Mivel nem vagyok vallástudós HERMAN WOUK: ÉN ISTENEM című könyvéből bemásolnék ide egy pár gondolatot a szombatról. Ez fontos lehet a szombati ebédről szóló postomhoz. Bocsánat, ha kicsit hosszabb lélegzetű írás lesz, de ez a legfontosabb ünnepünk.
„A vallásos zsidó szombaton nem utazik, nem főz, nem használ sem mechanikus, sem elektromos meghajtást, nem nyúl pénzhez, nem dohányzik, nem ír. Az ipari világ megszűnik létezni számára. A civilizációnak majdnem minden áldásától elfordul. A rádió elnémul, a tévé nem világít. Szinte az összes kellemes konvencionális időtöltés – a mozi, a foci, a baseball, a golf, a színház, a szórakozóhely, az autózás, a kártya, a rostélyparti – nem létezővé válik. A zsidó szombat szertartása csak úgy érheti el célját, ha szinte teljesíthetetlen követelményeket állít föl. Ne kerteljünk: az a zsidó, aki betartására vállalkozik, a pénteki naplementétől a szombati alkonyat végéig el van vágva a világtól. Ám az a másik világ is nagyon kellemes. Miután, szándékom szerint, eléggé ráijesztettem az olvasóra a szombat fekete oldalának lefestésével, fel kell világosítanom, hogy a szombattartó zsidó számára ez a nap az élet sarkpontja és az öröm, a felfrissülés, a vidámság forrása. Ezt könnyű kijelenteni, de így persze nem sokat mond. Mindjárt megmagyarázom. A puritanizmus “szombatja” és a még annál is korlátozóbb sábbát közötti nagy különbség a kettő szellemének szinte érzékelhetetlen, mégis hatalmas eltérésében rejlik. A mi szombatunk azzal kezdődik, hogy áldást mondunk a fényre és a borra. Fénnyel és borral nyitjuk a napot. Az előírások ünnepélyesek, hatásuk azonban nyugalom, béke, derű és a lélek emelkedettsége. A két kőtáblán ott állnak a civilizáció alaptörvényei. A hét nagy tilalom: a bálványimádás, a hamis eskü, a gyilkosság, a házasságtörés, a lopás, a hamis tanúzás és a kapzsiság tiltása. A három pozitív felszólítás: az Egyetlen Isten imádata, a szülők tisztelete (hogy a hagyomány fennmaradjon) és a szombat megtartása. Ez minden. Néha elcsodálkozom, hogy vannak zsidók, akik az Engesztelés Napját vagy az örömünnepeket, talán a Chánukát is komolyabban veszik, mint a szombatot, pedig ha belépnek egy zsinagógába vagy templomba, a frigyszekrény fölött a táblákon a szombat törvénye fogadja őket. Gyanítom, azért nem veszik észre, mert nagy zavarban lennének, ha meg kellene látniuk. Íme, Mózes második könyvében (20:8-11.) a szombat: Emlékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt! Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek, az Örökkévalónak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálód, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény. Mert hat nap alatt alkotta meg az Örökkévaló az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta és megszentelte az Örökkévaló a nyugalom napját. És így ír Mózes ötödik könyve (5:12-15.) Tartsd meg a nyugalom napját, és szenteld meg azt, ahogyan megparancsolta neked Istened, az Örökkévaló! Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek, az Örökkévalónak a nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se lányod, se szolgád, se szolgálód, se ökröd, se szamarad, se semmiféle állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény. Hadd pihenjen szolgád és szolgálód hozzád hasonlóan! Emlékezzél arra, hogy szolga voltál Egyiptomban, de kihozott onnan Istened, az Örökkévaló, erős kézzel és kinyújtott karral. Ezért megparancsolta neked Istened, az Örökkévaló, hogy tartsd meg a nyugalom napját. A szombat tehát mindenekelőtt a közösség első drámai cselekvése: a munka befejezését és megünneplését kifejező, ősrégi, kollektív gesztus. Minden nemzet munkaszünettel és szertartásokkal ünnepli meg létrejöttének napját. A zsidók, akik hiszik, hogy a világegyetemet Isten teremtette, hetente megünneplik létrejöttét, és hálát adnak Készítőjének. Az arány helyességét talán az is igazolja, hogy az emberiség nagy része átvette ezt a szokást. Másodszor: a szombathoz fűződik a zsidó nemzet létrejötte az egyiptomi fogságból való szabadulással együtt. A zsidók nemcsak a teremtés Istenét imádják, hanem azt is, aki gondot visel az emberi történelemre. Ezt jelenti számunkra a goseni rabszolgatáborokból való szabadulás. A rabszolgák nem választhatnak a munka és a pihenés között: a gazda akaratának alávetett, beszélő szerszámok. Nem hozhatnak létre alkotásokat. Nem rendelkeznek idejükkel. A szabadság Ádám állapota: a választási lehetőség, az idő fölött való rendelkezés. A szombat különös nemzeti jelentést hordoz Izrael népe számára, amely úgy vált nemzetté, hogy a rabszolgaságból kivonult a szabadságba. E kettős jelentés fonala végighúzódik a zsidó vallás jelképein: a világegyetem Istenének hálás imádata és az ő történelmi tanúbizonysága, Izrael különleges sorsáról való megemlékezés.”
