Kategóriák
Egyéb kategória

Pizza-taschen

Következzen a sós vendégváró falat Purim estére, vagy borkorcsolya, ki minek nevezi. Nem nagy találmány, de imádják a vendégek.
Ebben a változatban sajt van, ezért csak paradicsomot, fokhagymát, és fűszereket tettem bele, így kóser style maradt.
Lehet hússal is készíteni, akkor paradicsom helyett, vagy mellett, tegyünk bele olajbogyót, és hangulatunktól függően hívhatjuk kebab-tashennek is 🙂
Hozzávalók a tésztához:
3 csésze liszt (2,5 dl-es csészével számolva)
1,5 csésze langyos víz
1/4 zacskó szárított élesztő, vagy ¼ kocka friss
1 kk cukor
1 kk só
1 kk szárított oregánó
1 kk szárított bazsalikom
Ha friss élesztőt használunk, akkor a cukorral futtassuk meg a víz egy részében. Ha szárított élesztővel dolgozunk, akkor egyszerűen minden hozzávalót gyúrjunk rugalmas tésztává. Pihentessük egy negyed órát, majd nyújtsuk vékony lappá, és szaggassunk belőle köröket. Tegyünk a közepébe egy csipetnyi reszelt sajtot, egy rozmaring, vagy bazsalikom levelet, és hajtsuk fel a tésztakör három oldalát, hogy „fül” formát kapjunk.
Tegyünk mindegyikbe a félbevágott koktélparadicsom egyik felét, sózzuk, borsozzuk, és 220 fokra előmelegített sütőben süssük szép pirosra.
Tálaláskor szórjuk meg friss rozmaringgal, és száraz serpenyőben kicsit megpirított fenyő-, és szezámmaggal.

8 hozzászólás a(z) “Pizza-taschen” című bejegyzéshez

Mondanám, hogy megkeresem az eredeti receptet, de költözés után a macska ‘kézjegyével látta el’ azt a dobozt, amiben a gyerekkorom óta kivágott, gyűjtött, őrzött receptek voltak. Most, hogy jobban belegondolok, ott csak főtt krumpli-liszt-vaj volt, sütőpor nélkül, talán ezért is volt kicsit rideg, merev. Egy kis sütőporral kiegészítve klassz porhanyós lesz. Sőt, túrót, tejfölt vagy akár egy kis parmezánt is tehetsz a tésztába, ha azt lehet.

Szerintem jó a krumplis, sütőporos, van egy hasonló receptem (bezárt papucs), ami abból készül. Mondjuk nem lesz annyira puha finom, mint az élesztős. Kell bele egy kis vaj és érdemes elég lágyra csinálni. Ha nem folyik el/reped nagyon szét, akkor megsült, kihűlt korában pont jó lesz. Nők Lapjából kivágott Lajos Mari-Hemző Károly, pizzás papucs néven futott, lehet, hogy neten is fellelhető valahol.

A naracsot héjastúl mikrózom, igen, pont a kesernyés héjtól lesz olyan finom a torta.
Én egészben vertem fel a tojásokat, de most, hogy kérdezed, lehet, hogy jó neki, ha külön felverd a habot, akkor még könnyebb lesz.

Készítheted krumplis, sütőporos tésztából is, akkor nem nagyon hasonlít majd a tésztára, de szerintem az is finom. Így még nem próbáltam, úgyhogy felelősséget nem vállalok a dologért, először nagyon kevéssel próbáld majd ki. Ha elmúltak az ünnepek, én is megpróbálom majd, és beszámolok róla.

Ez zseniális, meg is sütöm!

OFF: a narancsos mandulatortádat is ki szeretném próbálni, de ott annyi szó esik a remoskáról, hogy lenne két technikai kérdésem:
– a narancsot héjastul megszurkálod és teszed a mikróba?
– a tojásokat csak felverni, vagy a fehérjét habbá kell verni?
Köszi!

Kedves Eszter!
Most szívem szerint írnék valami csúnyát, ugyanis mindig azt gondoltam magamról, hogy milyen jó fantáziájú szakács vagyok, és még túrót, sőt aszaltszilvát is szoktam a hámánfülébe tölteni, erre jössz ezzel a zseniális ötlettel.
Ennyit rólam!
Steiner Robi

Vélemény, hozzászólás?