Szerző: fuszereslelek

Én nagyon jól fel tudom sorolni, egészen húsz éves koromig, hogy mikor mi volt a kedvencem. 
Az első, a tükörtojás, reszelt sajttal és snidlinggel. Ezt 2 éves koromtól egészen 4 évesig reggeliztem minden áldott nap, különben sírtam, rosszabb esetben hisztiztem is. Ehhez még hozzátartozik az is, hogy hajnalban keltem, mert hatkor én voltam az első a bölcsiben, ami város másik végén volt, úgyhogy ez a nem éppen könnyű kis reggeli olyan hajnali öt felé csúszott le.
Aztán berobbant nagyanyám juhtúrós sztrapacskája, ami legalább tíz évig tartotta magát, igaz, anyu nem csinálta addig, amíg nagymamám élt, úgyhogy hiába volt a kedvencem, ritkán ettem belőle a távolság miatt. 
Egy időben megosztotta a trón a hortobágyi húsos palancsintával, amit anyu nagyon jól csinált. Ez se egy pár perc alatt összedobható étel, úgyhogy szerintem évente párszor készült csak, és én mindig nagyon boldog voltam tőle. Hét évesen egy hónapot Angliában töltöttem a nagybátyáméknál, és amikor hazajöttem, a szüleim ezzel vártak. Annyira sós volt, hogy nem tudtuk megenni 🙂 Azóta is emlékszem a nagy szomorúságra.
Ezen a nyáron egyébként fisch and chipsen éltem én is Angliában, amit akkor leginkább a krumpli mellé adott fa villácska miatt kedveltem, össze is gyűjtöttem belőle huszonvalahányat. Persze a jó sok ecettel megszórt krumpli se volt akármi, részemről a halat inkább meghagytam az unoaktesóimnak. Az Együtt Egy Asztalnál csoportba most került ki az a videó, ahol a Coca-Cola Együtt Egy Asztalnál kampányának nyerteseivel épp a fish and chipset kóstoljuk a tengerparton. Utána következett a másik nagyanyám által istenien készített vadas, kizárólag krumpligombóccal. Most is megtudnám enni minden nap!
Illetve volt egy étel, amit a menzán ettem először, és kikönyörögtem anyutól, illetve azóta is főzöm, hiszen Dávidnak is meglehetősen bejön, ez a tejfölös szelet, ami egy hirtelen megsütött hússzelet, tejfölös, mustáros, fokhagymás szószban. Természetesen spagettivel. Legalábbis otthon spagettivel készült, mert az iskolában spagetti véget adtak mellé. Ha valaki olyan fiatal lenne, hogy nem emlékezne erre a gasztronómiai remekre, annak elárulom, hogy ez a gyárban levágott, letört tésztadarabkák többkilós zsákban árult vége volt, amin egy malacpersely hirdette, hogy milyen olcsó, takarékos választás.
Na, utána már a bolonyai spagetti következett, ami szerintem egy egész évtizedig tartotta a helyét, ugyanis egyik nagynéném olasz, így ezt az ételt elég jól készítettük a családban.

És olyan húsz évesen elvágták a sorozatot, azóta rengeteg dolgot szeretek, és nem is annyira ételek a kedvenceim, mint inkább alapanyagok, fűszerek.
Dáviddal eészen más a helyzet. A tükörtojást nem tudtam megszerettetni vele, se sajttal, se nélküle. Bezzeg a rántotta megy, vagy egész jó angol lenne belőle, mert hónapokig nem képes megunni a paradicsomos babot pirítóssal. 
Évekig élt olívaolajos spagettin, aztán ez a hatalmas szénhidrát éhsége átcsapott húslevessel felöntött hatalmas mennyiségű levestésztára. Húslevest azóta is minden héten főznöm kell, de már helyreálltak benne az arányok. 
Aztán soha nem utasítana vissza egy nagy tányér krumplistésztát se, de már szerencsére kedvenccé vált a kacsamell és minden, akár brutálisan csípős thai illetve indiai curry. Persze ő is gyerek, jöhet minden, ami pizza, vagy ami paradicsomos tészta. Pár éve nagy kedvenc lett a brokkoli és mindenféle zöldsaláta, és erre bevallom nagyon büszke vagyok!
Érdekes, hogy Záli még csak 13 hónapos, de már most határozott ízlése van. Általában bejön neki minden leves, ő is odavan a sajtokért, a juhtúróért, és általában az indiai ételekért. Ha csípne akkor is kiköveteli, legfeljebb a húst leöblítem neki, a szószt pedig nagyon kicsi arányban keverem el a rizzsel. És szerencsére a zöldségeket is meglehetősen kedveli, kivéve a sütőtököt, de azt meg nem erőltetem. 


