy modernebb savanyúság-féle vagy valami több, más.
Köszönöm lányok!
Nana, ez a salátapara nagyon jó szó 🙂
salátaparád ellenére, vagy pont emiatt nagyin ígéretes lett ez a saláta! mindenképpen ki fogom próbálni!! 🙂
Mióta olvastam(és el is készítettem) a kecskesajtos padlizsán-receptedet,azóta megszállottja vagyok a padlizsánnak és mindenféle vegetáriánus változatát kipróbálom.Petrezselymes-diós fetasajtos,paradicsomos-cukkinis sok bazsalikommal stb.,de csak símán megsütve,fokhagymás olajban eltéve is nagyon jó.
Szia, nagyon tetszett a gondolatmeneted, ahogy ezt a témát feldolgoztad. Azt hiszem, hogy a magyar saláta kultuszt még így senki nem gondolta át.
A salid meg jól néz ki. Bor mellé nagyon is eltudom képzelni.
üdv, Gabriella
http://www.gabriellakonyhaja.blogspot.com
Ja, ez pedig isteni lehet!
Juli voltam
Nekem is ez a problémám a salátákkal, mindig úgy érzem, hogy nem elég jó. Nem tudom mit várok tőle, mert akkor úgy csinálnám.