Kategóriák
Egyéb kategória

Ha megőszülnék, tudjátok az okát

Megkért, hogy osszam meg vele a naptáram, mert akkor mindig látni fogja a programjainkat, nem mondhatom neki, hogy a múlt héten megbeszéltük, nem igaz, hogy nem emlékszik! Így most azt mondhatom, hogy megosztottam veled a naptáramat, sőt, minden családi programra meg is hívlak, hogy tudj róla, ha a barátaink házasodnak, vendégségbe jönnek, vagy mi megyünk. Mégis mindig meglepődik.
Nem tudom másoknál is így van-e, de nálunk rendszeres feszkó van a hasonló történetek miatt. Mondjuk elsején szólok, hogy tizedikén megyünk a barátainkhoz ebédelni. Másodikán beírom a naptárba, és meg is hívom a család fejét az eseményre, mi már csak ilyen huszonegyedik századiak vagyunk, ha ilyesmiről van szó. Harmadikán elfogadja a meghívást, tehát bekerül a naptárjába. Vagyis eddig háromszor találkozott a témával: elmondtam neki, meghívtam, elfogadta. Mégis, egy héttel később kiborul:
Nem igaz, hogy soha nincs egy nyugodt hétvégénk, amikor végre otthon tudunk maradni és nem egész nap dolgozunk, vagy rohanunk valahová. Én nem megyek, menjetek ketten a gyerekkel, ha muszáj, de inkább maradjatok itthon.
Duzzog, csapkod, felszólít, hogy vasaljam ki a másik ingét, aztán egy órán át zuhanyzik. Utána direkt lassan öltözködik, végül közli, hogy éhes.Ne, az én nem megyeknél szokott elszakadni nálam a cérna.
Mi az, hogy te nem jössz? Mégis, hogy gondolod, hogy valahova, ahova az egész családot hívták meg, te az utolsó pillanatban nem jössz?! Egy hete tudod, hogy megyünk. Akkor simán lemondhattuk volna, de ma már nem lehet. Blabalblablabla.
Nem baj, ebédelni megyünk. Emlékszel?
Nem érdekli, ő nem reggelizett. ÉHES ÉS KÉSZ!
Aztán mégse eszik, mert mártír. Majd csendben éhen hal a barátoknál, miközben várni kell az ebédre. De mindegy is, ha itthon maradtunk volna, már ehetne, aztán pihenhetne, aztán haladhatna az otthoni munkákkal, mert nem tudja észrevettem-e, de nagyon el vagyunk maradva.
Persze, erről csakis én tehetek, mert hülyeségekkel töltöm az időt, és erre kényszerítem a családomat is.
Aztán mégis elindulunk, mire belépünk az ajtón, már a jobbik felét mutatja, kedves, és barátságos. Sőt, beszélget is, amiről tudom, hogy nem az erőssége, hiszen informatikus. El kell ismerni, hogy igyekszik.
Este jövünk haza, és útközben megjegyzi: nagyon klassz nap volt, mehetnénk gyakrabban.
Mi van???

