Címke: zemplén

Remélem senki nem unja még a hatalmas River Cottage mániámat, de egyszerűen nem tudok betelni a sorozattal. Ha eltekintek attól, hogy Hugh mögött a világ egyik legnagyobb televíziós csatornája áll- oké, ettől nem lehet eltekinteni -, akkor is valami hasonló jövőt tudok csak elképzelni a magyar településeknek. Nem arra gondolok, hogy mindenki kezdjen farmerkodásba, majd nyisson éttermet, kiadót, termeljen nagy cégek számára, hanem arra, hogy az emberek kezdjenek összejárni.
Úgy tűnik a nagy közös ünnepek, vacsorák, vagy csak kocsmai találkozások hagyománya még nem veszett ki az angolokból, és már azt is jó nézni, hogy egy pubban nem csupa magányos férfi ül a söre előtt, maga elé bámulva, hanem szóba állnak egymással, megbeszélik a dolgaikat, sőt, az asszonyok is beülnek, nem veszi őket a nyelvére a falu. Más kultúra, igen. De harminc éve még nálunk se autóval mentek az emberek a kisboltba, és volt pletykapad a ház előtt. Nem volt ciki kiülni, és beszélgetni a szomszéddal. Most néha megáll egymás mellett a két autó, fél percig letekeredik a két ablak, majd mindenki hazamegy a házába, hogy a függöny mögül lessen ki egy pillanatra, ha egy ismeretlen hangot hall, de ki már nem megy, inkább a tévé előtt ül lefekvésig. Így nem lehet élni.
Az embernek társaság kell, barátok, ismerősök, akikkel beszélgethet, játszhat (!), akinek segíthet, akiktől segítséget kaphat.
Nemrég olvastam, hogy az időskori magány sokkal veszélyesebb, mint egy szívbetegség. De fiatalok is szenvednek attól, hogy nincs kivel kártyázni, vagy egy jót grillezni a kertben. Még akkor is, ha nem fogalmazódik meg bennük szó szerint, hogy mi a probléma. Furcsa, de Budapestre mondják, hogy az emberek közömbösek egymás iránt. Van abban valami, hogy nem tudjuk, ki lakik a földszint kettőben, mégis általában nagyobb társadalmi életet élhet itt, aki szeretne. Beülünk egy fröccsre a belvárosban, tíz perc múlva felbukkan egy ismerős. Beszaladunk ebédelni egy új helyre, a szomszéd asztalnál egyszercsak felbukkan a barátnő, vagy a játszótéren találkozunk, recepteket cserélünk, vigyázunk fél órára egymás gyerekére, közösen megyünk másnap az állatkertbe. Minden esetre van választási lehetőségünk. Ha akarunk társaságot, megkaphatjuk, akkor is, ha nem életre szóló barátságokról van itt szó. De a barátságok is elkezdődnek valahol.
Szerencsére vannak emberek, akik soha fel nem adnák a vidéki életet. Miattuk nem válnak a falvak üdülőfalukká, ahol csak hétvégén telnek meg a házak. Ők azok, akik miatt működik a kisbolt, akikből megél a szomszéd település étterme februárban is, amikor turista még csak a környékre sem vetődik. És ők azok, akik hiányolják a közösségi életet, a barátkozást, a játékot. Ők szervezik a “fesztiválokat”, ők a motorjai a falvaknak.
Ilyen Móni is, aki megint kitalált valami nagyon jót. Én teljesen beleszerettem az ötletébe.

Egy újabb piac, nem túl messze a Tokaj-hegyaljaitól, de nem is közel. Így már havonta két olyan hétvége is lesz a környéken, amikor végre társadalmi életet is lehet élni, akár télen is.

Íme:

Mi, abaúji emberek úgy érezzük, hogy a nagy politika által magunk vagyunk hagyva. Ebben a térségben akkor lesz fejlődés, ha mi magunk összefogunk, ha összefogva teremtünk magunk körül olyan dolgokat, amik értékesek, amik megélhetést biztosítanak magunk és családunk számára, amik érdeklődésre tartanak számot saját területünkön és azon túl, amiért ide látogatnak közelről és távolról jött emberek.

