Szerző: fuszereslelek

Kategóriák
Egyéb kategória

Prímszámok parádéja

Esze Dóra írása

Azért vettem ki annak idején a Julie és Julia című filmet az Odeonból, mert hivatalból épp gasztrofilmeket nézegettem. Ami azt illeti, bármi elérhetőt a témában, Szárnyát vagy combjáttól L’ecsóig. Néhány évvel ezelőtt vissza-beleszerettem a vajba, a két éjjel-nappal receptező Júliáról szóló film pedig, komolyan mondom, tovább mélyítette az érzelmeimet. A vaj azt jelképezi a konyhában, amiért leszaladok a térképről az emberi kapcsolatokban. Puhaság, ölelés, az akár a trolimegállóban is egy pillanat alatt kialakuló, néhány négyzetcentiméternyi kétszemélyes sziget, ártatlanság, tisztaság, kisfiúmosoly, amelytől a térdem olyanná válik, mint képe a vízen. Ha megdermed és aztán elnyaral a munkalapon, sírni sem átall. De ezt a vonalat gyorsan leállítom, mert már bokáig állok a giccs gyanújában, inkább összefoglalom:
Vaj = muszáj imádni, muszáj!!!
Természetesen éljen soká minden vajas süti is.
Személyes izébigyóm, hogy minden bizalmat kelt bennem, aminek az angol kultúrához van köze. Off: a fontos sütiről nekem elsőre a pound jutott eszembe, csak aztán a lényeges. Jelzem, nem zárják ki egymást. On. Ebben a csodakedves receptben első ránézésre észre sem vettem a számadatok furcsaságát. A százhuszonhatot, a huszonhármat. Aztán arra gondoltam, üsse szösz, betartom a mértékeket. A mérlegem azonban türelmetlen fajta, ha nem töltök elég gyorsan, sértődötten mutatja inkább az időt, megnézheti magát a keverőedényem. A sietségtől ezért olykor megszaladt a kezem, a huszonhármat még csak-csak sikerült kimérni, de a százhuszonhatból százhuszonhét lett.
És akkor elcsíptem a hirtelen ötletet: legyen ez a prímszámok receptje. És mivel sokunk szívéhez áll közel az a könyv, amelynek fejezeteit prímekkel számozta meg a szerző, ajánlom ezt a posztot azoknak, akik szintén meghatottan kedvelik Mark Haddon A kutya különös esete az éjszakában című regényét.

