Szerintünk fosóka a becsületes neve, de ha nagyon flancolni akarok, akkor hívhatjuk könnyed franciássággal mirabella szilvának is. Valóban egészen máshogy hangzik, bár nem fedi a valóságot. Barátnőm ragaszkodik a lotyószilva megnevezéshez, a lényeg, hogy egy gyönyörű, apró, sárga, vagy picit nagyobb és piros szilvafajtáról van szó, amit sokan díszfaként ültetnek a kertjükbe, de leginkább vadon nő az erdőszéleken, szerte az országban.
Gyerekkoromban csak úgy magában tömtük a szánkba, naponta akár több kilót is, úgyhogy első kézből való a tapasztalatom, miszerint a fosóka név nem véletlen, viszont, 2-3 nap alatt hozzászokik a gyomor, és utána már nem lehet probléma a mértéktelen fogyasztása.
Az az igazság, hogy a piros, nagyobb szemek zamatosabbak, mint az apró sárgák, de most épp a sárga fához volt időm elszaladni, és szedni egy keveset, a pirosból csak nyersen ettünk. Egyébként alig eszi már valaki, hallottam olyat is, amikor az anyuka rászólt a gyerekre, hogy azonnal dobja el, ki tudja mi az, és nem nyugtattam meg, amikor elárultam, hogy szilva, ugyanis a szilva kék, ezt mindenki tudhatja.
Nem éppen befőzni való szerintem, ugyanis rengeteg levet ereszt, ami igencsak savanyú lesz a főzés után, úgyhogy sok cukor kellene hozzá, meg zselésítő anyag is, amit nem mindenki szeret. Aztán meg kell említeni, hogy muszáj lepasszírozni, ugyanis csak így lehet különválogatni a magoktól, és így jóval több mint a fele a szemétben végzi, de vigasztaljon mindenkit, hogy legalább nem kell érte pénzt adni.
Mi nem is főzzük be magába, mindig párosítjuk valamivel: vagy sárgabarackkal, vagy őszibarackkal. Ez most az őszis változat, még mindkettő gyümölcsnek szezonja van, úgyhogy érdemes kinézni délután a határba és megkeresni a fosókafákat a környéken! A recept címe legyen elegáns, de senkit ne tévesszen meg, természetesen a fosókáról beszélek:
Közben kiderült, hogy van némi keveredés a nevek körül, akit mélyebben érdekel a téma, annak a kommenteket is érdemes elolvasnia itt.
A néni habart szilvát, vagyis szilvalevest készített a fosókából.
Mirabella-őszibarack dzsem vaníliával és pálinkával
Hozzávalók:
1 kg fosóka
1,5 kg őszibarack
1 rúd vanília kikapart magjai
1 kk durvára vágott rózsabors
3 ek barack vagy szilvapálinka
1 csomag 4:1 arányú dzsemzselésítő
kb. 30 dkg cukor ízlés szerint
Először a fosókát teszem fel főni a vaníliával, és addig főzőm, néha megkeverve, amíg a magok teljesen elválnak a héjtól és a hústól. Szűrőbe öntöm, és a kanál domború részével lepasszírozom. Ez volt az utálatos része. Félreteszem, és hagyom hűlni.
Az őszibarackról lehúzom a héját, kimagozom, és falatnyi darabokra vágom. Egy lábosban elkezdem főzni a cukorral és a rózsaborssal. Folyamatosan kevergetve, kb. 20 perc alatt fő meg. Ekkor elkeverem a fosókát a zselésítővel, és az őszibarackhoz öntöm. Nagy lángon forralom öt percig, belekeverem a pálinkát, majd gyorsan a sterilizált üvegekbe töltöm, és már mehet is a dunsztba.
Január környékén áldjuk magunkat, amiért nyáron volt türelmünk összeszedni azt az apró szilvát, mert komolyan mondom, hogy a napfény köszön vissza az üvegekből!
Az útszéli, az nem egy szajha, akit az egész család jól ismer, csak nem beszélünk róla a nagy közös ebédeken, hanem egy sütemény, amit amolyan értékmentőként sütöttek az öregek. 