Kategóriák
Egyéb kategória

Málna a krémben

Létezik olyan műfaj, hogy pohárkrém? És ha létezik, az nem valami eltartott kisujjú modoroskodás, amit csak az első világháború előtt ettek a kisasszonyok Pesti forgatagban? Attól félek, hogy de. De attól még finom!
Nem tudom, se nagyanyám, se édesanyám nem készített soha pohárkrémet, sőt nálunk se az ünnepi asztal kötelező fogása. Na jó, bevallom, anyám gyártott valami olyat, hogy eperpuding, rajta meggybefőtt vagy ananászkonzerv, a tetején citrompuding, megkoronázva tejszínhabbal. Boldog nyolcvanas évek. Tegye fel a kezét, akinél soha nem volt ilyen!
Persze ez valami sokkal jobb. Télen olvastam, ha jól emlékszem a Country Living valamelyik régebbi számában, de ha nem ott, akkor máshol. A lényeg, hogy angol lap volt, és teljesen az agysejtjeim közé fészkelte magát a recept. Alig vártam, hogy málna legyen a piacon. Tökéletes lett volna fagyasztott málnával is, de a fotó egy hűvös angol kert zöldjében készült, és nem tudtam elképzelni, hogy télen egyem. Úgyhogy mielőtt végeszakad a málnaszezonnak, meg osztom a receptet, hátha más is beleszeret.
Nem holmi kis könnyű desszertről van szó. Nehéz, krémes, nagyon intenzív ízekkel. Látszik a képen, hogy milyen pici pohárkában tálaltam, szerintem ennyi elég is belőle fejenként. Persze lehet könnyíteni rajta némi vajaskeksz darabokkal, de minek?
Egy jó kis lemon curd elkészítésével kezdjük. Sajnos a lemon curd az egyik gyengém. Akárhányszor a hűtő felé járok, mindig találok egy kiskanalat a kezemben, benne a sárga, isteni citromos krémmel. Nem is értem. Ja, és nagyon kérek mindenkit, hogy ne fordítsuk a lemon curd-öt citrom túrónak! Köszönöm!

Hozzávalók a lemon curd-höz:
2 nagy vagy 3 kicsi citrom leve és reszelt héja
15 dkg cukor
6 dkg vaj
3 egész tojás
A vajat a cukorral és a kifacsart citrom levével tegyük egy tálba, amit állítsunk gőz fölé. Kevergessük, amíg a vaj és a cukor el nem olvad, majd szórjuk bele a lereszelt citrom héját is. A tojásokat villával kissé verjük fel, mintha rántottát készítenénk, és öntsük a vajas keverékhez. Folyamatosan kevergessük habverővel, amíg be nem sűrűsödik. Ez a gőz fölött maximum 7-8 perc. Az így elkészített lemon curd üvegbe töltve, hűtőben simán eláll egy hétig.

Tehát a málnás pohárkrém:
0,5 adag lemon curd (receptet lásd feljebb)
25 dkg mascarpone sajt
50 dkg málna
A hideg lemon curd-öt keverjük el a mascarponéval, és ezt rétegezzük a málnával. Ennyi. 
Dávid szerint jobb, ha a málna felét eleve belekeverjük a krémbe, és csak a többit rétegezzük.
Málna, lemon curd, mascarpone


Kategóriák
Egyéb kategória

Ó, cukkini

 

Melyik az a zöldség, aminek örülünk a virágjának, és alig várjuk, hogy megtöltsük, vagy csak egyszerűen sörtésztába mártsuk? Aztán süteménytől kezdve egészen az indiai currykig mindenbe beletesszük, hogy végül a fülünkön is ez jöjjön ki? Igen, a cukkini.
 
Hát igen, idén is eljöttek a cukkini hetek, kezdődik "a szezon". Beindul a termés és augusztus végéig ontja magából a tököket. Tudom, hogy unni fogjuk. Minden évben az a vége, hogy pár tönkremegy a pincében, pár tönkremegy a hűtőben, és pár, amit már leszedni sincs kedvünk, hatalmas, 5-6 kilós ehetetlen szörnyeteggé hízik a földön, végül a komposztban végzi.
Addig lesz belőle sütemény, kuszkusz, töltött cukkini. De teszem majd risottoba, tésztába, wokba és mindenhova, ahova csak lehet. 
Egyenlőre még élvezzük, csak egyszerűen feldobni a grillre, megkenni valamilyen kellemes páccal, aztán öt perc múlva egy könnyű rozéval kész is a vacsora. Minket ugyanis a ramaty idő, a szakadó eső és a 11 fok se tántorít el a grillrácstól, ha egyszer abban maradtunk, hogy vasárnap grillezünk. 
Szombatra harminc fokot mondanak, csak szólok!
 
Cukkini gyűjtemény itt.
 
