Kategóriák
Egyéb kategória

Gyökereim a konyhába vezetnek, VKF X. (Gerslis töltött káposzta)

Nagyapám, nagybáttyámmal főzés közben.
Erdőbénye…
Kicsit nehéz helyzetben vagyok a mostani, Lila Füge által kiírt VKF fordulóval, hiszen erről a témáról már többször írtam ennek a bloganak az oldalain. Persze nem mindent, hiszen a szüleimről még nem sok szót ejtettem, de a nagyszüleimet már kitárgyaltam.
Anyai nagyanyám vadas marháját már megfőztem, apai nagyanyám jó pár receptjét szintén, kivéve a húslevesét, amire sajnos csak emlékezni tudok. Annál jobb, szebb, és illatosabb húslevest senki nem tud főzni, ebben biztos vagyok. Több titka is lehetett, én már a kertben nevelt baromfinál elakadok. Mama maga vágta a csirkét, aztán leforrázta, majd megpucolta. Talán manapság már kevesen ismerik a leforrázott csirke szagát, de el kell mondanom, hogy rettenetes. Utáltam gyerekkoromban az udvaron nézni, ahogy a vájlingból gőzölög a csirke, majd nagyanyán gyorsan megfosztja a tollától. Egy valami vígasztalt csak, hogy olyankor mindig almás pite sült a konyhában, aminek fantasztikus illata hamar feledtette az ázó csirke szagát. Hatalmas fazékban főtt mindig a húsleves, jól bezöldségelve, egy egész töltött tyúkkal együtt. Egyszer meg is jegyeztem mamának, hogy pesten nem ám ilyen csúnya sárga csirkét árulnak a csarnokban, mint ez, hanem szép fehéret 🙂
A tölteléket a csirkébe nagyon ügyesen tömködte nagyanyám úgy, hogy a bőre alatt mindenhol volt töltelék, mégse szakadt ki a bőr sehol. Ehhez a hagymát előbb szó szerint megpirította, szinte már oda is kapatta, és utána keverte össze a kenyérrel, a májjal, tojással, és zöldségekkel. Aztán a tyúkot összevarrta, és egészben főzete a levesbe. Persze mindig házi cérnametéltkéje volt hozzá. Most is a fülemben van az a hang, amikor az egymásra rakott tésztadarabokra rányomta a kést, és levágott egy sor metéltkét. Nagyon gyorsan dolgozott, majd egy lepedőre szórta a tésztát, amit bevitt, és rátett az ágyra. Napjában többször megforgatta a száradó metéltkéket, amíg teljesen ki nem száradtak. Náluk a családi hovatartozást tanultam meg, szüleimtől a főzést.

Édesapám az egyik báttyával, bor mindig volt az asztalon Hegyalján.

Főzni anyutól tanultam, persze minden kötelezettség nélkül. Imádtam a konyhában sertepertélni, és édesanyám nem zavart el a tűzhely mellől. Ő mondta mindig, hogy ha gulyáslevest tudok főzni, akkor mindnet tudok. És ezzel nagyjából egyet is értek. No, nem a gulyással kezdtem, hanem a pudinggal, majd a kókuszgolyó következett, aztán melegszendvics löncshúsból (jól befűszerezve, hogy ne lehessen érezni a löncshús ízét), utána Bolognai spagetti (ez már az olasz nagynéném hatása), aztán paprikás krumpli, végül a gulyás maga. Édesanyám nagyon jól főz, de ő inkább a hagyományos ételek mestere. Nála jobb toroskáposztát, töltött karalábét, és rakott kelt senki nem csinál a világon. (Nem éppen a tipikus zsidó konyha receptjei)
Édesapám is nagyon jól főz, de ő inkább a különlegességeket szereti elkészíteni, alkalmanként, ha éppen olyan napra ébredt. Ő igazi receptolvasgató, régebben ő vásárolta a Magyar Konyhát, és most is vesz néha egy-egy szakácskönyvet, vagy újságot. Ha valami megtetszik neki, akkor megfőzi. Persze az igazi férfiételeket mindig felügyeli, mint a pacal, a birkapörkölt, stb.Van egy mondása, miszerint édesanyám azért főz jól, mert ő betanította. Ez persze nem igaz, de szereti társaságban előadni, vagy a másik mondását, amit akkorra tartogat, miután anyu főztjét megdicsérték: az én instrukcióim szerint készült! 🙂
Egy ilyen családban nehéz lett volna nem megtanulni főzni, vagy nem válni rajongójává a gasztronómiának.
Mégis tudatosan főzni, keresni a különleges recepteket, sokat olvasni ebben a témában Stahl Judit hatására kezdtem. Élénken él bennem az a pillanat, amikor egyszer munka után, hazafelé menet a kocsiban hallottam vele egy riportot, ahol arról beszélt, hogy micsoda hülye szöveg az, hogy a mai modern nő nem fér meg a tűzhely mellett egy-egy vacsora főzés idejére. (Ez még akkoriban volt, amikor a Nők Lapjában jelentek meg hetente az írásai.) Akkor megdobbant a szívem! Igen, én is így gondolom! Furcsa érzés volt, mintha az én gondolataimat hallottam volna vissza. Bár a baráti körünkben én főztem egyedül rendszeresen, de sejtettem, hogy a többiek tévednek, mikor furcsának gondolnak. Hiszen főzni igenis jó!
Aztán miután az összes ismerősöm agyára mentem a fotóimmal, ami az aktuális ebédet ábrázolta, elkezdtem a Fűszer és Lélek blogot. De ez már egy másik történet…
Ez a recept erdőbényei nagyanyám töltött káposztája. Szigorúan nem kóser. Ettem egyszer egy kóser töltött káposztát, úgyhogy mindenkit lebeszélek az ilyesmiről! Tejföl nélkül nem érdemes, még csak próbálkozni se! Anyai családom mindig savanyú káposztából főzi a töltött kápit, sok füstölt hússal, de a Zemplénben édes káposztából készül. Én ezt szeretem jobban, még akkor is, ha édesanyám minden télen savanyít egy nagy hordó káposztát, és az isteni finom.


