Nagybátyám hatvanadik születésnapját ünnepeltük szombat este a
Ladik csárdában. Nagyon kíváncsi voltam a helyre, mert bár meglehetősen közel van, igazi romantikus étterem a Duna közvetlen partján, eddig még mindig csak hallottam róla, soha nem jártam ott. Unokabátyám egyik törzshelye, úgyhogy lehet, hogy egy kicsit magasra tettem a mércét.
Nem olyan rég beszéltünk Mirellével arról, hogy nehéz, jó, magyaros, megfizethető éttermet találni Budapesten, vagy a környékén, pedig van olyan, amikor az ember hagymás rostélyosra, vagy egy jó marhapörköltre vágyik. Én akkor két helyet tudtam mondani, az egyik Párkányban a
Casablanka, ami szlovákos is, magyaros is, a másik az Őrségben a
Berek halászkert. Aztán szeretjük Miskolcon a Kispipát, de tavaly nyáron már elég húzós áraik voltak. Ugye, egyik sem éppen Budapest külső.
Az étterem nagyon hangulatos, macskakővel kirakott, árnyas udvara van, kedves fa asztalokkal.
Most is azt éreztem, látva azokat az ételeket, amiket más vendégeknek kivittek, hogy a Ladik csárda is beleesett abba a hibába, amibe a magyar éttermek legtöbbje szokott, hogy ha rendezvény van náluk, akkor ott valamiért nagyot akarnak fogni, silányabb minőséggel.
Két pincérünk volt, egy László nevezetű nagyon kedves, és egy másik mufurc fickó. László mosolygott, töltött, rohant, tálalt, mégis kedves maradt. Mufurc faarccal tette elém a tányért, arrébb lökte a gyerekeket (értem én, hogy nem örül a rohangáló gyerekeknek, miközben 10 tányért egyensúlyoz a karján, de lehetne ezt kevésbé undok módon is, egy olyan helyen, ahol a vacsorázó családok több mint fele gyerekkel érkezik).
Az előételként felszolgált hortobágyi palacsinta gyenge közepes volt, és rettenetesen sótlan. Után egy vegyes sült tálat kaptunk, szűzérmékkel, fleckennel, és „cordon bleu”-vel. A szűzérme jó volt, kicsit talán az is sótlan, de legalább nem sütötték túl. A „cordon bleu” is pont olyan volt, mint vártam, sonka, sajt, puha hús, tényleg jó volt. A flecken viszont kritikán aluli! Én csak a vegeta ízét éreztem, a férjem pedig a zacskós grillfűszerét, de szerintem vegeta volt az 🙂
Kár volt érte, nem tudom mennyivel lett volna nehezebb legalább egy kevés mustárt, és fokhagymát tenni hozzá. (És elfelejteni a vegetát…) Megint az a kategória, amikor azt kell mondani, hogy ennyi erővel akár jó is lehetett volna, csak egy kicsi odafigyelés hiányzott!
Ennyi fanyalgás után mégis el kell mondanom, hogy régen éreztük magunkat ennyire jól, finom pezsgőket ittunk, és László pincér megmentette a hely becsületét. Mindenképp megér még egy próbát, hogy megtudjuk milyen az, amikor az étlapról rendelünk. Gyanítom, hogy jobb lesz az eredmény.
Versíró Verseny vette kezdetét a mai nap. Példátlan jutalom, és megbecsülés vár a Rubophen Versíró Verseny bajnokaira. A Nevezők közül többek között Fenyő Iván, Karafiáth Orsolya, és Péterfy Bori választja ki a győzteseket. 