https://www.facebook.com/egyuttegyasztalnal

Számít, hogy van-e terítő az asztalon amikor vacsorázunk? Vagy ha van, számít is bármit ha szerda este még mindig ott a hétfő esti vacsora nyoma? 
Persze, egy mesebeli életben minden este előkapom a szekrényből a kikeményített, egyformára hajtogatott hófehér abroszokat, majd vacsora végeztével egy laza mozdulattal bedobom a szennyesbe, ahonnan másnapra újra a szekrénybe kerül. Ki tudja hogyan?! 
Hát, bevallom, nálunk nem így folyik a vacsora. Hetente háromszor kiborítja Dávid az innivalót, miközben hevesen gesztikulál, vagy Záli dob a kanállal az asztal közepére egy jó adag főzeléket. Így pl. terítőt csak péntek estétől teszek fel, és ha egy folt eltakarható a leveses tállal, akkor bizony vasárnap estig nem is cserélem le. Szuper kis műanyag tányéralátéteim vannak hétköznapokra.
Egyszerűen nem ezen múlik az este. Pont úgy nem nyom a latba a terítő, mint ahogy az se, hogy minden este bio bébirépa legyen a köret. Igyekszünk tápláló ételeket enni, odafigyelek a vitaminokra és az elkészítési módra is, de nem rugózom ezen annyit mint pár éve. Amikor Dávid megszületett, még komoly elveim voltak azzal kapcsolatban, hogy mit ehet majd és mit nem, de azóta sokat enyhültek a nézeteim.
Általában sikerül úgy intézni, hogy lehessen választani. Nem muszáj megenni a francia karfiolt (recept holnap), de enni kell belőle. És persze nincs helyette torta. De ésszerű kompromisszumra hajlandó vagyok, ha valami nagyon nem jön be. 
Érdekes de megfigyeltem, hogy a mi családunk pont az ellentéte a Coca-Cola Együtt egy asztalnál kampánya kapcsán végzett felmérés átlagával. A felmérés szerint ugyanis a magyar családok hétköznap a vacsoránál beszélik meg, hogy mi történt az iskolában (63%). Nem mintha én nem nyaggatnám ezzel a gyereket, de hazafelé túlesünk ezen az első öt percben, utána már nem nagyon kell vele foglalkozni.
Viszont nagyon tetszik, hogy a családok 14%-a beszéli meg a jövőbeli terveit a vacsoraasztalnál. Gondolkodtam rajta, és mi ilyesmiről szinte mindig séta közben, vagy a kanapén ücsörögve beszélgetünk.
Jó látni, hogy úgytűnik, képesek vagyunk mindnyájan kicsit lelazítani hétvégén. Míg pénteken este 63% gyötri a gyerekeket az iskolával, addig a szombati ebédnél már csak 45% hozza szóba, míg vasárnapra sikerül teljesen magunk mögött hagyni a témát, és csak 33% hozza fel témaként. Persze gondolom itt nem arról esik szó, hogy mit játszottak az udvaron, vagy ki kibe szerelmes, hanem inkább a matek dolgozat vagy a vers megtanulása a téma.
Múlt héten kipróbáltam, hogy délután megkérdeztem a gyereket, mi az, amiről vacsora közben szeretne majd beszélgetni. Első nap még nem igazán értette, hogy mire megy ki a játék, mert eddig mindig arról beszélgettünk, ami éppen eszünkbe jutott, és persze jó is a spontaneitás, de ha van egy terv a beszélgetésről, akkor amíg melegszik a vacsora, mindenki tud gondolkodni rajta, hogy mi az, amit érdemesnek gondol elmondani a témában. Persze ez nem nagyon kötött dolog, eddig minden alkalommal legalább ötféle témát átbeszéltünk vacsora végére, és mindig egészen máshova kanyarodtunk, de szerintem nagyon jó kis játék, érdemes kipróbálni. Főleg azért, mert egy kiskamasz a negyedik alkalomra már olyan témákat hoz fel, amit tényleg fontosnak talál az életében. Jó ezekre odafigyelni. Na és mi tagadás, az is jól esik, amikor olyat választ ami csak minket érdekel 🙂

Siv Widerberg: SÓDERPARTI

Daniel,
aki az osztályunkba jár,
a vacsorát Sóderpartinak hívja.
“Sódert esztek vacsorára?”
kérdeztem egyszer
(mert szerintem ez a
Sóderparti
olyan lükén hangzik).
“Frászt” mondta Daniel,
“húst eszünk,
és mindenki nyomhatja a sódert,
és senki se mondja,
hogy fogd be a szád,
és mindig kipakolhatod,
ami a szívedet nyomja”
mondta Daniel és nevetett.

Mégiscsak lükén hangzik, hogy Sóderparti.
De Ami a Szívedet Nyomja, az már igen!
Nálunk csak olyan közönséges
Vacsora van.