 Sok olyan dolog van körülöttünk, amik közelségére építhetünk:

–       váraink (Boldogkőváralján, Regécen),

–       kék túra útvonal

–       a természet közelsége (evezés a Hernádon, bicikli és gyalogtúrák hegyeink és völgyeink között)

–       kulturális örökségként a vizsolyi biblia.

A fent felsoroltak éves szinten több tízezer látogatót vonzanak településünkre, a szomszédos falvakba – mutassuk meg nekik magunkat, gasztronómiai hagyományainkat, biztosítsuk számukra az itt elfogyasztott étkek alapanyagát, hogy otthon is hozzáférhető legyen számunka, hogy még annyiszor visszaemlékezzenek az itt töltött időre / ránk, ahányszor (fel)használják az itt vásárolt termékeket.

Ők és a helyiek számára egyaránt kívánunk egy olyan felületet nyújtani, ami értékes minden érintett számára.

Gondolatok, melyek életre hívták a piacot:

• szükség van egy helyre, ahol az emberek találkozhatnak, ismerkedhetnek, beszélgethetnek, jól érezhetik magukat / játszhatnak, nevethetnek, kikapcsolódhatnak;
• szükség van egy helyre, ahol az emberek közösségi életet élhetnek, közösséget építhetnek, ahol közös dolgok elindulhatnak;
• szükség van egy helyre, ahol generációk találkoznak, ahol a vidéki élet értékei iránt érzékenyedünk és megszületik az igény bennünk, hogy örökítsük azokat;
• szükség van egy helyre, ahol érezhetjük a természet közelségét;
• szükség van egy helyre, ahol kínálhatjuk portékáinkat – mindent, amit termelünk, amit kifejezetten a piac alkalmára készítünk, amiből sok van a kamrában és a család számára esetleg feleslegessé vált;
• szükség van egy helyre, ahol hiteles információt kapunk arról, hogy amit veszünk és eszünk, az miből és hogyan készül – hiszen a termelőjétől ezt közvetlen meg tudjuk kérdezni;

• azzal, hogy közvetlen a termelőtől vásárolunk, közvetlen őt támogatjuk tevékenysége, élete finanszírozásában;

• Abaújnak szüksége van olyan értékes, hiteles rendezvényekre, amik ide vonzzák azokat az érdeklődőket, akik igénylik a vidéki hangulatot, a háztáji ízeket.

Helyszín: Boldogkőváralja, 043/8 hrsz / BESTILLO Pálinkaház.

Időpont: minden hónap 4. vasárnapja, 10:00-19:00 (ebből kivétel december, mert akkor az ünnepekre való tekintettel egy héttel korábban kerül megrendezésre).

Élelmiszerre fókuszálunk, kézműves tematikával csak kiemelt időpontokban fogunk kibővülni: Húsvétkor és Karácsonykor.

Árusaink portékái:

–       sima és teljes kiőrlésű lisztek

–       olaj

–       sajt

–       tej, vaj, joghurt, tejföl, tejszín

–       húskészítmények

–       zöldség, gyümölcs

–       lekvár

–       szörp, gyümölcslevek

–       savanyúság

–       méz

–       gyógynövények, gyógyteák

–       pékáru

–       sütemények

–       száraztészták

–       tojás.

A látogatók, vásárlók igényei alapján kívánjuk a továbbiakban bővíteni a portékák körét.

 Cél az, hogy Boldogkőváraljához legközelebb eső termelőnek adjunk lehetőséget, aki kiváló minőségben készíti termékeit.  Minden piacnak lesz egy súlypontja, ami köré fogjuk szervezni az egyéb programokat. Az idei témák a következők:

–       szeptember / kamrafeltöltés,

–       október / tök helye, szerepe az étkezésünkben,

–       november / készülődés Mikulásra,

–       december / Advent.

A közösségépítés, a jó hangulat, az értékes időtöltés érdekében a vásárlási élményen kívül az alábbi programlehetőséget biztosítjuk a látogatók számára:

–       a piacon is megvásárolható alapanyagokból készült változatos étkek és italok (piaconként más és más) fogyasztása;

–       egyéni és csoportos vetélkedők, versenyek;

–       meghívott vendég előadók;

–       filmvetítés;

–       általunk biztosított játékok (scrable, kártya, sakk, …).