Hozzávalók:
2 db 50 dkg-os cukkini (vagy amilyen épp terem 🙂
 
Pác nr. I.
1,5 dl extraszűz olívaolaj
2 kk frissen őrölt római kömény
2 kk édes pirospaprika
1 kk só
 
Mondhatni, egyszerű, mint a faék. Összekever, ráken. Nagyon jó!
 
Pác nr. II.
1 dl extraszűz olívaolaj
1 dl balzsamecet
3 gerezd fokhagyma lereszelve
1 kk nagyszemű tengeri só
1 kk őrölt bors
1 kk nagyon apróra vágott rozmaring
 
Ugyanaz, mint fentebb. Imádjuk ezt is, de a fenti a kedvenc mostanában.

Nem cukkini, pinceajtó. De zöld.

 

Kategóriák
Egyéb kategória

Feketeribizlis pite

Senki nem kérdezte, hogy szerintem melyik a 2011-es nyár legjobb süteménye, de ez annyira ütős, hogy bele kell hogy kiabáljam a világba! Dobszó, és harsona! A legillatosabb, legfinomabb süteményrecept idén a feketeribizlis pite.
Annyi receptverseny van, hogy aki akar, minden nap pályázhat valahova. Én nem akartam, de ha egyszer itt a nyertes, akkor azt muszáj megosztani. Sajnos a remekmű nem az én érdemem, egyszerűen a feketeribizlit kell körülrajongani. Amikor vettük a piacon, azt mondta a néni, hogy külön szeretné felhívni a figyelmünket arra, hogy ez nem a ribizli fekete változata, hanem egy másik gyümölcs. Aranyos volt, de ezzel szerintem mindenki tisztában van, ilyen íze és illata a másik ribizlinek ugyanis nincs. Még csak hasonló sem. 
Betettem a sütőbe, és tíz perc múlva, amikor a ribizli elkezdett levet ereszteni, már patakokban folyt a nyálunk. Nem akarom tovább hájpolni a saját sütimet, íme a recept. 
Kötelező!

Hozzávalók:
50 dkg feketribizli
2 dkg vaj
2,5 dl joghurt
1 tojás
1,5 dl olaj
2,5 dl cukor
3,5 dl rétesliszt
1 citrom reszelt héja
1 zacskó sütőpor
A ribizlit mossuk meg, és szárát tépkedjük le. Egy piteformát béleljünk ki sütőpapírral, majd vajazzuk meg a papírt. Erre szórjuk a ribizlit.
Keverjük el a joghurtot a tojással, olajjal, majd cukorral. Reszeljük bele a citrom héját, végül szitáljuk bele a liszttel elkevert sütőport. Forgassuk össze. Nokedlitészta szerű masszát kapunk. Öntsük a ribizlire, és 180 fokra előmelegített sütőben süssük 30 percig. Csináljunk tűpróbát. Fordítsuk ki a pitét a formából, és húzzuk le a tetejéről a sütőpapírt. Langyosan is finom.

