Címke: bla-bla-bla

Kóser borról írni Magyarországon elég nehéz dolog. Nem azért mintha nem lenne kapható, hanem azért mert amit Magyarországon árulnak az leginkább a lőre kategóriába tartozik. A kóser alkoholisták csináltak is egy tesztet, de véleményem szerint túl vajszívűek voltak a pontozásnál.
Mitől kóser egy bor?
Egy vallásos zsidó nem ihat akármilyen bort. Nekik készül a kóser bor, de pl. szombaton mi is azt iszunk, úgyhogy posztomat azért is írom, hátha valaki hajlandó lenne jó kóser bort készíteni Magyarországon, vagy behozni azt. Az ókorból származik az a zsidó hagyomány miszerint az úgynevezett neszech (pogány áldozati célra szánt) bor fogyasztása, vagy akár hasznosítása is szigorúan tilos. Később a Talmudban ezt a törvényt kiterjesztették minden borra, sőt szőlőlére is, nehogy akár a szőlőterület olyan legyen, ahol bálványimádás céljára termelnek szőlőt. Ebből következik, hogy az ortodox zsidók igyekeznek mindent magunk csinálni a bor készítése kapcsán, a szőlő megművelésétől kezdve, a szüretig, feldolgozásig, palackozásig.
Tehát egy bor attól kóser, hogy bálványimádó ember nem ér hozzá, és a szőlőn kívül semmilyen adalékanyag nem kerül bele. Tehát a kóser bor nem tablettából, hanem szőlőből készül. Hurrá!
Ha étteremben kóser bort fogyasztunk, figyelni kell arra, hogy az üveget csak vallást betartó zsidók bontsák, vagy kezeljék. (Ok, semmi akadálya!:-)Sajnos meg kell említenem a mevusal „bort”. Bornak bor, kósernek kóser, mégis gondok vannak vele.
A bor régebben, amíg nem számítógépek szabályozták a szállítójárművek, borházak hőmérsékletét, könnyen erjedésnek indultak. Ezeket az erjedést okozó gombákat ki kellett ölni valahogy, hát kitalálták, hogy felforralják. Kár, hogy így már ihahtatlanná válik, de egy ortodox nem is annyira az élvezet kedvéért issza a bort, mint a liturgia miatt. Azóta szerencsére felfedezték a pasztörizálást, ami sokkal kevésbé teszi tönkre bort, de én inkább maradok a mevusalatlan bornál!
Forralt kóser bor akkor is kóser marad, ha nem zsidó személy ér hozzá, ugyanis forralt bort soha nem használtak bálványimádáshoz.
Miért lehet csak kóser bort inni?
Az egyik ok a fent említett akár véletlen bálványimádás elkerülése, a másik kicsit megfoghatatlanabb, de szintén hihető dolog pedig az ítélőképesség teljes megtartása.
Nem mintha a kóser bortól nem lehetne berúgni, mindössze nem lehet mindenhol beszerezni. Ezzel aztán könnyen meg lehet akadályozni, hogy zsidó legények siksze hajadonoknak csapják a szelet bódult állapotban, ne adj isten még közelebb kerüljenek hozzájuk! Így könnyebb megakadályozni a vegyes házasságokat 🙂
Egyébként létezik olyan törvény is, hogy tréfli borral kereskedni csak akkor szabad, ha az a kereskedő megélhetésének forrása. Számomra ez elég tág meghatározás, mert mi van akkor, ha én több forrásból élek? Egy rabbi ebben is eligazítana, ha megkérdezném. Sőt ilyen bort még ajándékba sem szabad adni, amennyiben magunk is ajándékba kaptuk, ez ugyanis szintén haszonélvezet.
Fontos, hogy kósernek kell lennie az ecetnek is, ami szintén sokszor borból, vagy szőlőléből erjed, illetve az olyan tömény italoknak, amik szőlőt is tartalmaznak. Alapból kóser, pecsét, vagyis hechsher nélkül is a whisky, rum, vodka, gin, ugyanis ezek az italok nem tartalmaznak bort.