A fenti piac egy helyi, amatőr kezdeményezés. A szándék tiszta, a kivitelezésben biztosan tetten érhetőek majd a gyermekbetegségek / amikkel kapcsolatban kérjük a türelmet és várjuk a visszajelzéseket.

Czakó Mónika – a szervezők nevében

Boldogkőváralja, 2012. augusztus 22.

Nyaralunk, ami nem jelenti azt, hogy nem főzünk, de folyamatosan úton vagyunk, így ritkábban ülök le a géphez. Mondjuk két naponta, pedig talán akkor se kéne…
Szombaton volt az Első Gönci Barack Fesztivál. Nekem pont egy héttel előtte kezdődött az Újlipótvárosban, amikor a narancssárga busz bekanyarodott a pakoló mellé, és kb. 120 ember beállt a sorba, hogy megvegye a másfél tonna barackot. Aznap én is ezt terveztem, de nem maradt barackom, igaz megnéztem, abba a teherautóba bizony egy ládával se fért volna be több. Akkor azt terveztem, hogy majd következő hétvégén Boldogkőváralján befőzöm a részem, de aztán úgy alakult, hogy csak jöttek a barátok, és csak beszélgettünk, így nem jutottam el az üstig.

A pálinkafőzdében kezdtünk, és beneveztünk egy páros versenyre, ahol első körben barackmagot kellett három vödörbe dobálni, az első egy, a második három, a harmadik pedig öt pontot ért volna. Biztonsági játékosok vagyunk, így a középsőbe hajigáltuk, szerintem egész jó eredménnyel, de voltak nálunk sokkal ügyesebbek, akik simán beküldték a magok nagy részét a harmadik vödörbe, így szerintem a versenyt már az első fordulóban elbuktuk, de hősiesen küzdöttünk tovább, kellett volna a nyeremény éjszaka egy szállodában 🙂 Különben a férjem szerint úgy dobok, mint egy lány, és ebben teljesen igaza van, ez konkrétan azt jelenti, hogy béna vagyok.
A második fordulóban átadtam a helyem a fiamnak, ugyanis összekötözött lábbal kellett szaladni, és attól féltem, hogy a nagy pocakom orra ránt. A harmadik körben színpadon kellett előadnunk magunkat, és dicsérni a barackpálinkát, na itt legalább bevethettem végre magam, de sajnos így is a legjobb páros nyert, aki bizony nem mi voltunk. Jó hír viszont, hogy úgy látom, Dávid fiam nyolc évesen már tényleg a játék öröméért játszik, és nem feltétlen a nyereményért. Soha nem gondoltam volna, hogy egy gyereknek mennyire nehéz megtanítani veszíteni, és elfogadtatni vele, hogy ha csak nem olimpiára készülünk, akkor érdemes a közös játékért is indulni egy versenyen.
Ezzel a kis kitérővel csak azt akartam mondani, hogy Dáci itt el is tűnt, csak néha láttuk a csíkos pólóját a tömegben, amikor vagy focizott, vagy a színpadon szerepelt, vagy hajtogatott, vagy színezett, vagy csak rájárt a barackos ládákra és tömte magába a barackot, így aztán nem is volt éhes egész nap, persze a fagyi és a süti csak belefért valahogy.
Megnéztük, hogy készül a pálinka, számomra ez mindig egy kisebb csoda ahhoz képest, amikor anyuék otthon főzték harminc éve, és hát nem is hasonlít a végeredmény ugye, de azt most jóindulatúan ráfogom arra, hogy Boldogkőváralján barackból főzik, anyuék pedig vagy bort pároltak le, vagy a törkölyt főzték ki, igaz, azt legalább nem hozták haza a belvárosba, pedig hogy örült volna sok szomszéd.
Helyben ebédeltünk, könnyű dolgunk volt, ugyanis az összes környékbeli étterem felsorakozott az udvaron, kicsit olyan volt, mint a Budai Gourmet kicsiben.
Ettünk isteni göngyölt malacsültet a Sárga borháztól sárgabarack csatnival, jéghideg sárgabarack krémleveset és zempléni töltött káposztát az Erdőfényétől (majdnem olyan volt,mint valamikor a nagyanyámé) és nagyon finom barackos pitét az Őskajántól. Aztán második körben barackos tejberizs a Gusteautól és barackos gombóc a Magitától, csak hogy nehogy éhen maradjunk.