Poundcake – fontos vajas sütemény
3 tojás
5 ek kókusztej
fél vaníliarúd tartalma az elkevert tojásba pöncörgetve
127 g rizsliszt
23 g étkezési keményítő
fél zacskó sütőpor
só gondolomra
149 g xilit
187 g szobahőmérsékletű vaj
maréknyi mandulaszelet
13 szem friss eper felszeletelve
Összekevertem a kókusztejet és a tojást, belepergettem a fél rúd vaníliát. Egy másik tálban összekevertem a lisztet, a sütőport, a xilitet, a keményítőt, a sót, a mandulát. Beleadagoltam a folyékony tartalom felét, elkevertem, és hozzátettem a másik felét. A tálba szórtam az eperdarabokat. Alacsony fokozaton újra kevertem rajta egyet. Ezek után sütőpapírral bélelt tepsibe töltöttem a masszát. Én most a szélesebb, alacsonyabb sütőalkalmatosságot választottam, mert rögtön látszott, ez a tészta szétterülve is jó lesz. Kettes fokozatra állítottam a sütőt, és körülbelül háromnegyed óra múlva nagyon elégedett lettem. Néhány kockája több napig állt pucéran a konyhában, tanusíthatom, nem szárad ki. Zamatos és könnyű. Még Henci fiamnak is ízlett. Ami azért megmutat valamit. Hogy zárszóként is Julie-t idézzem a Julie és Julia című filmből: „Mert vajból sosem elég.”
Olvasnivalónak ma álljon itt és a linken egy Alex-novella egyharmada. Még kétszer folytatom majd. Köszönöm megtisztelő figyelmeteket.
Keresztapa, te mindent megértesz 1.
Tizenhét éves korunkban a nagymamánk, akit mi úgy hívtunk, Nagyik, kijelentette, nem halogathatjuk tovább, el kell mennünk Párizsba. Meg sem tudtunk szólalni franciául, és az is világos volt, az enciánkék szabadságból nekünk úgysem jut. Lakni azonban volt hol, Nagyik leplezetlenül szervezkedett a fejünk felett a barátnőjével, Janka nénivel, aki még hetvenhétben hagyta el Magyarországot. Ha este tízkor csöngött a telefon, biztosra vehettük, ez ő. Így jön ki a hívósávja, mondta Nagyik a naptárat lapozgatva, mintha rögtön tudnunk kellett volna, mi az. Mellékesen megemlítette azt is, Janka néni épp ezen a nyáron nem nagyon fog tudni kalauzolni minket, de hát mi úgysem szeretjük az olyasmit, vagyis pont nekünk való vendéglátás lesz, ebből is látszik, most vagy soha. Nyilvánvalóan eltervezte a nyarunkat pontról pontra, már áprilisban ideadta a pénzt a vonatjegyre. Tettünk egy tétova próbálkozást, lehetne-e esetleg inkább interrailt, benéznénk ide-oda – egy év múlva csaknem minden osztálytársunk nekivágott, nyolcvannyolcban nem volt menőbb érettségi ajándék –, de Nagyik hallani sem akart róla, szokatlanul rugalmatlannak és türelmetlennek mutatkozott, azt magyarázta, barangolni voltunk már és leszünk még, ez a nyár, a tizenhetedik, minden magányos prímszámok legragyogóbbika úgy, ahogy van a Fény Városáé. A többi csak irodalom.
Janka néni kijött értünk a pályaudvarra, és bár az autóban folyamatosan beszélt hozzánk, valamit mégis elhallgatott. Később, emeletes lakását szobáról szobára végigmutogatva, mintha csak valamely tarka anekdotához köthető családi bútordarabra, különleges mintájú porcelánszervizre hívná fel a figyelmünket, széles mozdulattal kitárta egy hátsó szoba ajtaját: „Ez pedig Arthur. Arthur, ce sont mes p’tits amis Hongrois, Aleeex, et Aleeex.”
Enchanté, mondtuk zavartan, mert ennyit megtanultunk, és nem mertünk beljebb lépni, lecövekeltünk a küszöbön. A szobában első pillantásra is betegszagot várt az ember, nem találta, igaz, a félig leeresztett redőnyök kevéssé tették hívogatóvá a légkört – Arthur azonban így is, párnák fodrai és paplanok buckái közé süppedve rendkívüli szépségnek mutatkozott, és bár erőtlenül emelte fel a kezét, amelyet sötétvörös foltok borítottak, sápadt arcán csaknem gúnyos félmosoly futott át. Enchanté, gondoltuk, ezt tőle nem fogjuk hallani. Janka nénihez fordult. Csak azért értettük, mit kérdez, mert egyetlen szó volt: „Pol?” Legalábbis mi így hallottuk. Janka néni kiterelt minket a szobából, és valamit morgott az orra alá a telefonról.
Az első harmad folytatása: itt.

Kategóriák
Egyéb kategória

Ezermester inda house

Azt nem is mondtam, hogy a férjem egy ezermester! 
Majdnem olyan ügyes, mint a bicikliszerelő a Monty Pythonban.
Tegnap két rossz fűnyíróból csinált egyet. Az egyik zöld volt és 1200 volt ráírva, a másik piros és 1300-as, de ő ennek ellenére előre tudta, hogy ebből a kettőből össze lehet rakni egy működő masinát. Én csak ámultam, így amikor beindult a szerkezet, mondtam is neki, hogy vigyázzon, nehogy megrázza az áram, de értetlen arcot vágott, és megkérdezte, hogy már miért rázná meg? Csak mert mindenféléket ki és beszerelt abba a zöld taligába?! 
Úgyhogy este le is nyírta a füvet. Legalábbis azt a növényt, amit mások gyermekláncfűnek hívnak, de a mi udvarunkban ez a gaz tölti be a fű szerepét. Persze csak az első traktusban, mert a leghátsóban bizony derékig ér a dudva. 
Egyébként fűnyírásban nem vagyunk túl jók, Diósdon is már csak mindig akkor nyírtuk le, amikor már az összes szomszéd levágta az övét, és meglehetősen kínos volt, hogy mi bokáig gázolunk a fűben. Igaz, nekik könnyű volt, mert mindegyiknek volt kertésze, és hát lássuk be, minket is csak a lustaságunk akadályozott meg a négynaponkénti fűnyíró tologatástól.
És ha a fűnyíró még nem lenne elég, megjavította a vízművet (vagy mit).
Péntek éjjel, amikor megérkeztünk, megint nem volt víz. Aztán szombaton, mire kikászálódtam az évszázad migrénéből, már működött is a vízmű. 
Jól mentem férjhez.