Kategóriák
Egyéb kategória

Íróblokk

Esze Dóra írása:
azembert lefoglalja az élet, általában temérdek írói ötlet sok kispasztellszikrája pattog a fejében, sajnos mégis az az érzése, a világ mindenideje kevés volna papírra vetni őket. De semmi nem garantálja, hogy amikorvégre le tud ülni, ne ütközne teljes testtel abba a betontömbbe, amelyetegyszerűen csak íróblokk néven emleget a szakirodalom.
Ilyenkorérti meg az ember, mit nem bírtak a nagyszülei a kortárs képzőművészeten. Betontömb,basszus. Nézni is tereh. Ő sajnos nem sértődékeny, áll az ember újtábanbüszkén, tántorítatlanul. Gondoltam, összeszedek néhány praktikát. Némelyikmegtörtént eseten alapul!
Alegbarátibb íróblokk a külső akadály. Az úgynevezett hétköznapi valóságeze-aza, gócpontja, elintéznivalója. Az ilyesmi őszintén szólva még jól isesik. A nullkaraktert számláló Word dokumentum háttere vakít, mint a símező,ehhez képest pezsdül a vér, ha meg kell oldani egy feladatot. Sétát kér akutya, baráti krízis üt be, focizni hívnak a gyerekek, össze kell állítani egylegóhelikoptert, vagy egyszerűen az esti kihívásokhoz érkeztünk. Ilyenkor nelegyen lelkifurdalásunk. Kifejezetten jólesik időről-időre kiszakadni a monotonbillentyűrecegtetésből, ki hányhatna a szemünkre egy pici szünetet?
Ha azérzelmeinben, a lelkiállapotunkban van a blokk, például félünk attól, hogyrosszat írunk, az nagyon csúnya önbüntetés. És nem is fair. Ugyanis minden elsőváltozat vacak. Az a dolga. Nyuogdtan tegyük ki ezt egy post-iten a falra ésolvassuk el nyolcszor még az első bekezdés elkészülte előtt. Ha kilencedikresem jutunk túl az elakadáson, folyamodjunk egy másik tipphez.
Csak aduguláselhárító munkájához tartozik hozzá szervesen a blokk. Tegyük ki ezt egy másikpost-iten a falra és olvassuk el addig, amíg égnek nem áll a hajunk. Rémidegesítő gondolat, sántít is, ennél még az is jobb, ha capslockban írt rövidmondatokkal és felkiáltójelekkel töltjük meg az oldalt. Azt legalább holnapkihúzzuk.
Olvassukmagunkat. Határozottan tud nekünk menni ez a mesterség. Ott áll feketén-fehéren.
És néhamég egész formás szövegek is kirepültek a kezünk alól.
Írjunkszándékosan pocsékul. Hozzunk létre súlyosan, veretesen, maccra felcsavartansatuborzasztó szövegrészletet. Ez a módszer csodákra képes.
Írjuk mega szöveget úgy, ahogy tudjuk, és ne nézzünk rá 24 órán át.
Vigyükel a főszereplőnket nyaralni. Amikor visszatér, mintha ki lenne cserélve. Mi is.
Kapcsoljukki a zenét, zavarja az ötletek szabad folyását.
Kapcsoljukbe a zenét, hihetetlenül megkönnyíti a gondolatok áramlását.
Tornázzunk,végezzünk el egy comb- vagy popsiszekciót. Az is blokk. Legalább jóféle.
Nyomjunkle Minka Kelly killer body hasizomgyakorlatából húsz darabot. Ezen a linken kis görgetés után az ABS címszó alatt az áll, ereszkedjünk a földönkönyöktámaszra, nyújtsuk ki a lábunkat, forgassuk a törzsünket jobba-balra. Apulzusunk hálás érte, az biztos.
Egy óramúlva megint huszat.
Küldjükel otthonról a gyerekeket, csak láb alatt vannak. Mami dolgozik, ezt meg kellérteniük.
Hívjukbe a szobába a gyerekeket. A Homo Sapiens elsorvad érintés nélkül. Öleljük átés tartsuk őket a karunkban két percig. A szavakat most mellőzzük. Ha márvisítanak, forduljunk vissza a monitorhoz, és tegyünk egy próbát: a zajróláltalában eszünkbe jut valami.
Tartsunkfőződélelőttöt, két kavargatás között rohanjunk a szobába és toljunk belegalább öt sort. Ha tényleg sor az a sor, nem kell alkoholmentesnek lennie.
Mosogassunkel.
Tornáztassuka memóriánkat: dobjunk össze egy sárgabarackos linzert szigorúan fejből.
Ésírjunk, írjunk, írjunk.
25 dkgliszt – jó ötlet, ha a fele rizsliszt, fele low carb mix
15 dkgxilitol
20 dkgvaj
csipetsó
kéttojás
egycitrom héja reszelve
hat szemsárgabarack szeletelve
Axilitolt érzésre két részre osztjuk, a kisebbikkel megszórjuk a délutánra márlehetőleg tottyanósra szétcsúszott szelet barackokat. Hozzákeverjük acitromhéjat. A száraz összetevőkhöz az íróblokkban kimerült írók megolvasztjáka vajat, bár érett felnőttre valló csendben veszik tudomásul, ha egygasztroblogon ez lincshangulatot teremt. A liszthez keverjük a vajat és kéttojást, két kis cipót készítünk a tésztából és a hűtőbe helyezzük fél órára.Aztán az egyikkel kibéleljük a tepsit, ráhalmozzuk a gyümölcsöt, majd 1.sodrunk, 2. üres borosüveggel sodrunk, 3. tódozgatunk-fódozgatunk ráfedőréteget. Villával megszurkáljuk, szokás szerint kis lángon sütjük.
Kihagytamvalamit?

