Kategóriák
Egyéb kategória

Az étel, ami nem is létezik

broccoli-kid.pngMúlt héten egyik reggel úgy ébredtem, hogy brokkoli főzeléket KELL főznöm ebédre, különben valami nagy szerencsétlenség fog történni. Meg is vettem a hozzávalókat, de hazafelé a piacról el kezdett motoszkálni a fejemben a gondolat, hogy brokkoli főzelék nem is létezik.

Mert ettem-e már én egyáltalán ilyen ételt?!

Nem, még soha. Gyorsan beírtam a keresőbe, ki is derült, hogy bár létezik VALAMI, amit brokkoli főzeléknek hívnak, de azt senki nem meri megkóstolni. Legalábbis ezt sejtette, hogy minden receptnél találtam valami utalást arra, hogy ezt a zöld színű, furcsa szagú, érdekes állagú izét a felnőttek bizony nem eszik meg, viszont a saját gyerekeiknek elkészítik, sőt! Elvárják, hogy azt a gyerek meg is egye.

Volt, ahol májat turmixoltak bele, mert a gyerek nem szereti a májat, és így a brokkoli elnyomja az ízét. Fincsi, mi?
Aztán hazajött a férjem, megkérdezte mi a vacsora, elmondtam, kicsit hümmögött, töltött egy pohár bort, aztán ő is feltette a kérdést: Te, létezik egyáltalán ilyen étel?
Azt válaszoltam, hogy az mindegy, de fasírt is van a tetején. Megnyugodott.
Preventing-Childhood-Eating-Disorders-and-Food-Anxiety.jpg
Mi a gáz a brokkolival?

1, Sok szülő utálja a brokkolit, de mégis azt gondolja, hogy a gyereknek muszáj szeretni, mert annyira egészséges. Úgy tűnik, a gyerek nem hülye. Leveszi anyu legkisebb fintorát is, miközben az ő szája felé közelít az “edd meg szépen, nagyon finoooom!” zöldség.
2, Tuti megtapsolnák a dietetikusok a gőzben párolt brokkolit, de lássuk be, ha egyszer borítékolható a kudarc, felesleges próbálkozni. A gyerekek valamiért jobban buknak a paradicsomos makarónira.
3, Nem csak brokkoli főzelék, de Broccoli Monster is létezik. Már pedig ha a Szezám utcában ismerik, akkor bizony nem dughatjuk a fejünket a homokba. Lehet, hogy a mi gyerekünk is találkozott már vele.
mother-son-grimacing-broccoli-604_0.jpg
De több helyen olvashattam a folyamatról, aminek a végén sikerült valami olyan pempőt főzni, amit csak megevett a csemete, az ötödik próbálkozás után. Arról persze sehol nem esett szó, hogy anyu vagy apu is ezt vacsorázta volna, vagy esetleg a nagyobb tesó aznap nem akart hamburgert. Úgyhogy én már okosabb voltam, kapásból valami olyat főztem, ami szerintem át megy a léc felett. És valóban. Minden nyafogás nélkül megették a srácok is vacsorára, sőt, másnap ebédre is. Bátran kijelenthetjük: a brokkoli főzelék létezik.
brokkoli főzelék1.jpg
child_eating_broccoli.jpgHozzávalók:
1 kg brokkoli
5 dkg vaj
1 fej hagyma
2 dl tejföl
1 dl Philadelphia jellegű krémsajt
2-3 ek frissen reszelt pramezán, vagy más, erőteljes ízű sajt
só, bors, szerecsendió ízlés szerint
kevés cukor (tényleg jobb lett tőle)

A brokkolit megtisztítjuk, rózsáira szedjük. A vastag fás szárát levágjuk, de nem dobjuk ki, hanem krumplipucolóval megpucoljuk, és lereszeljük.
A vajon megdinszteljük a hagymát, majd rádobjuk a reszelt brokkoli szárat, a brokkoli rózsákat, és sózzuk. Nagyon kevés vizet öntünk alá, nem kell, hogy ellepje, különben leves lesz a vége és nem főzelék. Fedő alatt megpároljuk, de vigyázzunk, hogy ne főzzük pempővé!
Kivesszük a brokkoli felét, a másik felét leturmixoljuk. Ha nagyon hígnak találjuk, akkor tehetünk bele esetleg egy kis keményítőt, nekünk nem volt rá szükség.
Belekeverjük a többi fűszert, a tejfölt, a krémsajtot és a paramezánt is, majd visszatesszük a kiszedett zöldségeket. Felforraljuk, és már kész is.
broccoli.jpg
A képeket a főzelék kivételével a google dobta nekem, de mivel mindegyik több site-on, blogban, újságban szerepelt már, nincs más hátra, mint azt mondjam, bocsánat, de tényleg nem találom az eredetit.