(Köszönöm a verset Nórának, a FB-on osztotta ezt meg velünk!)

https://www.facebook.com/egyuttegyasztalnal

Nagyon érdekes megállapításra jutottak szociológusok, annak kapcsán, hogy mit tartanak a szülők egészségesnek, és mi az amit, semmiképp nem adnának enni a gyerekeiknek. 
Nyilvánvalóan befolyásol minket mindenféle valós ismeret is, a tanultak, amiket olvasunk, de van ami még ettől is erősebben meghatározza a döntéseinket, mégpedig az, hogy mi mit ettünk gyerekkorunkban, vagy mi az, még nem ismertünk akkor. (Coca-Cola, Együtt egy asztalnál kutatás)

Saját magamon is észreveszem, hogy sokkal könnyebben rávágom a chipsre, hogy azért nem vásárolunk belőle, mert egészségtelen, viszont a gumicukrot könnyebben megveszem a gyereknek. Amikor én voltam gyerek volt gumicukor, imádtam, és ettem is belőle, amennyit csak lehetett, viszont chipsről nem is hallottunk, ha csak az az ún. burgonyaszirmot nem nevezzük chipsnek, amivel én csak az állatkertben találkoztam, és a zebrák sokkal jobban szerették nálam.
Pedig nem hiszem, hogy a gumicukor akár csak egy picit is egészségesebb lenne a chipsnél. Az egyikben cukor van, a másikban só és zsír. Igazából mindegyikre szükségünk van, nem probléma, ha néha mértékkel kap ilyet a gyerek. Ezen már túl vagyok, ha jönnek a srácok játszani hozzánk, akkor megveszem előre a chipset, az üdítőt és a gumicukrot is. Boldogok, én pedig jó fej anyukának gondolom magam. Párolhatnék nekik brokkolit is, de miért tolnék ki a fiammal? 
Különben igaz az is, hogy a saját gyerekkori kedvencéről hajlamos az ember azt gondolni, hogy azt automatikusan a gyereke is szeretni fogja. Hát azt kell mondanom, hogy erre az esély 50% vagyis vagy igen, vagy nem. A férjem imádta a sütőtököt, Dávid megeszi, Záli annyira utálja, hogy még lábremegést is kap tőle. Én imádtam gyerekkoromban a tejbegrízt, de hiába próbálkozom vele a gyerekeimnél, egy kanál után nem kérnek belőle többet. Ennek ellenére nem adom fel a harcot, és szisztematikusan megfőzök nekik mindent, ami annak idején bejött nekem. 
Ez egy tízes lista, a saját és a férjem gyerekkori kedvenceivel, illetve a gyerekeink véleményével:

1, Krumplis tészta: Dávid elsőszámú kedvence, és Záli is felnőtt adagot képes belőle eltüntetni.

2, Rántott csirkemell krumplipürével: változó a sikere, egyszer úgy tűnik ettől jobbat még soha nem főztem, egyszer csak nyammognak rajta. Ki érti ezt?

3, Lecsó: a férjem is és én is imádtuk gyerekként is, most csak Záli eszi meg önként, és egy kis zsarolás hatására Dávid is.

4, Húsleves: Dávid imádja, minden nap megenné, és soha nem panaszkodna, hogy már megint ez van. Viszont én óvodás korom és 25 éves korom között ki nem állhattam, amiben erős szerepe van az iskolai pocsék menzának. Pedig egy jó húslevesnél kevés finomabb létezik a világon!

5, Hortobágyi húsos palacsinta: 8 éves koromig ez volt a kedvencem, anyukám a legjobbat készíti belőle a világon. És nem maradékot ment vele, hanem direkt ezért főzi a borjúpörköltet. Azt kell mondjam, bár nem vallják be, mindketten szeretik, szó nélkül megesznek belőle egy rendes adagot.
6, Sajtos makaróni: imádtam, sok tejföllel, füstölt sajttal, vajjal. Már kevésbé lelkesedek érte, de nem is baj, Dávid utálja.
7, Libacomb párolt káposztával: a férjem kedvence volt, különösen a káposzta miatt. Ezen is csak nyammognak a kis elkényeztetett gyerekeim, és krumplit követlenek mellé.
8, Vadas krumpligombóccal (úristen, főznöm kell egy adaggal!): na ezt legalább ők is imádják, úgy tűnik mégiscsak van bennünk valami közös.
9, Pörkölt nokedlival: Gábor kedvence. Szeretik a gyerekek is, Zálit látva vált világossá mit is jelent az, hogy nyeli, mint kacsa a nokedlit.
10, Tojásos nokedli, fejes salátával: na, ez is a férjem kedvence, én sokáig ki nem állhattam, de az utóbbi időben tudok örülni neki nyár elején. 1:1 az állása a gyerekek között, Záli imádja, Dávid fintorogva megeszi.

Mi a következtetés? Talán annyi, hogy elég nehéz a gyerekek ízlését formálni, de meg kell adni nekik a lehetőséget, hogy minél többféle ételt kóstolhassanak. És bár egy-egy alkalmon nem múlik semmi, azért igyekezzünk minél egészségesebben étkezni mi magunk is, így nem csak vizet prédikálunk nekik, amikor megkérjük őket, hogy egyék meg  a zöldségeket.

A családi és baráti étkezésekről többet olvashattok az Együtt egy asztalnál facebook csoportban, gyertek, várunk benneteket szeretettel!

https://www.facebook.com/egyuttegyasztalnal