Töltött káposzta gerslivel
Hozzávalók:
1 fej káposzta
½ Kg darált hús
1 bögre gersli
2 fej vöröshagyma
Só, bors
Csombor
Pirospaprika
2 ek paradicsompüré
Majoránna
Babérlevél

Kömény
A káposztafejet egyben megfőztem, majd leveleire szedtem. A vastagabb középső ereket levágtam, a káposzta középső részét apróra vágtam. A gerslit egy pár perc alatt előfőztem. A húst összekevertem a megdinsztelt hagymával, és a gerslivel. Sóval, borssal, csomborral fűszerezem, és a káposztalevelekbe töltöm. Egy lábosban szorosan egymás mellé fektetem őket, rászóróm az aprított leveleket, felöntöm annyi vízzel, ami ellepi. Sózom, borsozom, beledobom a fűszereket is. Ha a hús zsíros, akkor nem öntök rá olajat, ha sovány, akkor egy kevés olaj mehet a tetejére, és egy pici pirospaprika. Mikor megfőtt hozzákeverem a paradicsomot is. Sok-sok tejföllel a tetején, vastaghéjú friss kenyérrel tálalom.

Egy fontos dolgot megjegyeznék: sokan mondják, hogy ők már soha nem tudnak “olyan” almáspitét, stb-t sütni, mint nagyanyjuk. Lehet, hogy az jobban ízlett, mert azt, az a drága kéz készítette, de azért a recepteket érdemes időben elkérni, mielőtt még késő lenne. A legnagyobb boldogság egy nagymamának, a jegyzetfüzettel érkező unoka!

19 hozzászólás a(z) “Gyökereim a konyhába vezetnek, VKF X. (Gerslis töltött káposzta)” című bejegyzéshez

szia. nem mertem eddig irni, csak olvastalak 😀 de szenzációs 🙂 az a pátosz ahogy a főzés-sütésről irsz.
töltött káposztát nagymama paradicsommal savanyitja ha friss káposztából készül. házi paradicsomszósszal.mig nálunk a húsleves mindig kuktában készül, házi tyúk vagy kakas(kakóca) és soha nincs megtömve…a csirkéből sóbafőttet csinálnak. azt nem szeretem de a család többi tagja oda vissza van érte.
és megvan nekem üknagymama receptesfüzete 🙂

eszter kudlik juli is megprobalkozott a nyolcvanas evekben a fozocskevel a “julisuliban”. De igaz, sthalt lehet fikazni,de profin csinalja azt amibe bele kezd. IGaz a muffinrol mar lellhatna, mert harom eve a nok nagyreszenel a sutes egyenlo a muffinnal es termeszetesen sthal utan szabadon:)

eszter kudlik juli is megprobalkozott a nyolcvanas evekben a fozocskevel a “julisuliban”. De igaz, sthalt lehet fikazni,de profin csinalja azt amibe bele kezd. IGaz a muffinrol mar lellhatna, mert harom eve a nok nagyreszenel a sutes egyenlo a muffinnal es termeszetesen sthal utan szabadon:)

Nagyon igaz, amit a záró jótanácsban fogalmazol meg. Csak olyan nehéz. Most hogy álljak oda egy jegyzetfüzettel a Mamám mellé, amikor töltött káposztát főz? Azért egyszer oda fogok…

JJ imádlak! Látod milyen dög vagyok, nem írtam…
Kedves Réka! Nem tagadhatom, hogy nem így születtem. Nekem is van akit nem birok, de arról minek írni? Sok év telt el, Stahl első könyve óta egy csomó ember tünt fel a képernyőn, de szerintem jobbat még nem tudtak tőle mutatni.

