Elnézést a címért, de ez a hétvégi összejövetel valóban vörksopnak indult, legalábbis Homonna Attila meghívójában határozottan szerepelt ez a szó. Adva van egy jó programsorozat ötlete, ami arra hivatott, hogy ismerős, és ismeretlen emberek beszélgessenek egymással a környékről (ebben az esetben Tokaj Hegyaljáról), a borokról, a kenyérről, (amit a környéken nem készítenek, csak valami szeletelt benylonozott vackot), a sajtról amit viszont a környéken készítenek. Ez a kenyeres-sajtos program már a második összejövetel volt, az elsőn tea és kávé volt a főszereplő. Jó lett volna, ha mindenki elmondja a véleményét, ötleteit, ami talán egy kicsit mindnyájunk épülésére szolgált volna, mint ami az eredeti célja is volt az eseménynek.
Nos, történt, hogy az erdőbényei sajtosok, akik környező réteken legeltetnek, nem jöttek el. Sajnáltam, mert pont az ő sajtjukra lettem volna kíváncsi, hiszen Balla Enikő sajtjait már ismertem.
Attilának most készült el a kemencéje, nem mertem bevállalni, hogy minden kenyeret ott süssek, és nagyon jól tettem, ugyanis sorbanállás volt érte.
Készült benne medvehagymás lepény (receptet meg kell szereznem Enikőéktől), meggyes süti, kalács, lángos tészta maradékából pizza, este három nyúl, és azért egy fonott kenyér is. (Sőt hajon próbáltam megtanítani a kalácsfonást)
Úgy tűnt, hogy nem egy salátaevő társaság gyűlt össze, mert minden nagyon jól fogyott, de a zöldfélékhez csak este nyúltunk hozzá a nyúl mellé. Érdekes, mert akkor valahogy nekem se hiányzott, most pedig olyan jól esne egy nagy tál madársaláta pici citrommal és olívaolajjal.
Érkezett hatalmas tál “disznóság” a Vissy családtól, szakszerű beszámolóval a disznóvágásról, és megkelt lángos tészta, amibe sonkát, és sajtot töltöttek, majd hagymás tejföllel locsolták meg. Huh! (A férjem külön kérésére megemlítem, hogy minden disznóság kifejezetten extra minőségű volt, olyannyira, hogy először biztosak voltunk benne, hogy olasz, vagy spanyol kolbászok, szalámik)
Az Őskajános Pascal felesége csodálatos édességtálat hozott, tökéletes birsalma, és naspolyasajttal. Még soha nem ettem naspolyasajtot, érdemes lesz reprodukálni.
Volt egy hatalmas meglepetésem is, ugyanis kaptam egy nagy dobozt, amiben többféle bio méz volt. Pár hete, amikor a méhpusztulásról írtam, kaptam egy levelet Lászlótól, amit be is másoltam a posztba, és pont most voltak Hegyalján ők is. Előre leleveleztük, hogy mikor hol leszek, de bevallom teljesen ki is ment a fejemből a dolog, amikor a lépcső tetején egyszer csak engem kerestek, de ez megérdemel egy külön írást holnap. Azt hiszem eddig mézet ettem (ami hatalmas különbség a bolti mézszerű izével szemben) de most valódi Mézet kaptam.
A fiúk konkrétan sötétedésig petanque-oztak, amiben én nem vettem részt, mert nincs rajta mit szépíteni, úgy dobok, mint egy nő 🙂
Pont azon gondolkoztam, hogy mi sokat járunk kirándulni, jókat iszunk-eszünk, szépeket olvasunk, de az igazi családi játék hiányzik az életünkből.
Szoktunk ugyan társasozni, vagy a gyerekkel mindenfélét játszani, de egy ilyen petanque szerű játék igazán jól jönne néha. Mindig lehet csiszolni a technikát, izgalmas is, társasági élmény is, és már gyerekkorban el lehet kezdeni. Van valami, ami hasonló ehhez? Talán a kártya.
Megismertem egy nagyon kedves fiatal párt,Vikit, és Andrást, akik nemrég költöztek Erdőbényére, vettek egy nagyon helyes kis házikót, amit maguk újítanak fel, és igazán szeretnivaló álmaik vannak: szőlő, bor, kecskesajt, vendéglátás…
András egyébként szakács, de most egészen más munkákkal van elfoglalva, Viki pedig egy borászatban dolgozik egyelőre.
A nap tanulsága az volt, hogy vannak fiatalok, akik kitaláltak valamit, el is kezdték megvalósítani, és akárhogyis, de szerintem tíz év múlva egy nagyon élhető hely lesz Hegyalja.
Csite, (akire nagyon számítottam, hogy majd ellophatok tőle pár okos mondatot a borral kapcsolatban, de nem ihatott,) meg is kérdezte tőlem, amikor hezitáltam Budapest és Erdőbénye között, hogy VALÓBAN Pesten kell-e élni? Valóban találkozni kell-e azokkal az emberekkel, akik most meghatározzák a mindennapjaimat, vagy csak én akarom hogy így legyen?
A választ még mindig nem tudom, minden esetre nagyon jó volt látni olyanokat, akik már döntöttek.
Egyébként nagyon vicces volt, de pont olyan volt az egész összejövetel, mint egy nagyobb buli nálunk, csak ide nem a többi kerületből jöttek a barátok, hanem a környező településekről, Debrecenből, vagy éppen Budapestről.
