Kategóriák
Egyéb kategória

New York Egg Cream

Tudom, hogy mindenki flódnit vár, vasárnap meg is sütöm, és jövő héten felteszem, de most annyi helyre kell mennünk az ünnepből kifolyólag, hogy csak egy „koktél” futotta.
El kell mondanom, hogy Egg Cream-et nyolc évesen ittam először, és annyira amerikainak éreztük a barátnőmmel, hogy utána évekig nagyképűsködtünk azzal, hogy ez a kedvenc italunk, és Amerikából (!) származik 🙂
Ha valaki nem ismerné a zsidó gasztronómia e ’remekét’, annak elárulom, hogy se tojás, se krém (legyen az akár tejszín, akár más) nincs benne, ugyanis egészen egyszerűen csokoládészirup, tej, és szóda keveréke. Eredetileg mindkét nevezett hozzávalót tartalmazta, de a háború utáni szegénységben megszületett ez az olcsó változata, és azóta is ezt isszuk. Persze van felnőtt változata is, de arról később.
Van ám ennek az italnak több száz évre visszanyúló története is:
Boris Thomashevsky aki egy jiddis színház színésze volt, ivott egy csokoládés krémet Párizsban, és nagyon szeretett volna ilyenhez jutni Brooklynban is. És lőn Egg Cream.
1890-ben Louis Auster, cukorka bolt tulajdonos készítette először szintén Brooklynban. Naponta több, mint 3000 üveggel adott el belőle, nyugdíjba vonulásáig. Ekkor a ’national ice cream chain’ (hogy mik vannak?!), meg akarta vásárolni a receptet tőle. A tárgyalások során azonban negatív megjegyzéseket tettek Louis Auster zsidó voltára, úgyhogy a recept nem került a fagylaltosok tulajdonába.
1900-ben gyártották az első flakon Fox’s U-Bet Chocolate Syrup-ot, amiből New Yorkban azóta is készítik az Egg Cream-et, és állítják, hogy másból nem is az igazi. Mi azért sima Shop Rite-os csokiszirupot használunk hozzá, ez ugyanis itthon is kapható, finom, és kóser.
1920-ban Moisha Zambrowsky, a Moisha falatozó tulajdonosa a Lower East Side-on Manhattanben elkészítette a szerinte eredeti Egg Cream-et, amit ötven évig árult a kis tologatható büfékocsijáról, ezzel megkedveltetve az italt egész New Yorkban.
Hozzávalók:
1 dl csokoládészirup
2 dl tej
2 dl szóda.
És a felnőtt változat:
1 dl csokoládészirup
1 dl tej
1 dl szóda
0,5 dl rum
0,5 dl tejszín
Egy csipet chili.
Eredetileg a kólás pohárhoz hasonló üvegpohárban kéne szervírozni, de ilyenem sajnos nincs.
Eredetileg a Judapesten.

Kategóriák
Egyéb kategória

Hanuka a kiscsoportban

Latkele, latkele, hop, hop, hop

Dance around in my pot

Fry and sizzle the one I’ll eat

You see!

Kategóriák
Egyéb kategória

Mi legyen a fehérrépával?

Be kell vallanom, a fehérrépával eléggé rossz viszonyban vagyok. Persze vannak olyan ételek, amibe muszáj beletennem, de azon kívül önszántamból nem használnám soha. Úgyhogy fehérrépa eddig jóformán csak a húslevesbe, és a gulyásba került. Ezidáig.
Történt ugyanis, hogy sárgarépa salátát gondoltam egyik vacsorára, és meg is kértem a fiúkat, hogy hozzanak hozzávaló zöldséget. Haza is állítottak három szál gyönyörű fehérrépával. (És váltig állították, hogy szép artikuláltan kértem őket, vegyenek fehérrépát.)
Jelentem, eltüntettem, finom volt, és legközelebb se hagyom megfonnyadni a hűtőben!
Sörös, hagymás, szerecsendiós szaftba reszeltem bele, ebben pároltam puhára a bárányérméket.
Hozzávalók:
1 kg bárányhús filé
1 nagy fej hagyma
3 szál fehérrépa
0,5 l sör
Só, bors
Szerecsendió
2 dl tejszín
1 ek konzerv zöldbors
Olívaolaj
A hagymát az olajon megdinszteltem, rádobtam a húst, kicsit megpirítottam. Ráreszeltem a répákat, és felöntöttem sörrel. Fűszereztem, majd puhára pároltam. A szerecsendió íze egyértelműen meghatározó lett, viszonylag sokat használtam belőle. Mire a hús megpuhult, a mártás igencsak besűrűsödött. Ekkor öntöttem fel a tejszínnel, és kevertem bele a zöldborsot. Rögtön elzártam a tüzet alatta, a tejszínt ugyanis nem szabad túlfőzni. Kuszkusszal, és olíván párolt céklával tálaltam.