Kategóriák
Egyéb kategória

Ajánló

Saksuka

Lesz nyár idén is. Ez egészen biztos!
Onnan tudom, hogy valaki a házban napok óta minden este lecsót főz. Mi még várunk ezzel, mert egyenlőre csak rózsaszínűek a paradicsomok, de pár hét, és nálunk is legalább háromszor elkészül majd hetente.
Tavaly a nyári Stahl magazinba írtam egy „nemzetközi lecsóválogatást”, ami azóta fel is került a portálra. Mert közben az oldal komoly portállá alakult. Csekkoljátok, és készüljetek a lecsószezonra!
Nem mellesleg nemsokára itt a nyári Stahl magazin is, benne szokás szerint komoly gasztroblogger-receptgyűjtemény is, köztük 25 tőlem, és rengeteg más Zsófitól, Annától, vagy Évától. Na meg persze Judittól, de az ugye alap egy a nevét viselő magazinban.
Na, ennyit az önfényezésről.

Kategóriák
Egyéb kategória

Parmezános zöldbableves

Mindjárt itt a július, már csodálatos a piac! Van minden, amit csak zöldségben el lehet képzelni. Kedvencem a sárga és zöld hüvelyű bab, de olcsó a feketeribizli, a ribizli és a málna is. Minden nap kimegyek, és ha más nem, egy tálcácska gyümölcsöt veszek, az biztos.
Legújabb kedvencünk a parmezános zöldbableves, ami húsz perc alatt elkészül, ha a gyereket is befogjuk akkor meg pláne. Már pedig befogjuk, ugyanis elkezdte élvezni a piacolást, az illatokat és a zöldségek tapogatását. Jó jel, ebből előbb utóbb ínyenc fiatalember lesz, akárki meglássa!
A leves nem csak melegen, hanem langyosan is nagyon finom, igaz megint jön a hideg hétvége, talán nem is lesz szükség a hűtésre.

Hozzávalók:
1 kg sárga hüvelyű zöldbab
1 fej hagyma
2 ek vaj
10 dkg parmezán
1 dl tejszín
só, bors

A zöldbabot megpucoljuk, és háromcentis darabokra vágjuk. A hagymát felkockázzuk, és a vajon megdinszteljük. Rádobjuk a babot, a lereszelt parmezán kérgét, picit kevergetjük, majd felöntjük forró vízzel és megfőzzük. Sózzuk borsozzuk, kiszedjük a parmezán kérgét és eldobjuk. Leturmixoljuk, majd átszűrjük. Belekeverjük a reszelt parmezánt és felöntjük a tejszínnel. Sózzuk, borsozzuk, és már kész is. Tehetünk a tetejére petrezselymet vagy snidlinget.