A fesztivál egyébként három fő helyszínen zajlott, és a helyszínek között két kisvonat szállította a népet körbe-körbe. Nagyon tetszett, de nem volt időnk kipróbálni, mert kezdődött a koncert, a szalmabála ugráló gyerekeknek, ahol tuti én is ugráltam volna, ha nem épp a nyolcadik hónapban vagyok. Gyerekkorom legszebb nyári napjai is szalmabála ugrálással teltek, na és azzal amikor a harmadunokatesónkat, akit nagyanyai parancsra kellett magunkkal vinni játszani, végre fent hagyhattuk a bála tetején, mert nem mert leugrani onnan. Így menekülhettünk meg előle pár órára, de aztán valahogy csak haza vergődött sírva, és árulkodva, de ezen még nagyanyám is csak mosolygott, így másnap már nem akart velünk jönni, se békapetét dobálni, se magasról beleugrani a szalmába, ő tudja miért. Szóval ilyen is volt, és ahogy elnéztem, ezt nem csak harminc éve szerették a gyerekek, most is hatalmas a sikere. Minden faluban kötelezővé tenném nyáron, a legolcsóbb, és legszórakoztatóbb játszótér a világon. A vár alatt működött egy ingyenes körhinta a kisebbeknek, de a mi fiaink még becsúsztak a súlyhatár alatt, ki is használták, elterülve, mint egy kiskirály fagyiztak végig két menetet. 

Eddig hősiesen ellenálltam, és csak 3 barackot ettem, persze így is túllépve a napi 150 gramm szénhidrtátomat, mert ettem egyet a gombócból is, egyet a töltött káposzta gombócaiból is, és a többibe is belekóstoltam, de amikor a vár alatt kitettek az asztalra több láda jéghideg gönci kajszit, akkor elszakadt a cérna és nem bírtam tovább. Nem számoltam, de legalább 6-8 barackot megettem, és annyira jól esett, mint még soha semmi más! Jöhet nekem bármilyen étterem, soha nem fognak tudni jobbat főzni egy érett, zamatos, helyben termett baracknál, vagy bármilyen más gyümölcsnél. Ez van.

Innen Arkára mentünk tovább, ami egy pici, gyönyörű zsákfalu, olyan, mire az útikalauzok azt mondják, hogy kis ékszerdoboz az erdő közepén. Egy klassz patakmeder mellett vezet az úton felfelé, kicsit olyan, mintha a Tátrában járna az ember, mert a meder tele van hatalmas kövekkel, amiket sebesen kerülget a jéghideg víz. Itt egy kis jazz, a srácoknak egy sparhelten sütött krumplilángos, aztán már ránk is esteledett.

Örülök, hogy ilyen sokan eljöttetek, és külön köszönöm azoknak, akik ismeretlenül is megszólítottak, és jelezték, hogy nem volt hiábavaló ennek a kis közösségnek ilyen sokat dolgozniuk. Éljenek a boldogkőváraljaiak, éljen a gönci barack!
Jövőre ígérem én is pálinkázok végre!

Mocorgó Abaúj I. – A hernádszentandrási példa

A falu egyetlen esélye a mezőgazdaság – vallja államférfiakat megszégyenítő bölcsességgel az az ország egyik leghátrányosabb helyzetű településének polgármestere. A harminckét éves helyi politikus tapasztalata szerint van az a pont, ahonnan már nincs hová hátrálni, s kendőzetlenül hozzáteszi: – Mi elértük ezt a pontot.

