Kategóriák
Egyéb kategória

Vörösboros marhapörkölt bennefőtt fokhagymas gombócokkal VKF


Ez az egyik kedvenc ételem a magyar gasztronómiából. Gondolom a története csupán annyi, hogy kevés hús jutott a családnak, ezért nagyon bő szaftot készítettek hozzá, és hogy mégis tartalmas, laktató, ízletes maradjon, belefőzték a köretnek szánt gombócokat. Eredetileg birkából készülő étel. Mondhatni, kevés húsnak sok a leve.
A gombóc jól besűríti a szaftot, és ha marad belőle, akkor szép lassan be is issza azt. Ha valakinek módjában áll a kertben bográcsolni, akkor tegye meg, még finomabb lesz a végeredmény.
Receptemmel a magyar kóser receptek sorát bővítem.
A mennyiség csak iránymutató, a hangsúly az arányokon van.
Hozzávalók:
1 kg marhalábszár
50 dkg hagyma
olaj (ha nem cél a kóser, akkor nyugodtan használjunk zsírt)
pirospaprika
1 paradicsom
1 paprika
kömény
só, bors
3 dl vörösbor
1 kk kaukkfű
Hagyományos módon pörköltöt készítek. A sok hagyma adja majd a több szaftot. Mikor a hús megpuhult, felöntöm a borral, és 3 dl vízzel. Adok hozzá még egy pici sót, majd belefőzöm az apró gombóckákat. Fontos, hogy egy gombóc, semmiképp ne legyen nagyobb egy diónál, így font egy falatnyi lesz, és hamar átfő. Úgy dobáljuk a pörköltbe, hogy mindenhová egyenletesen jusson, és alacsony lángon főzzük készre. Ne keverjük, csak rázogassuk.
Hozzávalók a fokhagymás krumpligombóchoz:
50 dkg krumpli megfőzve, áttörve
15-20 dkg liszt (a krumplitól függ)
1 tojás
pici szerecsendió

4 gerezd fokhagyma
A krumplit héjában megfőzzük, majd lehúzzuk a héját. Forrón áttörjük, hozzáadjuk a tojást, a sót, és az átpaszírozott fokhagymát. Összegyúrjuk, és csak ekkor keverjük bele a tojást.

(Figyeljünk oda a kóserségre, hogy a tojásban ne legyen vér. Tányérban nem lehet rendesen ellenőrizni, mert akkor nem látszik az alja. A legjobb a vékonyfalú talpas borospohár.)

10 hozzászólás a(z) “Vörösboros marhapörkölt bennefőtt fokhagymas gombócokkal VKF” című bejegyzéshez

“A krumplit héjában megfőzzük, majd lehúzzuk a héját. Forrón áttörjük, hozzáadjuk a tojást, a sót, és az átpaszírozott fokhagymát. Összegyúrjuk, és csak ekkor keverjük bele a tojást.”

Helló, Eszter!
hogy van itt pontosan a sorrend? liszt, tojás, …
valami elírásra gyanakszom.

A Bálintnál van egy kóser bigrácsunk, de felügyelet nélkül nem adja oda 🙂
Viszont a libazsír járható út, csak nem tudom, hogy jobb választás-e, mint az olaj?

De ha libazsírral csinálnám, akkor még kóser is lehetne nem?
Tényleg megcsinálom, most építünk bográcsoló helyet, és egy kedves zsidó (mármint disznóhúst meg egyéb tréfliket nem evő) barátnőmet is meg akarom hívni.
Hát, teljesen már biztos nem kóserítem a teljes konyhát, meg bográcsot.

Eszter! Köszönöm a választ! Sütési kényszer, de idő hiányában bagelt sütöttem. Van vele meló, de a végeredmény mindenért kárpótol 🙂 Azon gondolkozom, hogy vajon milyen lenne ugyanezzel az eljárással mondjuk kis bucikat formázni a tradicionális bagel forma helyett. Szerinted túl nyers maradna a belseje?

Kriszti, mindent csak közvetlenül sütés előtt tegyél bele. A hagymát lehet így iy, úgy is, egészen más lesz az íze ha nyersen,vagy ha piritva teszed bele.Sok sikert!

Mutant, bevallom őszintén, eddig egyszer ettem csak ilyen tojást, méghozzá sajtsaláta részeként. Nagyon ízlett, de még soha nem próbálkoztam vele.

Kedves Eszter!

Kenyeres kérdésem lenne:
A DNK felturbózásához szükséges finomságokat (pl. szárított paradicsom, hagyma, fűszernövények, olíva stb) közvetlenül sütés előtt adom a tésztához? Vagy az első 12 órás kelesztés után?
Egy hagymás kenyér esetében pl.a hagymát előtte megpirítom és úgy teszem bele?
Nem szeretnék kudarcélményt, inkább biztosra megyek és megkérdezlek 🙂
Előre is köszönöm!

Hoppá! Megvan, hogy a jobb idő eljöttével mi lesz az első kerti partin a menü 😀 Azért előtte megpróbálom tűzhelyen is a biztonság kedvéért!

Te hogyan készíted a pörkölt alapot? Sokszor kevés vízzel felöntöd, és lefőzöd, hogy megálljon benne a kanál vagy egy nagyobb löttyintés aztán ha az ok, akkor mehet bele a husi? (Ezt csak azért tudom, mert feleségem elsőre pulykapörkölt készítésére tanítot meg :D)

OFF:
Nemrég találtam egy ilyen ínyencséget egy kisboltban: http://tinyurl.com/ywmseu . Japán specialitás főtt-füstölt fürjtojás. Azt írják, hogy főleg salátákhoz jó, én natúr is simán betermelek egy dobozzal (feleségem rosszaló tekintetével kisérve – 1300 Ft/doboz, illetve ő még nálam is jobban szeretei). Te mihez használnád még esetleg?

ON:
Nálam eddig ez a VKF nyertes. (Fenébe már megint rengeteg jó recept, amiket ki akarok próbálni :D)

Vélemény, hozzászólás?