Kedves Eszter! Gratulálok a blogodhoz, nagyon szeretem az írásaidat, a fotókat, és azt, ahogy biztos kézzel, a modern életbe átültetve igyekszel ápolni a hagyományokat.
Kicsit off, de nagyon kikívánkozik belôlem. Az a benyomásom, hogy a mai “menô” gasztroszférában (direkt nem blogoszférát írtam) divat gúnyolódni Stahl Juditon. Amellett, hogy én is azt vallom, hogy tôle tanultam meg fôzni (otthonról az evés szeretetén kívûl “csak” szemléletet hoztam: a minôségre, egészségre való törekvés) azt gondolom, hogy Stahl jelentôs mértékben járult hozzá ahhoz, hogy az átlagos magyar háziasszony kitörjön a só-bors-paprika kombó és a hús-krumplival formáció bûvkörébôl. Nem akarom ragozni, egy szó mint száz, jó volt olvasni, hogy egy gasztroblogger, akire felnézek, és sokat tanulok tôle, az ô nevét is megemlíti, amikor a kezdetekrôl ír.
Mégegyszer gratulálok a blogodhoz és a posthoz is, nekem olyan mese az ilyeneket olvasni, az én gasztroemlékem nagyival úgy kezdôdne, hogy és akkor kinyitottuk a bérházi lakás konyhájának az ablakát, hogy valamennyire kimenjen a kajaszag 🙂
Elnézés, hogy hosszú voltam
Réka

Még nem olvastam!! Mindjárt megkeresem!:) Dehát Újhelben mindenki rokona mindenkinek:)
Nagyanya különben az ótemető fölött lakott két utcával. (ott van eltemetve a csodatévő Theitelbaum Mózes rabbi, aki a gyermek Kossuth Lajost meggyógyította sarlósejtes vérszegénységéből.. A legenda szerint Ő mondta , hogy ebből a fiúból nagy országháborító lesz.
Újhely egy külön világ. Még most is… Nade olvasom a haszidos posztodat!:)
Dorka (mishmesh)Láttam, van egy másik Dorka is, aki ma kommentelt a JP-n, gondoltam beazonosítom magam.. És köszi hogy linkeltél, olyan jólesett!)

olyan jó volt ezt olvasni.. Sátoraljaújhelyi nagyanyám majdnem teljesen ugyanígy főzte a töltöttkáposztát..Volt egy kapros-paradicsomos változata is. És a tészta is ugyanígy száradt a lepedőn, ágyon.
A forrázott csirkeszagot is ott ismertem meg,valóban borzalom:) valamint ott volt életem leghorroriszikusabb élménye, mikor a lefejezett liba kiugrott a zománclavórból, és körbeszaladt a konyhában, szárnyát csattogtatva… Aztán nagyi magához ölelt, (hisztérikusan visítottam)-és teljesen tudományosan, megnyugtatóan elmagyarázta, hogy az ideg dolgozik csak benne már.
15 éve nincs már nagyi, de annyira előttem vannak azok a mozdulatok, ahogy főz, tésztát vág, dagaszt, lisztez. Könnyed, kerek, hozzáértő mozdulatok. Az örömmel, szeretettel főzés profi mozdulatai. Annyi mindent szeretnék még megkérdezni, csak már nincs kitől..

szép írás, bár engem a töltött káposztával kikergetnél a világ, még ha nem kóser. A húslevesnél én láttam egy nagy titkot, de lehet, hogy csak nekem volt titok:) babérlevél. Mindenesetre emlékeztet arra az ízre, melyet azóta sem lehetett reprodukálni.
Csirkevágás igen, mocsonda egy büdös szaga van. Nálunk egyszerübb volt:) Kisegítő “családtag” jött az átkosban, majd ment a lehelre és hozta haza az élő csirkét és a konyhában vágta le. De vicces volt, amikor azzal jött reggel Ceglédbercelről és időnként elszabadultak a konyhában.
Mindenesetre szép dolgokat írtál újra. Nálunk az almáspite megmaradt és olyan amilyen, de szeretjük. Kisfüzet is van, sőt még olyan is, amely jidisül van írva.

Vélemény, hozzászólás?