Kategóriák
Egyéb kategória

Kajszis toast +ingyen Gourmet Fesztivál jegyek

Rögtön két jó hírrel kezdem, első: idén is lesz gönci barack vásár Budapesten. Aki volt két éve, az tudja miről beszélek, úgyhogy én már alig várom a napot, amikor begördül a teherautó a sok zamatos barackkal.
Második: a poszt végén játék, amiben két darab kétfős belépőt nyerhettek a hétvégi Budai Gourmet fesztiválra!

Addig is valami kedvcsináló, hogy kibírjuk. Ebből sajnos nem ehettem egy falatot se, fájt is a szívem érte rendesen, de erős vagyok, kibírom! Erős vagyok, erős vagyok, erős vagyok! 🙂 Nagyon durva finomság, édes kajszi lekvár, zsíros sajt, foszlós kalács, vaj, tej, tojás. Ahhhh!

Egyébként van már a piacon sárga barack, 400 forint kilója, egyelőre apró is, meg fakó is, sőt kemény, és semmi illata sincs, de ha valaki nem bírná már egy hónapig, szerintem gombócba jó lesz, a közepén egy kockacukorral.

Ezt a receptet ha jól emlékszem egy amerikai lekvárcég oldalán olvastam, de mivel nem találom újra, az is lehet, hogy egészen máshol. Mindegy is, az a lényeg, hogy tavaly már többször elkészült, és imádtuk. Hétvégi, lustálkodós ágyban-reggelinek tökéletes, olyannak, ami után maradhatunk még kicsit lustálkodni. Nálunk vasárnap készült, a szombati kalács maradékából. Értékmentés a köbön. Extra ajánlat mellé egy kis barackpálinka.

Kajszis francia toast

Hozzávalók két személyre:
4 szelet szikkadt kalács (készülhet kenyérből is)
4 ek Philadelphia jellegű sajtkrém
4 ek kajszibarack lekvár
6 szem aszalt sárgabarack
2 dl tej
1 tojás
1 kk őrölt fahéj
2 kk cukor
10 dkg vaj

A tojást elhabarjuk a tejjel, a fahéjjal, és a cukorral. Két kalácsszeletet megkenünk sajtkrémmel, megszórjuk a nagyon apróra vágott aszal barackkal és jó sok kajszilekvárt kanalazunk rá. Ráfordítunk egy szelet sima kalácsot, majd nagyon óvatosan megforgatjuk a tejben.
Közben megolvasztjuk a vajat egy serpenyőben, és alacsony lángon mindkét felét megsütjük a kalácsnak.

És akkor a kérdés, amivel a belépőket lehet megnyerni: Melyik az az étterem, amelyik a legközelebb található a Boldogkőváraljához, a gönci barack termőhelyéhez és részt vesz a Budai Gourmet fesztiválon?  Segítségként itt vannak a résztvevő éttermek.
A válaszokat nem ide, hanem a
Facebookra várom a poszt alá! Hajrá! 🙂

Kategóriák
Egyéb kategória

Csak reszelek, eszek, és mérek. Egész nap.

Szerencsém van. Pont most kell irgalmatlanul sok zöldséget ennem. Jobban mondva pontosan annyit, amennyinek 150 gramm szénhidrát tartalma van, de ezt is el kell osztani öt étkezésre naponta. Nem tűnik túl bonyolultnak, de ha hozzávesszük, hogy nem akkor és nem annyit eszek, amikor és amennyit akarok, akkor rögtön megsajnálom magam.
Reggeli pontosan hétkor, mert már régen volt a vacsora. Tízkor pontosan tízórai, majd egykor ebéd, háromkor uzsonna, végül hétkor vacsora. Reggelire mindössze 20 gramm szénhidrátot lehet, illetve pont annyit kell megenni, uzsonnára ugyanennyit, de az ebéd lehet kicsit lazább a maga 50 grammjával.