Éjjel egykor jöttünk el, bevallom addigra már nagyon elfáradtam az egész napos evéstől-ivástól, és az utolsó pálinka betette a kaput. Ha jól számolom, összesen több, mint ötvenen voltunk, és kevesen voltak azok, akiket a házigazda se ismert 😉
Régen éreztem magam ennyire jól!
Nos, történt, hogy az erdőbényei sajtosok, akik környező réteken legeltetnek, nem jöttek el. Sajnáltam, mert pont az ő sajtjukra lettem volna kíváncsi, hiszen Balla Enikő sajtjait már ismertem.
Attilának most készült el a kemencéje, nem mertem bevállalni, hogy minden kenyeret ott süssek, és nagyon jól tettem, ugyanis sorbanállás volt érte.
Készült benne medvehagymás lepény (receptet meg kell szereznem Enikőéktől), meggyes süti, kalács, lángos tészta maradékából pizza, este három nyúl, és azért egy fonott kenyér is. (Sőt hajon próbáltam megtanítani a kalácsfonást)
Úgy tűnt, hogy nem egy salátaevő társaság gyűlt össze, mert minden nagyon jól fogyott, de a zöldfélékhez csak este nyúltunk hozzá a nyúl mellé. Érdekes, mert akkor valahogy nekem se hiányzott, most pedig olyan jól esne egy nagy tál madársaláta pici citrommal és olívaolajjal.Érkezett hatalmas tál “disznóság” a Vissy családtól, szakszerű beszámolóval a disznóvágásról, és megkelt lángos tészta, amibe sonkát, és sajtot töltöttek, majd hagymás tejföllel locsolták meg. Huh! (A férjem külön kérésére megemlítem, hogy minden disznóság kifejezetten extra minőségű volt, olyannyira, hogy először biztosak voltunk benne, hogy olasz, vagy spanyol kolbászok, szalámik)
Az Őskajános Pascal felesége csodálatos édességtálat hozott, tökéletes birsalma, és naspolyasajttal. Még soha nem ettem naspolyasajtot, érdemes lesz reprodukálni.Volt egy hatalmas meglepetésem is, ugyanis kaptam egy nagy dobozt, amiben többféle bio méz volt. Pár hete, amikor a méhpusztulásról írtam, kaptam egy levelet Lászlótól, amit be is másoltam a posztba, és pont most voltak Hegyalján ők is. Előre leleveleztük, hogy mikor hol leszek, de bevallom teljesen ki is ment a fejemből a dolog, amikor a lépcső tetején egyszer csak engem kerestek, de ez megérdemel egy külön írást holnap. Azt hiszem eddig mézet ettem (ami hatalmas különbség a bolti mézszerű izével szemben) de most valódi Mézet kaptam.
A fiúk konkrétan sötétedésig petanque-oztak, amiben én nem vettem részt, mert nincs rajta mit szépíteni, úgy dobok, mint egy nő 🙂
Pont azon gondolkoztam, hogy mi sokat járunk kirándulni, jókat iszunk-eszünk, szépeket olvasunk, de az igazi családi játék hiányzik az életünkből.Szoktunk ugyan társasozni, vagy a gyerekkel mindenfélét játszani, de egy ilyen petanque szerű játék igazán jól jönne néha. Mindig lehet csiszolni a technikát, izgalmas is, társasági élmény is, és már gyerekkorban el lehet kezdeni. Van valami, ami hasonló ehhez? Talán a kártya.
Megismertem egy nagyon kedves fiatal párt,Vikit, és Andrást, akik nemrég költöztek Erdőbényére, vettek egy nagyon helyes kis házikót, amit maguk újítanak fel, és igazán szeretnivaló álmaik vannak: szőlő, bor, kecskesajt, vendéglátás…
András egyébként szakács, de most egészen más munkákkal van elfoglalva, Viki pedig egy borászatban dolgozik egyelőre.
A nap tanulsága az volt, hogy vannak fiatalok, akik kitaláltak valamit, el is kezdték megvalósítani, és akárhogyis, de szerintem tíz év múlva egy nagyon élhető hely lesz Hegyalja.Csite, (akire nagyon számítottam, hogy majd ellophatok tőle pár okos mondatot a borral kapcsolatban, de nem ihatott,) meg is kérdezte tőlem, amikor hezitáltam Budapest és Erdőbénye között, hogy VALÓBAN Pesten kell-e élni? Valóban találkozni kell-e azokkal az emberekkel, akik most meghatározzák a mindennapjaimat, vagy csak én akarom hogy így legyen?
A választ még mindig nem tudom, minden esetre nagyon jó volt látni olyanokat, akik már döntöttek.
Egyébként nagyon vicces volt, de pont olyan volt az egész összejövetel, mint egy nagyobb buli nálunk, csak ide nem a többi kerületből jöttek a barátok, hanem a környező településekről, Debrecenből, vagy éppen Budapestről.
Éjjel egykor jöttünk el, bevallom addigra már nagyon elfáradtam az egész napos evéstől-ivástól, és az utolsó pálinka betette a kaput. Ha jól számolom, összesen több, mint ötvenen voltunk, és kevesen voltak azok, akiket a házigazda se ismert 😉
Régen éreztem magam ennyire jól!
Fotók: Csite Norbert, Vernyik Imre és jómagam.