Távol az országúttól

Ha egy településen nincs kiemelkedő kulturális, vagy gazdasági potenciál, szerencsés esetben pedig mindkettő, akkor a megélhetés a kereskedelemre épül. Az áthaladó forgalom megnyitja a maga fogadóit, autószerelő és gumijavító műhelyeit, hamarosan helyi szakértők ajánlják magukat az átutazóknak, bizsubolt települ a bálás ruha mellé és idővel talán egy benzinkút is a nyolckincs-mártásos gyorsbüfével szemben.

Hernádszentandrást azonban mindig elkerülték az utak. A tokaji aszút Kassára, majd a Dukla-hágón át Krakkóba és Oroszországba vivő fő kereskedelmi, a mai 3-as út és a zempléni hegyláb alján, a Hernád másik oldalán lévő másodlagos vásárút egyaránt kilométerekre fut a falutól. A közel 500 fős álmos agrártelepülésnek csak a csend és a pacsirták éneke jutott, erre a grófok sem járatták hintóikat. Itt nincsenek hangos kézműves műhelyek, népszerű szolgáltató egységek, csupán két kisbolt van meg egy kocsma. Más üzlet nincs. 1994-ben a helyi iskolát is bezárták. A faluból, aki tehette elment, ki Budapestre, ki Kanadába. Egyedül a Hernád jött. Legutoljára ’89-ben, elpusztítva a fél falut, hajléktalanná téve tíz családot.

Értékeken ülve

A falunak kiváló adottságai vannak. – vallja mindezek ellenére Üveges Gábor polgármester, rácáfolva a válságrégió kilátástalansága miatt a helyieken is megülő apátiára. A Hernád völgye talajtanilag az Alföld legészakibb nyúlványa. A völgy közepén található település körül olyan 20 aranykoronás földek vannak, amilyenekről Tokaj-Hegyalja szőlősgazdái is csak álmukban mernek gondolni. A középkötött réti öntéstalaj a Hernád hordalékával gazdagodott évszázadokon át. A régi falusiak szerint a folyó olyan volt, mint a Nílus; mindig megtermékenyítette a földeket. Persze nem lenne a Tátrából érkező hegyi patak, ha időnként nem vitt volna magával embert és állatot egyaránt. 

View Larger Map

Szentandrást – az abaújiak így nevezik a települést – három folyó veszi körbe. A Hernád, a Kis-Hernád és a Bársonyos csatorna, amelyek vízhozamát egykor 14 vízimalom fogta munkára. Volt is mit őrölni, hisz a földek nagy része első osztályú gabonaföld, de a nyolcvanas években bolgárkertészettel is foglalkoztak, az egykori dohányszárító pajta azóta a falu közepén állva némán mesél a daliás időkről. Ugyanakkor a rendszerváltással itt is minden megváltozott. A téesz összeomlásával Szentandrás elveszítette az értelmes munka reményét, a faluszervező agrárvállalkozás szerepét húsz évig semmi nem pótolta.

Az adottságok újrafelismeréséhez új generációra volt szükség. Tizennyolc hónappal ezelőtt Szentandrás zöldségtermelő biokert létesítésére adott be pályázatot s el is nyerte az eredetileg kitűzött összeg felét, 28 millió forintot. – Két évig gondolkodtunk, mi lehetne a pályázati pénz elfogytával is önfenntartó és tudtuk, hogy csak a mezőgazdaság ilyen. A kezdet azonban nem volt könnyű. A programban ugyanis senki nem hitt igazán.

Pont itt? Miért nálunk sikerülne? Ugyan ki fog itt dolgozni? záporoztak az ismert kérdések, a polgármester azonban leegyszerűsítette a vitát. Ez az utolsó esélye a falunak. Vagy ez van, vagy semmi. Végül talált 27 bizonytalan lelkesedőt, akik hajlandóak voltak kapát-kaszát ragadni a változásért.

A „Biocsapat”, ma már így hívják őket a faluban, hűen tükrözi a lakosság korösszetételét: Máté 17 évesen, Zoli bácsi 72 évesen lett biogazdálkodási tanuló. Férfiak és nők vegyesen, állással rendelkezők és munkanélküliek egyaránt. Ők vállalták a másfél éves képzést. A csapat mentorálását a gödöllői egyetemen oktató, 20 éve Magyarországon élő bioszakértő, Metthew Hayes látja el. Útmutatása alapján szerszámokat, vetőmagot, a kert elindításához szükséges eszközöket vásárolva belevágtak a programba. 

