Kategóriák
Egyéb kategória

Erdőbénye napok

A lényeget elfelejtettem:

MEGISSZÁTOK TI A KEHET IS!

(Nagyanyám mondása rulez :))

Kategóriák
Egyéb kategória

Erdőbénye, a szívem csücske

Édesapám Erdőbényén született. Ez egy pici, Tokaj-hegyalján lévő falu, hegyekkel övezve. Nekem a legszebb falu a világon.

Itt minden háznak van borospincéje, minden asztalon ott a butella borral, és minden vendéget megkínálnak törkölypálinkával. A kapor mellett ez az illat juttatja még eszembe a régi nyarakat. Sokszor két hónapot is nagyanyám vigyázott rám nyáron, és már mindig nagyon vártam anyámék érkezését. (Akkoriban Szerencsen még át kellett szállni, és gőzős vonat ment Bényéig) Mindig késő este érkeztek, hosszú volt az út vonattal, vagy autópálya teljes hiányában Zsigulival Erdőbényéig. Szerettem volna őket ébren megvárni, de soha nem bírtam addig fennmaradni. Rendszerint arra ébredtem, hogy a törköly illatát érzem. A csukott ajtón át is lehetett érezni 🙂 Nagyanyám mindig húslevessel készült legkisebb fia érkezésére, de nem akármilyennel! A tyúkot nagyon ügyesen félig kicsontozta, a bőre alatt megtöltötte, és egyben főzte bele a levesbe. Utána még sütőben picit megpirította. A levesbe házi „metéltkét” gyúrt.
Családi képeket nézegetve tűnt fel, hogy minden képen borospohár van a kezemben. Aztán elővettem régi képeinket, és mit látok? Nagyapámnak is mindenhol borospohár van a kezében. Sőt az egész családnak… Nem hiába, az erdőbényei gének 🙂 Sokan, ha tokaji borokról hallanak, mindig az édes aszú jut eszükbe. Persze, az az igazi hungarikum, de én a száraz szamorodnira esküszöm. Egyébként bármikor, ha beleszagolok egy jó illatú tokaji borba, és becsukom a szemem, rögtön öt éves kislánynak érzem magam: lent állok a sötét pincében, ahol mamám bort lop a hordóból nagyapámnak, akit szeret a korhely szóval illetni, mégis rajongásig szeretik egymást. Nagyapám nagyon jólelkű, mindenki által szeretett ember volt. És persze szerette az ő szavával élve: a borocskát. Mikor beteg volt már, és nagyanyám napközben a Görbében (egy dűlő neve) kötözött, sokszor kért meg: Kislyányom, megkeresnéd a borocskát? Nagyanyád biztosan a spájz hátuljába dugta a demizsonba.
Papa és mama igazi szerelemben élték az életüket. Apám csak két vitára emlékszik. Az egyik, mikor András napon nagyanyám nem akarta beengedni a cigányt (akinek történetesen sáros volt a lába), pedig az minden évben elhúzta nagyapám nótáját. Nagyapám a nagytükörbe vágta a széket – a cigány bejöhetett! A másik vita tárgya már nem maradt fönn, csak a végkifejlet: nagyapám összecsomagolt egy bőröndbe, és elindult. Tíz perc múlva érkezett haza, a következő megállapítással: Azt hittem anyátok sírva rohan majd utánam. De nem jött, kénytelen voltam magamtól hazajönni.
Télen nagyapám elővette a lovasszánt, és csengőket kötött a „lovacskára”. Régebben voltak „tehénkék” is, de az én életemben már csak tyúkok.
Ezen a héten egy pár bényei receptet szeretnék megosztani, bár a legtipikusabbat, a habart zöldpaszulyt kihagyom, mert bár nyaranta szinte minden bényei házban hetente megfőzik, én azt nem szeretem.

Erdőbénye: alföldi lak és kóservendéglő

Kategóriák
Egyéb kategória

Nyári tervek

Mademoiselle -től kaptam a kérdést, mit is szándékozom megvalósítani a nyáron gasztronómia terén?! Leginkább a lottón szeretnék nyerni 🙂 Annyi mindent vásárolnék a konyhámba, hogy ahhoz már egy komolyabb mecénás szükségeltetik. Valaki???
Komolyra fordítva a szót (a férjem Unicumot akar, de öt litert), minnél több erdei gombát szeretnék megenni, és ha már én nem is tudom leszedni őket, mert mindig elbújnak, akkor leglább megvásárolnám. Ez ügyben kifolyólag szorgalmas olvasója vagyok Zsuzsának.
Aztán sok vad kakukkfüvet is szeretnék, ez legalább szokott sikerülni minden évben. Talán megpróbálok tíz dekánál több napon szárított paradicsomot eltenni, és két-három izgalmas új francia sajttal is megismerkedni.
Mivel szeptemberben sok dolog változik majd az életemben, nagyon izgalmas nyárnak nézek elébe, de ezek nem annyira kulináris dolgok, azért majd biztosan tudósítok róla.
Szóval a legfontosabb, boldogan várom: Vargányák, tinórúk, róka gombák, és egyéb finomságok jelentkezését!
Remélem egész nyáron éjjel esni fog, nappal pedig süt a nap, de soha nem megy a hőmérséklet 25C fölé!
Már követni sem tudom ki válaszolt és ki nem, mindenestre kíváncsi vagyok “Táplálék” véleményére én is.

Kategóriák
Egyéb kategória

Piacolás

Reggel kiszaladtam a picra. Imádok ott vásárolni, bár meg kell hagyni a Lehel össze sem hasonlítható a Nagycsarnokkal. Talán van három százaléknyi árkülönbség, de választékban és minőségben sajnos legalább húsz.

Szóval a piacon is itt a tavasz! Van spanyol eper hatszázért, magyar két és fél ezerért. Meglepő módón a spanyol is elég illatos. Ebben a jó időben gondolom az eperszezon is hamarabb kezdődik majd két-három héttel. Már alig várom!

Kategóriák
Egyéb kategória

Könyvajánló

Ez kimaradt, pedig jó kis könyv, ajánlani tudom csak mindenkinek. Nem csak receptek vannak benne, hane rövid leírások ünnepekről, a menükről, sőt magárol a kóser konyháról is.