És a végére egy kis érdekesség:
Részletek dr. Csoma Zsigmond: Szent Vincétől Szent János poharáig c. könyvéből
„Az első kóser bor készítéséről szóló híradást a kassai polgárok panaszos levelében olvashatjuk 1609-ben, amikor elpanaszolják, hogy Mádon a zsidók kóser bort szüreteltek. Már nemcsak a lengyelek, hanem a zsidók is Tokaj-Hegyaljára járnak szőlőtermést venni. A levél leírta a kóser bor készítés legfontosabb jellemzőit, vagyis mint írták: „Ők magok szedték, nyomták és töltötték az hordóba; minthogy Őnagysága házában vannak, nem férhetünk hozzájuk.” Batthyány Ádám és Ferenc között a rohonci és a szalonaki zsidók adóinak megosztásánál is említést tesznek a kóser bor utáni adókról 1689-ben, ami mutatja, hogy a földesúri uradalmak már a kóser bor készítése, és a hitközségeken belüli forgalmazása után adót vetettek ki. Vagyis a vallásgyakorlást és ennek eszközét pl. a kóser bor árulást-fogyasztást engedélyezték, csak az engedélyt megfizettették a feudális monopóliumokhoz hasonlóan. Tokaj-Hegyalján a kóser bor akkor tűnt fel nagyobb mértékben, amikor az 1710-es évek második felében a szepesi kamara, amelynek hatáskörébe a Hegyalja is tartozott, kimondta, hogy a Sziléziából, Morvaországból, Lengyelországból bevándorolt zsidók adót tartoznak fizetni.
A zsidók türelmi adója, meg a kóserbor forgalmazása után szedett illeték a városoknak és a kamarának jelentős hasznot jelentettek, ami a 18. században rohamosan emelkedett. 1791. október 7-én Zemplén vármegye gyűlése a borral kapcsolatban megszigorította a II. József korabeli liberális törvényeket. Megszigorította a zsidók borkereskedését is, az aszúborok készítését pedig egyenesen megtiltotta nekik. Ugyanakkor a kóser borkészítés engédélyét is korlátozták a kóser bor címén történt visszaélések, a törvény előírásainak kijátszása miatt. Az aszúszemek védelme érdekében megtiltották aszúszőlőből kóser bor készítését, csak a közönséges borokat kósereztethették, illetve csak ilyen bort készíthettek.
1800-ban, a 28142. sz. királyi parancs a Tokaj-Hegyalján szőlővel rendelkező zsidóknak már megengedte, hogy a borukhoz egy-egy puttony aszúszemet vehettek, de ezt csakis a maguk számára kóseroztathatták meg.
Tokajban is a kóserbor készítésénél a tisztaság volt a lényeg. A kóser boroshordókat annyira tisztán tartották, mint a húsvéti edényeket. Kóser borkészítő nagygazdák voltak Tokajban még Altmanék, Klein Lipót likőrgyáros és jégveremtulajdonos, akiknek kóser bor készítésre a hitközségtől megváltott engedélyük volt. A kóser borok készítésére felhozott példák és kutatási eredmények is azt támasztják alá, hogy Északkelet-Magyarország területén, a hasszid közösségek lakta területeken a kóserbor készítésének nagyobb volt a gyakorlata. A tisztaság, a kóserítás megkövetelése is sokkal szigorúbb volt.
A zsidó borkereskedők – akik többségében kóser bort készítettek, és vásároltak fel, – mert ezt mind zsidónak, mind nem zsidónak eladhatták, éberen ügyeltek arra, hogy disznózsírral még véletlen érintkezésbe se kerülhessen a kóser bor. Mindig új hordóba szűrték a mustot, és új hordóban érlelték kóser pinceágban a bort. Erre az éberségre nagy szükségük is volt, mert Északkelet-Magyarországon is élt a szalonnával, disznóhússal történő hordókezelésnek, borjavításnak a szokása. Ezeket a zsidó vallási törvényeknek tilalmas állati termékeket a legáltalánosabb, legismertebb és legegyszerűbb, a nem zsidó háztartásokban megtalálható archaikus borstabilizációt biztosító, az erjedést pedig gátló szerként használták fel. A hordókba lógatták bele, vagy a dongákat kenték be velük. A füstölt szalonnát, húsdarabot antioxidánsként használták fel, amelyek megakadályozták az erjesztő mikrobák elszaporodását. A szalonna és a disznóhús felhasználása azonban – a rituális korlátok miatt – a zsidó borkereskedők vásárlásait teljes mértékben akadályozta, veszélyeztette. A zsidó vallás talán egyik leglényegesebb eleme a tanítás és a tanulás mellett az étkezési törvényeknek a kusruszt-nak, a kóser bor és a kóser háztartás szabályainak megtartása. Mind a néprajzi, mind a történeti adatok sokasága jelzi, hogy a kóser borok, húsok és ételalapanyagok (liszt stb.) készítése és forgalmazása milyen fontos adót, valamint készpénzbevételi forrást jelentett mind az államnak, mind a feudális tulajdonjog birtokosának, mind a hitközségnek. Mint adóforrás, ez tulajdonjogilag arra a feudális monopóliumra vezethető vissza, hogy a letelepedett zsidó személyek és közösségek a letelepülésükhöz és a vallás gyakorlásához tolerancia adót vagy külön szerződésben rögzített pénzösszeget fizettek. Annak a terület tulajdonosának fizettek, ahová letelepedhettek, ahol tíz férfi meglétével a vallási közösséget, a hitközséget kialakíthatták. „