Kategóriák
Egyéb kategória

A díjnyertesnek nem dőlünk be

Ez kérem egy világhíres birkapörkölt!
Azt mondják Pesten vasárnap hideg volt és eső. Mi ebből semmit nem vettünk észre, Erdőbényén vasárnapra már túl voltunk ezen, és hét ágra sütött a nap. Mekkora szerencse, hogy vasárnap jöttek a barátaink a Tóni bácsi titkos receptjével és két kiló birkahússal, ami pörköltként végezte. Kár, hogy pont csütörtökön mesélte egy szakács celebritás, akit gyakran hívnak falunapokra zsűrizni, hogy mindenki milyen nehezen viseli a kritikát amikor pörköltfőző versenyen zsűrizik. Pedig elsőnek lennie kell, erről szól a verseny.
Tóni bácsi megosztotta, de a szomszédnak tilos elmondani!
Kockás papírra fel is volt írva a recept. Olvasom, olvasom, és azt kell mondjam, ez bizony egy birkapörkölt recept. Pont olyan, mint amit az ember bármikor főzne, ha ez lenne a feladata. Talán a fokhagyma több volt benne, a szokásosnál, és kellett bele hat szem borókabogyó is, de mégiscsak egy pörkölt volt. Megfőtt, finom lett, elfogyott. Tóni bácsit csókoltatjuk.
Talán ha tényleg kadarkát öntünk hozzá a végén és nem a Bockék merlotját, akkor megvilágosodtunk volna, vagy nem kellett volna bele az a három ágacska kakukkfű, ami tíz nap múlva már virágzik?
De legalább nem jártunk úgy, mint amikor Dorka barátnőmmel szintén birka pörköltöt ígérünk a pasiknak, és Dorkára rá is sózott a hentes két kiló marhát a Lehelen. Persze az is jó, volt csak éppen marha 🙂
Hát ezzel múlattuk vasárnap a napot, és szemétszedéssel. Még mindig nem értem miért kell otthagyni az erdőben a műanyag és fém flakonokat, de már lemondtam arról, hogy ez másnak is szúrja majd a szemét. Úgy döntöttem, minden hétvégén összeszedünk majd egy zsákkal. Csak picit enyhít a szemetelők bűnén, hogy a kihelyezett padok és épített tűzrakó helyek mellett nincs egy árva szemetes se, mert ugye amit oda cipelünk, azt haza is tudjuk vinni. Ugye?!
A receptet kéri valaki?

Kategóriák
Egyéb kategória

Használt olaj gond kipipálva

Őszintén: ti mit csináltok a használt sütőolajjal?

Nálunk nem keletkezik sok ilyen, de azért szerintem fél év alatt összejön olyan két liternyi. Eddig neszkafés üvegbe gyűjtögettem, mert annak széles a szája, és könnyű beleönteni. Aztán amikor félig megtelt, már gyűlöltem ránézni, erősen rátekertem a tetejét és kidobtam a kukába.
Álmélkodva hallgattam, hogy vannak olyan szerencsések, akik a munkahelyükön gyűjtik közösen, és a cég elviteti, és olyat is hallottam, ahol kétévente van veszélyes hulladék gyűjtés a kerületben. 
 
De most a MOL kutakon (igen, a benzinkút!) leadhatjuk, és ők díjmentesen kezelik tovább. A városi benzinkutaknál érdemes próbálkozni, első körben száz helyen tudják fogadni az olajat. Aki májusban megy, kap egy olajtartót, amiben otthon gyűjtheti, é a kúton kicseréli a benzinkutas. 
A használt olajat aztán megtisztítják, és biodízelt készítenek belőle. 
A biodízel annyiban jobb a hagyományostól, hogy az égetésével keletkezett széndioxid nem haladja meg azt a mennyiséget, mint amennyi oxigént a növény termel amiből az olaj készül. Ezen kívül nem kell több ezer kilométerről ideszállítani az üzemanyagot, ezzel is jelentősen csökkentve a levegőbe kerülő károsanyag mennyiségét.
Hát, így került a MOL a zöld rovatba. Klassz!