Gesztációs diabétesz. Vagyis terhességi cukor. Nagyon magas lett, épp csak az inzulint úsztam meg, de még 12 hétig kell ezt csinálnom, és konkrétan úgy tűnik, hogy egész nap ennem kell. Enni, mérni, cukrot mérni, lejegyezni, aztán lassan újra itt az evés ideje.

Három géppel élem a mindennapjaimat:
Moulinex Fresh Express+, egy digitális konyhamérleg és egy vércukormérő.
Szerencsém van, a konyhai reszelőgép épp kapóra jött. Persze, én a konyhai gépek országos barátnőjeként akkor is örültem volna neki, ha csak hetente egyszer használom, de így, hogy naponta többször is befogom, igazán főnyeremény. Úgyhogy egy komoly motortesztet ígérhetek, gondolom a háztartási felhasználás határán mozgok, annyit működtetem a legújabb gépet.

Tudtátok, hogy a cseresznyének milyen magas a szénhidrát tartalma? Vagy hogy a zellerben mindössze 5 gramm van van tíz dekánként, de a sárgarépában 8,1? Persze pont azért sóvárgok, amit most nem lehet. Úgy érzem, nem érdekel, hogy a nagyszemű cseresznye közel ezer forint egy kiló, simán megennék belőle ennyit ha lehetne. De most kénytelen vagyok beérni sok nyers zöldséggel, kevés gyümölccsel, némi tejtermékkel, és kerülhetem messzire a tésztát, sütikét, és nem is álmodok se édes kajszikról se málnakrémes piskótákról.
De.

Minden esetre szeptemberig megpróbálom kihozni a nyárból a legjobbat, tolom a sok zöldfélét salátának, rántás nélküli főzeléknek, levesnek. Reszelek, gyalulok, aprítok és szeletelek. Azért persze befőzöm az epret, a meggyet és majd a barackot is.

A három kedvenc salátám előtt egy gyors leírás a géphez: gyönyörű, csajos darab, ha volt fókuszcsoport amikor tervezték, tuti sok nő ült benne. Kicsi, és kis helyen elfér az összes rápattintható tartozékával együtt. Ezért külön hálás vagyok, így tuti nem fogom egyik tárcsáját sem elhagyni. Pillanatok alatt összerakható és szét szedhető, napközben elég csak folyóvízzel leöblíteni, aztán ha van kedvünk, este el lehet mosogatni rendesen, de ha csak egy szál uborkát tolunk át rajta, akkor nem hiszem, hogy erre mindenképp szükség van.
Kedvencem a szerintük parmezán reszelő (amiről azért kiderül, hogy krumplit is reszel). Nos, ez az igazi sztrapacskához való krumplireszelő. Nagyanyám sírna örömében ha láthatná, hogy gépesítették a sztrapacskareszelést, de én is boldog vagyok soha többé lereszelt hüvelykujj. Aki reszelt már krumplit a négyszögletű reszelőn, az tudja miről beszélek, amikor a derékszögben behajlított ujjról csontig lereszeljük a bőrt…

Ígérem nem válik se kismama, se cukorbeteg bloggá, de mostanában lesz pár egészségesebb étel is erre felé, aztán majd rágyúrunk a télre ha már itt az ideje 🙂 Addig pedig nézzétek el nekem az édesítő szert ha lehet. Állítólag a nyírfacukor jobb, de attól meg sokaknak megy a hasa. Majd kiderül.

Karalábé saláta

2 karalábé nagylyukú rezselőn lereszelve
1 doboz tejföl
1 doboz joghurt
1 csokor petrezselyem apróra vágva
2 gerezd fokhagyma zúzva
só, bors, pár csepp édesítő szer

Zeller saláta

1 közepes zeller gumó nagylukú reszelőn lereszelve
2 kisebb alma nagylukú reszelőn lereszelve
2 dl majonéz
só, bors, folyékony édesítő szer
1 marék mazsola vagy szőlő (el is maradhat)
1 marék dió durvára vágva (el is maradhat)

Sárgarépa saláta

50 dkg sárgarépa kislukú reszelőn lereszelve
1 kis fej hagyma apró kockákra vágva
1 csokor kapor apróra vágva
citrom lé (kb. 1 citrom leve)
folyékony édesítő szer

chili szósz
2 ek szezámmag, vagy dió, vagy napraforgómag

A posztot a Moulinex Fresh Express+ szponzorálta.