Kategóriák
Egyéb kategória

A fényképezhetetlen sütemények miniszterasszonya

Esze Dóra irása
Szeretema kritikát. Ez bőven megfér azzal a több tucat masszív emlékkel, amikor mégigazán bele is haltam. Elevensége levesz a lábamról, és ez fontosabb, mint hogyhogyan esik, mindig rengeteget lehet belőle tanulni, ha nem is mindigtematikusan. Szóval alapvetően hála a kemény szavakért.
Ezen aszívemnek oly kedves blogon nemrég, az epres cheesecake fotója kapcsán kaptamhideget és hideget. Ne kerteljünk, fotózásból rámfér a gyorstalpaló. Mondjukszerintem ez kivételesen épp egy elfogadható darab volt, szeretem ezt a vékony,bordó, hajlítható vágódeszkát, szeretem az eperírást, szeretem látni agyerekeim monogramját. Önös szempontok.
Ezekután te jó világ, mi vár rám, ha fotóval publikálom mai főszereplőnket. Nemtudom, más hogy csinálja, de az enyém konkrétan fényképezhetetlen. Csak addigmarad egyben, amíg a tepsi összetartja. Viszont az ember ezt szereti benne.Hogy omlik, omolva eteti magát.
Ráadásulgyorsan elkészül és különös gyengédséggel simítja ki az idegrendszert: most avilág egyik legmenőbb dolga a pazarlást kiváltó kreatív felhasználás, nem? Hogyvan kijárat, ha már senki nem hajlandó megkenni és megenni a péksüteményt? Irtómegnyugtató érzés.
Cukormentesmáglyarakás
2többnapos, mondhatni beletörődve kallódó zsömle
2 tojás
4 tkxilit
magvak –nálam kesu, szeletelt mandulabél – és mazsola, összesen egy marékkal
4 tkcukormentes dzsem
¼ lkókusztej
50 g vaj
kevéskezsemlemorzsa
10-15szem mirelit szeder
1 banán
Ebből a receptből indultam ki. A zsömlét felszeleteltem. A kivajazott-zsemlemorzsázott tepsihezaz első műveleten már túlestem, amikor észrevettem, hogy nincs itthonzsemlemorzsa. Előkaptam a botmixert, és néhány szeletke zsemléből megoldottam,rászórtam a vajrétegre. A maradék vajat megolvasztottam. A tojássárgájátkivilágosítottam 2 teáskanál xilitollal, felforraltam a kókusztejet,összekevertem a tojássárgájával és ráöntöttem a zsömledarabkákra. Megforgattambenne, hogy minden darabot érjen, azután belesimítottam a tepsibe a felét. Aréteg tetejére karikáztam a banánt, szórtam a magvakat és a mazsolát,illesztgettem a fagyott szederszemeket, majd elhelyeztem rajta a maradékzsömlemasszát, azt tetéztem a lekvárral. Kettes fokozaton kezdtem sütni. Közbenkemény habbá vertem a fehérjéket, hozzákevertem a maradék 2 teáskanál xilitolt.Fél óra után rákanalaztam a süteményre a habot, egy egész kicsit lejjebb vettema hőt és még negyedórát sütöttem. Kinyitottam a sütő ajtaját, elzártam alángot, a forró máglyarakás pedig elégedetten nézett szét a világban. Azon semsértődött meg, hogy Petinek ez jutott eszébe róla: „Mama, szerintem hagydezeket a különleges dolgokat. Jó nekünk a csokitorta.”
Életimádatfelső fokon
Kapcsoljunkmediterrán üzemmódba
Emlékszem,nekem kicsi koromban el kellett magyarázni azt a kifejezést, hogy a szomszédkertje mindig zöldebb. Utólag megértem magam, mert tudom, a mondásban valójábana kert a leglényegtelenebb momentum. Egy tipikus szemléletről azonbanfájdalmasan sokat árul el.
Noha nemáldott jó magyar közmondásról beszélünk, az áldott jó magyar irigységetmindannyian felismerjük benne, mert tudjuk, mi az. Pedig simán élhetnénknélküle. Boldogan lehetséges, hogy vagyunk mi is olyan vitézek, mint akárkimellettünk a sorban, de magunkon meg sem látjuk a jót. Vagy csak nem hisszükel, hogy sóvár lemondásunk tárgya bennünk épp annyira piacképes és másokelismerésére méltó. És bár az irigység nagyon csúnya érzés – minden bizonnyaltényleg sárga –, valamivel vigasztalódnia kell az embernek, ha már másnakjutott a fényesebb szőrű, hangosabban csörgő játékmaci.
Az egyikvezető szociológiai hangadó vállalat nemrég közzétett egy kutatást. 2011-benminden tizennégy magyar felnőttből egy tartósan külföldre szeretne költözni.Teljesen logikusan hangzik – ugyanakkor az is, hogy a magyar lakosság körébenlegalább két nemzedékben még mindig elevenen él az a keserű reflex, amelyet azátkosként emlegetett történelmi éra tapasztalatai tettek valóságossá. Évtizedekteltek úgy el, hogy a külföld, mint olyan szemernyivel sem volt elérhetőbb aJános vitéz Tündérországánál.
Kezdjükott, hogy az ember, ha közép-európainak született, nem kapott útlevelet. Aztán,ha kapott is, háromévente. Továbbá a háromévente megejthető utazáshoz hetvenegész dollárt válthatott ki, efelett minden cent rendőrségi ügynek számított.Végül pedig, és ez volt a valódi büntetés, ha egyszer kiszabadult, mit látott?Hogy még a csapból is Milka csoki folyik, hogy a hivatalok működnek, hogy aszolgáltatások valódiak, hogy kedvesek az emberrel az üzletekben, hogy egy alsóstanítónéni olyan verdával szaladgál, amilyennel itthon még a butikosok sem. Haa szerencsétlen keleti turista nem ötvenhatos rokonát látogatta meg, ha nemvágta át a határőröket dugivalutával, akkor számára a nyugati út olyan volt,mint amikor a börtönlakókat elviszik egy körre, de cabrio rabomobilban:kocsikáznak egyet ott, ahol minden nélkülük történik meg. Viszont kiválókilátásuk nyílik az úgynevezett életre néhány perc erejéig.

