Kedvenceim. Az egyetlen banda, akik miatt hajlandó voltam sok ezer kilométert megtenni, állomásokon aludni hálózsákban, és spórolni a belépőkre.
Hölgyeim és uraim: a Rolling Stones! Ma ötven éves a zenekar, a tagok közel a hetvenhez, és bár sokak szerint az például egy orvosi csoda, hogy Keith Richards még mindig életben van, aki látta már őket színpadon élőben, az tudja, hogy nagyon rendben vannak minden szempontból, de a fizikumukra panasz egészen biztosan nem lehet. 
Ha összehasonlítom Mick Jaggert édesapámmal, -aki az elő Stones albumot vette nekem, és akivel először fordítottunk tőlük szövegeket, és aki 1968-ban egy évre disszidált miattuk Angliába, annyira lenyűgözte őket a banda (később mégis hazajött nagyanyám könyörgésére, amit azóta se értek-, hát bizony ég és föld. Pedig édesapám még csak 64 éves, de nem hogy 12 mérföldet nem fut le naponta, jó ha ennek a kétharmadát lesétálja a kutyával. Sőt, ha a súlyfeleslegét, amit ennyi év alatt sikerült magára szednie, szétosztanám a Stones tagjai között, akkor se látszana meg egyik rockeren se, hogy felkapott magára valamit.
A Mick Jagger Diet egy gyakori keresőkifejezés a neten, írnak is róla mindenfélét, de a vége mégiscsak az a cikkeknek, hogy:
- tilos az alkohol
- napi 10-15 mérföld futás
- jóga
- sok hús és szénhidrát
- sok bio
Vagyis nincs titok, és nincs speckó diéta sem. Mondjuk egy jó alkat se ár, hiszen Mick akkor is határozottan sovány volt, amikor a hetvenes években nem éppen az egészséges életmód mintapéldányaként emlegették. Viszont az egészen biztosan elmondható az egész bandáról, hogy ha hetven évesen is szeretnénk legalább harminc percet egyhuzamban táncolni, akkor érdemes nagyon odafigyelni a súlyunkra, és inkább elképesztően soványak maradni, mint akár két kiló súlyfelesleget is felkapni. Ha emellé még az egyik legtöbbet kereső banda gitárosai is vagyunk, akkor jöhet a drog, a pia és cigi is, mégis túléljük a magyar férfiak születéskor várható életkorát. Potensen. Ami ugye szintén nem egy elhanyagolható szempont. Isten éltesse a Rolling Stonest!
A sétakocsikázási (lovasszán, akármi) lehetőséget a tulajdonos biztosítja, vagy ha nem, akkor hogyan működik? Ilyenről is derült már ki, hogy csak valakinek van egy lovaskocsija a faluban, de fogalma se volt róla, hogy a szomszédja saját szolgáltatásként hirdeti az interneten, de nem akart szomorúságot okozni a gyerekeknek, így ingyen kocsikáztatta őket, és nem volt hajlandó pénzt elfogadni.
Oké, oké, lehet, hogy ilyen nem létezik. Vagy éppen létezik, de én még soha nem találkoztam vele, és valami jó kis szakszó is van rá, amit illene ismernem. Minden esetre mi így szoktuk ezt csinálni, általában tarjával. Utópácolásnak hívjuk, és kb. öt percig tart. Ajánlom kipróbálásra!
Pontosan száz évvel ezelőtt nyílt meg a Lukács cukrászda az Andrássy út 70 szám alatt. Száz év után halkan, feltűnésmentesen bezárt. Talán nem bírta ezt a gazdasági szárnyalást, talán eljárt az idő felette, talán valami egészen más történhetett, amiről mi, akik szerettük a Lukács tortát, soha nem szerzünk majd tudomást. Esetleg újranyit majd egy másik helyen, bár az elég furcsa, hogy a honlapot is csak úgy magára hagyták, a telefont nem veszik fel, a biztonsági őr pedig “nem tud semmit, bezárt és kész”.
Természetesen leginkább gyerekkoromban jártunk a Lukácsba, amikor éppen a bugyuta Különlegességi cukrászda névre hallgatott, de a minőség jó volt, az árak pedig igencsak megfizethetőek, igaz, akkor éppen nem létezett ez a piacgazdaságnak nevezett valami, ami magasan tartja az alapanyagárakat, a bérleti díjat, és leginkább az adókat.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiatal házaspár, akik elhatározták, hogy tökéletesítik angol nyelv tudásukat, ezért pár évre Új-Zélandra költöznek. 
Imádom a pácolt sajtokat, annyira nyári hangulata van kibontani egy üveggel, majd az utolsó csepp olajat is feltunkolni egy darab kenyérrel, vagy rácseppenteni egy édes paradicsomra. 
A gombóc sokaknak nagy kihívás, félnek tőle, és inkább el sem kezdik. Pedig a sárgabarackos gombócból soha nem elég!
