
Idén először meglepetésként egy igazi sztárvendég is résztvesz a licitben, méghozzá a tavaly csodálatos szakácskönyvvel jelentkező Hegyi Barbara!
Március, március, március, indul az új Segítsüti akció, immár a hatodik! A szokásos nyitóposzt összefoglalja a legfontosabb tudnivalókat hozzá, az információk nagyrésze változatlan.1) Kik?27 gasztroblogger készül 27 remek süteménnyel, tortával, édességgel, továbbra is anyukákból/apukákból áll a csapat, és most is lesz köztük egy vendégblogger (reméljük, nem hiúsul meg az utolsó pillanatban, mint ősszel). A kilétükre szokás szerint majd csak a licit kezdetén derül fény, de nyilván nem mondunk újat, hogy alapvetően a megszokott tavaszi csapatot lehet várni, a szokásos néhány változással. Az akció adminisztrációját – beszerzések, pénzügyi elszámolás – továbbra is a Sose Közhasznú Alapítvány intézi.2) Mikor?Az időpont az évek óta szokásos: 2012. március 30-án, pénteken fognak megjelenni a sütis bejegyzések a Segítsüti logójával kísérve az egyes blogokban, és kerülnek fel ide, majd egyidejűleg ide a licitálós menü alá, és kezdődhet rájuk rögtön a licit. Ezután három napon át zajlik az árverés, amely 2012. április 2-án hétfőn 16:00-kor zárul. Az egyeztetéseket követően majd minden egyes nyertesnek vele egyeztetve értelemszerűen frissen újrasütik a nyereményét, és eljuttatják neki.3) Kit támogatunk?Támogatottunk a születési sérült gyerekek rehabilitációját-gyógyítását támogató Gézengúz Alapítvány lesz, akik az ország négy városában végzik tevékenységüket. A Segítsüti tavaszi akciója keretében befolyó összegből a gyermekekkel folytatott terápiák elősegítéséhez vásárolunk majd diagnosztikai eszközöket, könyveket, teszteket, gyógyászati segédeszközöket és készségfejlesztő játékokat.4) Hogyan?a) MagánszemélyeknekMinden tepsi sütemény kikiáltási ára továbbra is 1.000 forint lesz. A liciteket a Sütiárverés menüpont alatt lehet majd megtenni, ehhez pedig egy egyszerű regisztráció (név, e-mail cím) szükséges. Aki már korábban regisztrált az oldalra, ezt már nem kell ismét megtennie, ha netán a jelszavát elfelejtette, ez orvosolható a belépési oldalon. A nyertes az lesz, aki a legmagasabb összeget ajánlja adott süteményért április 2-án 16:00-ig. Most is megtartjuk a "vigaszág" lehetőségét, ha van olyan gasztroblogger, aki a második (vagy többedik) helyezettnek is vállalja a sütemény ismételt megsütését, és a második (többedik) helyezett is vállalja az általa felajánlott licitösszeg kifizetését, a sütemény nyertesének hozzájárulásával. Most is az egyes felajánlókra és a bloggerekre lesz bízva, hogy létrejönnek-e ilyen vigaszágas egyezségek. Ezután a nyertes/vigaszágas átutalja a vállalt összeget, a bloggerrel egyeztet az átadás-átvételről.b) CégeknekCéges támogatóink számára külön licitálási lehetőséget biztosítunk a Céges licit menüpont alatt, az árverésben való részvételhez szintén regisztráció (név, e-mail cím) szükséges. Még mindig kísérletezünk, hogy milyen kombinációjú céges csomagok lennének a legmegfelelőbbek; a tavaszi akcióban két céges csomagot állítunk össze a 27 licitre bocsátott süteményből: az egyik egy 3 db-os süticsomag lesz, 75.000 Ft-os kikiáltási árral, a másik pedig – az erre irányuló igényeket meghallgatva kisebb cégektől – egy 1 db-os süticsomag, 25.000 Ft-os kikiáltási árral. A nyertesek azok lesz, akik a legmagasabb összeget ajánlják értük április 2-án 16:00-ig. A céges liciteknél vigaszág nincs.5) Licit utáni támogatási lehetőségekA licit utáni korlátozott számú ajándéktárgy-vásárlási lehetőség most is meglesz, április 3-ától a Megrendelés menüpont alatt nyílik ez. Az ajándéktárgyak vételára (a beszerzési költség feletti résszel) szintén a támogatási összeget növeli, ezt mindegyiknél feltüntetjük.6) SegítfüzetA receptek füzetbe rendezett gyűjteményével kapcsolatosan idén változás van: az alacsony darabszám miatt a nyomdaköltség arányaiban olyan magassá vált, hogy úgy döntöttünk, idén csak elektronikus formátumban (.pdf) lesz ez a támogatási lehetőség elérhető. Mivel e-mailben küldjük majd, ezért értelemszerűen postaköltség nem terheli, az 500 Ft-os vételár pedig beszerzési költség nélkül teljes egészében a jótékonysági célt támogatja majd. A licitek nyertesei és vigaszágasai természetesen megkapják.Várunk minden segítő szándékú embert a Segítsüti akció licitjeire és utána ajándéktárgyaira, hogy a süti most is sokat segíthessen!
Nagyon szépen köszönjük!
Vasárnapra borús eget és mindössze 11 fokot mondanak, ami a villámgyorsan 20 fokhoz szokott énemnek nagyon rossz hír, még akkor is, ha tisztában vagyok vele, hogy inkább a 11, mint a 20 a normális ilyenkor. Sajnos a borús ég nem segít a hatalmas szárazságon, de remélem pár nap, és nagy-nagy esőzések kezdődnek, mert elképesztő az az aszály, ami van. Tavaly ősz óta szinte nem is esett, az a pár centi hó szinte semmi volt, főleg, hogy a szél felszárította, így nem is volt igazi olvadás. Ritkán érzem úgy, hogy a városban is elkéne az eső, de hatalmas mocsok, ami az utcákat borítja a bizonyíték rá, hogy ha már a közterület fenntartók, vagy a háztulajdonosok nem mossák a járdákat, akkor a természetnek kéne megtenni, különben pár hét múlva megfulladunk a bűztől.



Szívemnek kedves poszt következik, ugyanis mindig nagyon örülök, ha valamilyen hegyaljai dologról írhatok. A történet számomra jó pár évvel ezelőtt kezdődött, amikor felbukkant Zsóka Erdőbényén. Akkor még Budapesten élt, de nem sokáig kellett várni, és már meg is vették az akkor még Fatábor, ma már Füveskert néven működő ifjúsági szállást a faluban, és ugye egy ilyet nem lehet Budapestről működtetni, egyszercsak erdőbényei lakosok lettek. Zsóka egyébként imád főzni, van is egy 