 

Kategóriák
Egyéb kategória

C and V, Fűszeres és Lila Füge főz: 9 nő az utcán

Könnyed zenés borvacsora a Pesti Lámpás étterem belső udvarán 2011. május 15-én vasárnap. 
Tokaji borok a világ utcai ételeire hangolva – 9 fogás, 9 bor, 9 nő.
 
Bárdos Sarolta (Tokaj Nobilis)
Behumi Dóri (Budapest Bár, Dórika és a Rombolók)
Berecz Stéphanie (Tokaj Kikelet)
Bodrogi Fűszeres Eszter (Fűszer és Lélek)
Bodó Judit (Bott pince, Tokaj)
Havas Dóra (Lila Füge)
Herczeg Ágnes (Nemzetközi borakadémikus)
Mautner Zsófia (Chili és Vanília)
Toronyi Zsuzsa (a CEWI egyik alapítója, borszakértő)
 
Eddig a tokajit palotákban szolgálták fel, és libamájat társítottak hozzá. Most kiszabadítjuk az aranykalickából ezt a gyönyörű bort, és izgalmas utakat keresve nemzetközi street fooddal kínáljuk – ki gondolta volna, hogy a furmint kenyérlángossal, curryvel és vietnámi szendviccsel csodákra képes?
Nem kell a sok evőeszköz között eltévedni – csak egy kés, egy villa és egy kanál lesz az asztalon, nem kell eltartani a kisujjunkat borszagolgatás közben, vagy feszengve ülni a damaszt abrosz előtt, gyertek tornacipőben, elég, ha a poharak csillognak!  
 
A 9 fogásos borvacsora ára 12 000 Ft/fő
Helyszín: Pesti Lámpás étterem, 1053 Budapest, Károlyi Mihály u. 12.
Kezdés: 19:30
Dresscode: laza
 
Jelentkezés a kilencno@gmail.com-on május 9-ig.
Mindenkit szeretettel várunk!
Kategóriák
Egyéb kategória

Rohanós poszt csokiszüzeknek

Esze Dóra írása
Biztosan én értettem félre, de éveken át tartotta magátbennem a hiedelem, hogy a csokoládétorta NEHÉZ. Nem megenni, elkészíteni. Túlnagy feladat, olyan rutinos mesternők is kétszer meggondolják, belevágjanak-e,akik egyébként évtizedek óta fittyentik ki bal kézzel, guggolva, hátulról adiós/málnás/epres szülinapi evidenciát, miközben tanulmányt szerkesztenek,szimfóniát elemeznek és kifestik a mennyezetet. Egyszer majd posztolom anagymamám alaptortáját, mindig mindenhol siker, de az idei anyák napjára énmégiscsak a kakaós kihívással akartam szembenézni.
Az világos volt, hogy haezt a szépséget próbálom ki, nem csak cukorfronton transzponáloma magam nyelvére. A tortamérete és a torta alakja okán. Be akartam dobni a katedrális alakú formát,így alakítottam – gombhoz a kabátot – tepsihez a köszöntést.A két tojást eleve megdupláztam, de amikor elkészült a massza, azonnal láttam,hogy kevés lesz, így újratöltögettem. Egy részük gondolomra zuttyant, dekijelenthetem, az eredmény hiányérzet nélkül ért célba.
A forma felvetett még egy kérdést: mi legyen a krémmel?Nagymama receptje gyakran megél magában, vajas megfejtés nélkül, itt azonbanszándékosan inkább keserűnek hagytam meg a tésztát, hogy a topping majdellensúlyozza. Viszontmindenképp le akartam aratni az óóókatés az ááákat kiscsaládom körében, amihez azkellett, hogy pucéranmutassam meg nekikezt a négykapus, rózsaablakos szépséget. Külön-külön tálaltam hát a falat és aburkolatot. Ha kellően keskeny szeletet vágtunk, akkor nagyon is jól rásimult akakaókrém. Ezt a receptet ajánlom azoknak, akik szívesen találkoznának többetazokkal a családtagjaikkal, akikkel együtt nőttek fel. És amikor végre sikerül velük együtt leülni azünnepi ebédhez, mégegy hétig örülnekezeknek a délutánoknak.
100 g kakaópor – esetemben egy megkezdett zacskó volt, deelégnek bizonyult
8 tojás
8 ek xillitol
10+ dkg vaj
8 ekNorbiliszt
1 cs sütőpor
80 g kókusztej
A krémhez:
40 dkg vaj
1 dl tejszín
gondolomra, sűrű kóstolgatásra kakaópor és xillit
Mindenek előtt elhelyezek egy fél pohár vizet a mélyhűtőben.Felmelegítem az első adag vajat, belekeverem az első adag kakaót. Felverem afehérjéket, belekeverem a xillitet és a sárgáját teljesen sima piskótaállagúra.Még a liszt előtt beleteszek egy evőkanállal az addigra jéghideg vízből. Követia liszt, a sütőpor, a kókusztej. Kivajazomés –lisztezem a tepsit, közepes lángon fél órán át sütöm.
A krémhez szintén megolvasztoma vajat, majd belekeverekminden összetevőt. Amikor elkészült, egyáltalán nem tűnt kenhetőnek, később a frizsiderben mégis elégségesen megdermedt.Novella next time, de akkormesélős, több részletben. Még mindig Isten éltesse a világ összes édesanyáit.