Kategóriák
Egyéb kategória

Jobbra szomszéd, vagyis Pista bácsi


Megpróbáltam egy posztban összehozni Stahl Juditot jobbra szomszéd Pista bácsival, de hiába erőlködtem, nem sikerül. Pedig kb. így képzelném Juditot is, amikor belép a házunkba.
Sikerült találkoznunk a jobbra szomszédunkkal, akit alighanem Pista bácsinak hívnak, de olyan sok információt zúdított öt perc alatt a nyakamba, hogy a neve a feledés homályába merült. Nem baj, fogunk még találkozni, és akkor jobban figyelek.
Történt, hogy csörgött a telefonom, hogy azonnal jöjjek haza, mert megérkezett a szomszéd, és szeretne bemutatkozni. Meg is ismerkedtünk gyorsan egy eszméletlen helyes szüleim korabeli házaspárral, ahol a férj tíz perc alatt mindent elmondott a házunkról: 
Gyerekek, az első legyen, hogy kicserélitek a tetőt. De ha azt nem akarjátok, a tetőn a palát. 
Teljesen igaza van, ez lesz kb. az első, ha egyszer ilyesmire adjuk majd a fejünket, de addig is az ereszcsatornával kezdenénk gyorsan valamit, az ugyanis nincs. 
Pista bácsi át is jött hozzánk, gyorsan körbevezetett minket a házunkon:
Ez itt a fürdőszoba, jó régi, ideje lesz felújítani. Mellette ez volt a kamra, nem sokat változott. Ez a konyha, itt pedig ez a három a szoba. Jó, hát, lesz mit csinálnotok, de legalább nem unatkoztok majd, igaz?
Szóljatok mikor jöttök legközelebb, megpróbálok én is lejönni, hogy kicsit beszélgethessünk, most rohannom kell, várnak a vaddisznók.
Jaj, van a kertünk végében egy cseresznye fa. Tudjátok mit?! Gyertek inkább át, megmutatom.
Átmentünk.
Itt a létra. Szedjétek le a cseresznyét, aztán a létrát állítsátok vissza ide. A kulcsot pedig adjátok le oda. Sziasztok, mostmár tényleg mennem kell!
És elviharzott ahogy jött. Eszméletlen jó fej volt, örülünk, hogy ilyen a jobbra szomszédunk.