Nem ismertem senkit régebben aki tartotta volna a szombatot. Még a dédszüleim se. Ők már úgymond asszimilálódott zsidók voltak, magyarán csak azt tartották be, amit akartak. Erre jó példa az az eset, amikor nagyanyám még kislány volt, az egyik törvénytartó zsidó szomszédjuk behívta télen egy szombaton, hogy gyújtsa be a kályháját, mert fázik. Ő megtehette. Persze azért kapott utána a déditől, de begyújtott : ) Mikor először találkoztam szombattartókkal, azt hittem, hogy biztosan egy nagyon régi feketefalú lakásban szomorúan élnek, ahol a gyerekeknek nincsenek játékaik, de az biztos, hogy soha nem rosszalkodnak! Hogy mekkorát tévedtem! Ez a világ nem az egy gyerekes családoké. Hat-hét gyerek sem ritkaság. Mutasson valaki olyan gyerekeket, akik ha tízen együtt vannak rendesen ülnek az asztalnál, szombat ide, vagy oda. Szóval mikor először kaptam meghívást egy igazi szombati ebédre, nem tudtam mire számítsak. Nagyon kellemesen csalódtam, és rögtön éreztem, hogy ez az, ami hiányzott eddig az életünkből! A heti egy napi nyugalom, amikor mindig együtt lehetünk, nem idegeskedünk, ráérünk. Azóta próbálkozunk a szombat megtartásával. Nem mondom, hogy mindig sikerül, ezernyi buktatója van a dolognak (nem biztos, hogy az első alkalom előtt eszünkbe jut, hogyha kinyitjuk a hűtőt, akkor felkapcsolódik benne a lámpa, stb.), de igyekszünk. Tulajdonképpen a péntek este a kedvenc részem a szombatból, mikor hazaérünk munkából, gyertyát gyújtunk, finomakat eszünk. De most a sóletről szeretnék írni, azt pedig szombaton ebédre esszük, szóval a pénteki vacsoráról máskor. A szombati törvények egyike szerint szombaton három étkezést kell tartani. Az számít étkezésnek, ha kenyér is van az asztalon. Ezért minden szombati asztalon ott van a Challah, vagy a Barhesz, még akkor is, ha esetleg sólet nincs is. Mi például nem eszünk minden szombaton sóletet, nekem a kóser challah a shabbath szimbóluma. Sokan kérdezik, hogy miért épp sólet a szinte kötelező étel a szombati asztalon? Semmi vallási előírás nincs erre. Egyszerű a magyarázat, ez az az étel, ami nagyon jól tűri a folyamatos melegen tartást. Szerintem ennyi erővel kóser töltött káposzta is lehetne, az is megfelel ezeknek a feltételeknek.
Maga a szó eredetileg a francia chaud lit-ból származik, ami meleg ágyat, vagy ágyban fõttet jelent. A jiddis tsholnt, vagy a cholent szó már eléggé hasonlít a mi sóletünkhöz. (Erről van is egy aranyos történetem: A barátnőm várta a kisfiát a bölcsiben, és szóbaelegyedett egy másik anyukával, aki nem tud magyarul. Panaszkodott, hogy nagyon fáradt, mert húsz embert vár az esti szombat fogadásra vendégségbe, és csontot főzőtt. Ezen kicsit elcsodálkozott a barátnőm, de nem firtatta. Aztán másnap megtudtuk, hogy amit ő csontnak értett az a jiddis tsholnt szó volt. Azóta is jókat röhögünk ezen!) Sok háztartásban volt úgynevezett sóletkályha is, amiből miután kivették a fazekat körbetekerték paplannal, hogy meleg maradjon. Vagy akinek nem volt ilyen főző alkalmatossága, az még hatvan éve is, péntekenként agyagedényben, amit nyers tésztával hermetikusan lezárva, elvitte a saját sóletjét a pékhez, aki másnapra megsütötte azt. Ezért sütik manapság is sokan sütőben, és római tálban a sóletjüket. Köztük én is. Mivel szombaton tilalom van a cipelésre, az edényeket vagy a gyerekek vitték haza (akiket könnyű felmenteni a törvények betartása alól : )), vagy megkértek valakit, aki nem zsidó, hogy „szívességből” hozza el nekik. Így a szombati asztalra is kerül meleg kóser étel. Én nagyanyámtól tanultam a sóletet, aki a babon és gerslin kívül nem tett bele más zöldséget, viszont volt benne többféle füstölt hús is. Mindig azt mondta, hogy a húsokat külön kell először megfőzni, mert különben szappanos lesz az étel. Azóta ettem mások sóletjéből is, és az is nagyon finom tud lenni, amiben krumpli, sőt sárgarépa is van. Mivel manapság nagyon nehéz kóser füstölt húshoz jutni, ezért, aki kóser az csak simán marhából, vagy csirkéből készíti. A sóletnél a hangsúly a hosszú főzési időn van és nem a füstölt húsokon, ezek is igazán remekek. Hogy jó zsidó módjára rögtön vitatkozzam is önmagammal, meg kell említenem, hogy van, aki kuktában készíti el ezt az ételt, és az is nagyon finom. Lehet, hogy mégsem a hosszú főzési idő a titka? Amerikában és Izraelben árulnak külön sóletfőző elektromos edényt, ami lassan megfőzi, majd a szombat kimeneteléig melegen tartja az ételt. Van, aki héjában főtt tojást is tesz bele, vagy helclit, ami a töltött libanyak jiddis neve, de a család egybehangzó véleménye szerint épp elég laktató ez így is.