Kategóriák
Egyéb kategória

Egy átlagos ember…

A WWF szerint egy átlagos embernek évente 2,8 hektár földre van szüksége ahhoz, hogy önmagát elláthassa, és a maradékaitól (szemét, szennyvíz, stb.) megszabadulhasson. Egy hektár akkora, mint egy futballpálya. 
Ez a terület, legalább negyven százalékkal haladja meg azt a területet, ami egy embernek juthatna a földön, és a népesség folyamatosan növekszik.
Csakhogy mi az az átlagos ember, és hol él ő?
Mert nem mindegy, hogy a mongol sztyeppén él valaki a családjával, aki szinte alig termel szemetet, szinte minimális feldolgozott élelmiszert vásárol, vagy New Yorkban vásárolja meg hetente a fél szupermarketet.
Mi európaiak a 2,8 hektárnak a kétszeresét használjuk fel fejenként, de az Egyesült Államokban ez a szám már huszonötös szorzót jelent. Nem meglepő, hogy pl. Bangladesben mindössze hatodát használják, mint egy európai ember, ahol nincs pénz, nehéz a fogyasztói társadalom oltárán áldozni.

Kategóriák
Egyéb kategória

Menta time

Végre tele az erdő mentával!
Imádom mindenhogy. Limonádéba, bárányfasírtba, levesbe és tejfölbe a lapcsányka mellé. Persze jöhet belőle tea sőt lábvíz is, meg egyszerűen csak a tenyerünkbe dörzsölve szagolgatva az úton.
Soha nem felejtem el, amikor először ettem bárányt mentaszósszal, még a hideg is kirázott tőle. Aztán jöttek a mentás bulgurok és kuszkuszok, és már örök a barátság.
A Wiki szerint: érdekes mentaízű levelek adják a fűszert. Használata igen egészséges, mert emésztési zavaroknál, felfúvódásnál, epegyulladásnál, menstruációs zavaroknál nagyon jó szolgálatot tesz. Hatás: görcsoldó, nyugtató, összehúzó. A nyugtató hatásban én is biztos vagyok, az erdőben sétálgatva mentát szagolgatni a világon a legmegnyugtatóbb dolog, ehhez kétség nem fér.