Amitől falu

A falu attól falu, hogy van saját termelése. – vallja a polgármester. A program sikeréhez ugyanakkor találni kellett a professzor mellé olyan agrárszakértőt is, aki beszél a falusiak nyelvén, és akit ők is elfogadnak szakmai irányítónak. A Szentandrás földjeihez 35 éve kötődő, pályafutását a szomszédos falu téeszében kezdő 57 éves Tamás Béla ideális jelölt volt a feladatra. Felesége ráadásul évtizedek óta a település óvónője és itt mindenki ismer mindenkit.

– Harmincöt év a mezőgazdaságban megtanított az ilyen vegyes összetételű társulattal is dolgozni. Nem is velük volt itt gond, inkább a falu többi részével. Lenézték, cselédnek csúfolták azokat, akik dolgozni indultak. Aztán ahogy alakult a kert, ahogy a növények elkezdtek kikelni a földből, elnémultak ezek a hangok. Ma már jönnének ők is, de nem úgy van az. Itt az fog aratni, aki vetett és művelte a földet. – mondja a Hernád völgy talajtana mellett az emberi viszonyokkal is tisztában lévő agrárszakember.

A gondosan előkészített, porhanyós földű magágy csalhatatlanul jelzi, nemrég gereblyézték. Mellette jóltartott hagymaágyak lengedeznek, zöldellik a fazékba szánt petrezselyem, a kerítés mentén kibújtak a levendula bokrok, a kertet körülvevő árvácskák frissen öntözöttek. 18 féle zöldségnövény rendezett ágyásai sorakoznak egymás mellett, mintha csak városi szemeknek szánták volna mintakertnek. A kezdeti hatezer négyzetétert gyorsan kinőtte a Biocsapat tettvágya, a földből előbukkanó fóliasátrak miatt újabb 1,5-2 hektáros önkormányzati terület bevonását tervezik, s már ássák a második kutat is. Ez ugyanis a Hernád völgy másik nagy kincse. Itt bárhol ásnak le, ivóvíz jön fel. A vízre pedig szükség van, a fóliákba ugyanis csepegtető öntözést terveznek.

– Száraz év volt a tavalyi, de szép eredménnyel zártunk, így elégedettek lehetünk – lep meg már-már borászi erényeket csillogtatva Máté, a csapat legifjabbja, aki az édesanyja helyett ment el az elméleti oktatásra, aztán ottragadt a munkára is. – Három zsák hagymát és krumplit, 30 kiló sárgarépát vittem haza a családnak, de retket, fokhagymát, uborkát, karalábét és tököt is. Ha van valaki, akinek életére döntő hatással bírt a program az biztosan ő, ígéretes sportkommentátori ambícióit tűnik feladni ugyanis azért, hogy a debreceni egyetemen folytathasson agrártanulmányokat: – Csak azt nem tudom még, hogy állattenyésztéssel, vagy növénytermesztéssel akarok-e foglalkozni.

Közös munka

Üveges Gábor annak különösen örül, hogy a program nem csak gazdasági hozadékkal jár. – Két éve még felverte a gaz a portákat. Ma ilyet alig látni. Az is zöldséggel foglalkozik, aki nem nevezett be a programba. A falu 40 százaléka roma. A Biocsapat munkájából ők is kiveszik a részüket, a 27 főből tízen. Amilyen szinten van a falu, itt már nincs értelme cigányról és nem cigányról beszélni. Egyformán szegények vagyunk és ebben nincs köztünk különbség. Nem hiszek a kizárólagos romaprogramokban. A közös munkában, az együttélésben hiszek. – ad országos érvényű hitvallást, a pártoktól amúgy ódzkodó első ember.

A biokert ráadásul nem csupán plusz jövedelmet és közös élményeket adott, de hitet is a falunak. Ma már komoly identitásképző a biogazdálkodás, a szentandrásiak összetartóak lettek.