Kategóriák
Egyéb kategória

Marhatokány gránátalmával


Szezonja van a gránátalmának, érdemes kihasználni! Szeretjük ezt a marokkói marhaételt, kicsit napsugarat varázsol ebbe a szürkeségbe. Nem hajdina lenne a hozzáillő köret, inkább a kuszkusz, de a hajdináról köztudott, hogy átmelegíti a testet, ezért érdemes télen többet enni belőle.
Hozzávalók:
50 dkg sovány marhahús
1 doboz paradicsom konzerv
3 gerezd fokhagyma
Koriander (friss, és szárított mag is)
1 ek római kömény
Olívaolaj
2 dl marhahúslé
Méz
(1 chili paprika, ha kedveljük)
A marhát vékony csíkokra vágom, majd az olívaolajon hirtelen lepirítom. Rádobom a fűszereket a friss koriander kivételével. Pár percig kevergetem, csak ekkor adom hozzá a húslét. Lefedve addig párolom, amíg a hús vajpuha nem lesz. Ekkor leveszem a fedőt, és elforralom a fölösleges folyadékot. Hozzáadom a paradicsomot. Ha kell, még utána sózom. A tányéron szórom meg a korianderrel, és a gránátalma magokkal. A tetejét meglocsolom forró mézzel.

Kategóriák
Egyéb kategória

Gránátalma

Kedvenc gyümlcsömről lesz szó, ugyanis a friss, édes, lédús gránátalmától jobbat elképzelni sem tudok. Ráadásúl most van a szezonja, kapható kicsi, és mégis ízletes 150 forintért, de 700 is, akora, mint egy grapefruit, tűzvörös, íze mint egy álom! A gránátalma (Punica granatum) az egyik legértékesebb antioxidáns hatású gyümölcsként lett nyilvántartva az utóbbi húsz évben. Több benne az antioxidáns, mint a zöldteában, vagy a vörösborban. Kutatások kimutatták, hogy 20%-al képes csökkenteni a szervezet LDL (káros koleszterin) szintjét. Rákkutatók is felfigyeltek a gyümölcs különleges tulajdonságaira, bizonyítottnak tekintik, hogy hatásos a bőrrák, a prosztata, és a mellrák elleni küzdelemben. A gránátalma az ellagsavnak nevezett természetes anyag leggazdagabb forrása. Az ellagsav pedig meggátolja a rák kialakulását.
„Izrael fiai a pusztában Egyiptom húsosfazekai után siránkozva így jajgatnak: Nincs hely itt a vetésre, nincs hely a fügének, sem a szőlőtőkének, sem a gránátalmafának.”
Salamon papjainak ruháin kis gránátalmák lógtak, mert a szentélybe csak ilyen díszekkel lehetett belépni. A gránátalmát többek között a termékenység szimbólumának is tekintik, a sok, szám szerint 613 (!) magja miatt. Mindig elhatározom, hogy egyszer megszámolom, hogy valóban annyi magja van-e ennek a gyümölcsnek, mint ahány parancsolat a Tórában található, de még soha nem tettem meg.
Gránátalmás receptjeim:
Gránátalma sorbet
Marhatokány gránátalmával
Pisztráng kéksajtos almával
Mézessütiben sült alma
Érdekes szokás: Zsidó újév a Ros Hasanah

Kategóriák
Egyéb kategória

Hanuka, kezdődik!!!

Ma este gyújtjuk az első gyertyát. A gertyagyújtás rendjét itt nézhetik meg a kedves olvasók. Hölgyeim, ne felejtsék, amíg a láng ég, tilos dolgozni!

Hanukai tatu, majdnem olyan jó, mint a Mikulás.

Boldog Hanukát mindenkinek!!!

Kategóriák
Egyéb kategória

Kern Ági könyve

Megjelent Kern Ági könyve, a Balkán ízei.

A címe: A Balkán ízei. 192 oldal, keménytáblás. Van benne 56 szépséges fotó, 17 fűszeres történet és 96 recept a szerb, horvát, bosnyák, bolgár, török és görög konyhából.

A bolti ára 3250 forint lesz, de aki e-mailben kéri, annak 1990 forintért és a postaköltségért cserébe, utánvétellel elküldi. Az agneskern@yahoo.com címre írjanak!