Kategóriák
Egyéb kategória

Kígyófarok, varázsfű


Remek hetünk volt, ott aludhattunk a házikónkban Erdőbényén. Pesti népeknek izgalmas esténként befűteni a cserépkályhába, reggel pedig vizet hozni a kútról. Na jó, van vizünk, de főzésre és ivásra nem alkalmas. Sőt egy ősi bojler üzemel a fürdőszobában, még a Mechanikai Művek gyártotta, és 1959-ben került beépítésre. El se merem képzelni mennyit fogyaszt!
A konyhámat utálom: kicsi, egy vacak gáztűzhellyel, aminek három gázrózsája van csupán, azok is egyforma méretűek, vagyis egyformán alig pislákolnak. Főzni szinte lehetetlenség rajta, de valahogy mégiscsak sikerült felforrósítanom annyira egy serpenyőt, hogy megsült benne a kacsamell. Utána jöhet a mosogatás lavórban, majd az öblögetés vödörben, végül az edénycsepegtetés különböző helyeken. Na de lesz ez majd máshogy is!
Amivel nem tudok mit kezdeni, az az, hogy a konyhán nincs ablak. Vagyis van rajta egy kétszárnyú üvegajtó, de ha be kell zárni az előtte lévő faajtókat mert hideg van, vagy kint sötét van, akkor nincs természetes fény a konyhában. Furcsa nagyon. Úgyhogy falat bontani biztosan kell majd előbb utóbb, de igazán ráér addig, amíg egyetlen földelt konnektor sincs a házban, azoknak is felén gyanús koromfolt közepén díszeleg 🙂 Mondhatjuk very-very romantikus.
Na de környék! Velünk volt Bodri kutya, úgyhogy naponta kénytelenek voltunk két órát sétálni vele, így újra és újra bejártuk gyerekkorom kedvencét  a Brónokot és sokat voltunk a ligetben is. Dávid talált kígyófarkat, amit mindenképp szeretett volna megtartani, hogy majd bevihesse az iskolába, és csak nagyon nehezen értette meg, hogy a kígyó farka nem olyan, mint a csopák (szarvasbogár tetem) ami idővel kiszárad, és a rettenetes szaga is megszűnik, ezért  nyugodtan tarthatja a polcon. Végül eldobta szerencsékre.
De láttunk foltos szalamandrát is, mindenféle jópofa bogarat és már szól a kakukk is. A kakukkszónál nincs jobb reggeli közben, az  biztos, kár, hogy csak párzási időszakban hallani, utána elhallgatnak. Visszajöttek a fecskék és a gólyák is, és sajnos velük együtt a szúnyogok is megérkeztek.
 Folyt. köv.
Természetesen ettünk is.

Kategóriák
Egyéb kategória

Elveszett kesztyűk nyomában

Esze Dóra írása.
Ahhoz a fanyarkás, göröngyös ízélményt neveztem ki fix pontnak. Gyorsan valami szépet, valami etetimagátot túróból, minden másra nyitott voltam, mint tanuszoda a Facebookon. Andi konyháján bukkantam erre a receptre, de végül annyi mindent megváltoztattam benne, hogy Zaporozsecfosztogatás lett belőle. A sütést valamilyen írás és értük menés közé kellett bezsúfolnom, a boltba leugrani nem maradt időm, így hát, akárcsak Molière, onnan vettem javaimat, ahol találtam őket. És lett a vajból olivaolaj, a mazsolából fagyasztott szeder, a tejből zabtej – és természetesen a cukorból xillit, a finomított lisztből teljes kiőrlésű, de ezt talán említeni sem kell, mivel ez az alapváltás ad apropót a szerdai rovatnak. A tejet helyettesíteni általában drága dolog, készüljön az alternatíva zabból vagy kókuszból, de nem is élek vele naponta. Tartozom még azzal a vallomással, hogy mivel a vaníliás cukor kérdése egyelőre nem megoldott, első lépésben egyszerűen kihagyom. Nyugodtabb idők terve, hogy kikísérletezem a cukormentes verziót, kifejezetten érdekel, mit kezd egymással egy rúd Bourbon és a xillitol, ha mondjuk összezárom őket egy-két hétre egy hosszú befőttes üvegben. Csapatépítés for prezi…
Túrós ügyben az eredmény, ezt nyugodtan kijelenthetem, sokszorosan kárpótolt a kényszerű kreativitásért. A süti olyan puha, egyenesen olvadós lett, hogy csak villával lehetett nekilátni. Remek ötletnek érzem, hogy a túrót nem édesítjük – így ha a szeletben kisebb csomóra bukkanunk, a jellegzetes semlegesből savanyúba hajló falat után még jobban esik visszatérni a tészta teljesen kielégítő édességéhez. Külön öröm, hogy az egyébként korpát is tartalmazó lisztben most szemernyi keserűség sem érződött. Mi tagadás, nem visz rá a lélek a finomított lisztre. Egy biztos, néhány dekát kapásból le kell vonni a receptadagból, a többi szintén kísérletezőkedv kérdése. Én kezdetben nem kevés jobb sorsra érdemes süteményt rontottam el csak azért, mert változtatás nélkül vettem át a mértéket.
Ezt az posztot ajánlom az Anyukáknak, Akik Télen Szinte Minden Héten Konstatálják, Hogy Megint Elveszett Egy Kesztyű. Szerény számítások szerint is tíz felett van azon párok száma, amelyeket november és február között vásároltam, némelyik hétfőtől péntekig vendégeskedett az életünkben. Nem tagadom, ilyenkor kiborulok. Annyira, hogy még magyarázni is nekifogok. Kisfiam, én neked bármikor nagyon szívesen veszek bármit, amire szükséged van, de az elvesztésnek nem, próbálj már egy kicsit odafigyelni, légy szíves… ilyesmit.
A jó ég tudja, a fagyos utcán az iskola felé masírozva ebből mennyi marad meg abban a kicsi szőke és abban a kicsi barna fejben. Még szerencse, hogy az optimizmus forróságát nem oltja ki a gránitporos február. Akár egy szúrós túrós is megsül a lángjai mellett.