Tavaly a biokert teljes termését hazavitték a csapat tagjai. Idén 30 százalékát kapják meg, 70 százalékát helyi piacokon tervezik értékesíteni. Ehhez non-profit kft-t alapítottak, logót terveztettek, márkát építenek és zajlik az értékesítési kapcsolatok felderítése.

Bekerülni a nagykönyvbe

Bioszentandrás földje idén ad először jelentős mennyiségű terméket. Alapvető konyhakerti zöldségekből heteken belül számottevő mennyiség lesz, így még időben megkeresték a környékbeli éttermeket, amelyeket ellátnának friss, szezonális áruval. Az encsi Anyukám mondta az elsők között volt. Az országosan jegyzett pizzeria elvárásának megfelelni rangot jelentene az abaúji biokertészeknek.

– Kíváncsiak vagyunk a szentandrásiak zöldségeire, mert már nagyon elegem van a pocsék belga hagymából és a holland répából. Éttermi működést tartósan nem lehet néhány öreg néni földjéből kihúzott pár szál növényére alapozni, bár így működünk. Jó minőségű, számottevő mennyiségű zöldségnek nagyon örülnék, különösen, ha ez helyi forrásból származna, mert ebben hiszek, ennek van jövője. – erősítette meg a felvett kapcsolat tényét Dudás Szabolcs, a szakácsművészetét Olaszországban pallérozó tulajdonos.

Bioszentandrás előtt távlati célok állnak. Az első év bevételeit gondosan visszaforgatják, ugyanis további fejlesztéseket kívánnak megvalósítani. A faluvédő körgátat rendszeresen kaszálni akarják, mert a szándékok szerint a biomassza fűti majd az őszi fóliasátrakat, s nekiláttak az éttermek folyamatos ellátásához szükséges terménytároló létrehozásának is. A falu feldolgozott termékekről beszél, saját márkás szörpökről, lekvárokról álmodik. A céloknak egy része nyilvános, a másik része egyelőre hétpecsétes titok. Ha bejön a nagy dobás, reményeik szerint sokan fogják megismerni a falu nevét és Bioszentandrás talán bekerül a hazai gasztronómia nagykönyvébe is. Addig meg elkészül a webshop, a Facebook-ot máris úgy használják, mint a locsolócsövet.  

Mikor ezek a sorok kikerülnek a blogra, a szentandrásiak kinyitják a régi iskola ajtaját, amit ’94 óta csak jelentősebb alkalmakkor tettek meg. Letelt a 18 hónap, „elballag” az első csapat. Az ez alkalomból tartott ünnepségen helyi közreműködők és messziről ideutazók előtt Üveges Gábor ezekben a percekben mondja el nyitóbeszédét: Ma nem történt és történik semmi. Palántáink csendben nőnek, miként tegnap is tették. Minden megy tovább, a munka csak most kezdődik!

Zárszó

A hernádszentandrási kezdeményezés példaértékű. Nem szól másról, mint őszinte helyzetfelismerésről, jövőbe tekintésről, tevékeny együttélésről és 27 biokertész szorgalmáról. A Hernád völgyi települések számára a minta adott, titkok nincsenek. A biokert program a falu sikerén túl személyes érintettséggel is jár, hisz a szentandrási gyerekkori nyaralásaim mezőgazdasági munkazajának ígéretét hordozza. Akkor még előre köszöntek egymásnak az emberek és mindenki iparkodott a dolgára, kinek Ináncs, kinek Pere felé, vagy a földekre vitt az útja. Anyai nagymamám, idén októberben lenne száz éves. Ha élne, tudom, hogy ott lenne a csapatban, az első lenne a közösségi veteményesben, s derűsen noszogatná a fiatalabbakat. Ha a déli harangszóval kapanyélre támaszkodva körbe nézne, büszke lenne a változásra. Kendőjét álla alatt igazgatva fentről biztosan figyeli már egy ideje, mi végre a nagy igyekezet Szentandráson. Úgy megmondanám neki: Nagymama, megint szép lesz a falu!

http://www.bioszentandras.hu/

Zempléni Pista

A bioszentandrási zöldségek kaphatóak lesznek június 10-én a Tokaj-Hegyalaji Piacon!