Nyaralunk, ami nem jelenti azt, hogy nem főzünk, de folyamatosan úton vagyunk, így ritkábban ülök le a géphez. Mondjuk két naponta, pedig talán akkor se kéne…
A második fordulóban átadtam a helyem a fiamnak, ugyanis összekötözött lábbal kellett szaladni, és attól féltem, hogy a nagy pocakom orra ránt. A harmadik körben színpadon kellett előadnunk magunkat, és dicsérni a barackpálinkát, na itt legalább bevethettem végre magam, de sajnos így is a legjobb páros nyert, aki bizony nem mi voltunk. Jó hír viszont, hogy úgy látom, Dávid fiam nyolc évesen már tényleg a játék öröméért játszik, és nem feltétlen a nyereményért. Soha nem gondoltam volna, hogy egy gyereknek mennyire nehéz megtanítani veszíteni, és elfogadtatni vele, hogy ha csak nem olimpiára készülünk, akkor érdemes a közös játékért is indulni egy versenyen. 
Zöldséget szoktatok pácolni? Én minden évben készítek egy-két üveggel, aztán egy ültő helyünkben felfaljuk. Akkor mindig megfogadom, hogy sokat teszek el majd télire, de ez még soha nem történt meg, mindig csak négy-öt üveg árválkodik a kamrapolcon, hogy aztán januárban már csak a helye legyen. A padlizsánt faszénen sütöm, aztán csak lefagyasztom, nem teszem üvegekbe. A sültpaprikát ecetes lében teszem el, de ilyen finom, páclében érő zöldséget csak alkalmanként készítek. Talán az olaj ára miatt… 
Last call. Minden szempontból, legalábbis sárgabarack ügyben. Idén kb. itt a vége a szezonnak, még lesznek akik gyorsan befőzik az utolsó szemeket hétvégén vagy a jövő héten, a szerencsések pedig bedobálják a cefrébe az odavalót, de a barack lassan leérik. Nyár közepe van, már olyan gyümölcsök jönnek majd, amit inkább őszinek tartunk, mint a szilva, vagy az őszibarack. Azért szombaton még csapunk egy nagy bulit a kajszi tiszteletére.
Kedvenceim. Az egyetlen banda, akik miatt hajlandó voltam sok ezer kilométert megtenni, állomásokon aludni hálózsákban, és spórolni a belépőkre.
Vagyis nincs titok, és nincs speckó diéta sem. Mondjuk egy jó alkat se ár, hiszen Mick akkor is határozottan sovány volt, amikor a hetvenes években nem éppen az egészséges életmód mintapéldányaként emlegették. Viszont az egészen biztosan elmondható az egész bandáról, hogy ha hetven évesen is szeretnénk legalább harminc percet egyhuzamban táncolni, akkor érdemes nagyon odafigyelni a súlyunkra, és inkább elképesztően soványak maradni, mint akár két kiló súlyfelesleget is felkapni. Ha emellé még az egyik legtöbbet kereső banda gitárosai is vagyunk, akkor jöhet a drog, a pia és cigi is, mégis túléljük a magyar férfiak születéskor várható életkorát. Potensen. Ami ugye szintén nem egy elhanyagolható szempont. Isten éltesse a Rolling Stonest!
A sétakocsikázási (lovasszán, akármi) lehetőséget a tulajdonos biztosítja, vagy ha nem, akkor hogyan működik? Ilyenről is derült már ki, hogy csak valakinek van egy lovaskocsija a faluban, de fogalma se volt róla, hogy a szomszédja saját szolgáltatásként hirdeti az interneten, de nem akart szomorúságot okozni a gyerekeknek, így ingyen kocsikáztatta őket, és nem volt hajlandó pénzt elfogadni.
Oké, oké, lehet, hogy ilyen nem létezik. Vagy éppen létezik, de én még soha nem találkoztam vele, és valami jó kis szakszó is van rá, amit illene ismernem. Minden esetre mi így szoktuk ezt csinálni, általában tarjával. Utópácolásnak hívjuk, és kb. öt percig tart. Ajánlom kipróbálásra!
Pontosan száz évvel ezelőtt nyílt meg a Lukács cukrászda az Andrássy út 70 szám alatt. Száz év után halkan, feltűnésmentesen bezárt. Talán nem bírta ezt a gazdasági szárnyalást, talán eljárt az idő felette, talán valami egészen más történhetett, amiről mi, akik szerettük a Lukács tortát, soha nem szerzünk majd tudomást. Esetleg újranyit majd egy másik helyen, bár az elég furcsa, hogy a honlapot is csak úgy magára hagyták, a telefont nem veszik fel, a biztonsági őr pedig “nem tud semmit, bezárt és kész”.
Természetesen leginkább gyerekkoromban jártunk a Lukácsba, amikor éppen a bugyuta Különlegességi cukrászda névre hallgatott, de a minőség jó volt, az árak pedig igencsak megfizethetőek, igaz, akkor éppen nem létezett ez a piacgazdaságnak nevezett valami, ami magasan tartja az alapanyagárakat, a bérleti díjat, és leginkább az adókat.