Ma délután a Civil Rádióban jártam, ahol Hajós Veronika beszélgetett Szántó András gasztronómussal, és jó magammal. Az adás holnap hallgatható meg Budapesten az FM98-on, vagy interneten a bal alsó ikonra kattintva 13.30-tól.Nem akarok előre mindent elmesélni, de egy kis kedvcsinálót azért pár sorban minden bizonnyal megbocsájt nekem mindenki.
Szántó András többek között két remek könyv szerzője, az Eleink örömei (a kis nyílra kattintva több oldal is látható a gyönyörű könyvből), és az Eleink ételei is az ő munkái. Az első könyv metszeteken keresztül mutatja be a múlt gasztronómiáját, az utóbbi könyv pedig receptes. András a régi „szakácskönyvek” nyelvezetébe szeretett bele, azóta több receptet rekonstruáltak a feleségével, többek között a reneszánsz kori töltött káposztát.
Nekem is ki kell próbálnom, ugyanis nagyon finomnak ígérkezik, el is kezdek holnap káposztát kovászolni, ehhez a recepthez ugyanis kovászos káposzta szükségeltetik.
Megtudtam még, hogy milyen is volt egy vacsora Mária Terézia udvarában (csak ő evett, mindenki más csak nézte :-), és hogy milyen volt az első szakácsverseny a XIX. század végén, majd egy csomó hasznos gasztro-történeti csemegét. Szó szerint!
Szó esett még a magyar konyháról, mint legutóbb is, és hazafelé kedves meghívást is kaptam Andrástól, hogy megnézhessem a több ezer darabos gasztronómiai metszet gyűjteményét. A meghívást semmi pénzért nem utasítanám vissza, majd beszámolok.