10 dkg liszt
10 dkg xillit
fél csomag sütőpor
250 g túró
fél doboz fagyasztott szeder
1 citrom reszelt héja
2 dl zabtej
2 tojás
vaj / olivaolaj a tepsi aljára vastagon, némi vaj csipegetéshez a süti tetejére
egy marék hámozott mandula

Összekeverem a lisztet a xillittel és a sütőporral, és szárazon egy vastagon kivajazott – vagy kiolajazott – tepsibe szórom a felét. Rákenem a túrót, a szedret és a citromhéjat. Ennek a tetejére kerül a maradék lisztes keverék, a mandula, a legtetejére vajat morzsolok. Elkeverem a tojásokat a zabliszttel, rácsorgatom a sütire. Lehetőleg egyenletesen itassa át. Előmelegített, később kettes fokozatra kapcsolt sütőben körülbelül 30 percig sütöm. Szokás szerint akkor jó, ha morzsás marad a villa.

Amíg megsül, egy kis olvasnivaló:
Tejpálinka
Apám ötlete volt, hogy a húgomnak, a nővéremnek és nekem olyan nevet adjon, amely egyetlen mozdulattal egyformára váltható, vagyis ugyanaz, akár tetszik ez nekünk, akár csak cseppet, hovatovább bőven azelőtt eldöntötte, hogy megismerte volna anyámat, aki minderről egyetlen alkalommal beszélt, körülbelül két hónappal a huszonkettedik születésnapom után, amikor meg akarta ölni magát. Én találtam meg a konyhában, amiért örökké hálás leszek a sorsnak. Egy hét lehetett, talán kilenc nap, amíg felépült, annyit ültem abban az elsötétített szobában az ágya mellett, hogy kigördült a lábam alól az órák addig szépnek hitt rendje, végül mintha rám kellett volna vigyázni. Holott kivette a részét mindenki, a húgom multivitamint kevert a humuszba, a nővérem levest főzött, aztán nyolcszorosára higította, majd töretlen kitartással csepegtette anyánkba, napszaktól függetlenül. Másfél órával korábban keltünk, a húgom felmosott, port törölt és kiment a piacra padlizsánért, sárga rizsért, fekete babért, a nővérem a lement a boltba és átnézte a papírokat, később pedig mindent megbeszélt a tévészerelővel a krikettbajnokság első meccse előtt, nehogy apa elveszítse a fejét. Az ember nem viccel a nemzeti sporttal. Semmit nem kívántunk jobban, mint hogy anya végre megszólaljon, de azt hiszem, titkon mind rettegtünk, hogy akkor aztán nekiáll és elmeséli, amint apára és Madame Aykára éppen a felmosófával a kezében nyitott rá, de ez mindegy is, mert amikor a magasított párnáin végre hallatta a hangját, csak ennyit mondott, „A neveteket ő találta ki.”
Az ezt követő éjszaka álmodtam először azt a bizonyos mondatot. A folyó partján álltam a húgommal és a nővéremmel, körbejárt az üveg, sötét volt, gluggyant benne valami, meg-megcsillant aranyosan, görgött súlyosan és világított fehéren, cseppről cseppre. A címkén körben olvashattam volna el az írást, de mivel hol az egyik, hol a másik lány kezében kötött ki az üveg, voltaképpen végig csak vártam a soromra, de hiába voltam egyre türelmetlenebb, hiába, úgy tűnt, minden hiába. Reggel saját magamon is jót mosolyogva megkérdeztem a húgomtól és a nővéremtől, nem álmodtak-e véletlenül valami furcsa szólást egy sűrű fehér alkohollal töltött üveg vinyettájára nyomtatva. A húgom rámnézett, a nővérem még azt sem, és valamelyik azt felelte halkan, kezében tányérral és konyharuhával…