Kategóriák
Egyéb kategória

Túró tócsni

túró tócsni2.jpgEz a poszt anyámnak szól. Fotóval igazolom, hogy adunk enni a fiunknak, és nem éhezik, mint ahogy a telefonban állítja.
Hatkor vacsoráztunk, hétkor anyám hívja az unokáját, aki egy negyed órával előtte közölte, hogy ő bizony újra éhes. Mivel a húgának is enni kell, ő viszont négy hónaposan nem éppen az a türelmes fajta, valahogy nem ért még a szóból, így a második vacsorát elhalasztottam. Kapóra jött a fiatalembernek az aggódó nagyi, hallgathattam is, hogy éhes vagyok nagyi, de az anyu nem ad enni, nincs semmi vacsora, csak a Zálit eteti. Anyám halál komolyan el is hitte, mert megkérdezte a fiamat, hogy az apja itthon van-e. Ezzel azt szerette volna tudni, hogy csak én vagyok ilyen gonosz, hogy nem etetem az első szülöttemet, vagy mindketten megtagadjuk tőle a táplálékot?
Kedves édesanyám! Kedvenc unokád másodszor is megvacsorázhatott, nem feküdt le korgó gyomorral. Negyed óra alatt sütöttem neki túró-tócsnit. Olcsó (lenne, ha nem kéne laktózmentes tejtermékeket vennünk), laktató, és tele van kalóriával 🙂

Hozzávalók:
50 dkg krumpli
25 dkg tehéntúró
1 tojás
2 gerezd fokhagyma
4 ek liszt
1 kk sütőpor
só, bors
olaj a sütéshez

tejföl és újhagyma a tetejére

A krumplit lereszeltem a fokhagymával együtt, majd elkevertem a többi hozzávalóval. Forró olajban mindkét oldalán megsütöttem. Ha teszek bele sütőport, sokkal hamarabb átsül a túró nélküli változat is.
túró tócsni5.jpg

5 hozzászólás a(z) “Túró tócsni” című bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?