Kategóriák
Egyéb kategória

Szezámmag minden formájában

A szobafogságnak is van haszna, régen volt ennyi időnk kettesben. Ki is használtunk, keveset ettünk, sokat ittunk, és mégtöbbet beszélgettünk. Éljen a nagymama, aki bevállalja az unokát!
Az történt, hogy szombaton hivatalosak voltunk egy buliba, ami vacsorával kezdődött volna, de már ötre vártak minket. Úgy tűnik, méh hozzá kell szoknom ahhoz, hogy az Oktogonon lakni nem mindig azt jelenti, hogy felpattanok a hatos villamosra és bárhol két perc alatt ott vagyok, hanem azt is, hogy nem tudok kimenni a kapun, mert éppen háromszázan zsidóznak és buziznak a kapunk előtt és le van zárva a tér. 
Így tehát itthon maradtunk, és íróasztalt szereltünk, közben borozgattunk és tulajdonképpen egész jól elvoltunk, amikor azt hallottam, hogy valaki valamit magyaráz az ablakunk alatt. Hősként azonnal megkértem a férjem, hogy nézze meg, hogy ki az és mit akar. Csakhogy az ablakban és az ajtó előtt nem állt senki. Én ennek ellenére hallottam, hogy valaki hallózik, és jónapotkívánokozik, úgyhogy a ház urának háta mögé bújva felmerészkedtünk az emeletre. A teraszon egy fickó állt, ijedt képpel bámult minket, mi őt, majd közölte, hogy ő a tetőkön át menekült, mert lent balhé van, a külföldieket is verik, és nagyon megijedt, viszont közben rájött, hogy lemenni a tetőkön keresztül már nem tud, vagy mi kiengedjük az ajtónkon, vagy nem tudni mi fog történni, de ő a teraszunkról nem mozdul. 
Tehát ott álltunk egy félig meddig betörővel, akit kiengedtünk, és az üres hűtővel, plusz a vacsorameghívással. Olyan ideges lettem, hogy éreztem ezen csak egy pálinka segíthet de az se volt itthon, találtunk viszont Unicumot. 
Gondolom sokaknak nem kell részleteznem milyen is éhgyomorra feleseket bedobálni, de a lényeg az, hogy fél óra múlva az idegességnek nyomát se éreztük, viszont a vasszöget is megettük volna.
Volt itthon paradicsom, fagyasztott darált marhahús, fél camembert sajt, szezámmag és szezám paszta (tahini), mindenféle zöldfűszer, hagyma és fokhagyma. 
Végül ebből lett vacsora, és egy palack vörösbort is felbontottunk, úgyhogy végül nem mentünk sehova, viszont hajnalig beszélgettünk a teraszon. Jó volt. Legalábbis minden rosszban van valami jó, és ez már hivatalos.
Szezámos kebab:
50 dkg darált marhahús
1 nagy fej hagyma lereszelve
5 gerezd fokhagyma lereszelve
1 csokor petrezselyem apróra vágva
1 ek szezámmag
1 ek szezám paszta
1/2 camembert sajt apró kockákra vágva
só, bors
A szezámmag kivételével mindent összegyúrtam, és fél órára a hűtőbe tettem. (Na jó, rögtön megformáztam, mert éhen akartunk halni.) Szezámmagba forgattam, és olajon megsütöttem.
Mellé a negyedekbe vágott olajjal, ecettel, mentával és koriander zölddel megszórt paradicsomot ettük.