Fontos megemlíteni, hogy szombaton ebédre a sólet „csak” az egyik fogás a sok közül. Először kidust (áldás) mondunk a borra, utána vágjuk fel a kalácsot a challáh-t. Ezt mindenféle salátákkal (padlizsán, gomba, tojás, káposzta, kesudiós jégsaláta) esszük, és ekkor jön az elmaradhatatlan Gefilte fish (magyarul töltött hal: nem a halat töltik, hanem ledarálják, kenyérrel és fűszerekkel keverik, majd fűszeres hagymás vízben gombóconként kifőzik) Ekkor jön a sólet, majd sütemény, fagyi, gyümölcs. Befejezésül álljon itt Heinrich Heine verse a sóletről, aztán az mi recept változatunk:
“Sólet, ékes égi szikra,
Elysium lánya, te!
Zengené a Schiller-óda,
Ízlelt volna sóletet csak.
Istenek mannája, sólet,
melynek fõzésére Mózest
hajdan maga a Jóisten
oktatta Sinai hegyén…
Sólet a valódi kóser
isteni ambrózia,
Paradicsom kéj-kalácsa;
ily étekkel összevetve.”
A babot csütörtök este beáztatom. Másnap libazsíron hagymát és fokhagymát fonnyasztok. Dobok rá egy pici paprikát, majd erre a húsokat. Ha van benne nyers hús, nem csak füstölt, akkor azzal kezdem. Egy kicsit öszzepárolom egy pohárnyi vízzel. Ha szükséges sózóm (vigyázni kell a füstölt húsokkal), és borsozom. Külön edényben félig megfőzőm zöldséglében a babot egy felszeletelt hagymával. Mikor a bab megfőtt (hamar megvan, mert éjjel megszívta magát vízzel), leöntöm róla a vizet, majd ráöntöm a húsokra egy pohár megmosott gerslivel. Az egészet római tálba öntöm, annyi vízzel, ami épp ellepi. Este még szombat bejövetele előtt a sütőt alacsony hőfokra állítom (90 fok). Egy nagy tepsibe vizet öntök, és belerakom a római edényt. Így másnap délre forró, puha sóletet tudok elővenni a sütőből. Ez a módszer télen áldásos, nyáron nem szeretem a meleg sütőt még éjjel is kerülgetni. Ilyenkor még péntek reggel megfőzőm a sóletet és ha nem is paplanba, de hungarocell-el kibélelt kartondobozba teszem. Másnap még forró! Egyik barátnőm egy New York-i rabbitól tanulta a kóser sólet elkészítését. A rabbi szerint a titok a ketchup (!). Kipróbáltam, és 2-3 evőkanáltól valóban finomabb, de legalább is érdekesebb lett az étel. Akkor már leírom, hogy a Heinz műanyagflakonos ketchup Magyarországon is kóser. 
Nagy esemény készül a családunkban, kedvenc unokahúgom, aki egyben a barátnőm is férjhez megy Júliusban. Mivel mostanság Wales-ben dolgoznak elég ritkán látjuk egymást. Egy hétre jöttek haza, hogy a meghívókat el tudják vinni minden érintettnek. Ma őket vártuk édesanyáméknál. (Persze nem érkeztek meg ebéd utánig, és én is csak kedden tarthatom a kezemben azt a bizonyos papírt.) Remélem olvassa majd ezt a kis irományt, hogy lássa miről maradt le 🙂 Ez eredetileg egy egyiptomi kofta receptje, kicsit változtatva a hozzávalókon aszerint, hogy éppen mit találtam otthon. Apróra vágott lilahagymával, és pitával ettük.