Kategóriák
Egyéb kategória

“Red Ribbon” fokhagyma krémmel

Idén is december 1-én volt az AIDS világnapja. Nem hiszem, hogy egy gasztroblogban kéne különösebbet írnom erről, de egy idevágó ételt megérdemel a dolog.
Persze a Vörös Szalag bagelből készült, amihez most próbáltunk ki egy remeknek ígérkező kencét. Egészen különleges lett, ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki.
Hozzávalók nyolc bagelhez:
50 dkg finomliszt
3 dkg tejpor
4 g szárított élesztő
6 dkg cukor
Csipet só
2,5 dl meleg víz
A hozzávalókat 10-15 perc alatt jól összedolgozzuk, majd nyolc egyforma részre osztjuk. Konyharuhával letakarjuk, és tíz percet pihentetjük. Lisztezett deszkán téglalapformára nyújtjuk, amit hosszában feltekerünk. Szalagot formázunk belőle, a két végét jól összenyomjuk, középen szintén nyomással illesztjük össze. Ismét letakarva negyven percig kelesztjük. Közben lábosban vizet forralunk egy kanál cukorral. Ebben főzzük elő a bageleket 30-30 másodpercig oldalanként, megkenjük tojássárgájával, esetleg megszórhatjuk mákkal, szezámmaggal, lenmaggal, majd 180 fokos sütőben arany barnára sütjük.
Hozzávalók a fokhagyma krémhez:
1 nagy fej fokhagyma
+ 1 gerezd
1 Philadelphia sajtkrém

Bors,
Szerecsendió
Az egész fej fokhagymát gerezdjeire szedtem, de nem pucoltam meg. Sütőben puhára sütöttem őket, majd amikor kihűlt, egy tálkába nyomkodtam a puha, illatos fokhagyma krémet. Hozzákevertem a sajtot, fűszereztem, és a végén belekevertem egy gerezdnyi friss fokhagymát is, ugyanis a sült társának ilyenkor már szerencsére igencsak lecsökken a zamata 🙂

Kategóriák
Egyéb kategória

Olaj

Shadai írása a Judapesten:

A helyzet: hanukai szokás, hogy olajos ételeket eszünk, mert ezzel is emlékezünk a hanukai csodára: amikor a makkabeusok felszabadították Jeruzsálemet, s a megtisztított Szentélyben meg akarták gyújtani az örök lámpást, a menórát, csupán egy napra való olajat találtak, noha új, megszentelt olaj készítése nyolc napig tartott volna. A kis korsó cseppnyi olaja azonban csodálatos módon nyolc napon át égett, amíg új, szentelt olajat tudtak sajtolni
Nem. A megoldás: az én megoldásom, hogy olyan ételeket készítek, amelyek “téli ételek”, olajat is tartalmazak, de nem gusztustalanul csöpögősek, nem olajgejlek.
Íme a pompás és gyors lencseleves receptem:
Kell hozzá: lencse, hagyma, fokhagyma, répa, olivaolaj, só, balzsamecet, babérlevél
1. Áztatni nem szükséges a lencsét: helyette kis olivaolajat felhevítek egy lábosban és rádobom a felkockázazott hagymát, a vékonyra szeletelt fokhagymát és a megmosott lencsét. Folytonosan kevergetve üvegesre fonnyasztom a hagymát, illetve megpirítom picit a lencsét.
2. Rátöltöm a vizet (úgy, hogy ellepje), beledobom a répát és teszek a főzővízbe sót, babérleveleket, balzsamecetet.
3. Kb. fél óra múlva kész a lencseleves.
Natúr joghurttal és indiai nan kenyérrel tálalva a legfinomabb.
És hogy mióta macho dolog férfi létre főzni?
Hát, legalább 30 éve.

Ez volt a 200. poszt a Fűszer és Lélek zsidó blogon. 🙂

Kategóriák
Egyéb kategória

Rajtam keresik

Múlt heti legérdekesebb keresőszavaim:
La galette breton palacsintázó 57 (Meg is nézem magamnak)
McDonaldsban dolgozik 25
Harangocska 20 (Ez mi a fene lehet?)
Herencsény Emese 10 (És valóban, ki az a Herencsény Emese?)
Analóg mobiltelefon digitális 7
Lyukas lepedő (igen, írtam a legendáról a kóserságról röviden posztomban :-))
Füves süti (Fű+valamilyen bögrés süti? Megteszi.)
Nem vagyok zsidó 🙂
Öt literes Unicumot vennék (én is)
Bogarak a lisztben (minden héten többször is keresik, ezek szerint a lisztben nincs)
Minden egészséges amit eszünk? (Imádom, amikor valaki így elbeszélget a guglival.)
Gyermek neme a zsidóknál (Fiú, vagy lány?)
Hogy készül a gersli? 🙂
Hol rendelhetek ovulációs tesztet? (Én a patikában venném.)
Kóser disznóhús
Kóser tejbegríz (Nincs benne disznótej)
Legismertebb ápolónő az I. világháborúban
Miért drága a pisztácia? (Miért is?)
Mócsing levesnek 🙂
Növényi szalonna (Remélem nincs ilyen!)
Shabbat szombaton van
Sikálom a padlót
És persze a különböző próbálkozások az Unicum receptjére.